10.fejezet


-Milyen betegségemről? - dadogtam kétségbeesetten.

-Vedd úgy, hogy szóba sem került rendben? - zavartan mondta, miközben habozva a kezeimért nyúlt. Én azonban elhúztam előle. Összeráncolta a homlokát; nem értette, miért csináltam.

-Mond el, hogy milyen betegségemről. - parancsolóan mondtam. Már amennyire tudtam.

-A francba!- szitkozódott. - Nem szabadott volna elmondanom neked.

-De ha már így szóba hoztad, akkor akár el is mondhatnád.

Ő azonban csak nemlegesen csóválta  fejét. Nem hiszem, hogy a "veréses-esetből" lett volna olyan bajom, amiért nem szabadott volna megcsókolnia. Hiszen akkor felszíni sebek keletkeztek, nem pedig olyanok, amiért nem szabad velem érintkeznie. Ez minden tekintetekben lehetetlenül hangzik.

-Az orvos elmondaná? - kérdeztem tőle, megunva a pár perce beállt csendet.

-Nem tudom. Attól függ, hogy tudják-e már a pontos okát.

-És akkor neked mit mondott?- értetlenkedtem.

-Azt, hogy ne hozzam szóba a betegséget.- sütötte le a szemét.

-Hát ez csodás.- motyogtam magamnak.- Most akkor legalább lesz miért végig izgulnom az egész éjszakát, és még ki tudja mennyit, mert te VÉLETLENÜL  szóba hoztad. Köszi.

-Nem az én hibám!

-Ó, igen, akkor biztos az enyém.- mondtam gúnyosan.

-Véletlen volt! Mindegy. Az a lényeg, hogy már tudod, hogy van valami betegséged..

-Hát, lehet hogy neked mindegy de nekem nem! Nem neked lehet halálos betegséged!- csattantam fel.

-Ki mondta hogy neked az van?! Én csak betegséget említettem, azt nem, hogy milyen!

-Tudod mit?!- kérdeztem dühösen.- Menj el , az orvos azt mondta, pihenésre van szükségem. Már amennyire tudok majd pihenni.

-Ha tényleg ezt akarod.- állít fel nagy lendülettel a székéről.- Szia.- bólintott, és gyors léptekkel kiment a szobámból.

Ott hagyott engem magamba fortyogva. Elképesztően haragudtam rá. Most, ha nem mondta volna el, hogy valami rendellenes beteg vagyok, akkor 1: nem veszekedtünk volna, 2: nem kellene izgulnom napokat, heteket. Annyira szerettem volna, hogyha bejönne valaki, és elmondaná a betegségemet. Bárki. Csak valami konkrétat mondjon.

- Basszus El a frászt hoztad rám!- rohant be a szobába Clar. A kezében valami csomagot hozott. Ajtót, is elfejeltette becsukni maga után, úgy sietett hozzám. Nem akartam vele beszélni. Nem akartam senkivel sem beszélni. Magamba szerettem volna egyedül átgondolni a dolgokat, és önsanyargatásba kezdeni. De tervemet meghiúsították.

-Szia Clar.- morogtam.

-Találkoztam Zayn-nel.- kezdte.- Majdem nekem rohant a folyosón. Minden rendeben van?

-Clar, nem szeretnék beszélni róla.- motyogtam.

-Naa, úgyis tudod, hogy kihúzom belőled. Ismersz.- mosolygott.

-Igen, ismerlek. De ezt akkor sem szeretném elmondani senkinek. Ez az én dolgom és Zayn-né. Oké?

-Mi van veled? Komolyan, igaza volt Noelnek tényleg megváltoztál, most ahogy beszélsz.

-Te beszéltél Noellel? - kérdeztem hirtelen.

-Öhm igen..-zavartan fészkelődött.- Felhívott. És akkor mondta, hogy összevesztetek. És megkérdezte, hogy mindig ilyen vagy mostanában. Azt válaszoltam, hogy nem. És akkor mondta, hogy megváltoztál, meg úgy szidta Zayn-t, hogy azt inkább nem mondom el. Ha nem baj. És azt is mondta, hogy sajnálja.

-Mi? - nyögtem.- Most nem mondod komolyan, hogy felhívott, és megkérdezte, hogy megváltoztam-e szerinted?- nevettem fel kínosan.

-Jól hallottad.- sütötte le a szemét.- És még azt is mondta, hogy most kicseszettül haragszik rád.

-Ez jó.- nevettem.- Elértem a célom.- vigyorogtam.

-Milyen célod? - kérdezte Clar.

-Igazából nem csak összevesztünk, hanem szakítottunk. Vagyis én. Ő szerintem még mindig úgy gondolja, hogy csak össze vagyunk veszve. De én végérvényesen szakítottam vele. Csak szerintem neki nem jutott el a tudatáig.- mosolyogtam.

-Miért vagy vele ilyen? Nem értem.

-Milyen vagyok? Clar, tudod te hogy mennyi fájdalmat okozott nekem? El sem tudod képzelni. Persze, így kívülállóként én is így látnám a dolgot, ahogy te. De te nem éreztél vele semmit!

-Akkor sem értelek.

-Veled meg amúgy mi történt? Eddig még annyira "Noel-ellenes" voltál, és mindenben Zayn-t pártoltad. Most pedig, hogy komolyabban érdeklődünk egymás iránt Zayn-nel hirtelen Noel mellé álltál? Akkor ennyi erővel én is mondhatnám, hogy nem értelek.

-Nem vagyok Noel párti. Egyszerűen csak tegnap ahogy beszélt, furcsa volt. Szomorú volt és megtört.

-És te ezt elhiszed neki? - kérdeztem vigyorogva. valamiért vicces volt a helyzet, hogy végre nem csak én szenvedek, hanem ő is. Tényleg megőrültem.

-A hangja őszinte volt.

-Hol nem szarom le? - emeltem a plafonra a tekintetem.- Hülye vagy, ha hiszel neki.

-Akkor ezek szerint hülye vagyok.- mondta duzzogva.- Igazából csak azért jöttem, hogy megnézzem, hogy hogy vagy. De ha nem kellek, akkor elmegyek.- húzta ki magát, és magabiztos léptekkel elindult kifelé.

-Tényleg hülye vagy.- kiabáltam utána. Majd ajtócsapódást hallottam, és még a szobámban is hallottam a lépteit a folyosón.



Most már se Zayn, se Clar, se Noel. Most már senki sincs velem. Csak a hülye pittyegő gép mellettem, aminek a hangja már az őrületbe kerget. Most akkor mi lesz velem? Senkinek sem tudom tudom elmondani a bajom. Csak a pittyegő gépnek. Tényleg teljesen meg fogok őrülni. Meg talán az orvosnak. De annak meg ott van 124696315 beteg.. akkor pont velem foglalkozna. Lehetetlen. Ki kell mondanom a csúf igazságot. Egyedül maradtam.

1 megjegyzés: