11.fejezet

5 nappal később

Céltalanul bolyongtam a szobámban fel és alá. Az utazótáska, amit Zayn hozott be utánam, már összepakolva pihent az ágyamon. Az ágyneműmet lehúztam, és rendes beteg létemre összehajtottam, úgy dobtam az ágy végébe. Az orvosra vártam, hogy behozza, és odaadja a leleteimet, és hogy végre elhagyjam ezt az átkozott helyet.

-Jónapot. - lépett be a szobába a doki egy kedves mosollyal az arcán. - Ó, látom, már összepakolt.

-I-igen. - mondtam. - Hozta a leleteimet?

-Oh, persze, parancsoljon. - nyújtotta a kezembe a papírokat. - Majd még vissza kell jönnie kontrollvizsgálatokra, de azoknak az időpontja rá vannak írva a leletére. Fontos, hogy pontosan jöjjön és ne halassza el a vizsgálatokat.

-Megértettem. - bólintottam.

-Akkor. - mosolygott, és felém nyújtotta a kezét. - Örültem a találkozásnak, Miss Fherenzie.

-Én is. De azért remélem, nem kell visszajönnöm.

-Igen, az valószínűleg rossz lenne. - nevetett fel. - Viszontlátásra. - illedelmesen kezet fogtam vele.

-Viszlát. - ellépett az ajtó elöl, így én könnyedén ki tudtam menni. Azonban előtte visszafordultam a táskámért, ami az ágyamon pihent. Mikor megfogtam a füleit, elemeltem az ágyról, és kiléptem a szobámból.

A folyosó kellemetlen szagát már megszoktam. Mint általában, mikor kijöttem sétálni, most is rohangáló dokikat láttam mindenhol. Az egyik szobából kihallatszott egy orvos parancsoló hangja, amint egy beteget kötözött le, mert nem engedte, hogy injekciót adjon neki. Felsóhajtottam, és megkönnyebbülés öntötte el a testem, arra a tudatra, hogy nem kell többet szurkálniuk.

Nos, igazából arról a titkos betegségemről nem derült ki semmit. Szinte mindig, amikor meglátogatott a doki, megkérdeztem tőle, hogy esetleg találtak-e mást a vizsgálatok során, a felszíni sérüléseken kívül. Ő pedig teljes nyugodtsággal „nem”-mel válaszolt. Nem értettem, hogy akkor miről beszélt Zayn.

Zayn pedig.. tegnap este felhívott, és mondta, hogy nagyon sajnálja a történteket. Mondtam, hogy én is, és akkor végül is sikerült vagy 2 órán keresztül elhúznunk a bocsánatkérést. Majd elkezdett csipogni a telefonja, így kénytelenek voltunk letenni. Azonban, mázlimra, az enyém most lett feltöltve, így visszahívtam, és addig beszéltünk, amíg az enyémen is megszólalt az idegesítő női hang.

Clar-rel azóta sem beszéltem. Ő nem keresett engem, én nem kerestem őt. Ez így ment öt napon keresztül, és az őszintét megvallva, nem is hiányzik. Zayn hiánya sokkal jobban bántott.

Amint ezeken gondolkodtam, elértem a lifthez. Egy idős nénivel szálltam be. Megnyomtam a földszint gombot, és a tükörben rápillantottam magamra. Az arcomon még mindig láthatóak voltak a zúzódások, amiket még a 3 réteg alapozó sem takart el. Sóhajtottam, majd inkább elfordultam a tükörképemtől. Hiába mondják, hogy nem látszik, tudom, hogy igazából mihelyt ki fogok lépni a liftből, mindenki azt fogja találgatni, hogy mi történt az arcommal. És arra inkább nem is akarok gondolni, hogy mi lesz a tánciskolában.

Mikor megállt a lift, egy gyors mozdulattal szálltam, szinte futottam ki. A fejemet lehajtottam, úgy vágtam át a büfén. Szerencsémre nem voltak sokan a büfében, így szinte láthatatlanul futottam el a kijáratig. 

Mikor kiértem, beszippanthattam a friss levegőt, amit már egy hete nem éreztem, mivel szigorú ágyfogságom volt. Maximum a folyosóra mehettem ki, de azt is csak úgy, hogyha egy nővér folyamatosan figyel rám. Féltek, hogy elesek.

A parkolóban megpillantottam az ismerős fekete autót, és megláttam az ismerős férfit, aki hátal nekitámaszkodott a járműnek. A kezében ismét a telefon volt. Fogalmam sincs, mit csinálhat állandóan a telefonján.

-Szia. - köszöntött egy édes mosollyal az arcán.

-Szia. - köszöntem. - Tudod min gondolkoztam?

-Nem tudom. Min?

-Azon, hogy fogalmam sincs, mit csinálsz te állandóan a telefonodon.

-Ó.- nevetett fel. - Tudod, igazából semmit. Csak a kezemben van. Ez már amolyan „bevett szokás” nálam.

-Á, értem. - próbáltam meggyőzően bólintani, hogy úgy tűnjön, tényleg értem, de igazából fogalmam sem volt róla még mindig.

-Nem érted, igaz? – nevetve kérdezte.

-Nem, még mindig nem értem. - bólintottam mosolyogva, ő pedig csak nevetett.

-Gyere, szálljunk be. - ajánlotta fel, miközben kinyitotta nekem az ajtót.

-Semmi más dolog nincs a terepjáródban, amit utálnék, csak az, hogy egyszerűen képtelen vagyok beszállni.-zilálva mondtam, miközben küszködtem, hogy feltegyem a lábam a küszöbre.- Ahh, a pokolba is!

-Várj, várj segítek. - ugrott oda mellém Zayn. A hónom alatt megfogott, és könnyedén felemelt.

-Vigyázz, beverem a fejem! – utasítottam.- Óvatosan! Zayn!

Sikeresen feltettem a lábam a küszöbre, és gyorsan be is pattantam az autóba. Zayn sietve megkerülte a kocsit, és beszállt ő is a járműbe.

-Tehetek egy kis kerülőt? – reménykedve kérdezte.

-Umm, attól függ, hogy hova.

-Hozzám.

-Miért is ne? – egyeztem bele, és a biztonsági övért nyúltam, hogy bekapcsoljam. – Nem kapcsolod be? – kérdeztem Zayn-től. Egyszerűen nem bírom elviselni, ha valaki, aki mellettem utazik, vagy éppen maga a sofőr, nem köti be magát.

-Nem szokásom.

-Akkor légy szíves szokj rá, mert különben nem fogok többet melletted utazni. – játékosan fenyegettem meg.

-Ohh, akkor már csak ezért is megéri bekötni magam. – vágta rá mosolyogva.

-Az pedig a másik, hogyha nem kötöd be magad, és netán karamboloznánk, akkor megsérülnél, és nem szeretnélek látogatni téged..főleg hogy most szabadultam el innen.

-Nem látogatnál meg? – száját lebiggyesztette, úgy kérdezte.

-Természetesen nem, mert a saját hülyeséged miatt kerülnél kórházba. Tudod, én figyelmeztettelek. – mondtam mosolyogva, Zayn pedig folyamatosan nevetett.

-Ez hiányzott nekem nagyon. – mondta hirtelen.

