8.fejezet

(muzsika-passzolni fog)

A fejemben rengeteg dolog keringett, ahogy Noel háza felé sétáltam. A mai napi órám után összekapartam magam, és rájöttem, hogy ez Noelnek sem és nekem sem jó így. Folyamatosan veszekszünk, én pedig már nem bírom tovább. Ráadásul ez az ügy Zayn-nel..nem tudom, hogy vagyok most vele. Ma reggel útban az iskola felé írtam neki egy sms-t, hogy "Akkor most mi van?" de nem válaszolt. Valószínűleg volt jobb dolga is nálam.  Vagy nem tudom. Az biztos, én felejteni akarok. Felejteni akarom Őt, és minden vele töltött pillanatot. Nem akarom beleélni magam, hogy ebből az egészből lehet valami. Mert tudom, hogy Ő most a barátnőjével van, én pedig mindjárt a barátommal leszek. És ez így van rendjén. Jó volt, de különösebb esélyeket nem adok ennek a kapcsolatnak.

Befordultam az ismerős utcába. Ismerős házak, ismerős autók. Mintha csak tegnap lett volna, hogy olyan jóban voltunk. Emlékszem, egyszer Noel tanított gördeszkázni. Igazából neki a dolga csak az volt, hogy fog engem, de én még úgy is elestem. Ő csak nevetett rajtam, még én mosolyogva feltápászkodtam a földről. Ő közelebb húzott magához, és megcsókolt..Istenem, de régen volt..

A háza még mindig ugyanúgy nézett ki; a falai narancssárgák, néhány helyen kopottak. Noel terepjárója a kertben, a ház mellett parkolt. Itthon van. A lépcsőkön rutinosan futottam felfelé, nem kétszer, és nem egyszer voltam már itt. Benyomtam a csengőt, majd lépteket hallottam az ajtó másik oldaláról. Kattant a zár, és az ajtó lassan kinyílt.

-Eleanor.-meglepődve mondta a nevem.

-Noel.-motyogtam.

Pár percig csend. Nem szólt semmit, csak fejét lehajtva gondolkodott. Nem mondtam semmit. Nem tudtam volna mit mondani. Mondjam azt, hogy bocsánat? Nem, hiszen semmi rosszat nem tettem. Mondjam azt, hogy szeretlek? Miért, hogyha egyszer nem is igaz, és már nem így érzek? Mondjam azt, hogy hiányoztál? Nem, hiszen nem hiányzott. Tegnap azt hiszem, jobb dolgokkal is el voltam foglalva, mint hogy Noellel foglalkozzak. Akkor mit mondjak? Semmit. És azt hiszem, jól tettem, hogy semmit sem szóltam.

-Miért jöttél? - kérdezte.

-Talán beszélni.- motyogtam zavartan.- Vagy valami ilyesmi.

-Gyere be.- bosszúsan mormolta.

Gyorsan besiettem az ajtón. Noel félreállt, hogy be tudjak menni.Mikor már az előszobában voltam, megálltam. Kellemes emlékként emlékszek vissza a csókokra, az ölelésekre, amik itt történtek, mikor megjöttem és üdvözölt. Most azonban csak állt az ajtónál, a falnak támaszkodva.

-Miről szeretnél beszélni? - kérdezte lassan.

-Hát..igazából rólunk..már amennyire mondhatom, hogy rólunk.-félve motyogtam a  végén.

-Szóval beszélni szeretnél..rólunk.- mosolyogva ellökte magát faltól, és felém közeledett Ösztönösen léptem hátra pár lépést. Nekiütköztem a falnak, így Noel kihasználta; gyorsan odalépett hozzám, és egész testével az enyémhez simult. Fogva tartott, szorosan oda voltam szorítva a fal és Noel közé. Menthetetlenül mocorogni kezdtem, ami Noelnek nem tetszett.

-Állj! - durván utasított.

Megijedtem, Noel még sohasem beszélt velem ilyen durván.Azt hiszem, hiba volt idejönnöm.

-El akarok menni.

-Akkor mégis miért jöttél ide?- kérdezte lassan.- Ha ilyen korán menni akarsz, akkor miért jöttél idáig?

-Beszélni akartam Noel..de így sajnos nem tudok.Beszélni szeretnék veled erről az egész helyzetről. Szóval kérlek engedj el és engedd, hogy elmondjam, a pontos okát, hogy idejöttem. Kérlek.

-Jól van.- morogta, majd kelletlenül elengedett. Elcsúsztam a faltól, féltem, hogy újra megcsinálja, amit az előbb tett velem.

-Cs-Csak azt akartam kérdezni, hogy akkor most mi van köztünk? - hadarva kérdeztem.

-Mi lenne? - flegmán kérdeztet vissza.

-Ezt kérdezem én is.- sütöttem le a szemem.

-Most szünet van. Bár, fogalmam sincs, mi a francot jelent, de szünet van. nem beszélünk, nem keressük a másikat, egészen addig, amíg valamelyikünk megenyhül és felkeresi a másikat.

-És ha egyikünk sem enyhül meg akkor úgy szakítunk hogy nem is tudunk róla?

-Valahogy úgy.- bólintott komoran.

