22.fejezet

Zayn

Megkaptam életem első "pofonját" egy lánytól. Sohasem gondoltam volna, hogy ez ilyen hatással lesz rám. Felemészt belülről, ürességet érzek a lelkemben, valami hiányzik. Vagy inkább valaki. Eleanor. Szüntelenül csak ez az egy név jár a fejemben, a szívem hevesebben ver, ha rá gondolok, a szemembe pedig könnyek gyűlnek, ahogy látom magam előtt a fájdalmas pillantását. A belső erősségemet már rég porig rombolta, s csak remélni tudom, hogy még leszek majd igazi bandavezér. Aki képes fájdalmat okozni az embereknek. Aki képes megölni embereket. Mert nekem ez a munkám, ez az életem.
A banda gyülekező helye még mindig ugyanolyan; egy elhagyatott erdő legeldugottabb zugában van, egy elhagyatott üres raktárban. Már csak az elhelyezkedése is félelmetes, nemhogy a történések, amik már megtörténtek benne. Nem egy, s nem kettő ember halt már meg itt; ezt bizonyítják a falakon odaszáradt vérnyomok. Egyesek a bandából ennek örülnek; kajánul vigyorognak, ahogy látják a jelöltek arcán a mardosó fájdalmat. Undorodom ezektől az emberektől, de ők a "családom". Már amennyire tudom őket családomnak hívni. Hidegvérű gyilkosok. Embercsempészek. Drogcsempészek. Minden, amit el tudnak rólunk képzelni, mindent csináltunk már. Van olyan tett, amit megbántan, de van olyan is, amit nem.

Örök szabály A bandában, hogy egyedül csak én, vagy az embereim csak az én engedélyemmel ölnek. Általában a kis jelentéktelen vezetésre vágyókat a bandatagok ölik meg; nekem a bandavezetők jutnak. Másoknak ez túl nagy falat lenne. Van A bandában olyan bandatag, akinek végeztem a vezetőjével, így kénytelen volt átjönni hozzánk; különben követte volna a vezetőjét.

-Z, itt vagy?

Ha A bandán belül veszekedés van, és odáig fajul, hogy az egyik emberem megsérül, vagy meghal, kész vagyok megölni azt, aki tette  vele. Itt nincs kivételezés. Könyörgést nem fogadunk el. Bizonyíts és maradj életben. Légy hűséges A bandához, és tisztelni fogunk. De cserébe elvárjuk, hogy tisztelj minket.Amennyiben ez nem történik meg a részedről, nem vagy közénk való. És ha meglátjuk, hogy egy balhéban ellenünk vagy, nem félünk megölni téged. Csupán szeretetből.

-Z, a jó életbe, itt vagy? - egy türelmetlen hang már vagy percek óta cseszeget, nekem pedig kezd elfogyni a türelmem. Persze hogy itt vagyok. Itt ülök a székemben.

-Gyerekek, Z nincs velünk, mehetünk bármerre - a hang mellettem diadalmasan kiáltotta, de öröme rögtön lerohadt, amikor elkiabáltam magam.

-Fogd már be a szád! - kiáltottam rá ingerülten. - Senki sem megy sehova. Ha elmentek, többet nem jöttök vissza, világos? - sziszegtem.

Ryan - a hang mellettem - lejjebb csúszott a székén, és inkább meg sem szólalt. Ez volt most tőle a legjobb. Ha befogja és meghúzza magát. Néha már túlságosan is kihasználja, hogy ő a helyettesem. Ha éppen nem érek rá, csak csörgök neki, és elintézi azt, akivel éppen dolgom lenne. Azt tervezi, hogyha esetleg megsérülnék, vagy esetleg meg is halnék, ő lesz A banda vezetője. Szolid álma van a drágának.

Hirtelen kicsapódott az egyik ajtó, mire idegesen odakaptam a fejem. Utálom, ha csapkólódnak. Ilyenkor azt szoktam nekik mondani, hogy " Ugyanez lesz a sorsotok, mint annak az ajtónak, ha még egyszer meg mered csinálni". Csak egy kis erélyes hang, és máris engedelmeskednek. És ennek örülök a legjobban. Hogy leborulnak az akaratom előtt, hogy szolgálnak, és hogy hűségesek hozzám. Bár végeztem már bandataggal, aki elárult. Ez jó példa volt a többieknek, hogy ilyet még egyszer ne csináljanak meg.

-Uram - hajolt meg a szolgáló előttem. Ő még új volt, ezért kötelező volt neki, hogy így szólítson. - Van egy ember odabent. Beszélni akar veled. Közénk akar tartozni.

Felvontam a szemöldököm. Valaki, önszántából, közénk tartozni? Ez olyan vicces. Általában erőszakkal rángatunk el embereket, hogy csatlakozzanak hozzánk, nem jönnek önszántukból.

-Hát, ha tényleg azt akarja, akkor adjuk meg neki - mosolyogva álltam fel a székemből. - Ryan?

-Jövök, Z - vigyorogva tapsolta össze a tenyerét, miközben felállt. Igen, ő az egyik bandatag, aki élvezettel, és kajánul vigyorogva néz végig Beavatókat, miközben gúnyosan kíván nekik szerencsét az életben maradáshoz.

Izgatottan megyek az ajtó felé. Általában - mint A banda vezetője - nekem kell végigcsinálnom a Beavatókat. Már megszoktam a könyörgő férfiak és a könyörgő nők arcát.

Az ajtót gyorsan és izgatottan nyitottam ki. A látvány azonban lelombozott.

-Ajj - nyafogtam egyet, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót. Reménykedtem benne, hogy egy hatalmas állat lesz, akivel elriaszthatjuk az ellenséges bandákat, azonban helyette Noel állt ott, kikötözve. Küzdött a kezét a falhoz kötő kendővel, arcán meggyötörtség volt. - Nocsak Noel. Szeretnél vinni egy kis színt az amúgy unalmas és szürke életedbe? - gúnyosan vontam fel a szemöldököm, a többiek pedig nevettek.

-Reménykedtem benne, hogy nem te fogsz végezni velem - szűrte ki a a fogai között.

-Noel, én ehhez túl bátortalan lennék - gúnyosan nevettem, de valójában már a kezemben éreztem a kemény pisztolyt. Nem, Zayn türtőztesd magad. Nem, ő nem El volt barátja. Nem, nem ő bánt vele úgy. Nem, ő egy külön ember, aki valóságtalan terveket dédelget magában. Most ez komolyan csatlakozni akar? A bandához? Megőrült ez?

-Fogd be - sziszegte. - Fogd vissza az embereidet.

-Ne támadjátok le ezt a szerencsétlent! - adtam ki az utasítást a többieknek, akik folyamatosan nevettek. - És minek köszönhetjük a váratlan látogatásodat? - mosolyogva fordultam felé.

-Hidd el, magamtól nem jöttem volna. Az embereid - bökött a fejével a bandatagok felé - erőszakkal behoztak.

-Tiltakoznék - jött be fontoskodva Tom. Ő volt A banda ügyintézője. Mindenről tudott, minden balhéról őneki szóltak először, és csak utána nekem. - Zayn. Sétáltam az utcán a tabletemmel a kezemben. Hazafelé mentem, ha jól emlékszem.

-Tom, most azt a kicseszett lényeget! - ingerülten szóltam rá, amitől összerezzent és bólintott.

-Szóval sétáltam a tabletemmel a kezemben hazafelé, amikor ez a barom elkezdett követni.

-Nem én voltam! - szólt közbe Noel, mire unottan bólintottam egyet az egyik tag felé, aki engedelmesen bólintott. Közelebb lépett hozzá, és belevert egy nagyot a gyomrába. Noel nyögött egyet, és összerogyott volna, ha nincsenek kikötve a kezei.

-Ha ennyit nem bírsz elviselni, hogyan akarsz csatlakozni hozzánk? - mosolyogva forgattam a szemeimet. - Folytasd, Tom.

-Szóval..

-Sétáltál hazafelé tablettel a kezedben, igen, értjük! - kiabáltam rá. - Tom, mond azt a kicseszett lényeget, vagy nem fogod megélni a holnapot!

-Hátrafordultam, de eltűnt. Tovább sétáltam, egészen addig, ameddig valaki belevert egyet az arcomba. Pont. Ide - mutatott az arcára, ahol még mindig látszott a piros folt.

-Kezet mertél emelni az egyik tagomra? - suttogva kérdeztem, de úgy, hogy még a bandatagok is összerezzentek. Ez a mocsok túl sokat képzel magáról. - Milyen jogon emeltél rá kezet? Adott neked okot rá, te mocsok? - közelebb léptem hozzá, kezeimmel megfogtam a pólója szegélyét a nyakánál.

-Túlreagálod - félve suttogta.

-Túlreagálom, igazán? - szorítottam egyet a szorításon. - Ha te is testvéredként ismersz el egy embert, akkor téged nem érintene meg? Mondjuk téged biztos nem. Nincsen lelked, Noel - suttogtam az arcába, szemeim fenyegetően villogtak Noel ijedt kék szemeibe.

-Van lelkem - cérnavékony hangon jelentette ki.

-Annyi lélek van benned, mint egy sörösdobozban - köptem az arcába. - Vagy talán még annyi se.

-Mert benned tényleg több van. Meggondolatlanul oltod ki az emberek életét. Ilyet csak a szívtelen ember csinál. - kezeimmel erősen belevertem a gyomrába. Összeszorított fogakkal szitkozódott.

-Ettől a szívtelen embertől emberek ezrei félnek, Noel. Emberek ezrei, felfogtad? - halkan kérdeztem.

-És erre most legyél büszke, sokra vitted az életben, Zayn - szemeit összeszorította.

 Elengedtem a pólója szegélyét a nyakánál, erősen a falhoz vágtam. Soha életemben nem voltam még emberre ennyire dühös. Szét tudtam volna lőni a fejét, de még nem akartam. Még húztam volna az agyát egy kicsit. Mellesleg még  a fejemben Eleanor ragyogó angyali arca is villogott, jelezve, hogy nem azt várja tőlem, hogy embert öljek.

-Szemétláda - köptem felé.

Dühösen visszaindultam Ryan mellé. Látta rajtam, hogy nem vagyok jó passzban, és inkább távolabb lépett.

-Ryan, rád cseszettül nem haragszom - mondtam neki, ő pedig félve közelebb lépett hozzám. - Fogalmam sincs, Eleanor hogy bírta ki egy évig ez mellett a szemétláda mellett, de engem két perc alatt felhúzott.

-Z, ez egy kicseszett idióta. Lődd le, és nem lesz rá gondod.

-Nem tudom megcsinálni, Ryan.

-Ne legyél már ilyen fos! Nem így ismertelek meg téged aznap estén. Öld meg, és nem lesz rá gondunk.

-De..

-Nincs de, adjatok egy rohadt pisztolyt! - szólt rá a többiekre, akik engedelmesen vittek neki egy fegyvert.

-Ryan, a rohadt életbe, nem te vagy a bandafőnök! Tedd le, különben téged lőlek le! - kiabáltam rá. Már rohadtul elegem van a hatalomra töréseiből. Miért nem bírja felfogni, hogy ÉN vagyok a bandafőnök?

-Z, ha nem tudod megcsinálni, akkor valaki kénytelen lesz megtenni. Ilyen idiótákat ki kell nyírni a francba, hogy ne legyen velük gond. Naa kérleeek - nyafogott a fülembe. A kezéből kikaptam a pisztolyt, és fenyegetően a halántékához nyomtam.

-Ha nem fogod be, olyat fogok tenni, amit később rohadtul meg fogok bánni - fenyegetően suttogtam.

Összeszorította a szemét, és folyamatosan bocsánatot  suttogott.

-Ne kérj bocsánatot, mert azt nagyon nem szeretem. Ne hősködj és jóba leszünk - ellöktem magamtól, a pisztolyt a kezemben tartottam. Kezeimet leengedtem vissza a derekam mellé.

-Zayn, ha nem végzel vele, beszélni fog a rendőröknek - szólalt meg egy hang valahol mellettem. - Nézz rá. Totál beszart tőled. Kétlem, hogy bírni fogja a bandás életet.

-Ki akar vele végezni? - kérdeztem hirtelen, a pisztolyt felemeltem, így mindenki láthatta. - Ki szeretné, ha lenne egy újabb vérfolt a falon, miatta?

-Én, én, én!- Ryan lelkesen feltette a kezét, próbálta elkapni a levegőbe emelt  fegyvert.

-Ryan, szeretnéd? - kérdeztem tőle. Lelkesen bólogatott. - Akkor tessék - adtam a kezébe a pisztolyt, ő pedig engedelmesen elvette. Vigyorogva emelte Noel felé, az ujja már a pöckön volt.

-Ryan, ne! - egy lány hang ziláltan kiabált mögötte.

21.fejezet

Zayn

Megpróbálkoztam a lehetetlennel, vagyis elmentem Eleanor-hoz, és amíg a bejárati ajtó előtt vártam, hogy kinyissa, rengeteg dolog átment a fejemen.

Megérteném, ha az ajtót nemes egyszerűséggel rám csukná, azok után, hogy tegnap a bálon hogy váltunk el. Veszekedtünk. És ismét azon, hogy ismét "titkolóztam" előtte. Miért nem tudja megérteni, hogy vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen nem mondhatok el neki, mert sokkoló hatással lennének rá? Meg akartam őt védeni előlem. Ő azt hiszi, hogy csak egy egyszerű bandavezér vagyok, aki irányít, de a balhékban nem vesz részt, csak akkor, mikor a verekedés elfajul. De nem. Nem ismeri az életemnek a sötétebb oldalát, nem ismeri milyen fájdalommal jár, ha be akarsz lépni A bandába, és nem ismeri, milyen érzés az, ha ezt a fájdalmat neked kell keltened az emberekben. Hideg vérrel, és fa arccal kell végigcsinálnom a Beavatókat, elnéznem ahogy a bandatagjelöltek arca eltorzul a fájdalomtól, és végignéznem egy-két ember halálát. Nem ismeri a mindennapos rettegést, ami körülveszi a bandát nap mint nap. Én vagyok a hibás mindenért. Nem kellett volna velem találkoznia aznap a stadionban, nem kellett volna ismeretlenül hívogatnom, és nem kellett volna ragaszkodnom hozzá.Talán most már ő is részese lett A bandának, mint az életemnek.

Az ajtó nyikorogva kinyílt, és láttam Eleanor meglepődött arcát. A tekintete gyorsan lesiklott a kezemben tartott rózsára, majd visszasiklott hozzám. Hallottam egy lányhangot bentről, ahogy El-t hívta, de ő csak türelmetlenül visszakiabált egy " Egy pillanat"-ot. Egy sötétkék miniruha volt rajta, fekete magassarkúval. A haja kócosan pihent a vállán, valószínűleg nem sokat bajlódott, hogy kifésülje. Mélykék szemei alatt karikák húzódtak, enyhén vörösek voltak. Biztos nem sírt tegnap este, a veszekedésünk után. Féltékenység söpört át rajtam, ahogy elképzeltem más fiú karjaiban. Nyakán láttam egy halvány szívásnyomot, mire undorodva elnéztem inkább az arcára. Bőre sápadt, ajkai repedezettek. És még így is gyönyörű.

-Mit keresel itt? - halkan bökte ki.

-É-Én csak azért jöttem, hogy..- dadogtam. Miért is jöttem? Hogy elmondjam neki, hogy ami az életemben titok, azt nem mondhatom el neki. De abból biztos ismét veszekedés lenne, amit pedig abszolút nem szeretnék. Bocsánatot szeretnék kérni, de hogy kezdjem el? - Én csak sajnálom, ami tegnap történt..

-Azt sajnálhatod is - komoran bólintott. Megértettem, miért volt ilyen velem. Megérdemlek minden fájdalmat, amit tőle kapok, amióta rátaláltam. - Remélem, tegnap miután eljöttem, remekül szórakoztál. - fűzte hozzá.

Felment bennem a pumpa. Ezt mégis hogy gondolta? Vagy egyáltalán mire gondolt, amikor ezt kimondta?

-Hogy mi? - ingerülten kérdeztem, a rózsa kiesett a kezemből.

-Azokkal a lányokkal remekül megértettétek egymást, amikor ott voltam. De gondolom, akkor még jobban, mikor elmentem - gúnyosan magyarázta, miközben mellkasa előtt összevonta a karjait.

Azt sem tudja, kik azok a lányok, mégis őket ócsárolja. Igenis, fontosak nekem ők, de nem annyira, mint El. Velük már rengeteg mindent átéltem, Eleanor-ral viszont még csak most ismerkedünk szinte.

-Talán a te bajod nem az volt, hogy titkolóztam, hanem az, hogy ott voltak azok a lányok? - magamban tapsoltam, hiszen tudom, hogy ez annak a jele, hogy valamennyire már kötődik hozzám. Csak ne szeretne mindent tudni az életemmel kapcsolatban.

-Hogy gondolhatsz ilyenre? - nyugodt hangon kérdezte, szemeit forgatta. - Természetesen nem, de hogy őszinte legyek, mindkettő zavart.

-Fejtsd ki, kérlek - mosolyogva támaszkodtam meg az ajtóban, El pedig sóhajtott egy hatalmasat, és belekezdett:

-Amikor odajöttek hozzánk, akkor te egyszerűen elfelejtettél engem. Levetted a kezed a derekamról, és onnantól már nem is léteztem neked - hajtotta le a fejét. Mintha szégyellné, hogy ilyeneket váltok ki belőle. - Amikor pedig annyira zavartan éreztem magam, és köhintettem egyet, akkor csak egy fél szemmel néztél rám, és benyögted, hogy "Oh, Eleanor". És amikor kérdeztem, hogy kik voltak, de egyszerűen csak durván lesmároltál, és megint titkolóztál. És akkor ne csodálkozz, hogy elfutottam. - szemeiből könnycseppek gördültek le az arcán.

Szavai szíven szúrtak. Ennyire szívtelen vagyok? Itt van nekem ez a gyönyörű lány, és mihelyt vannak mások, elfelejtem őt? Mindig is mondták, hogy szeretem a nőket. Ez így is van, de amióta megláttam Eleanor-t, tudtam, hogy érte változni fogok. Mert érte megéri változni.

-Te gondolom nem tudod elképzelni, hogy ez nekem mennyire rossz volt - folytatta. - Te ezt biztos másképp éled meg. Ez ellen nem tudok tenni. El kell viselnem a hangulatváltozásaidat, a titkolózásaidat. De ott már egyszerűen nem tudtam. Megaláztál mások előtt, egy játékszer voltam a számodra akkor. És tudom, hogy te tökéletesen elvoltál, de én..én majdnem elsüllyedtem szégyenemben miattad. Mit gondolhattak azok a lányok rólam akkor, szerinted? - könnyes tekintetét rám emelte, belém pedig belém hasított a fájdalom. A lelkembe. A szívem legféltettebb zugába, ahová El-t zártam.

A torkom elszorult. Egy betűt nem tudtam kinyögni. A tegnap esti eseményeket végiggondoltam Eleanor szemszögéből. Utáltam magam. A tegnap esti magabiztosságom átváltott undorrá. Erre vagyok képes, ha más nők vesznek körül, és nem csak a számomra egyetlen és tökéletes lány? Undorító szemét vagyok. Nem haragudnék El-re, ha ezt vágná a fejemhez érzelemmentesen.

