19.fejezet

  Sziasztok! Először is bocsánat, hogy ennyit késtem, de berángattam magam egy gödörbe, ahonnan csak most szabadultam ki. Hálás köszönet a One Direction-nek, hiszen nélkülük most nem lenne itt rész, és egyszerűen hatalmas inspiráció volt az új számuk, amit az egész rész megírása alatt hallgattam. Köszönt nekik bár nem tudják hogy ki vagyok köszönet boys♥

A részről annyit, hogy nekem nem tetszik, bár nekem eddig egy fejezet sem tetszik, de ez az én véleményem..

Jó olvasást (ha ez lehetséges..) ♥

Igyekeztem a légzésemet visszaállítani a normális állapotára, ahogy 2 gyönyörű lány igyekezett felénk. A szemeimet összeszűkítettem, hogy jobban meg tudjam őket nézni. Az egyiknek hátközépig érő dús, barna haja volt, a másik kicsit barna bőrű, csillogó barna szemű, és göndör, rövid, barna hajú lány volt. Csak egy kicsit akartam eltűnni..

-Zayn! – csicseregte az egyik. Zayn odakapta a fejét, és kellemesen elmosolyodott. Zavarodottan néztem rá, és igyekeztem a tekintetemmel megkérdezni tőle, hogy „Ezek meg kik?” . Zayn azonban csak mosollyal figyelte a közeledő lányokat.

Valahol olvastam, hogy ne törj ki hisztérikusan a pasid előtt, mert azt utálják.  Az ajkamba haraptam és próbáltam visszatartani a kitörő hisztérikus rohamomat.

Féltékenység öntötte el a testem, ahogy a 2 lány odaért hozzánk. Zayn elengedte a derekamat, és egész testével a lányokhoz fordult. Majd mosolyogva átölelte mind a kettőt. Számat eltátva néztem a jelenetet, és (hatalmas dicséret nekem) nem futottam hisztérikusan sikítozva. Próbáltam titkolni, hogy mennyire ideges vagyok.

-Régen láttalak titeket – Zayn mosolyogva jegyezte meg, a lányok pedig kuncogtak.

-Ó, igen, mostanában elfoglaltak voltunk – sejtelmesen egymásra néztek, és tovább kuncogtak. Reméltem, hogy a föld meg fog nyílni alattam, én pedig szépen elsüllyedek, jó mélyre.

- Khm – zavartan köhintettem. 3 szempár nézett rám kíváncsian, végül a csöndet Zayn törte meg.

-Öhm..Ő itt Eleanor – tájékoztatta a lányokat, akik furcsán mosolyogva nyújtották a kezüket felém. Kicsit tartózkodva, de lefogadtam, és kezet ráztunk.

Odafordultam Zayn felé, a lányok pedig értették a célzást, és kuncogva elfordultak.

-Zayn, kik a francok ezek? – morogtam, és remélem, hogy csak ő hallotta.

-Nem muszáj tudnod – ajkait erősen az enyémekre nyomta, azonban én a kezeimet erős mellkasának nyomtam, és eltoltam magamtól.

-Normális vagy? – lihegtem. – Zayn kik voltak ezek a lányok és mit akartak tőled?

-Miért? Zavar, hogy köszöntek vagy mi? – nevetett fel, és újra magához húzott.

Igen, igazából zavart. Az is, hogy amikor bemutatott a többieknek, akkor csak simán Eleanor voltam. Semmi „ öhm, ő a barátnőm”. Ez olyan, mintha csak kavarnánk, és csak egyedül én akarnám ezt a kapcsolatot.

-Inkább az zavar jobban, hogy ismét titkolózol. Nem furcsa ez neked egy kicsit? – felháborodva kérdeztem.

-Ne kezdjük újra – ajkaival ismét megtámadta az enyéimet, én azonban ismét elhúzódtam. Nem akartam egy Zayn oldalán álló rongybaba lenni, akit kedvére csókolgathat, és aki előtt bármikor titkolózhat.

-Hagyjál! – hisztérikusan toltam el magamtól, amitől hátratántorodott. – Nem vagyok olyan lány, akinek akkor hazudsz, amikor akarsz, és akkor smárolsz le, amikor éppen kedved van! – igyekeztem visszaszorítani a könnyeket, amik a szememből törtek volna ki.

-El! – kapott a csuklóm után, én azonban megfordultam, és a hatalmas szoknyámat felfogva kezdtem el futni. – El várj! Elmagyarázom!

Hallottam az egyre gyorsuló lépéseket mögöttem, ahogy egyre gyorsabban próbált utánam jönni. Nekem azonban csak egyetlen célom volt; elmenekülni Zayn elől, és elmenekülni a kisebbségi komplexusom elől, amit akkor kezdtem érezni, ahogy megpillantottam a lányokat.

