Bevezető

Prológus

Eleanor

-Hajrá, Noel!- adtam a barátomnak egy szerencsepuszit, mielőtt elindult volna a többiekkel a meccsre.

Noellel már egy éve vagyunk együtt, és remekül megvagyunk. Bár nem tudom, azt mondani, hogy kimondhatatlanul szeretem. Jól érzem magam, ha vele vagyok, de igazából nem az igazi. Nincs meg a szikra, vagy mi.

-Köszönöm kicsim, így máris szerencsésebb leszek.-mondta, mire felnevettem. Nyomott egy csókot az ajkaimra, majd elengedte az ujjaimat, és elindult a többiekkel.

Még egy ideig néztem, ahogy nevetve végighaladnak a hosszú folyosón, aztán megfordultam, és a lelátók felé indultam.

Noel már évek óta focizik.Nem mondom, hogy nagyon jó lenne benne, de ezt persze előtte nem mondhatom.Dicsérnem kell, biztatom, hogy folytassa. És ez olykor nagyon nehéz.

Mikor nagy nehezen feltörekedtem magam a helyemre, leültem, és onnan figyeltem a meccset.Hirtelen egy kéz nyújtott felém egy poharat. Automatikusan elutasítottam, de az idegen nem tágított.

-Na, fogadd el.- a hangja annyira ismerős volt.Selymes, de mégis rekedt.Utoljára a bátyámnak volt ilyen.-Na Eleanor!

-Mondtam már, hogy nem kérem!-csattantam fel, majd hátrafordultam.A látottaktól a szívem hevesen kezdett el verni.-Brian?

A testvérem vigyorgó képébe bámultam. Születésem óta nem láttam. Csak képeket nézegettem, ahogy mosolyogva ölelkezünk.Nem sokat változott.Szinte semmit.

-Ahha.-vigyorgott.-Tök klassz,nem? Tudod mennyi időmbe telt, hogy megtaláljalak? ÉS akkor én vagyok a  csavargó.-folyamatosan beszélt, közben pedig nevetett. Én még mindig döbbenten néztem rá.

-Hogy kerülsz ide?- rebegtem.- ÉS hol voltál?

-Csend, szeretném nézni a meccset.- hunyorított.

Visszafordultam, és igyekeztem feldolgozni a történteket.Itt van a testvérem, akit 19 éve nem láttam.

Nem tudtam a meccsre figyelni, az agyam megállíthatatlanul kattogott. Csak akkor eszméltem fel, hogy a közönség felállva tapsolnak, és önkívületi állapotban kiabálnak.

Úgy döntöttem, kimegyek levegőzni. Szükségem volt a levegőre, hogy át tudjam gondolni a dolgokat.

-Elnézést!Bocsánat!- mondtam folyamatosan, mert ezer szikrázó szempár nézett rám, amiért megzavartam őket a meccsnézésben.

Mikor végre sikerült kijutnom, gyorsan felszaladtam a lépcsőn, majd kiértem a büféhez.A fejemet lehorgasztva mentem tovább, mellettem egy fiúbanda ment el. Eléggé megnéztek, meg "húú"-ztak egy sort, de látták, hogy nem igazán érdekel, inkább továbbhaladtak.

A bandából egy ember azonban utánam nézett. Pillantásában semmi perverzet nem láttam, inkább aggódó volt.

-Zayn, gyere már!  A meccs már régen elkezdődött.

Zayn -mint kiderült a neve- érdeklődően engem vizslatott, tekintetével az enyémet kereste. Ez azonban nehéz volt neki; fejemet még mindig lehajtottam.

-Zayn, ez a csaj nem éri meg hogy nézd! Nézz rá! Ronda!- köpte felém, mire én megfordultam.Indulni akartam, nem szerettem volna még több kritikát kapni a külsőmmel kapcsolatban. Bár tudtam hogy nem vagyok szép, nem kellett volna az orrom alá dörgölni.

-Ne,várj!- kiabált utánam Zayn. Megfordultam, és felpillantottam rá. És életemben először éreztem pillangókat a gyomromban.