-És vagyok olyan őrült, hogy ezek után még beszélek hozzád, Zayn - suttogta. - Mert megtehetném, hogy azonnal rád zárom az ajtót. De egyszerűen képtelen vagyok. Valami kényszerít belül, hogy adjak ennek az őrültnek még egy esélyt. De ki tudja, hogy hány egy esély lesz? Hogy hányszor fogsz még lelkileg összetörni és megalázni. És egyszerűen én is őrült vagyok. Hogy folyamatosan reménykedek, hogy egyszer talán más lesz, hogy egyszer minden rendbe jön. És ha nem? Hányszor kell még ezt elviselnem, Zayn? - könnyek sorakoztak az arcán, ajkai remegtek. Eleanor erős lány, amit csodálok benne. Igyekszik nem összetörni előttem. Nekem pedig bizonyítanom kell neki, hogy soha többet nem fog miattam sírni.

Úgy álltam az ajtóban, mint egy megbénult idióta. A lábaim gyökeret vertek a földbe, és hallgattam El folyamatos szipogását. A torkomat valami elképesztő erősen szorította. Sohasem sírtam még lány miatt. Sokan mondták már, hogy úgy válogatom a lányokat, mint mások a használt papírzsebkendőt. Ameddig használható,addig az enyém, ha pedig jön egy jobb, akkor eldobom, és feledésbe merül a számomra. Hány lányt törhettem már össze így? Eleanor döbbentett rá, hogy a lányok nem valami használható játékok, hanem törékeny drágakövek. Minden lány más. És épp ezért lehet az összeset szeretni. Hálás voltam Eleanor-nak, hogy erre felnyitotta a szemem. Talán, ha nem találkoztam volna vele, még mindig úgy gondolnék a nőkre, mint a játékbabákra.

-Nem kell bocsánatot kérned. Nincs szükségem rá, hogy esedezz. Csak annyit kérek, hogy ismerd el, hogy hibáztál. Tudom, hogy ezt a legnehezebb, és ezért ér nekem ez többet, mint a bocsánatkérés. Nem kell rózsa - pillantott a földön heverő virágra. - Sőt, még ölelés sem kell, se puszi, se csók. Egyszerűen csak ismerd el a hibád, és bizonyíts. Bizonyíts nekem, hogy én kellek neked. Mond ha nem. Elviselem. Túl leszek rajta. Túlélem. De azt sokkal nehezebb túlélnem, ha megalázol. Csak ennyit tegyél meg. Gyere rá, hogy nekem mi a rossz. Nem foglak figyelmeztetni. Gyere rá erre saját magadtól. Hidd el, ha egy kicsit is fontos vagyok neked, akkor erre rá fogsz jönni. Csak ennyit kérek - halványan elmosolyodott, nekem pedig a szívverésem is elszorult attól a mosolytól. Tudtam, hogy az a mosoly nem igazi, de ezzel is erősnek akart mutatkozni. Ez a lány egyszerűen csodálatos.

A könnyek kicsordultak a szememből. Eleanor odahajolt hozzám, és megölelt. De nem volt igazi ölelés. Csak egy kis gyenge. A karja a nyakam körül volt, de nem teljesen. A teste nem préselődött az enyémnek. Hiányzott a teste melege. Hiányzott a közelsége. Ölelése olyan volt, mintha félne tőlem. Tegnap erőszakos voltam vele, talán még mindig félt. És tőlem félt.

-Menj Zayn - húzódott el. - Menj és gondolkozz. És ha valamire rájöttél, vagy egyszerűen csak belegondoltad magad a helyzetembe, akkor gyere vissza. De addig kérlek ne. Ez így jobb lesz. Meglátod. - kezeit levezette az ujjaimhoz. Gyengéden simogatta őket, miközben lenézett rájuk. Arcán mosoly volt, de a szemében könnyek. Én is lehajtottam a fejem az ujjaimhoz. Az ujjakhoz, amik tegnap még Eleanor tökéletes kezét fogták.

Egy könnycseppem esett a kezemre, amit Eleanor másik kezével gyengéden letörölt. Ő volt az erősebb kettőnk közül, pedig nekem kellett volna. Ő volt a támaszom, pedig nekem kellett volna őt vigasztalnom. Milyen férfi vagyok én?

Eleanor elvette a kezeit az enyémről, és halványan mosolyogva elhúzódott. Bement a házba, és mielőtt becsukta volna az ajtót, fájdalmasan rám pillantott. Még soha senki szemében nem láttam ilyesféle fájdalmat. Most gyakorlatilag azt élte át velem, mit Noellel átélt. Akkor én vigasztaltam, én adtam neki támaszt. És most ugyanazt műveltem vele, amit ő velem..

Kezemmel letöröltem a könnycseppeket, és próbáltam belül visszaépíteni az erős várfalamat, ami körbevett engem. Nem sírhatok egy lány miatt, akármit is jelent nekem..

20.fejezet

Halikaa mindenkinek!:D 
Ugye milyen gyorsan itt a következő rész? Magamat is meglepő sebességgel írtam meg, tényleg, most vagyok a legbüszkébb a gyorsaságomra!:D Nem rizsázok tovább, itt a rész x

A titokzatos idegen, akivel tegnap este sikerült közelebbről is megismerkednem, itt feküdt mellettem, és mint valami gép, úgy horkolt. A hátán feküdt, én pedig már egyszerűen helyezkedtem mindenhogy, a párnát a fejemre húztam, az ujjaimat a fülembe dugtam, de egyszerűen semmi nem jött be. A srác falakat megmozgató decibelekkel horkolt. Komolyan, már kételkedtem, hogy lehetséges-e fizikailag ennyire horkolni.
A takarót lerúgtam magamról, és dühösen felpattantam az ágyból. Csak akkor vettem észre, hogy az öltözetem, nos.. khm, eléggé hiányos. Fogalmam a sincs, hogyan került rám a srác pólója, amit tegnap este viselt, de most rajtam volt. Ha lett volna alattam valami, simán leveszem, tekintve, hogy az illata nem volt épp bizalomgerjesztő. A melltartóm a szoba másik végében volt, a miniruhámmal együtt. El sem merem inkább képzelni, mikre vagyok képes, ha iszok egy kicsit. Bár a tegnap bevitt alkoholmennyiségem nem épp kevés volt, bele sem merek gondolni, mi van akkor, ha még ennél is többet iszom.

Mikor már tényleg nem bírtam tovább azt az elképesztő horkolást magam mellett, horkantam egyet, és gyorsan kiugrottam az ágyból. 

Fogalmam sincs, kinek a házában voltunk, de mindenesetre egészen kicsi volt. Így könnyen megtaláltam a konyhát, és kétségbeejtő sebességgel kezdtem kutatni valamilyen gyógyszer után. Bár a másnaposoknak a fejük szokott fájni, meg szédülnek, meg minden, addig nekem hányingerem volt. A gyomrom émelygett, és éreztem, hogy ha bármit is ennék, az rögtön ki is jönne vissza belőlem. Még talán sohasem éreztem ennyire ramatyul magam.

Tegnap este óta, a vitánk óta, Zayn-nel egy percet sem beszéltem. A telefonom kikapcsoltam, és csak most kapcsoltam vissza, hogy megnézzem, hogy vajon próbált-e elérni, vagy egyszerűen csak bocsánatot kérni. Bármit. Az állam hatalmasat koppant a hideg padlón, ahogy a telefonom betöltődött, és csak Clar-től jelzett hívásokat. Szóval nem hiányoztam neki. Meg sem próbált kibékülni. Biztos jól elvolt azokkal a macákkal a bálban, sőt talán örült is, hogy leléptem, legalább nem volt zavaró tényező.

Meghallgattam a hangüzeneteket, amiket Clar küldött, és amikor azt mondta, hogy "Megyek hozzád mert rohadtul aggódom hogy nem veszed fel", eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyok most.

Gyorsan visszamentem a szüntelenül horkoló fiúhoz, és megfogtam a miniruhámat, a melltartómat, és a cipőmet, és már futottam is a fürdőbe; amit nem volt nehéz megtalálnom, szinte közvetlen a szoba mellett volt. Benyitottam, a tekintetem találkozott saját magammal. A falon ugyanis egy hatalmas tükör volt, ami teljesen jól visszaadta sajnos a megjelenésemet. Ledobtam a cuccaimat, és a tükörhöz sétáltam. Karikák a szemem alatt, kócos barna haj, sápadt bőr, és száraz ajkak. Elhúztam a számat, ahogy felmértem az arcom minden centiméterét. Hát, bizalomgerjesztőnek nem mondanám.

Felkaptam magamra a ruhámat, és kicsit rendbe szedtem a kezelhetetlen hajam. Mikor egyszerűen már a fésű is megállt benne, inkább hagytam, és csak néztem, ahogy újra kezdte felvenni az oroszlánsörény fazonját. Mindegy, gondoltam, az utcán senki sem ismer, ergo nem tudják majd felemlegetni, hogy hogy néztem ki, ha találkoznánk.

Kisiettem a fürdőből, és igyekeztem a legkevesebb zajt csapni. A konyhában fogtam egy cetlit és egy tollat, és lefirkantottam a következő szöveget:

"Nos, fogalmam sincs, hogy ki vagy de szia"

Rövid és tartalmas. A kis kapcsolatunk remélem örökre titokban is marad, bár egyikünk sem tudja a másik nevét, ezért szinte lehetetlen, hogy kiguglizzuk egymást. Bár a srác nem néz ki rosszul, az elmémet elvakítja Zayn mosolya, és Zayn dühös tekintete tegnap. Ha a tegnapra gondolok, újra megtenném, amit a buliban megtettem. Bár tisztában vagyok vele, hogy megcsaltam Zayn-t, de a düh, amit most iránta érzek, vezérelt arra, hogy megtegyem. Folyamatosan hazudozik nekem, kétségbe vonom, hogy egyáltalán megbízik bennem, vagy csak egy lánynak kezel a több millió "rajongója" közül, akiket kedvére használhat. De én nem ilyen vagyok, fogja már fel!