Mindenki jobb, mindenki szebb, mindenki több nálam! – a fejemben rengeteg hasonló mondat fogalmazódott meg, és már összeállt a naplómba való új bejegyzésem is: Hogyan érezzük magunkat ramatyul hercegnőruhában? Hiszen ennek az estének rólunk kellett volna szólnia, a hercegnőről és a hercegről, akik fülig szerelmesen, egymásba karolva táncolnak, magukra hívva minden szempárt.. Hah, de ilyen csak a mesékben létezik. Aki azt mondja, hogy a „Mesék valóra válnak”, azt felpofozom. Nem, nem, nem és nem! A mesék csak egy beképzelt illúziók, amik képesek elhitetni veled, hogy minden a legnagyobb rendben. Akik bemesélik neked, hogy létezik happy end, és te amilyen idiótán hiszel benne, reménykedsz, és koppansz. És aztán jön az én megmondtam sztori mindenkitől, akik segítő módon próbáltak téged lehetetlenül kirángatni a nyálas szerelem gödréből, ami neked is idegesítő, és azoknak is, akik már harmincszor megmondták ugyanazt, sikertelenül. Happy end nincs. Vagy talán van, de az esetek egy százalékában. 

Amíg ezeken gondolkodtam, kijutottam a levegőre. Lerogytam a földre, tűzvörös estélyim hatalmas körként vett engem körbe. Már-már szorítónak éreztem a rám feszülő ruhát, ahogy a légzést is kiszorította belőlem.

-Eleanor! – hallottam meg Zayn kifulladt hangját mögülem.

-Hagyj! – nem akartam végighallgatni az újabb hazudozásait, ezért megpróbáltam magam esetlenül összekaparni a padlóról. Ő a kezét nyújtotta, én azonban dühösen ellöktem, és inkább bízva a saját képességeimben – amik nincsenek – próbáltam magamtól felállni. Többé- kevésbé sikerült, de azért megpróbáltam.

-Túl büszke vagy ahhoz, hogy elfogadd a segítséget, igaz? – nevetett Zayn, miközben kitartóan nyújtotta lefelé, én pedig sajnálkozva néztem rá.

-Büszkeség? Ugyan már Zayn attól, mert nem fogadom el a kezed, attól vagyok büszke? Egyszerűen megbántottál, és sajnálom, hogy azt sem tudod, hogy mivel.

-Azért vagy megsértődve, mert odajöttek azok a lányok? – dühösen kérdezte, miközben lehajolt, és erőszakkal felrántott a földről. Kezem önkontrollomon kívül landolt az arcán, hatalmas piros foltot hagyva a bőrén.

-Ezt ne merd még egyszer csinálni – idegesen morogta, kezével pedig szorított egyet a csuklómon, amit még mindig kitartóan szorongatott. Nyögtem egyet, a szúró fájdalom kezdett elviselhetetlen lenni.

-Engedj – sziszegtem a fogaim között.

-Csak akkor, ha elmondod, mi a bajod, drága – önelégülten mosolygott, csuklómnál fogva közelebb húzott magához. Testem minden porcikáját az övéjén akarta érezni, de – szerencsémre – a hatalmas szoknyám ebben valamennyire megakadályozta.

-Tudod, elég nagy baj hogy nem jössz rá magadtól – a csuklómat egy nagy rántással kikaptam Zayn ujjai alól, és gyorsan a hátam mögé tettem, hogy ne tudja újra elkapni. – A legnagyobb sajnálatom neked Malik – mondtam, majd gyorsan megmarkoltam a szoknyámat, és felhajtott fejjel elsétáltam.

Nincs szükségem Zayn-re. Nincs szükségem barátra, se barátnőre. nincs szükségem magamra. Akkor meg mi a francért élek?

*

Tudni kell rólam, hogy alapból nem vagyok el diszkóba járó lány. Hogy őszinte legyek, egyszer sem voltam még házibulikon kívül diszkóban. Izzadt és részeg emberek mindenhol, és ki tudja, hogy ki önt le téged egy 2 literes korsó sörrel, vagy ki ölel át téged matt részegen. Nem nekem való hely, de egyszer nekem is lehet mindenből elegem.

Ahogy elismerően végignéztem magamon a tükörben – márpedig ha én elismerően nézek magamra, akkor tényleg jól nézek ki – és gyorsan fogtam a táskámat és a cipőmet, és lerohantam a lépcsőn.

A hatalmas báli ruhámat lecseréltem egy apró sötétkék miniruhára, ami talán az egyetlen ilyen ruha a gardróbomban, amit buliba vennék fel. A magassarkú kellemetlen érzéséhez már a bálban hozzászoktam, ezért a legjobb fekete magassarkúmban tipegtem le a lépcsőn. Igen, a rohanás egy kicsit túlzás volt a tempómhoz.