-Micsoda? Bocsi, nem figyeltem.

-Csak azt mondom, hogy ez hiányzott nekem nagyon. A humorod. A hangod. Az arcod. A szépséged. Az egész Eleanor. – magyarázta. Pirulásomat nem tudtam kontrollálni, ahogy Zayn kimondta ezeket a szavakat.

-Menjünk hozzád. – suttogtam. Zayn először furcsán hallgatott, aztán hirtelen válaszolt.

-Értettem.

10.fejezet

-Milyen betegségemről? - dadogtam kétségbeesetten.

-Vedd úgy, hogy szóba sem került rendben? - zavartan mondta, miközben habozva a kezeimért nyúlt. Én azonban elhúztam előle. Összeráncolta a homlokát; nem értette, miért csináltam.

-Mond el, hogy milyen betegségemről. - parancsolóan mondtam. Már amennyire tudtam.

-A francba!- szitkozódott. - Nem szabadott volna elmondanom neked.

-De ha már így szóba hoztad, akkor akár el is mondhatnád.

Ő azonban csak nemlegesen csóválta  fejét. Nem hiszem, hogy a "veréses-esetből" lett volna olyan bajom, amiért nem szabadott volna megcsókolnia. Hiszen akkor felszíni sebek keletkeztek, nem pedig olyanok, amiért nem szabad velem érintkeznie. Ez minden tekintetekben lehetetlenül hangzik.

-Az orvos elmondaná? - kérdeztem tőle, megunva a pár perce beállt csendet.

-Nem tudom. Attól függ, hogy tudják-e már a pontos okát.

-És akkor neked mit mondott?- értetlenkedtem.

-Azt, hogy ne hozzam szóba a betegséget.- sütötte le a szemét.

-Hát ez csodás.- motyogtam magamnak.- Most akkor legalább lesz miért végig izgulnom az egész éjszakát, és még ki tudja mennyit, mert te VÉLETLENÜL  szóba hoztad. Köszi.

-Nem az én hibám!

-Ó, igen, akkor biztos az enyém.- mondtam gúnyosan.

-Véletlen volt! Mindegy. Az a lényeg, hogy már tudod, hogy van valami betegséged..

-Hát, lehet hogy neked mindegy de nekem nem! Nem neked lehet halálos betegséged!- csattantam fel.

-Ki mondta hogy neked az van?! Én csak betegséget említettem, azt nem, hogy milyen!

-Tudod mit?!- kérdeztem dühösen.- Menj el , az orvos azt mondta, pihenésre van szükségem. Már amennyire tudok majd pihenni.

-Ha tényleg ezt akarod.- állít fel nagy lendülettel a székéről.- Szia.- bólintott, és gyors léptekkel kiment a szobámból.

Ott hagyott engem magamba fortyogva. Elképesztően haragudtam rá. Most, ha nem mondta volna el, hogy valami rendellenes beteg vagyok, akkor 1: nem veszekedtünk volna, 2: nem kellene izgulnom napokat, heteket. Annyira szerettem volna, hogyha bejönne valaki, és elmondaná a betegségemet. Bárki. Csak valami konkrétat mondjon.

- Basszus El a frászt hoztad rám!- rohant be a szobába Clar. A kezében valami csomagot hozott. Ajtót, is elfejeltette becsukni maga után, úgy sietett hozzám. Nem akartam vele beszélni. Nem akartam senkivel sem beszélni. Magamba szerettem volna egyedül átgondolni a dolgokat, és önsanyargatásba kezdeni. De tervemet meghiúsították.

-Szia Clar.- morogtam.

-Találkoztam Zayn-nel.- kezdte.- Majdem nekem rohant a folyosón. Minden rendeben van?

-Clar, nem szeretnék beszélni róla.- motyogtam.

-Naa, úgyis tudod, hogy kihúzom belőled. Ismersz.- mosolygott.

-Igen, ismerlek. De ezt akkor sem szeretném elmondani senkinek. Ez az én dolgom és Zayn-né. Oké?

-Mi van veled? Komolyan, igaza volt Noelnek tényleg megváltoztál, most ahogy beszélsz.

-Te beszéltél Noellel? - kérdeztem hirtelen.

-Öhm igen..-zavartan fészkelődött.- Felhívott. És akkor mondta, hogy összevesztetek. És megkérdezte, hogy mindig ilyen vagy mostanában. Azt válaszoltam, hogy nem. És akkor mondta, hogy megváltoztál, meg úgy szidta Zayn-t, hogy azt inkább nem mondom el. Ha nem baj. És azt is mondta, hogy sajnálja.

-Mi? - nyögtem.- Most nem mondod komolyan, hogy felhívott, és megkérdezte, hogy megváltoztam-e szerinted?- nevettem fel kínosan.

-Jól hallottad.- sütötte le a szemét.- És még azt is mondta, hogy most kicseszettül haragszik rád.

-Ez jó.- nevettem.- Elértem a célom.- vigyorogtam.

-Milyen célod? - kérdezte Clar.

-Igazából nem csak összevesztünk, hanem szakítottunk. Vagyis én. Ő szerintem még mindig úgy gondolja, hogy csak össze vagyunk veszve. De én végérvényesen szakítottam vele. Csak szerintem neki nem jutott el a tudatáig.- mosolyogtam.

-Miért vagy vele ilyen? Nem értem.

-Milyen vagyok? Clar, tudod te hogy mennyi fájdalmat okozott nekem? El sem tudod képzelni. Persze, így kívülállóként én is így látnám a dolgot, ahogy te. De te nem éreztél vele semmit!

-Akkor sem értelek.

-Veled meg amúgy mi történt? Eddig még annyira "Noel-ellenes" voltál, és mindenben Zayn-t pártoltad. Most pedig, hogy komolyabban érdeklődünk egymás iránt Zayn-nel hirtelen Noel mellé álltál? Akkor ennyi erővel én is mondhatnám, hogy nem értelek.

-Nem vagyok Noel párti. Egyszerűen csak tegnap ahogy beszélt, furcsa volt. Szomorú volt és megtört.

-És te ezt elhiszed neki? - kérdeztem vigyorogva. valamiért vicces volt a helyzet, hogy végre nem csak én szenvedek, hanem ő is. Tényleg megőrültem.

-A hangja őszinte volt.

-Hol nem szarom le? - emeltem a plafonra a tekintetem.- Hülye vagy, ha hiszel neki.

-Akkor ezek szerint hülye vagyok.- mondta duzzogva.- Igazából csak azért jöttem, hogy megnézzem, hogy hogy vagy. De ha nem kellek, akkor elmegyek.- húzta ki magát, és magabiztos léptekkel elindult kifelé.

-Tényleg hülye vagy.- kiabáltam utána. Majd ajtócsapódást hallottam, és még a szobámban is hallottam a lépteit a folyosón.

Most már se Zayn, se Clar, se Noel. Most már senki sincs velem. Csak a hülye pittyegő gép mellettem, aminek a hangja már az őrületbe kerget. Most akkor mi lesz velem? Senkinek sem tudom tudom elmondani a bajom. Csak a pittyegő gépnek. Tényleg teljesen meg fogok őrülni. Meg talán az orvosnak. De annak meg ott van 124696315 beteg.. akkor pont velem foglalkozna. Lehetetlen. Ki kell mondanom a csúf igazságot. Egyedül maradtam.