A cipőmet, amit eddig a kezemben hurcoltam, az előszobának nevezhető helységben felkaptam magamra, és kicsit imbolyogva elindultam. A kulcs a zárban volt, így gyorsan elfordítottam, és máris szabad voltam.
Viszlát ismeretlen srác, viszlát alkohol, viszlát átbulizott éjszaka.

__

Clar a kapunkban állt, a kezét csípőre tette, és szúrósan nézett felém, mikor odaértem.

-Tisztában vagy vele, mióta állok itt és csengetek eredménytelenül? - csípősen kérdezte, mikor odaértem hozzá.

-Hát, régóta? - mosolyogva kérdeztem vissza, miközben a kapu felé tipogtam.

-A humorod még mindig a régi - gúnyosan jegyezte meg, majd végignézett rajtam. - Mi ez a cucc rajtad?

-Clar kérlek, szétmegy a fejem - nyafogtam, a zárral bajlódtam, mert egyszerűen nem akart kinyílni.

-Inkább meg sem kérdezem, mit csináltál éjszaka - mosolyogva somolygott, és láttam, rajta, hogy jót szórakozik rajtam. - Mellesleg beszéltem Zayn-nel.

A kulcs megállt a kezemben, ahogy meghallottam, és felfogtam, amit Clar mondott.

-Mi? - nyögtem.

-Felhívott, és elmondta hogy veszekedtetek. Eléggé haragszik rád - mondta könnyedséggel. Mintha örült volna, hogy ő lehet a közvetítő az én és Zayn közötti vitában.

-Haragszik? És mégis mi a francért? - fordultam Clar felé.

-Fogalmam sincs, de kérlek siess, mert már órák óta arra várok, hogy beengedj.

Sóhajtottam egy hatalmasat, és visszafordultam a zárhoz. Babráltam vele még egy kicsit, mert a kezem elképesztően remegett.

-Mondott még valamit? - kérdeztem Clar-től.

-Igen, majd bent elmesélem - sürgetett, én pedig ajtót nyitottam neki, had örüljön, hogy végre bemehet. 

*

-Na szóval, elmondta, hogy féltékeny voltál a lányokra, mert amikor odaértek hozzátok, furcsa lettél, és megsértődött rád, te pedig felpofoztad, és elfutottál - hadarta Clar, én pedig a szememet behunytam, és meg kellett kapaszkodnom a konyhapultban. Most éreztem csak igazán, hogy tegnap túl sok volt. A fejem zakatol, a gyomrom émelygett, szédültem, ráadásul még Clar beszámolója is rátett egy lapáttal. - Adjak gyógyszert? - aggódva kérdezte, mert látta rajtam, hogy mennyire rosszul érzem magam.

-Dehogy, nem kell - mosolyodtam el halványan - Szóval ő így gondolja ezt az egészet.

-Hát, igen..de most szeretném hallani a te verziódat is. Mi volt? Mert Zayn csak nagy vonalakban mondta el nekem, és ismersz..nekem egy egész sztori kell, hogy mindent összerakjak.

-Minden tökéletes volt..Amikor megjelent ez a két..khm..lány. És odajöttek Zayn-hez, elkezdtek vele beszélgetni, én pedig olyan hülyén éreztem magam. Aztán mikor jeleztem hogy "Hahó, én is itt vagyok!" - mutogattam macskakarmokat - akkor meg Zayn csak annyit mondott, hogy "Ő Eleanor". Nemhogy valami barátnőm, vagy valami..nem, csak Eleanor - sóhajtottam szomorúan - Meg titkolózik. Folyamatosan. Mindent elhallgat előlem, aztán amikor meg mondom neki, akkor meg én vagyok a rossz..Ez az egész nem jó így - szomorúan sóhajtottam.

-Hát, Zayn egészen máshogy mondta.

-Persze, ezt egy férfi teljesen másképp éli meg. Nem gondol bele a helyzetembe, hogy mit éltem át. Hogy mennyire hülyén éreztem magam..de ő ezt nem hiszi el és nem tudja elképzelni!

Clar szótlanul bólogatott, a száját kínosan elhúzta, és csöndben maradt. Most erre mit is tudott volna mondani? örültem neki, hogy nem akar nekem tanácsokat adni, vagy közhelyeket mondani. Tisztában volt vele, hogy ezt a helyzetet nekem és Zayn-nek kell megoldani. És ő nem akar ebbe belebonyolódni, nem akar beleszólni, és nem akar nekem buta tanácsokat adni, hogy hogyan "hódítsam vissza".

-Mit érzel Zayn iránt? - hirtelen kérdezte, az ajkába harapott, és félve nézett rám. Mintha félt volna, hogy egybe megeszem, és keresztbe lenyelem, ha megkérdezi.

-Fogalmam sincs - sóhajtottam - Annyira jó vele lenni..olyankor..úgy érzem, mintha megszűnne körülöttünk a világ. Átadom magam neki. De amikor elkezd titkolózni..Akkor úgy érzem, mintha csalódnék benne. Mintha nem bízna bennem. Mintha csak én akarnám csak ezt az egészet.

Olyan jó volt végre valakivel megosztani az érzéseimet. Most arra volt a legnagyobb szükségem, hogy valaki meghallgasson. És most ezt Clar-nek mondtam el.

Clar óvatosan közelebb lépett hozzám, a kezeit a vállamra tette, és egyenesen a szemembe nézett.

-Zayn szeret téged - mosolygott.

A szívem dobogása abban a pillanatban felgyorsult, és éreztem, hogy testemet elönti a boldogság.

-Tényleg?

Clar egy aprót bólintott, miközben mosolygott, én pedig örömkitörésem miatt magamhoz öleltem őt. Ő csak nevetve visszaölelt, valószínűleg tudta, hogy ez nekem mennyire sokat jelent. Bár jobb lett volna, hogyha ezt Zayn mondja el nekem, de nekem így is jó volt. Legalább már tisztában voltam vele, hogy érez irántam.

-És te? - húzódott el. - Mit érzel?

-Jelenleg azt hogy elképesztően boldog vagyok - mosolyogtam - Zayn iránt pedig..hát nem tudom..

-Mond már ki, hogy szereted! - nevetett.

-Szeretem - suttogtam kipirult arccal. Clar felnevetett, majd nevetve magához húzott, és szorosan megölelt.
Csajos örömkitörésünket a csengő zavarta meg. Elhúzódtam Clar-tól, és kíváncsian indultam az előszobába, hogy kinyissam az ajtót. A kitört ajtó nyikorogva kinyílt, én pedig sápadtan, és száradt szájjal állapítottam meg, hogy ki állt az ajtóban.



Sajnálom, hogy kicsit rövid lett, de válság van :D

19.fejezet

  Sziasztok! Először is bocsánat, hogy ennyit késtem, de berángattam magam egy gödörbe, ahonnan csak most szabadultam ki. Hálás köszönet a One Direction-nek, hiszen nélkülük most nem lenne itt rész, és egyszerűen hatalmas inspiráció volt az új számuk, amit az egész rész megírása alatt hallgattam. Köszönt nekik bár nem tudják hogy ki vagyok köszönet boys♥

A részről annyit, hogy nekem nem tetszik, bár nekem eddig egy fejezet sem tetszik, de ez az én véleményem..

Jó olvasást (ha ez lehetséges..) ♥

Igyekeztem a légzésemet visszaállítani a normális állapotára, ahogy 2 gyönyörű lány igyekezett felénk. A szemeimet összeszűkítettem, hogy jobban meg tudjam őket nézni. Az egyiknek hátközépig érő dús, barna haja volt, a másik kicsit barna bőrű, csillogó barna szemű, és göndör, rövid, barna hajú lány volt. Csak egy kicsit akartam eltűnni..

-Zayn! – csicseregte az egyik. Zayn odakapta a fejét, és kellemesen elmosolyodott. Zavarodottan néztem rá, és igyekeztem a tekintetemmel megkérdezni tőle, hogy „Ezek meg kik?” . Zayn azonban csak mosollyal figyelte a közeledő lányokat.

Valahol olvastam, hogy ne törj ki hisztérikusan a pasid előtt, mert azt utálják.  Az ajkamba haraptam és próbáltam visszatartani a kitörő hisztérikus rohamomat.

Féltékenység öntötte el a testem, ahogy a 2 lány odaért hozzánk. Zayn elengedte a derekamat, és egész testével a lányokhoz fordult. Majd mosolyogva átölelte mind a kettőt. Számat eltátva néztem a jelenetet, és (hatalmas dicséret nekem) nem futottam hisztérikusan sikítozva. Próbáltam titkolni, hogy mennyire ideges vagyok.

-Régen láttalak titeket – Zayn mosolyogva jegyezte meg, a lányok pedig kuncogtak.

-Ó, igen, mostanában elfoglaltak voltunk – sejtelmesen egymásra néztek, és tovább kuncogtak. Reméltem, hogy a föld meg fog nyílni alattam, én pedig szépen elsüllyedek, jó mélyre.

- Khm – zavartan köhintettem. 3 szempár nézett rám kíváncsian, végül a csöndet Zayn törte meg.

-Öhm..Ő itt Eleanor – tájékoztatta a lányokat, akik furcsán mosolyogva nyújtották a kezüket felém. Kicsit tartózkodva, de lefogadtam, és kezet ráztunk.