-Ez csodálatos mondhatom.- jegyeztem meg csípősen.- Tényleg Noel csak gratulálni tudok Neked.

-Miért is?- gyorsan kérdezett vissza.

-Hogy ennyit érek Neked. Azt hittem, kicsit jobban ismerlek, de úgy látom, még nem ismertelek meg eléggé. Egy év nem volt elég ahhoz, hogy megismerjelek Téged. Ez azért elég nagy baj nem?- feszült voltam és dühös.

-Ó igen? gúnyosan kérdezett vissza.- Hát, az az igazság Eleanor Fherenzie, hogy tényleg egy kicsit sem ismersz. Én ilyen vagyok. És ha már itt tartunk, kicseszettül megváltoztál.

-Én változtam meg?!- az öklömet dühösen vertem a falba.- Én változtam meg? Van képed azt mondani hogy megváltoztam? Ennél jobb nem jutott az eszedbe?

-Ó, dehogynem.- vigyorgott gúnyosan.- Szánalmas vagy. ÉS drukkolok majd, hogy összejöjj Zayn-nel. Remélem, Ő is látni fogja majd ezt az oldalad.

-Gratulálok. A szánalmas tényleg sokkal jobb.- tapsoltam kettőt feszülten.- Remélem, hogy ha azt mondtad az EX barátnődnek, hogy szánalmas, menőn és jól fogod érezni magad. mert ez vagy te Noel. Egy hírnévre törő idióta focista, akinek igazából fogalma sincs, mi az a foci.És ha már itt tartunk. Valaki azt mondta nekem, hogy én sokkal jobban megérdemlem Zayn-t. Nem hittem neki. Ostobán kitartottam melletted.Melletted te barom!- már alig bírtam visszanyelni a könnyeimet.- És tudod miért tartottam ki melletted? Ha? Azért mert szerettelek! Szerelmes voltam beléd te őrült! De most. Igen, megváltoztam. De te is.Reméltem, hogy újra lehetünk jóba, de elcsesztük. Nem mondom, hogy csak én. Együtt csesztük el, Noel. Szóval számomra nincs semmiféle szünet. Számomra vége van Noel Wonderlive. A nagy focista.- mosolyodtam el gúnyosan. Persze a sírás már szorította a torkomat.

Gyorsan, szinte futva tettem végig az ajtóig az utat. Hirtelen megtorpantam. Valamit lefelejtettem.

-Ja, bocs, ezt elfelejtettem.- sétáltam hozzá vissza.Elé álltam, és teljes erőmből pofon vágtam.

-Basszus.

-Most végeztem veled Noel. A soha viszont nem látásra.- kiabáltam dühösen, és kicsörtettem az ajtón. Ott már nem bírtam tovább, lerogytam a lábtörlőre és elbőgtem magam. Felzaklatott ez az idióta, de örülök hogy vége.

Felálltam, és nem törődtem a szememből folyamatosan potyogó könnyekkel, nehezen elindultam. Nem tudom merre. Fogalmam sem volt. A telefonom hirtelen pittyegett. Ismeretlen. Valami odabent megremegett, és bár elképesztően dühös és zaklatott voltam, az ismeretlen név mosolyt varázsolt az arcomra.

"Drága. Találkozni szeretnék Veled. Minél Hamarabb. Amilyen hamar csak lehet ♥ x"

Pirulva olvastam a sorokat. Szóval Ő is így érez.Találkozni szeretne. Remegő ujjakkal írtam választ.

"Zayn..majd máskor..most elég lelki roncs vagyok. Nem szeretnél látni.."

Pár másodperc múlva érkezett a válasz.

"Hol vagy? Látni akarlak, meg akarlak vigasztalni.El válaszolj!x "

"Zayn..fogalmam sincs, hol vagyok."

Tényleg nem tudtam, hogy hol vagyok. Olyan elveszettnek éreztem magam, mint még soha.

" A francba..felhívlak"

Pár pillanat múlva csörgött a telefonom.

-Honnan jössz?

-Noel..-motyogtam.

-És vissza tudsz találni oda?

-P-Persze. Megpróbálok..

-Akkor odamegyek érted..

Elindultam vissza Noelék háza felé. Velem szemben jött valaki. Pontosabban valakik. Valószínűleg részeg fiatalok lehettek.A kezükben volt valami. Nem törődtem vele, gondoltam, majd kikerülöm. Azonban, ahogy egyre  közelebb kerültem hozzájuk, észrevettem a kezükben valamit. Valami ütő lehetett. Baseball ütő..annak van ilyen formája. Röhögtek, folyamatosan rám nézegettek. Próbáltam kikerülni Őket, de ha én mozdultam egyet balra, akkor ők is mozdultak.

-Szia cica.- vigyorgott az egyik. Nem volt részeg. Azt éreztem volna.- Ez most ütős lesz.- mondta, a többiek pedig felnevettek.- De nem aggódj, nem fog fájni.-suttogta a fülembe.

Még fel sem fogtam, mit mondott, amikor emelték a baseball ütőt, és mindegyik valami más pontomon ütött meg. Ájultan estem a földre, és az egyetlen, amit láttam, azok a sárga fénycsóvák Noel háza előtt.

-ZAYN!- erőtlenül kiáltottam, majd elájultam.