9.fejezet

-ZAYN!- erőtlenül kiáltottam, majd elájultam.

Pár óra múlva

Egy hatalmas szobában ébredtem. A szemeim enyhén remegtek, ahogy próbáltam őket kinyitni. A szoba falai fehérek voltak, az orromat pedig megcsapta az a tipikus " kórház-bűz".  A karomból csövek lógtak ki, ami mellettem pittyegett folyamatosan. A testemet egy kórházi pizsama takarta, a mellkasomból pedig szintén indult egy cső, ami mellettem lévő műszerhez vezetett. Próbáltam felülni, de túlságosan gyenge voltam, és egész testemmel visszazuhantam a párnára. Szédültem. Magam előtt elmosódott fekete pontokat láttam. Próbáltam a kezem felemelni, de nem ment. Gyenge voltam. Félve néztem a karomra. Mindenhol kék, zöld és lila foltok fedték a bőröm.

-Eleanor. - Zayn gyorsan ott termett mellettem.

-Z-Zayn..hol vagyok? Mi történt?

-Ccsh, nyugi kicsim.- védelmezően megszorította a kezemet.- Nincs semmi baj, itt vagyok melletted.

-Mi történt? Mond el nyugodtan. Már úgyis mindegy. Megtörtént.

-Próbálj aludni egyet. Majd később beszélünk róla.- a kézfejemet felemelte az ágyról, és gyengéden nyomott rá egy puszit. Majd visszanézett rám, a szemei tele voltak aggodalommal.

-Tudni szeretném.- dadogtam.- Kérlek.

Zayn elhúzta a száját, és aggódva nézett rám. Fogalmam sincs, miért nem akarja elmondani, hogy mi történt. Az utolsó emlékem az, hogy veszekszem Noellel. És innen kiesett minden.Tiszta szürke homály.

-Én..én nem beszélhetek róla.

-M-Miért nem?

-Megtiltották, hogy bármit is mondjak a..a balesetedről, addig, amíg nem stabilizálódik az állapotod. Mert most ez a legfontosabb.

-Szóval balesetem volt? - suttogtam.

-Próbálj aludni egyet. Nem beszélhetek te is tudod.- újabb puszit nyomott a kézfejemre.

-Zayn ebben a pár órában annyit aludtam, mint még talán életemben soha. Ennyire még nem voltam kipihent, tényleg.- erősködtem kimerülten.- Mond el, kérlek.

-Eleanor.- szólt rám. Próbált "kemény" lenni, de azért látszott rajta, hogy instabil állapotban van.- Ne kérdezősködj. Utoljára kértelek.

Annyira fájdalmasan nézett rám, hogy a saját fájdalmam szinte háttérbe szorult; a szemében több fájdalom volt, mint az én egész testemben. Az, hogy nem mondhatta el Nekem, hogy tulajdonképpen miért is vagyok itt, több fájdalmat okozott Neki mint Nekem. Vagy talán az is fájt Neki, hogy így lát engem. Talán. De lehet, hogy csak megsajnált, és azért van itt most mellettem. De azért remélem, hogy nem..

-Jó, alszom még egyet, de utána elmondod ugye? - kérdeztem kíváncsian, miközben az arcomon egy halvány mosoly terült el.

-Talán.- viszonozta a mosolygásom, ami miatt már nem látszódott arcán a megtörtség. Egy apró mosoly, és máris úgy tűnik, hogy minden rendben. Pedig semmi sem volt rendben.

-Jó, de akkor maradj itt és várj meg, ameddig felébredek. Nehogy elmenj! - parancsoltam rá mosolyogva.

-Ne aggódj, semmiképpen sem mennék el.- suttogta rekedtes hangon, majd hosszú puszit nyomott a kézfejemre.

-Akkor jó.- mondtam halkan, és lassan lecsuktam a szemeimet. Oldalra fordultam volna, Zayn felé, de annyira fájt mindenem, hogy képtelen voltam megmozdulni.

-Folyamatosan itt leszek melletted. Folyamatosan biztonságban tartalak.- suttogta, miközben folyamatosan a kézfejemet simogatta. A gyengéd gesztus hatására hamar álomba merültem.

*

-Nem volt semmi jel? Minden rendben volt?

-Én vele jöttem be, és azóta folyamatosan itt vagyok mellette. Ameddig én itt tartózkodtam, semmi jel sem volt.- Zayn ideges hangját hallottam.

Óvatosan kinyitottam a szemeim, és tekintetem találkozott az orvos ideges pillantásával. Valami baj volt. Remélem nem velem..

-Eleanor.- Zayn hadarta idegesen, majd odaugrott mellém. Kézfejemet a kezébe vette, és azt szorongatta, miközben engem nézett. Majd beszélni kezdett.- Itt az orvos. Majd Ő elmondja Neked a tudnivalókat az állapotodról kapcsolatban. De nekem nem lehet bent lennem. Ne aggódj, kint leszek, és mihelyt bejöhetek, visszajövök.- suttogott, és a kezemet szorongatta. Nem értettem igazán mit beszél. Csak bólintottam.

-Köszönöm Mr.Malik. Most, ha megkérhetem, fáradjon ki, ameddig a kisasszonnyal beszélek.

-Persze.- bólintott komoran.- Visszajövök Hozzád.- suttogta, majd elindult kifelé.

-Hajrá, doktor úr, ne kíméljen. Mondja az igazat. Nekem már úgy is mindegy.

-Öhm.. a barátja rettentő figyelmes..

-Nem a barátom!- vágtam a szavába.

-Értem..akkor csak a..a.mindegy.- legyintett.- Mellesleg Ő hozta be Magát, és végig itt volt Maga mellett. Nagyon ritka az ilyen.

-Beszélne inkább az állapotomról? - kérdeztem ingerülten.

-Persze.. nos.Nem tudom, emlékszik-e pontosan, hogy mi történt. Amennyiben nem, szeretném Magát tájékoztatni. A fiatalember hozta be magát egészen pontosan 3 órával ezelőtt. Akkor még csak gyanakodtunk, a felszínes sérülések miatt, hogy Önt megverték. Nem tudom, mennyire emlékszik erre. Bár nem baj, ha erre nem emlékszik az ember.Aztán elkezdtünk kivizsgálni magát..és aztán már biztosra vettük, hogy megverték.

-Megvertek? - nyögtem fel.

-Igen.-biccentett komoran az orvos.- A körülményeit nem tudom, és mivel a helyszínen haláleset nem történt, a rendőrség  sem fogja sohasem megtudni a támadókat.

-D-De hogyan?

-Mint már mondtam, a körülményeket nem tudom. Az biztos, nem kímélték magát.. a sérülésekből ítélve.

Teljesen ledöbbentem. A számat eltátottam, de becsukni már elfelejtettem.Csak néztem magam elé. Akkor azért ez a sok sérülés, és színes foltok mindenhol! De ki vert meg? Vagy kik? Kiknek vagy kinek okoztam olyan hibát, bajt, amiért így büntettek? Tudtommal senkinek. Vagy talán Noel...?

-És mikor mehetek haza?

-Ezt még nagyon korai lenne megmondani kisasszony.- nevetett feszülten az orvos.- Valószínűleg még hosszú ideig bent kell maradnia. Ezek nem olyan sérülések, amik napról- napra begyógyulnak. Itt olyan kezelést fog kapni, amit otthon nem adhatunk.

-De hiszen feküdni otthon is tudok!- vágtam rá ingerülten.

-Az biztos.- bólintott.- De itt nem csak feküdni fog. Ismétlem, kezeléseket kap.

-Ahh, értettem.- duzzogtam.- És ha szabad tudnom, milyen kezeléseket fogok kapni? Hiszen tudtommal nem vagyok rákos, kezeléseket pedig csak ők szoktak kapni.

-Ebben ne legyen olyan biztos.- nevetett.- Azt hiszem, Magának is szüksége lesz kezelésekre.

-De semmi fizikai bajom sincs!

-Azt még nem azt jelenti, hogy semmit sem fog kapni.- nyugodtan beszélt.- Most hagyom pihenni. Azt hiszem, az lesz a Maga legjobb terápiája. Viszlát.

-Ahh, viszlát.- morogtam.

Zayn gyorsan befutott a szobába, miután az orvos távozott.

-Mi újság? Mondott valamit?- féltően kérdezte.

-Sokáig bent kell maradnom.- duzzogtam.

-Nem baj. A lényeg az hogy, teljesen felgyógyulj. Ezt te is tudod.- biztató mosolyt küldött felém, miközben odahúzott egy széket mellém.

-Tudom..de akkoris!- fakadtam ki.- Meg fogok őrülni.

-Tudod, hogy itt leszek melletted. Fel fogsz gyógyulni hamar, és akkor majd hamar hazamehetsz. Jó? - mosolygott rám, amitől nekem is mosolyogni támadt kedvem.

-Jó.- viszonoztam a mosolyt.- Zayn..

-Hmm?

-Az orvos azt mondta, hogy megvertek.- suttogtam.- Tudsz Te erről valamit?

Hallgatása egyértelmű válasz volt a számomra. Biztos voltam benne, hogy ez volt az a titkos információ, amit nem mondhatott el Nekem. Bár megértem.. nekem sem lett volna könnyű elmondani Neki, hogy megverték, hogyha most Ő lenne az én helyemben.

-N-Ne haragudj..nem szerettem volna elmondani.V-Vagyis..nem is mondhattam volna el.. az orvos akarta közölni Veled. Félt, hogy felzaklatlak, mielőtt Ő meglátogatott volna Téged. És ezért nem mondhattam el..

-Semmi gond.- mosolyodtam el.- Nem haragszom. Megtörtént. Kész. Túlvészeljük.

-Eleanor.- suttogta.- Meg akarlak csókolni. Nem szabad. Le kell állítanom magam..

-M-Miért nem szabad?- értetlenkedtem.

-Az orvos nem beszélt róla? - meglepődve kérdezte.

-Miről nem beszélt? Zayn, kérlek!

-A betegségedről...

~

8.fejezet

(muzsika-passzolni fog)

A fejemben rengeteg dolog keringett, ahogy Noel háza felé sétáltam. A mai napi órám után összekapartam magam, és rájöttem, hogy ez Noelnek sem és nekem sem jó így. Folyamatosan veszekszünk, én pedig már nem bírom tovább. Ráadásul ez az ügy Zayn-nel..nem tudom, hogy vagyok most vele. Ma reggel útban az iskola felé írtam neki egy sms-t, hogy "Akkor most mi van?" de nem válaszolt. Valószínűleg volt jobb dolga is nálam.  Vagy nem tudom. Az biztos, én felejteni akarok. Felejteni akarom Őt, és minden vele töltött pillanatot. Nem akarom beleélni magam, hogy ebből az egészből lehet valami. Mert tudom, hogy Ő most a barátnőjével van, én pedig mindjárt a barátommal leszek. És ez így van rendjén. Jó volt, de különösebb esélyeket nem adok ennek a kapcsolatnak.

Befordultam az ismerős utcába. Ismerős házak, ismerős autók. Mintha csak tegnap lett volna, hogy olyan jóban voltunk. Emlékszem, egyszer Noel tanított gördeszkázni. Igazából neki a dolga csak az volt, hogy fog engem, de én még úgy is elestem. Ő csak nevetett rajtam, még én mosolyogva feltápászkodtam a földről. Ő közelebb húzott magához, és megcsókolt..Istenem, de régen volt..

A háza még mindig ugyanúgy nézett ki; a falai narancssárgák, néhány helyen kopottak. Noel terepjárója a kertben, a ház mellett parkolt. Itthon van. A lépcsőkön rutinosan futottam felfelé, nem kétszer, és nem egyszer voltam már itt. Benyomtam a csengőt, majd lépteket hallottam az ajtó másik oldaláról. Kattant a zár, és az ajtó lassan kinyílt.

-Eleanor.-meglepődve mondta a nevem.

-Noel.-motyogtam.

Pár percig csend. Nem szólt semmit, csak fejét lehajtva gondolkodott. Nem mondtam semmit. Nem tudtam volna mit mondani. Mondjam azt, hogy bocsánat? Nem, hiszen semmi rosszat nem tettem. Mondjam azt, hogy szeretlek? Miért, hogyha egyszer nem is igaz, és már nem így érzek? Mondjam azt, hogy hiányoztál? Nem, hiszen nem hiányzott. Tegnap azt hiszem, jobb dolgokkal is el voltam foglalva, mint hogy Noellel foglalkozzak. Akkor mit mondjak? Semmit. És azt hiszem, jól tettem, hogy semmit sem szóltam.

-Miért jöttél? - kérdezte.

-Talán beszélni.- motyogtam zavartan.- Vagy valami ilyesmi.

-Gyere be.- bosszúsan mormolta.

Gyorsan besiettem az ajtón. Noel félreállt, hogy be tudjak menni.Mikor már az előszobában voltam, megálltam. Kellemes emlékként emlékszek vissza a csókokra, az ölelésekre, amik itt történtek, mikor megjöttem és üdvözölt. Most azonban csak állt az ajtónál, a falnak támaszkodva.

-Miről szeretnél beszélni? - kérdezte lassan.

-Hát..igazából rólunk..már amennyire mondhatom, hogy rólunk.-félve motyogtam a  végén.

-Szóval beszélni szeretnél..rólunk.- mosolyogva ellökte magát faltól, és felém közeledett Ösztönösen léptem hátra pár lépést. Nekiütköztem a falnak, így Noel kihasználta; gyorsan odalépett hozzám, és egész testével az enyémhez simult. Fogva tartott, szorosan oda voltam szorítva a fal és Noel közé. Menthetetlenül mocorogni kezdtem, ami Noelnek nem tetszett.

-Állj! - durván utasított.

Megijedtem, Noel még sohasem beszélt velem ilyen durván.Azt hiszem, hiba volt idejönnöm.

-El akarok menni.

-Akkor mégis miért jöttél ide?- kérdezte lassan.- Ha ilyen korán menni akarsz, akkor miért jöttél idáig?