Odafordultam Zayn felé, a lányok pedig értették a célzást, és kuncogva elfordultak.

-Zayn, kik a francok ezek? – morogtam, és remélem, hogy csak ő hallotta.

-Nem muszáj tudnod – ajkait erősen az enyémekre nyomta, azonban én a kezeimet erős mellkasának nyomtam, és eltoltam magamtól.

-Normális vagy? – lihegtem. – Zayn kik voltak ezek a lányok és mit akartak tőled?

-Miért? Zavar, hogy köszöntek vagy mi? – nevetett fel, és újra magához húzott.

Igen, igazából zavart. Az is, hogy amikor bemutatott a többieknek, akkor csak simán Eleanor voltam. Semmi „ öhm, ő a barátnőm”. Ez olyan, mintha csak kavarnánk, és csak egyedül én akarnám ezt a kapcsolatot.

-Inkább az zavar jobban, hogy ismét titkolózol. Nem furcsa ez neked egy kicsit? – felháborodva kérdeztem.

-Ne kezdjük újra – ajkaival ismét megtámadta az enyéimet, én azonban ismét elhúzódtam. Nem akartam egy Zayn oldalán álló rongybaba lenni, akit kedvére csókolgathat, és aki előtt bármikor titkolózhat.

-Hagyjál! – hisztérikusan toltam el magamtól, amitől hátratántorodott. – Nem vagyok olyan lány, akinek akkor hazudsz, amikor akarsz, és akkor smárolsz le, amikor éppen kedved van! – igyekeztem visszaszorítani a könnyeket, amik a szememből törtek volna ki.

-El! – kapott a csuklóm után, én azonban megfordultam, és a hatalmas szoknyámat felfogva kezdtem el futni. – El várj! Elmagyarázom!

Hallottam az egyre gyorsuló lépéseket mögöttem, ahogy egyre gyorsabban próbált utánam jönni. Nekem azonban csak egyetlen célom volt; elmenekülni Zayn elől, és elmenekülni a kisebbségi komplexusom elől, amit akkor kezdtem érezni, ahogy megpillantottam a lányokat.

Mindenki jobb, mindenki szebb, mindenki több nálam! – a fejemben rengeteg hasonló mondat fogalmazódott meg, és már összeállt a naplómba való új bejegyzésem is: Hogyan érezzük magunkat ramatyul hercegnőruhában? Hiszen ennek az estének rólunk kellett volna szólnia, a hercegnőről és a hercegről, akik fülig szerelmesen, egymásba karolva táncolnak, magukra hívva minden szempárt.. Hah, de ilyen csak a mesékben létezik. Aki azt mondja, hogy a „Mesék valóra válnak”, azt felpofozom. Nem, nem, nem és nem! A mesék csak egy beképzelt illúziók, amik képesek elhitetni veled, hogy minden a legnagyobb rendben. Akik bemesélik neked, hogy létezik happy end, és te amilyen idiótán hiszel benne, reménykedsz, és koppansz. És aztán jön az én megmondtam sztori mindenkitől, akik segítő módon próbáltak téged lehetetlenül kirángatni a nyálas szerelem gödréből, ami neked is idegesítő, és azoknak is, akik már harmincszor megmondták ugyanazt, sikertelenül. Happy end nincs. Vagy talán van, de az esetek egy százalékában. 

Amíg ezeken gondolkodtam, kijutottam a levegőre. Lerogytam a földre, tűzvörös estélyim hatalmas körként vett engem körbe. Már-már szorítónak éreztem a rám feszülő ruhát, ahogy a légzést is kiszorította belőlem.

-Eleanor! – hallottam meg Zayn kifulladt hangját mögülem.

-Hagyj! – nem akartam végighallgatni az újabb hazudozásait, ezért megpróbáltam magam esetlenül összekaparni a padlóról. Ő a kezét nyújtotta, én azonban dühösen ellöktem, és inkább bízva a saját képességeimben – amik nincsenek – próbáltam magamtól felállni. Többé- kevésbé sikerült, de azért megpróbáltam.

-Túl büszke vagy ahhoz, hogy elfogadd a segítséget, igaz? – nevetett Zayn, miközben kitartóan nyújtotta lefelé, én pedig sajnálkozva néztem rá.

-Büszkeség? Ugyan már Zayn attól, mert nem fogadom el a kezed, attól vagyok büszke? Egyszerűen megbántottál, és sajnálom, hogy azt sem tudod, hogy mivel.

-Azért vagy megsértődve, mert odajöttek azok a lányok? – dühösen kérdezte, miközben lehajolt, és erőszakkal felrántott a földről. Kezem önkontrollomon kívül landolt az arcán, hatalmas piros foltot hagyva a bőrén.

-Ezt ne merd még egyszer csinálni – idegesen morogta, kezével pedig szorított egyet a csuklómon, amit még mindig kitartóan szorongatott. Nyögtem egyet, a szúró fájdalom kezdett elviselhetetlen lenni.

-Engedj – sziszegtem a fogaim között.

-Csak akkor, ha elmondod, mi a bajod, drága – önelégülten mosolygott, csuklómnál fogva közelebb húzott magához. Testem minden porcikáját az övéjén akarta érezni, de – szerencsémre – a hatalmas szoknyám ebben valamennyire megakadályozta.

-Tudod, elég nagy baj hogy nem jössz rá magadtól – a csuklómat egy nagy rántással kikaptam Zayn ujjai alól, és gyorsan a hátam mögé tettem, hogy ne tudja újra elkapni. – A legnagyobb sajnálatom neked Malik – mondtam, majd gyorsan megmarkoltam a szoknyámat, és felhajtott fejjel elsétáltam.

Nincs szükségem Zayn-re. Nincs szükségem barátra, se barátnőre. nincs szükségem magamra. Akkor meg mi a francért élek?

*

Tudni kell rólam, hogy alapból nem vagyok el diszkóba járó lány. Hogy őszinte legyek, egyszer sem voltam még házibulikon kívül diszkóban. Izzadt és részeg emberek mindenhol, és ki tudja, hogy ki önt le téged egy 2 literes korsó sörrel, vagy ki ölel át téged matt részegen. Nem nekem való hely, de egyszer nekem is lehet mindenből elegem.

Ahogy elismerően végignéztem magamon a tükörben – márpedig ha én elismerően nézek magamra, akkor tényleg jól nézek ki – és gyorsan fogtam a táskámat és a cipőmet, és lerohantam a lépcsőn.

A hatalmas báli ruhámat lecseréltem egy apró sötétkék miniruhára, ami talán az egyetlen ilyen ruha a gardróbomban, amit buliba vennék fel. A magassarkú kellemetlen érzéséhez már a bálban hozzászoktam, ezért a legjobb fekete magassarkúmban tipegtem le a lépcsőn. Igen, a rohanás egy kicsit túlzás volt a tempómhoz.

A hűvös utcán összehúztam magamon a kabátom, és igyekeztem a forgalomban egy szabad taxit keresni. Szerencsémre, pont nem ilyenkor jönnek. Pedig a buli nincs egészen közel. Még Clar mesél róla nekem egyszer. Ő tipikusan az a lány, aki mindenkivel képes beállni egy táncra, akit ha meglátnak, az emberek nem tudják megállni, hogy ne nézzék őt folyamatosan. Igen, ő Clar.

Amikor végre egy taxi jött felém, lelkesen integettem, az autó pedig lassan megállt előttem. Gyorsan beszálltam, lediktáltam a taxisnak a címet, ő pedig gyorsan gázt adott. Éreztem, ahogy a szívem gyorsabban kezd dobogni, ahogy közeledtünk a diszkó felé.

*

Hatalmas fények, és rengeteg ember. A bulitól még messze voltunk, de ezeket már láttam. A kezemet az ablakra nyomtam, és mint egy kisgyerek, izgatottan tekintettem ki az ablakon. Az arcomra egy idióta vigyor ült ki, ahogy közeledtünk. Izgatott lettem, ahogy azt a sok embert láttam a bejárat előtt.

Végül végtelen percek múlva megálltunk a bejárat előtt. Lassan kiszálltam, és közben egy percre sem vettem le a szemem az épületről. Csillogó szemmel és vigyorogva sétáltam a bejárathoz, a többi bulizó közé beolvadva.  Mindenki lelkesen beszélgetett és nevetett, és láttam a szemükben az izgatottságot, ahogy egymásra néztek. Megakadt a szemem egy fiún, aki mikor észrevette, hogy nézem, elmosolyodott. Elpirulva hajtottam le a fejem, és próbáltam nem tudomást venni arról, hogy még mindig néz. Mert ezt ilyenkor az ember érzi. Olyankor van benne egy kényelmetlen érzés, hogy valaki megállás nélkül bámulja. na, ezt éreztem most én is.

Végül a biztonsági őrök megnyitották a kaput, és mindenki egyszerre akart bemenni. Inkább a végére maradtam, és megvártam, amíg a fanatikusok előretolakodnak. Az kellett volna nekem, hogy alig vagyok itt 3 perce, és máris fellöknek. Végül is az este nem 2 órából áll, hanem egy egész éjszakából, szóval bulizhatok annyit, hogy meg is fogom unni. Inkább türelmesen vártam, amíg mindenki bevonul, és csak akkor indultam én is be.

Kívülről is hatalmasnak láttam, de belülről még nagyobb volt. Mindenhol világítás volt, a tér pedig úgy volt kialakítva, hogy legalább 1000 ember tudjon együtt táncolni. Csodálkozva forgattam a fejem, és igyekeztem memorizálni a legapróbb részletig.

A ruhatár felé kezdtek tolni, de én hű maradtam ahhoz, hogy inkább magamnál tartom a kabátom, mintsem, hogy ellopják. Megpróbálkoztam a lehetetlennel; kitörni az egy irány felé nyomuló tömegből. Nagy izzadság árán sikerült, és csak páran jöttek nekem (páran..).

A bárpult a jobb oldalon volt. A DJ-pultot pont előttem vettem észre. Mindig is vonzott az ilyen zene, amiket itt játszanak. Egyszerűen csak beraktam max. hangerőre, feküdtem, és kitomboltam magam. Fekve, csendben, üvöltő zenével a fülemben.

Amikor az embertömeg a táncparkett felé kezdett jönni, felébredtem a bambulásból, és próbáltam nem hülyén érezni magam, mert egyedül vagyok. Clar-rel szoktam buliba menni. És most nincs kivel beszélgetnem, és egyedül vagyok ebben a hatalmas klubban.

Sóhajtottam egyet, és végül eldöntöttem, hogy mégis leadom a kabátom a ruhatáron. Szerencsém is volt, mert senki sem volt, így nem kellett sorba állnom. Miután beadtam, visszaindultam a tánctérre. Azóta már megtöltötte a hatalmas teret a dübörgő zene, és a lelkesen táncoló emberek.

Úgy gondoltam, jó lenne, ha az estét nem táncolással kezdeném. Meg kell adni magamnak az alaphangulatot. Elindultam a bárpult felé, és leroggyantam az egyik székre.

-Egy whiskyt – mosolyogtam a bárpultos srácra, aki visszamosolygott.

-Kettőt – hallottam egy hangot magam mögül. Önelégülten mosolygó sráccal találtam szembe magam, akivel a bejáratnál összeakadt a tekintetünk. – Leülhetek?

-Felőlem, de nem én fizetek neked – vontam vállat.

-Meghívlak egy körre – mosolygott, és lehuppant mellém. A bárpultos odalökte elénk a poharainkat, mosolygott, én pedig visszamosolyogtam.

*

A tekintetem homályos, a mosolyom egyre ferdébb, ahogy a mellettem ülő srácra néztem. Nem kevés pohárral ittunk meg, amióta itt vagyunk, de nem bánom. Most az egyetlen estén felejteni akarom Zayn-t, és felejteni akarok mindenkit. Csak annak a srácnak szeretnék élni, aki folyamatosan közelebb jön hozzám, miközben mosolygott. Az alkohol, amely gyorsan siklik rajtam végig magabiztosságra késztet, ezért én is közelebb csúsztam hozzá, így a combunk már összeért.

Odahajoltam a füléhez, és érzékien belesuttogtam:

-Táncoljunk!

Elhúzódtam, ő pedig ferde mosollyal az arcán bólintott. Megfogtam a csukóját, és kicsit imbolyogva felálltam, miközben őt húztam magam után. Egészen a tánctérig húztam, majd mikor megtaláltam a megfelelő helyet, megfordultam, így vele szembe voltam. Mosolygásba kezdtem, ahogy karjait a derekam köré fonta, közelebb húzott magához.

-Még a nevedet sem tudom – motyogta.

-Nem fontos – mondtam, majd elkezdtem a basszus ütemére mozogni. Beszívtam az idegen kellemes férfias illatát, ahogy egymásba gabalyodva mozogtunk.

Fejemet hirtelen felkaptam, és belenéztem a srác ragyogó kék szemeibe. Fogalmam sincs mi ütött belém, de hatalmas magabiztossággal odahajoltam hozzá, és szájára egy hosszú csókot adtam. A srác ajkai hirtelen elnyíltak, elmélyítette, és végül vad csókcsata lett belőle. Beletúrtam a hajába, ő pedig belemarkolt a fenekembe.

-Menjünk innen – motyogta az ajkaimba, én pedig bólintottam.

Gyorsan siettünk a kijárat felé, majd miután beugrottunk a ruhatárba a kabátomért, és beültünk a taxiba. Ott egymásnak estünk, és innen teljes sötétség.

18.fejezet

Sziasztok! Bocsánat hogy ennyit késtem, de akadtak technikai problémák, amiket nem fogok tudni orvosolni a közeljövőben sem. Ezért a részek max hetente fognak jönni, mert nem tudom máshogy megoldani.
Sajnálom:(
Jó olvasást és pipáljatok meg hagyjatok megjegyzést meg minden ....:D

Eleanor

Csak nevetni tudtam, ahogy Clar arca kezdte felvenni a tűzvörös kanapé színét. Lejjebb csúszott a kanapén, és vészesen próbálta kezeivel elrejteni égő arcát.

-Mármint ismerek egy másik Zayn-t… - zavartan dadogta.

Zayn hangosan felnevetett, Clar pedig duzzogva húzta fel a térdeit.

-Bár nem hiszem, hogy olyan gyakori nevem lenne, hiszek neked – Zayn nevetve mondta, majd a karját nyújtotta a kanapén gombóccá összegörnyedő barátnőmnek.

Clar – bár ismerem, és tudom hogy bármit megtenne, hogy megérinthesse Zayn kezét – duzzogva elhúzódott, majd felpattant.

Mikor azt mondtam, hogy csak „kezdte „felvenni” a kanapé színét, nem gondoltam, hogy ennyire komoly, amit mondtam..Clar arca ugyanis olyan vörös volt, mintha ráöntöttek volna egy nagy tubus vörös temperát. És nem túlzok.

-Én most megyek – fejét felkapta, dús szőke haját hátrarázta, és magabiztos léptekkel kifelé indult a szobából.

-Nem kellett volna kinevetned – mondtam Zayn-nek, miután Clar hallótávolságon kívül került. – Égett rendesen.

-Nem az én hibám, hogy helyes vagyok! – védte meg magát, amin felnevettem. – Mellesleg ő égette be magát.

-Te pedig kiröhögted, amitől csak még rosszabbul érzi magát – csóváltam a fejem. Felálltam, és Clar után indultam. Olyan erővel kapkodva magára a tornacipőit, hogy már én sajnáltam a bokáját.

-Figyelj, Zayn nem akart megbántani.

Felkapta a fejét, de a nagy lendület miatt beverte a fejét az akasztóba. Számba haraptam, és lehunytam a szemem. Ilyen szerencsétlen is csak ő lehet.

Kínosan felnevetett, miközben a fején a növekvő púpot simogatta.

-Öhm..tudom. Végülis az én hibám volt. Sajnos a túl őszinteség néha bajba sodorja az embert, nem? – kínosan nevetett, és felhúzta a másik lábára is a tornacipőt.

Csak mosolyogtam, ahogy esetlenül kaparja össze magát, végül pedig odajön hozzám, és megölel.

-Annyira mázlista vagy – suttogta, és nyomott egy puszit az arcomra. – Majd még beszélünk. Sziaaaa El! – óvatosan nyitotta ki az ajtót, amit betört. Majd vidáman kiugrándozott, miközben folyamatosan vigyorogott.

Becsuktam az ajtót és visszamentem Zayn-hez.  A kanapén ült, és mindig a félbehagyott Árva angyalt nézte. Odamentem hozzá, és letelepedtem mellé. Sorosan mellé. Karjaimat átbújtattam a kezei alatt, a fejemet a vállára döntöttem.

-Szabad vagy ma este? – hirtelen kérdezte.

-Miért, szerinted mit csinálnék? – nevettem fel. – Persze hogy szabad vagyok. Miért? – vigyorogtam.

-Oh, az legyen titok – vigyorgott rám.

-Akkor csak írd körül. Örülni fogok neki vagy nem?

-Majd te eldöntöd. – vigyorgott folyamatosan, én pedig összeszűkítettem a szemeimet, és úgy néztem rá. Általában ez az a dolog, amivel válaszra tudom bírni az emberek, akiket ki akarok faggatni. Nem tudnak ellenállni a mérges külsőmnek. Noel párszor mondta, hogy ez szexi (khm…), de amit Noel mond, azt már nem hiszem el.

-Ne nézz már így rám – nyavalygott. – Majd este megtudod.

-Ó, szóval ma este megyünk valahova? – csillant fel a szemem.

-Még azt sem tudom – mosolyogva vonta meg a vállát. – Talán.

-Általában mikor az emberek azt mondják hogy talán, akkor az hatvan százalékban igen, Malik. Még ezt sem tudtad? – vigyorogtam.

-Ó, dehogynem tudtam.

-Nos, akkor már biztos hogy ma megyünk valahova. Milyen ruhát vegyek fel?

-El – sóhajtotta. – Nem mondok el semmit.

-Csak a ruhát mond meg!

-Szerintem csak azért kéred, hogy mondjam meg, mert abból ki tudod találni, hogy hova megyünk.

Okos. Túl okos. Valóban ez volt a tervem, de ha például azt mondta volna, hogy vegyek fel egy átlagos ruhát, akkor abból nem tudtam volna kitalálni.

Zayn hirtelen felállt a kanapéról, én pedig az ágyra estem.

-Kösz – morogtam.

-Bocs. Na szóval. Érted jövök este 7-re. Készülj el addigra, mert utálok várni. A lehető legszebb ruhádat vedd fel. Lehet olyan, amit egy bálba vennél fel. Most gyorsan elmegyek, mert tudom, hogy 3 másodpercen belül itt lesz Clar, és nem akarom megint beégetni – gúnyosan mondta. – 7-re készülj el, rendben? – nyomott egy puszit az arcomra, és gyorsan elsietett. Csak akkor eszméltem fel,a hogy hallottam a bejárati ajtó nyikorgó hangját.

*

Zayn-nek igaza volt, miután felhívtam Clar-t, három másodpercen belül nálam volt. Azt hiszem, az ablak alatti bokorban bújt el, amiért ilyen gyorsan ideért.