-Beszélni akartam Noel..de így sajnos nem tudok.Beszélni szeretnék veled erről az egész helyzetről. Szóval kérlek engedj el és engedd, hogy elmondjam, a pontos okát, hogy idejöttem. Kérlek.

-Jól van.- morogta, majd kelletlenül elengedett. Elcsúsztam a faltól, féltem, hogy újra megcsinálja, amit az előbb tett velem.

-Cs-Csak azt akartam kérdezni, hogy akkor most mi van köztünk? - hadarva kérdeztem.

-Mi lenne? - flegmán kérdeztet vissza.

-Ezt kérdezem én is.- sütöttem le a szemem.

-Most szünet van. Bár, fogalmam sincs, mi a francot jelent, de szünet van. nem beszélünk, nem keressük a másikat, egészen addig, amíg valamelyikünk megenyhül és felkeresi a másikat.

-És ha egyikünk sem enyhül meg akkor úgy szakítunk hogy nem is tudunk róla?

-Valahogy úgy.- bólintott komoran.

-Ez csodálatos mondhatom.- jegyeztem meg csípősen.- Tényleg Noel csak gratulálni tudok Neked.

-Miért is?- gyorsan kérdezett vissza.

-Hogy ennyit érek Neked. Azt hittem, kicsit jobban ismerlek, de úgy látom, még nem ismertelek meg eléggé. Egy év nem volt elég ahhoz, hogy megismerjelek Téged. Ez azért elég nagy baj nem?- feszült voltam és dühös.

-Ó igen? gúnyosan kérdezett vissza.- Hát, az az igazság Eleanor Fherenzie, hogy tényleg egy kicsit sem ismersz. Én ilyen vagyok. És ha már itt tartunk, kicseszettül megváltoztál.

-Én változtam meg?!- az öklömet dühösen vertem a falba.- Én változtam meg? Van képed azt mondani hogy megváltoztam? Ennél jobb nem jutott az eszedbe?

-Ó, dehogynem.- vigyorgott gúnyosan.- Szánalmas vagy. ÉS drukkolok majd, hogy összejöjj Zayn-nel. Remélem, Ő is látni fogja majd ezt az oldalad.

-Gratulálok. A szánalmas tényleg sokkal jobb.- tapsoltam kettőt feszülten.- Remélem, hogy ha azt mondtad az EX barátnődnek, hogy szánalmas, menőn és jól fogod érezni magad. mert ez vagy te Noel. Egy hírnévre törő idióta focista, akinek igazából fogalma sincs, mi az a foci.És ha már itt tartunk. Valaki azt mondta nekem, hogy én sokkal jobban megérdemlem Zayn-t. Nem hittem neki. Ostobán kitartottam melletted.Melletted te barom!- már alig bírtam visszanyelni a könnyeimet.- És tudod miért tartottam ki melletted? Ha? Azért mert szerettelek! Szerelmes voltam beléd te őrült! De most. Igen, megváltoztam. De te is.Reméltem, hogy újra lehetünk jóba, de elcsesztük. Nem mondom, hogy csak én. Együtt csesztük el, Noel. Szóval számomra nincs semmiféle szünet. Számomra vége van Noel Wonderlive. A nagy focista.- mosolyodtam el gúnyosan. Persze a sírás már szorította a torkomat.

Gyorsan, szinte futva tettem végig az ajtóig az utat. Hirtelen megtorpantam. Valamit lefelejtettem.

-Ja, bocs, ezt elfelejtettem.- sétáltam hozzá vissza.Elé álltam, és teljes erőmből pofon vágtam.

-Basszus.

-Most végeztem veled Noel. A soha viszont nem látásra.- kiabáltam dühösen, és kicsörtettem az ajtón. Ott már nem bírtam tovább, lerogytam a lábtörlőre és elbőgtem magam. Felzaklatott ez az idióta, de örülök hogy vége.

Felálltam, és nem törődtem a szememből folyamatosan potyogó könnyekkel, nehezen elindultam. Nem tudom merre. Fogalmam sem volt. A telefonom hirtelen pittyegett. Ismeretlen. Valami odabent megremegett, és bár elképesztően dühös és zaklatott voltam, az ismeretlen név mosolyt varázsolt az arcomra.

"Drága. Találkozni szeretnék Veled. Minél Hamarabb. Amilyen hamar csak lehet ♥ x"

Pirulva olvastam a sorokat. Szóval Ő is így érez.Találkozni szeretne. Remegő ujjakkal írtam választ.

"Zayn..majd máskor..most elég lelki roncs vagyok. Nem szeretnél látni.."

Pár másodperc múlva érkezett a válasz.

"Hol vagy? Látni akarlak, meg akarlak vigasztalni.El válaszolj!x "

"Zayn..fogalmam sincs, hol vagyok."

Tényleg nem tudtam, hogy hol vagyok. Olyan elveszettnek éreztem magam, mint még soha.

" A francba..felhívlak"

Pár pillanat múlva csörgött a telefonom.

-Honnan jössz?

-Noel..-motyogtam.

-És vissza tudsz találni oda?

-P-Persze. Megpróbálok..

-Akkor odamegyek érted..

Elindultam vissza Noelék háza felé. Velem szemben jött valaki. Pontosabban valakik. Valószínűleg részeg fiatalok lehettek.A kezükben volt valami. Nem törődtem vele, gondoltam, majd kikerülöm. Azonban, ahogy egyre  közelebb kerültem hozzájuk, észrevettem a kezükben valamit. Valami ütő lehetett. Baseball ütő..annak van ilyen formája. Röhögtek, folyamatosan rám nézegettek. Próbáltam kikerülni Őket, de ha én mozdultam egyet balra, akkor ők is mozdultak.

-Szia cica.- vigyorgott az egyik. Nem volt részeg. Azt éreztem volna.- Ez most ütős lesz.- mondta, a többiek pedig felnevettek.- De nem aggódj, nem fog fájni.-suttogta a fülembe.

Még fel sem fogtam, mit mondott, amikor emelték a baseball ütőt, és mindegyik valami más pontomon ütött meg. Ájultan estem a földre, és az egyetlen, amit láttam, azok a sárga fénycsóvák Noel háza előtt.

-ZAYN!- erőtlenül kiáltottam, majd elájultam.

7.fejezet

Csókolóztunk. Igazából. Zayn olyan érzéseket váltott ki belőlem, amit talán Noel-lel sem éreztem soha. Az egész belsőm remegett, és egyre inkább sóvárogtam utána. Bal kezem tétován indult a haja felé.Nem tudtam, hogy szereti-e,ha beletúrnak a hajába csókolózás közben. Ilyen lehetőségem nem lesz többet. Apró ujjaim remegve indultak felfelé  tarkóján, majd végül belefonódtak Zayn sötétbarna hajába. Ő válaszul sóhajtott egyet, ezért én egy picit erősebben meghúztam.Zayn kezei erősebben szorítottak magához, ezzel meggátolva, hogy elmenjek. Azonban ez felesleges volt. Mind a ketten tudtuk, hogy nem fogok elszökni. Ez most nem az az idő. Most egyszerűen csak élvezzük a pillanatot. Aminek- mind a ketten tudjuk- hamarosan vége lesz.

Zayn ajkai lassan elkezdtek elválni az enyéimtől. Duzzogva hagytam abba én is a csókot. 

Bár rettenetesen kívántam, tudtam, hogy amit tettünk, hülyeség volt. Neki -mint ahogy egyszer mondta- barátnője van. Nekem pedig barátom. Mind a ketten megcsaltuk egymás "másik felét".

-B-bocsánat. - dadogtam zavartan. Az arcomat hirtelen elöntötte a pír.

-Miért kérsz bocsánatot?- Zayn ujjai benyúltak az állam alá, lehetetlenné téve hogy továbbra is a paplant bámuljam. Lassan felemeltem a fejem, azonban szemeimet becsuktam. Képtelen voltam a szemébe nézni.

-Nyisd ki.- suttogta, majd ujjaival gyengéden végigsimított a szemhéjamon. A hideg kirázott az érintésétől, amit próbáltam titkolni. A ajkaim közül kibukott egy sóhaj, ami azonnal el is árult.-Szeretném látni azokat a szép kék szemeket.

-Hagyj Zayn.-motyogtam.-Megnehezíted.

-Mit nehezítek meg? Eleanor, kérlek mond meg. Így nem értelek.

-Barátom van.Neked pedig barátnőd.-böktem ki.Zayn azonban csak nézett rám. Értetlenül.

-És ez miért baj?-értetlenkedve kérdezte.

-Megcsaltuk őket.-magyaráztam.

-Őszinte leszek hozzád.-mondta, majd kezét elvette az államról és az én hideg kezeimre tette.-Engem most rohadtul nem érdekelnek ők. Az sem érdekel, ha Noel idejön, és beveri az arcom. Bár, ha nem bántalak meg vele, ezt nem remélem tőle.-mosolyodott el halványan, én pedig kuncogtam.-Az én barátnőmet pedig bízd rám, rendben? Amiről nem tud, az nem fáj neki.

-De én attól még félek tőle. És Noeltől is.-suttogtam.

-Ne félj.-mondta halkan.-Bármi legyen, gyere hozzám, Hívj fel vagy bármi. Én mindig itt leszek és meghallgatlak.Noelt pedig elintézem. ha nem én,akkor más..

-N-ne!-dadogtam.-Ne bántsd Noelt!

-Félreértesz.-nevetett fel.- Nem bántani akarom őt. Csak aki téged is bánt, azt én is bántom.Ez ilyen egyszerű.

Közelebb mászott hozzám, és megölelt. Így kezdődött a csókunk is. Az első csók. Most azonban sokkal bátrabban ölelt, a karjai erősebben fonódtak körém.

-Megvédelek, bármi is lesz.-suttogta a fülembe, miközben a hajamat simogatta.Becsuktam a szemem. Noel

sohasem volt velem ilyen gyengéd. Leszámítva pár érzéki öleléstől. De azonkívül semmi. és soha sem váltott ki bennem ilyen érzéseket, mint amilyenek Zayn.  Soha.

*

-Oké, akkor most tisztázzuk, hol is vagyunk?-kérdeztem Zayn-től, amikor már hazafelé tartottunk.-Mert te mondtad, hogyha valaki is bántana, akkor jöjjek hozzád. És hát az elég nehéz lesz, ha azt sem tudom, hogy hol laksz.

-Inkább hívj majd fel. Bonyolult lenne elmagyarázni. Meg ide nem is járnak buszok, szóval busszal sem tudnál jönni.

-És mégis hogyan hívjalak fel, ha egyszerűen csak ismeretlenül hívtál? Tudod, ismeretlent nem lehet hívni, okoska.- közelebb másztam hozzá, hogy összeborzoljam a haját. Játékosan mosolyogva kibújt az érintésem alól, miközben még mindig az útra koncentrált. Igyekeztem visszanyelni a mosolyom, miközben lehervasztottam a számat.-Nem is veszel rólam tudomást?-ugrattam.

-Ah.Eleanor, ezt soha többet ne csináld. Nem tudod elképzelni, mennyi időmbe telik reggel beállítani.

-Akkor ne állítsd be.-mosolyogtam.-Megnéznélek olyan 'most keltem fel' hajjal.-ugrattam vigyorogva.

-Te azt nem szeretnéd látni.-mondta megborzongva.-Bár, lehet hogy fogod majd úgy látni. Csak idők

kérdése.-mosolygott rám sejtelmesen.Kicsit meglepődtem. Pár órája ismerjük egymást, de már arról akarna beszélni. És a legrosszabb, hogy nem csak beszélni..

-Ezt most te sem gondoltad komolyan ugye?-kérdeztem meglepődve.- Ugye nem egyre gondolunk.

-Hmm, nem tudom te mire gondolsz.-nevetett fel.

-Inkább vezess.-hagytam rá, ő pedig csak nevetett.Azt hittem Zayn más. Azt hittem, ő nem fog az első randi után már rögtön továbbugrani. Oké, csókolóztunk, de megbántuk. Vagy legalábbis én megbántam.Azt nem tudom, hogy ő hogy érez. Én azonban odavagyok érte. Beleestem, menthetetlenül. Sikerült magához láncolnia az első randi után. Igazából már a stadion folyosóján is volt valami. Valami furcsa. Amit egyszerűen nem tudok megmagyarázni.

*

-Áááá- sikított bele Clar a telefonba.-Ááááá Eleanor!

-Hé, nyugi.-nevettem fel. Az ágyamban feküdtem. Miután Zayn hazahozott, lefürödtem, és megmostam a fogam. Rögtön felhívtam Clar-t, és elmeséltem neki az egészet.

-Megcsókolt, megcsókolt, megcsókolt úristen megcsókolt!- sikította a telefonba, én pedig folyamatosan nevettem.

-Igen, igen, igen, úristen igen.

-Én mondtam neked, hogy romantikus látod megmondtam!-folyamatosan beszélt, a hangja pedig be volt rekedve a sok sikítástól.

-Azt még nem mondtam, hogy annyira romantikus volt, hogy elolvadtam tőle. Jó, jó volt, de azt még nem

mondom, hogy újra szeretném csinálni.

-Hülye vagy.- mondta komolyan.-Veled valami nem oké. A parkban már gyanítottam, hogy van veled valami. Az, hogy Noelt választanád Zayn helyett, na az már furcsa volt nekem. De ez, hogy nem szeretnél újra csókolózni Zayn-nel..ez már a teljes őrültség tünete.

-Clar..nekem Noel a barátom..tudod..barát.

-De akkoris! Megértem, hogy szereted, meg hogy minden..megértem. De azért valld be, Zayn helyesebb.

-Nem.

-Csak valld be.Nem fogja Noel megtudni.

-Nem.

-Akkor csak magadnak valld be. Nem kell kimondanod nekem. Csak egyszerűen gyere rá, hogy Noelben semmi különleges nincs.Most leteszlek. Szia El jóéjt, és ne felejtsd el bevallani magadnak!

-Nem felejtem.-morogtam.-Jóéjt.

Ledobtam az ágyra a telefont, és csak akkor kaptam fel újra, amikor SMS-em jött. Ismeretlen.

"Eleanor..nem szerettem volna megbántani Téged. Természetesen nem arra gondoltam.Csak gondoltam, jó lenne majd valamikor hozzád bújni, mialatt alszom. Erre gondoltam. És sajnálom, hogyha másra gondoltál...hidd el, nekem nem az a fontos. Én a szívemmel szeretek.

Jóéjszakát  Drága ♥ x"

Ahogy a sorokat olvastam, egy hatalmas kő gördült le a szívemről. Zayn szavai megmelengették a lelkemet. Olyan biztonságérzetet adott a tudat, hogy most már Zayn is az "életem része" (bár ezt még nem lehet így kijelenteni) hogy mostantól már a legnehezebb dolgokkal is képes leszek szembenézni.

Mosolyogva gördültem oldalra, a térdeimet pedig felhúztam. Lecsuktam a szemeimet, és elaludtam. De előtte még megfogalmazódott bennem az a tudat, hogy beleszerettem Zayn-be..

(Boldog szülinapot Dorkaa! xx)

6.fejezet

Mosolyogva ébredtem. Ugyanúgy, ahogy mosolyogva feküdtem le. Álmomban már összejöttünk. De ez a legnagyobb mértékben hülyeség. Hozzá nem én illenék. Hozzá valószínűleg egy nálam ezerszer jobb lány illene.El tudnám hozzá képzelni Clar-t. Jól mutatnának. De kimondhatatlanul féltékeny lennék. Már csak a gondolatra is, hogy Zayn valaki más kezét fogja, mást ölel át, borzongani kezdek. De egyszerűen miért vagyok már most féltékeny? Most nincs is az életembe Zayn. Ő csak egy fiú, akinek tetszem.És nekem pedig nem.Ha már úgyis hazugságban élek, legalább el tudom hitetni magammal valahogy, hogy abszolút nem érdekel Zayn.

Ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, mikor hirtelen meghallottam a telefonom csengőhangját a párnám alól. Bosszankodva kihalásztam a készüléket, szívem nagyot dobbant, amikor a kijelző az Ismeretlen nevet mutatta.

-Öhm..halló?- bizonytalanul köszöntem bele.

-Szia..-hallottam a tétovázást és a félelmet a hangjában. Ugyanakkor éreztem, hogy mosolyog.

-M-miért hívtál?-tapogatóztam.

-Ja..csak izé..tudni akartam, hogy..szóval..hogy ma este..

-Nincs semmi programom ma estére.- mondtam mosolyogva.

-Húú.-megkönnyebbülten sóhajtott.-De tényleg nincs? Mármint.. a barátod?

-Megbeszélem vele.-bólintottam.

-Akkor ha 7-kor ott vagyok nálad, az úgy jó lenne?- gyorsan kérdezte.

-Igen.-mosolyogtam, mint egy idióta.

-Akkor hétkor..szia.-éreztem a hangján, hogy mosolyog, amikor letette a telefont.

Magam mellé dobtam egy készüléket, és egyszerűen nem tudtam leküzdeni a mosolyt, ami szétterült az arcomon. Ezt nem hiszem el! Én és Zayn? Randizunk? Ez most komoly? Úristen!

Egy hatalmasat sikítottam. És megállíthatatlanul vigyorogtam. Kicsattantam a boldogságtól. Amióta megláttam Zayn-t, titokban erre vágytam. Erre a pillanatra. Amikor felhív..megkérdezi, hogy szabad vagyok-e este..belemosolyog a telefonba..én visszamosolygok..mondja, hogy jön értem..Talán a világon az egyik legjobb pillanat.

De van valami..Noel..mit mondok neki? Vagy a legjobb az lesz, hogyha semmit..mert ugyebár amiről nem tud az ember, az nem fáj..de mi mindig őszinték voltunk egymással, mindent megbeszéltünk egymással. És félek, hogy nem fogom tudni tartani a számat. Na, akkor az baj lesz.

Mellesleg rám még vár egy balettóra. Vagyis nem egy, hanem egy egész napos..De az esti randi újra felpörgetett. Szó szerint kiugrottam az ágyból, és énekelve siklottam le a lépcsőn. Végtelenül boldog voltam. Énekelve raktam össze magamnak a tej-müzli kombinációt, és énekelve indultam vissza a szobámba.

Mikor már a szobámban voltam, a telefonom ismét csörögni kezdett. Most azonban csak sms-em jött. A tálcát az íróasztalomra raktam, és csak úgy huppantam le az ágyra.Kezembe vettem a készüléket, és rutinos kézmozdulattal oldottam fel a zárat. Csak mosolyogtam a feladón.Ismeretlen.

"Változott a program. Odamegyek 5-re az iskolához. xx "

Beharaptam az alsó ajkamat és próbáltam leküzdeni a mosolyt, ami az arcomon volt. Ő tényleg mindent tud rólam. Ő Megijedtem,a mikor a telefonom ismét csörögni kezdett. Hívás: Noel.

-Szia.-kedvetlenül köszöntem.

-Szia..kicsim..-meglepetten dadogta.- Mi lesz ma a programod? Arra gondoltam, hogy elmehetnénk moziba.Ma megint adják azt a nyálas filmet, amit a múltkor nem tudtunk megnézni, mert..tudod. És arra gondoltam, hogy talán most megbeszélhetnénk meg minden.

-Noel. Programom van.- nyersen mondtam, és igyekeztem nem elvigyorogni magam. Az lett volna a durva, ha hozzámondom, hogy Zayn-nel. Bár megnéztem volna Zayn-t, ahogy értem harcol Noellel, miközben a karján kidagadnak az izmok..

-Programod? Kivel?

-Clar-rel.

-Vele voltál tegnap is.-mormolta.-Mit tudtok ti ennyit beszélni?

-Noel, ő a legjobb barátnőm..nekem mindig van mit megbeszélnem vele.

-De egész nap vele vagy, velem pedig nem is találkozol.

-Noel..össze vagyunk veszve.-tájékoztattam.-Tudod, azért, mert nem tudtad megérteni, hogy pisilnem kellett.

-Eleanor..jó, 7-kor odamegyek, és elmegyünk a moziba. És igen, most velem leszel, nem azzal a Clarrel.Jó?-kicsit flegmán kérdezte.

Az alsó ajkamba haraptam. A francba! Ennyit a jókedvemről. De én Zayn-nel akarok lenni..

-Én pedig már mondtam, hogy mára programom van!-mondtam indulatosan.-Szia Noel.

Letettem a telefonom, anélkül, hogy megvártam volna a válaszát. Úgyis megint veszekednénk..Már egyszerűen a randi sem villanyozott fel. Rossz kedvem lett, Noel miatt..

*

[zene- sokszor, egymás után:3 ]

A balettóra ismét fárasztó volt. De nem bántam. A nagy hajtás közben legalább nem figyeltem semmi másra. Nem gondoltam Noel-re, és még Zayn-re sem gondoltam. Na,jó, én mikor nem gondoltam Zayn-re..?

-Fherenzie, ma teljesített eddig a legjobban. Büszke lehet magára.- mosolygott Mrs.Parker.

-Köszönöm, tanárnő.

-Szeretném, ha ezt a  szintet tartaná is.És remélem, hogy ez az erőbedobás nem csak valami fellángolás.