-Bálba istenem, bálba visz – Clar behunyta szemét, testével hullámzott, miközben motyogott magában. Szerintem ő jobban örült neki – pedig tudtommal engem visz el, mindegy.

-Igen, de először még ki is kellene választani a ruhát – emlékeztettem, Clar száját pedig egy „aww” hagyta el, és a kanapéra esett. Szemöldököm felhúztam és mosolyogva néztem a félájult barátnőmet. Már nyoma sem volt annak az égő szitunak, amit átélt nálunk délelőtt.

Látva, hogy a barátnőm gyakorlatilag félholt volt, gyorsan felsiettem a szobámba átöltözni. Egy egyszerű világos színű koptatott farmert vettem fel, I ♥ Food feliratú pólóval és tornacipővel. És hogy ebben mi fogta meg Zayn-t, az nekem még titok.

Furcsa volt; a fiúk többsége általában Clar-t nézi meg először; derékig érő szőke, dús, egyenes szálú haja tökéletesen kiemeli arcát és a mélykék szemeket. Alakja tökéletes, komolyan egy deka háj sincs rajta. Rajtam meg..

Elhúztam a számat, feltűrtem a pólómat, hogy látható legyen a hasam. Belemarkoltam a  hasamba, kezembe alig került valami háj. De amikor a tükörbe nézek, dagadtnak látszom. A kezeimet az oldalamhoz vezettem, és ott is megfogtam az ott tanyázó felesleget. Itt is alig került a kezembe valami. De én akkoris kövérnek érzem magam.

Sóhajtottam egyet, kacsintotam a tükörképemre ( megőrültem) és elindultam a lépcsőn. Clar felmutatta a hüvelykujját. A pólómat, amit viseltem, tőle kaptam. Imád enni. Talán ezért vett nekem ilyen pólót.

-Mehetünk? – kérdeztem.

Ő csak mosolyogva bólintott, és messziről elkerülve az akasztót, amibe beleverte a fejét délelőtt, kiléptük az ajtón, az utcára.

*

A tükör előtt álltam és rendezgettem magamon az égővörös báli ruhát. Az ajkaimra vörös rúzst tettem, a szemeimet pedig kihúztam. A hajamat kontyba kötöttem, azonban egy szerencsétlen szál mindig kijött.

Inkább hagytam, és idegesen morogtam egyet. A cipőm az ágyam mellett pihent, és igyekeztem minél később felvenni. Általában – ha meghívnak esküvőkre például – mindig balerinacipőt veszek fel. Egyszerűen ki nem állhatom a magassarkút.

Óvatosan ránéztem az órára, ami hat óra 57 percet mutatott. Az előbb néztem, akkor még csak 6 óra volt.  Miért megy ilyen gyorsan az idő?

A gyomrom görcsölt, és elképesztően izzadtam. Féltem. Igen, féltem. És hogy miért? Ilyen hülyén vagyok összerakva. Az álompasi jön értem, én pedig mindjárt hányok, annyira izgulok. Nem vagyok normális, Clar-nek igaza volt.

A gyomrom fékezhetetlenül összeugrott, ahogy meghallottam a csengőt lentről. A szám szélét rágcsálva lépkedtem oda a cipőmhöz, és húztam fel. A magassarkúban való lépkedés sohasem volt az az erősségem – nemhogy most, amikor sietnem kellett.

Amilyen gyorsan csak tudtam, letipegtem az emeletről. Furcsa volt, ahogy Zayn-t az előszobában találtam. Zayn. Öltönyben. Kínzás.

Amíg én Zayn tökéletes kinézetét tanulmányoztam, az ő szemei is útnak indultak rajtam. Elpirulva hajtottam le a fejem, miután jól memorizáltam a kinézetét.

-Nyitva volt az ajtó – nyögte végül. Felhajtottam a fejem és találkoztam Zayn égető pillantásával. –Gyönyörű vagy. – suttogta.

A testemben tomboló öröm miatt leküzdhetetlen mosoly jelent meg az arcomon, ahogy közelebb léptem Zaynhez.

-Nem tudom elhinni – suttogta az ajkaimba, majd hevesen megcsókolt.

-Hé, a rúzsom – nevettem a csókba, majd elváltam. Ő azonban csak nézett engem, megbabonázva. Újra magához húzott, de most kevesebb ideig csókolt, és sokkal lassabban.

-Megőrjítesz –suttogta.

-Nem kellene még indulnunk? – mosolyogva motyogtam.

-Kellenne? – motyogva mondta utánam, majd a nyakamra adott apró puszikat.

-Jó lenne – mosolyogtam, és megfogtam a kezét. Magam után húztam egészen a parkolóig, ahol a kocsija állt. Vártam, amíg kinyitja nekem az ajtómat, és egy rutinos mozdulattal csúsztam be a járműbe. Zayn gyorsan megkerülte  a kocsit, és ő is beszállt.

-Gyönyörű vagy. Nem ajánlom bárkinek is, hogy rád nézzen,különben nem tudom, mit fogok tenni – mondta, majd beindította a kocsit.

Felsóhajtottam, és a rádióhoz nyúltam.

*

A bálterem hatalmas volt, ahogy beléptünk. Rengeteg táncoló párt láttunk, akik egymásba karolva lépkedtek ide-oda. A plafonon csillárok lógtak, és minden sarokban volt valami étel. Hmm, megtaláltam a bálon a kedvenc helyem.

-Sohasem voltam még bálba – mondta Zayn, miközben a tánctér felé igyekeztünk.

Ezt valahogy gondoltam, a kegyetlen múlt, és A banda nem egészen fér össze a nyugodt bállal.

Bólintottam, és erősebben fogtam Zayn kezét, ahogy egy 20 év körüli srác perzselően végignézett rajtam. Zayn is észrevette; az állkapcsa megfeszült, a kezemet pedig olyan erősen markolta, hogy örülök neki, hogy van benne még vérkeringés.

-Vissza! – mondta a fiúnak. Nem volt túl hangos, de hangja annál parancsolóbb volt. Félelmetes hang, amitől mindenki megijed. És ezért (is) örültem, hogy ott van mellettem.

Mikor megtaláltuk az ideális helyet, láttam Zayn szemében a tétovázást. Valószínűleg még sohasem vitt lányt bálba. Én őt valami pub-ba tudom elképzelni és inni. Ezért volt kellemes meglepetés, hogy bálba hívott.

-Nem tudok táncolni – elpirulva vallotta be.

-Ó, ugyanmár – sóhajtottam. – Idiótán a nyakad köré fonom a karjaimat és ide-oda dülöngélünk – mondtam

unottan.

Zayn felnevetett, én pedig nyaka köré kulcsoltam a karjaimat. A kezeit ő a derekamhoz vezette, és elkezdtünk mozogni. Zayn mosolygott, én pedig viszonoztam a mosolyt. Ajkai egy gyengéd puszit nyomtak a számra, én azonban többet akartam. Csókolni kezdtem, amit ő viszonzott. Annyira imádok elveszni a csókjában..ez a legjobb dolog az egész életben.

-Valahogy nem tudtalak téged elképzelni bálban táncolni – nevetve vallottam be neki.

-Hát..végülis igazad van. Egyszer sem jöttem még bál közelébe.

-És akkor most csak miattam vagyunk itt? – vigyorogva kérdeztem.

-Hát..Clar mondott pár dolgot rólad.

-Ó, remélem csak jót – kuncogtam.

-Abban biztos lehetsz. – nevetett fel, és újra megcsókolt.

Tovább táncoltunk, de nem beszélgettünk. Fejemet Zayn vállára döntöttem, szemeimet behunytam. Minden olyan tökéletes volt, egészen addig, ameddig nem hallottam egy lány hangot, ahogy Zayn nevét kiáltotta.

17.fejezet

Eleanor

-Te jössz – jelentettem ki.

-Mi? –dadogta

-Én már meséltem az életemről, te azonban csak A bandáról beszéltél. És ne hidd, hogy engem csak ez érdekel – mosolyogtam.

A konyha épp jó hely volt az ilyen személyes dolgok kitárgyalására. Zayn valami reggelit próbált készíteni, én pedig a konyhapulton ültem, és lógattam a lábaimat. Mázlim, hogy Zayn tud főzni; ha én hozzáérek a tűzhelyhez, akkor ott robbanás lesz. Ráadásul annyit tudok a főzésről, mint az elefánt a Dj-pult kezeléséhez. Bár, lehet hogy vannak olyan elefántok, akiket már DJ-kké képeztek ki. Ki tudja..

-Nem hiszem, hogy túl sok mindent szeretnél róluk tudni – kínosan felnevetett. – Adnál egy kis sót?

-Ijj, az melyik? – elhúztam a számat, ahogy felnéztem a fűszerespolcra.

-Nem mondod, hogy nem tudod mi az a só! – hitetlenül nevetett fel. – El, ezt még a kezdők is tudják.

-Zayn, én még a teát is oda tudom égetni! – duzzogva vágtam rá.

-Ahhoz már tényleg tehetség kell drága – vigyorgott folyamatosan. – Akkor figyelnél rá, hogy ne égjen le?

Elhúztam a számat, és a tökéletesen összeállt rántottára néztem. Ha most ehhez hozzányúlok, akkor maximum csak cafatokat fogunk enni. De azok is égettek lesznek.

-Nem hiszlek el! – nevetett. – Akkor legalább tartsd a kanalat, és csinálj úgy, mintha figyelnél rá.

Ez az ötlet már jobban tetszett. Leugrottam a pultról, és a kezembe kaptam a fakanalat. Utána Zayn-re néztem, aki a sóért nyújtózkodott.

-Még mindig nem meséltél a szüleidről.

-Mert nincs semmi érdekes velük kapcsolatban.

-Ó, ugyanmár – sóhajtottam. – Mindenkinek van valami sztorija a szüleivel. Én már kitálaltam neked. Te jössz.

-Nem szeretnék róla beszélni. Bár..lehet hogy a végén kiderül, talán róluk is hallottál valamit. – tette hozzá.

Kellett pár perc hogy leessen mire is gondolt. Valószínűleg arra, hogy azt hogy bandavezér, azt is Clar-től és Noel-től tudtam meg.

-Nem, mert arra határozottan emlékeznék.

-Van egy apám és egy anyám – mondta, és kivette a kezemből a fakanalat.

-Képzeld, ezt valahogy magamtól is kitaláltam – gúnyosan mondtam, és újra felpattantam a pultra. – Hogy hívják őket?

-Miért? – nevetett.

-Mert miután magadtól nem adsz ki infókat róluk, akkor én fogok kérdezni és talán úgy elmondod.

-El – sóhajtotta. – Arra még nem gondoltál, hogy azért nem mondok róluk semmit, mert nem akarok róluk beszélni?

-Abbahagyom ezt, ha elmondod, miért.

Lezárta a tűzhelyet, letett a pultra a fakanalat és elém jött. Lábaimat a derekára kulcsoltam, így közelebb hívtam őt magamhoz. Kezeit a derekamra tette, homlokát az enyémnek döntötte.

-Nem fogsz ezzel a témával békénhagyni, amíg el nem mondom mi van, igaz? – mosolygott.

Ráztam a fejem, Zayn pedig sóhajtott egyet.

-Akkor még egy ideig nyugodtan nyaggathatsz, mert nem fogom elmondani – nevetett, és elhúzódott. – Kész a reggeli, kisasszony.

-Zayn – nyafogtam. – Meg fogod rád haragudni, ha nem mondod el.

-Hihetetlen vagy – nevetett, és illedelmesen kihúzta nekem a széket. – Inkább gyere enni.

Leugrottam a pultról, és az asztalhoz sétáltam. Leültem Zayn mellé, és megvártam, amíg hoz nekem villát. Hirtelen valaki ráakaszkodott a csengőre. Nem, nem csak simán hozzányúlt, és tövig nyomta, hanem rendesen..ráakaszkodott.

-Nyitom – kiabáltam. Odamentem az ajtóhoz, és alig fogtam meg a kilincset, az ajtó magától kinyílt. Be volt zárva. Mindegy, ez lényegtelen.

-Huppsz.Basszus – vihogott Clar, akinek csak a hatalmas szőke hajtömegét láttam, mert a „betörés” következtében haja előrehullott.

-Te most komoly betörted az ajtót? – néztem rá csodálkozva..és elismeréssel.

-Nem tagadom, a mostani edzésprogramomnak köszönhetően egy bikát is kettétörnék – vigyorgott, majd eszébe jutott, mit is mondott, és végiggondolta hogy ez fizikailag lehetetlen, inkább meggondolta magát. – Jó, maradjunk az ajtónál.

-Betörted az ajtómat! – nyafogtam, majd nevetni kezdtem. És ez miért volt vicces? Az már nem lényeges.

-Megzavartam valamit? – Clar alig bírta visszanyerni a vigyorát, ahogy Zayn besétált a szobába. Félmeztelenül. Úristen. Folyt a nyálunk rendesen.

-A reggelinket – mosolyogva mondta, Clar-t pedig az ájulás fenyegette.

-A-Akkor bocsánat – zavartan hebegte, majd igyekezett a saját lábán távozni. –É-Én most akkor megyek. Majd még beszélünk – mondta nekem.

-Nyugodtan maradhatsz – Zayn mondta mosolyogva, én pedig már őszintén aggódtam Clar-ért, hogy nehogy ott az előszobában összeessen.

-Igazán? – hebegte. – De, ez csak rátok tartozik. Mármint a reggeli..tudod..

-De a barátnőm legjobb barátnője vagy.. neked itt a helyed. Úgyis szeretnék pár dolgot kérdezni.

Óvatosan felém néztek; Zayn mosolyogva (ÚRISTEN AZ A MOSOLY) Clar pedig könyörögve.

-Persze hogy maradhatsz – nevettem fel, és magamhoz húztam a fél-ájult barátnőmet.

Clar

Oké, azok mellett, hogy itt maradhattam reggelizni, és ezzel megzavartam a turbékoló galambpár együttlétét, még én is nyertem. Láthattam Zayn-t félmeztelenül ( már csak ezért is megérte betörni azt a rohadt ajtót) , és ezen felül  szerencsém volt  5(!!) mondatot beszélnem vele. Olyan vagyok, mint egy ostoba hősszerelmes..de ha egyszer olyan cseszettül jól néz ki.

-Öhm..Clar. – fogadjunk, hogy már vagy 10 perce próbál kommunikálni velem, de vagyok olyan huncut, hogy nem válaszolok.

-Itt vagyok. Élek – mondtam feleszmélve a bambulásomból.

-Szóval ott tartottunk hogy mi a kedvenc kajája? – egy órája téged bámullak, és azt kérdezed, mi a kedvenc kajája?!

-Ha őszinte akarok lenni, minden féle undormányt megeszik – vigyorogtam.

-Kifejtenéd?

-Bármit raksz elé, megeszi. Nála nincs olyan, hogy kedvenc kaja..Bármi jöhet.

-Öhm..hát..jó – mondogatta, és felírta a jegyzetfüzetébe.

-Miért jegyzetelsz? – Ó, hogy én soha nem vagyok képes tartani a számat! A francba a kíváncsi egyéniségemmel.

-Nem szabad? – flegmán szólt vissza.

-Dehogynem.. – mosolyogtam. – De ha már itt tartunk, elég gáz hogy nem vagy képes megjegyezni, mit szeret a barátnőd és mit nem – a körmeimet kezdtem nézni, és vártam, mikor robban. Nem robbant. Hmm, pedig még úgy is szexi lehet. Majd megkérdezem El-t, hátha látta már olyannnak.

-Ideális randi helyszín?

-Ezt most komolyan kérdezed? – háborodtam fel. Elmondom neki a kedvenc kajáját, de azt honnan a francból tudjam, hogy mi az ideális randihelyszíne. Általában a pasik seggéről és kockahasáról szoktuk beszélgetni és ha néha kell akkor lelki terapeuták vagyunk egymás számára. De randihelyszín?!

-Mint legjobb barátnő, gondoltam ilyen témákról beszélgettek – magyarázta.

-Rosszul gondoltad – ráztam fejem. – Inkább nem fejteném ki, miről szoktunk beszélgetni. Mellesleg pedig miért nem kérdezed meg tőle?

-Clar, azt hittem nem vagy hülye – nézett rám. Azok a szemek. Kaparj fel a padlóról El. 

– Akkor szerinted meglepetés lenne neki?

-Aww – sóhajtottam. El kifogta az álompasit. Jól néz ki, romantikus..Mi kell még? – Meglepést akarsz neki szerezni?

-Nem lenne rossz – nevetett. – Na akkor szerinted milyen helyeket szeret?

-Tengerpart! – habozás nélkül vágtam rá.

-És oda hogyan viszem el? – sóhajtott egyet, behunyta a szemét, ujjaival pedig az orrnyergét masszírozta. Tátott szájjal néztem, és kellett pár másodperc, hogy felébredjek.

-Kocsival! – csettintettem az ujjammal. –Akkor legalább nem csak a tengerpartot élvezné, hanem az utat is!

-Egy úton mit lehet élvezni? Hagyjuk. Valami más?

-Öhm..eeeem – gondolkodtam. Vagyis inkább csak úgy csináltam, mert az elmémbe kicsi Zayn-nek ugráltak die-oda. – Hogy őszinte legyek fogalmam sincs. De ne vidd elcsépelt helyekre. Például étterembe, sétálni, piknikezni blabla..ne. Találj ki egy egyedit. Amiről még senki sem látott, ahol még senki sem volt. Hidd el, akkor sikered lesz – fejeztem be.

-Úgy gondolod?

-Persze, azért ennyire már ismerem a legjobb barátnőmet – nevettem fel.

-Hát..akkor igazából ennyit szerettem volna. Bár sok mindent nem tudtam meg.

Bólintottam, felálltam és kisétáltam a szobából. Nem egyszer voltam már itt, szóval tudom a járást. Lelépkedtem a lépcsőn, ami a nappaliba vezetett. El a tévénél ült és valami szappanoperát nézett. Sóhajtottam egyet, és megforgattam a szemeimet. Jellemző. Ezekről nem tud leszokni. Őneki még mindig Huan Migel az álompasi – pedig szerintem bűnronda. Huppsz – pedig csak fel kell mennie a szobájába, és megnéznie A férfit. A perfectet.

Halkan odamentem hozzá, és ledobtam magam a kanapéra. Nem mondom, hogy érdekes volt..az egyetlen dolog, amit meg tudtam állapítani, hogy felettébb nyálas.

-Nem mondod komolyan hogy neked ez tetszik! – háborodtam fel, amikor megjelent a képernyőn Huan Migel, és egyenesen Maricsujnak tátogta az i love you-t.

-Nézz már rá – mondta, és lejjebb csúszott a kanapén.

-Menj el kivizsgálásra. Szerintem van valami rendellenesség a szemeddel.

-Perfect…

-Mármint a szemed vagy ez a..ez a..faszi.. mert egyiksem perfect, fel kell, hogy világosítsalak.

-Ohh, akkor neked ki a tökéletes? – vigyorogva kérdezte, én pedig gondolkodás nélkül rávágtam:

-Zayn.

-Ó, tényleg? – kérdezte valaki vigyorogva a hátunk mögül. Ijedten összerezzentem, és éreztem, hogy ennél forróbb már nem lehetnék.