-Ígérem nem. Megfogadtam, hogy ezentúl a balett lesz az életem..-bólintottam komolyan.

-Rendben, elmehet.

Gyorsan futottam végig a folyosón, és rontottam be az öltözőmbe. Sietve a telefonom után nyúltam, hogy megnézzem az időd. 10 sms. A feladó Ismeretlen.

"Eleanor."

"Eleanor hol vagy?"

"Eleanor hol vagy ??"

"Eleanor hol vagy már?"

"Eleanor!!"

Ilyen sms-ekkel voltam tele. Zayn valószínűleg ideges.És ez megint megmosolyogtatott.

Sietve összekaptam magam, és végignéztem magamon. Miért tetszem Zayn-nek? Semmi különleges nincs rajtam.Nem értem.és neki mégis tetszek..Biztos rossz az ízlése.

Nagyot sóhajtottam, mielőtt kiléptem volna az öltözőmből. Bezártam, majd kifelé indultam. Időközben találkoztam Ryan-nel, aki egy biztató mosolyt és egy kacsintást küldött felém. Kicsit megnyugodtam, bár még mindig rettenetesen izgultam.

Zayn a kocsijának támaszkodva állt. Éppen a telefonnal babrált, ami kezében volt. Mikor meglátott engem, egy mosoly jelent meg az arcán. A többi lány le sem tudta venni a szemét Zayn-ről. Hát, megértem. És hogy ez az elképesztő férfi pont rám vár itt.Csodálatos érzés..

-Szia.- üdvözölt egy kedves mosollyal, amikor odaértem.

-Szia.- köszöntem félénken.

Zayn félénken hajolt közelebb hozzám. Én ösztönösen hátrábbhajoltam, és kínosan nevettem.

-Ezt még nem kéne.

Zayn is kínosan nevetett, majd visszahajolt.Kinyitotta nekem az első ajtót, én pedig gyorsan becsúsztam az első ülésre. Türelmesen vártam, amíg Zayn megkerülte a kocsit és beszállt a vezetőülésre.

-Hova megyünk?-kérdeztem.

-Türelem.-vágta rá mosolyogva.

Duzzogtam, majd kifelé néztem az ablakon.  A lányok mind haragos pillantásokat vetettek rám. De nem érdekelt. Zayn-nel akartam lenni, és ez motoszkált a fejemben.

Beindította a motort és elindultunk.

-Milyen volt az edzés?-kérdezte hirtelen.

Kicsit meglepődtem.

-Öhm..fárasztó
.

-Hallottam, hogy beválogattak a profik közé..bár ez nem tudom, mit jelent biztosan, de biztosan jó.- nevetett kínosan.

-Igen, ez jó.- nevettem fel.- És amúgy igen.Tényleg köztük táncolok.

-És lesz egy fellépésed.-nézett rám mosolyogva.

-Igen, lesz.De te inkább az útra figyelj. Mert ha ütközünk, akkor nem lesz fellépésem.-cukkoltam mosolyogva.

Zayn felnevetett, és itt véget ért a beszélgetésünk. Zayn az útra koncentrált, én pedig arra, hogy ne kezdjek értelmetlen vigyorgásba és pirulásba.

Körülbelül 10 percet utaztunk. Végül egy hatalmas ház előtt álltunk meg. Igazából falai nem voltak, az egészet ablak takarta.

-Megérkeztünk.

-Itt laksz?- totál ledöbbentem, ekkora házat még egy utazási katalógusban sem láttam a szállodák között.

-Igazából az egyik haverommal lakunk itt.-magyarázta, majd kiszállt a kocsiból. Vártam, hogy megérkezzen az én oldalamra. Mosolyogva kiszálltam, és bevártam, amíg becsukja és bezárja az ajtót.

-Mehetünk.-mosolyodott el.

A kapu előtt álltunk meg.Zayn gyorsan beütötte a kódot, és a kapu csilingelve kinyílt. Még mindig csodálkozva lépkedtem mellette. Olyan volt, mintha az angol királynő  palotája előtt lennék.

Az ajtó hatalmas volt. Ketten befértünk volna, egymás mellett. Zayn babrált a zárral, láttam a kezén, hogy egy kicsit remeg. Biztos ő is olyan izgatott, mint én.

-Ben, megjöttünk!-kiáltott fel az emeletre.De nem érkezett válasz.-Úgy látszik egyedül vagyunk.

Folyamatosan mosolygott, miközben tájékoztatott, hogy senki sincs a házban. A gyomrom görcsbe rándult (nem mintha eddig nem lett volna) és a szívem is hevesebben kezdett verni.

Levettem a kabátom és a cipőm.Zayn is ugyanúgy tett.  A tekintetemmel körbetérképeztem az egész konyhát. Kétszer, sőt talán háromszor is nagyobb mint az enyém.

-Menjünk fel a szobámba.- ajánlotta fel.

Aprót bólintottam, majd követtem felfelé a lépcsőn. Amiből volt pár, gondolom mondanom sem kell.

A szobája, mint ahogy számítottam rá, tipikus fiúszoba volt; cuccok mindenhol, szétdobálva.

-Tipikus fiúszoba.-állapítottam meg nevetve.Zayn is felnevetett.

Leültem az ágyra (ahol nem volt semmi ruha), és Zaynt néztem, aki igyekezett minél gyorsabban rendet rakni.

-Nem kell ám elpakolni.-nevettem fel.-Nekem így is jó.

-Bocsi..csak nem voltam itthon..-vakarta meg a tarkóját.

-Nem gond.

Zayn leült mellém; ismét túl közel.

-Kérdezhetek valamit?-félénken kérdeztem.

-Persze.

-Miért hívogattál Ismeretlenül?

-Öhm..nemtudom..tudom, hogy van barátod. És gondoltam, biztos vele vagy..És ha észreveszi hogy valamilyen Zayn hív akkor veszekedtetek volna.És talán ezért.

-Ó, emiatt nem kell aggódnod.-nevettem fel kínosan.- Mi megoldjuk ezt nélküled is.

-Hogyhogy?

Elmeséltem neki a veszekedéseinket. Elmeséltem neki, hogy Noel-t igazából már nem is érzem a barátomnak.Csak úgy ömlöttek belőlem a szavak.Zayn-t láthatólag nem zavarta. Csak nézett engem, sajnálattal. Mikor végeztem, ismét egyre közelebb éreztem magamhoz. Fészkelődött, miközben igyekezett közelebb kerülni hozzám.Majd hirtelen karjait éreztem a testem körül.Egész nap az ölelésére vágytam.

Kicsit bizonytalanul,de visszaöleltem. Nagyot szippantott a hajamból, én pedig férfias illatát lélegeztem be. Most is, mint tegnap, elködösített mindenemet..

-Nagyon sajnálom.-mondta suttogva.-Nem érdemelnéd meg, hogy így bánjanak veled.

Rekedtes suttogására lehunytam a szemem.Elgyengültem a karjai között.

-Zayn..-suttogtam.

Eltávolodott tőlem. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Ajkaink egyre közelebb kerültek egymáshoz. Egész nap erre vártam. Elgyengülni az ölelésében, és elveszni a csókjában..