A hűvös utcán összehúztam magamon a kabátom, és igyekeztem a forgalomban egy szabad taxit keresni. Szerencsémre, pont nem ilyenkor jönnek. Pedig a buli nincs egészen közel. Még Clar mesél róla nekem egyszer. Ő tipikusan az a lány, aki mindenkivel képes beállni egy táncra, akit ha meglátnak, az emberek nem tudják megállni, hogy ne nézzék őt folyamatosan. Igen, ő Clar.

Amikor végre egy taxi jött felém, lelkesen integettem, az autó pedig lassan megállt előttem. Gyorsan beszálltam, lediktáltam a taxisnak a címet, ő pedig gyorsan gázt adott. Éreztem, ahogy a szívem gyorsabban kezd dobogni, ahogy közeledtünk a diszkó felé.

*

Hatalmas fények, és rengeteg ember. A bulitól még messze voltunk, de ezeket már láttam. A kezemet az ablakra nyomtam, és mint egy kisgyerek, izgatottan tekintettem ki az ablakon. Az arcomra egy idióta vigyor ült ki, ahogy közeledtünk. Izgatott lettem, ahogy azt a sok embert láttam a bejárat előtt.

Végül végtelen percek múlva megálltunk a bejárat előtt. Lassan kiszálltam, és közben egy percre sem vettem le a szemem az épületről. Csillogó szemmel és vigyorogva sétáltam a bejárathoz, a többi bulizó közé beolvadva.  Mindenki lelkesen beszélgetett és nevetett, és láttam a szemükben az izgatottságot, ahogy egymásra néztek. Megakadt a szemem egy fiún, aki mikor észrevette, hogy nézem, elmosolyodott. Elpirulva hajtottam le a fejem, és próbáltam nem tudomást venni arról, hogy még mindig néz. Mert ezt ilyenkor az ember érzi. Olyankor van benne egy kényelmetlen érzés, hogy valaki megállás nélkül bámulja. na, ezt éreztem most én is.

Végül a biztonsági őrök megnyitották a kaput, és mindenki egyszerre akart bemenni. Inkább a végére maradtam, és megvártam, amíg a fanatikusok előretolakodnak. Az kellett volna nekem, hogy alig vagyok itt 3 perce, és máris fellöknek. Végül is az este nem 2 órából áll, hanem egy egész éjszakából, szóval bulizhatok annyit, hogy meg is fogom unni. Inkább türelmesen vártam, amíg mindenki bevonul, és csak akkor indultam én is be.

Kívülről is hatalmasnak láttam, de belülről még nagyobb volt. Mindenhol világítás volt, a tér pedig úgy volt kialakítva, hogy legalább 1000 ember tudjon együtt táncolni. Csodálkozva forgattam a fejem, és igyekeztem memorizálni a legapróbb részletig.

A ruhatár felé kezdtek tolni, de én hű maradtam ahhoz, hogy inkább magamnál tartom a kabátom, mintsem, hogy ellopják. Megpróbálkoztam a lehetetlennel; kitörni az egy irány felé nyomuló tömegből. Nagy izzadság árán sikerült, és csak páran jöttek nekem (páran..).

A bárpult a jobb oldalon volt. A DJ-pultot pont előttem vettem észre. Mindig is vonzott az ilyen zene, amiket itt játszanak. Egyszerűen csak beraktam max. hangerőre, feküdtem, és kitomboltam magam. Fekve, csendben, üvöltő zenével a fülemben.

Amikor az embertömeg a táncparkett felé kezdett jönni, felébredtem a bambulásból, és próbáltam nem hülyén érezni magam, mert egyedül vagyok. Clar-rel szoktam buliba menni. És most nincs kivel beszélgetnem, és egyedül vagyok ebben a hatalmas klubban.

Sóhajtottam egyet, és végül eldöntöttem, hogy mégis leadom a kabátom a ruhatáron. Szerencsém is volt, mert senki sem volt, így nem kellett sorba állnom. Miután beadtam, visszaindultam a tánctérre. Azóta már megtöltötte a hatalmas teret a dübörgő zene, és a lelkesen táncoló emberek.

Úgy gondoltam, jó lenne, ha az estét nem táncolással kezdeném. Meg kell adni magamnak az alaphangulatot. Elindultam a bárpult felé, és leroggyantam az egyik székre.

-Egy whiskyt – mosolyogtam a bárpultos srácra, aki visszamosolygott.

-Kettőt – hallottam egy hangot magam mögül. Önelégülten mosolygó sráccal találtam szembe magam, akivel a bejáratnál összeakadt a tekintetünk. – Leülhetek?

-Felőlem, de nem én fizetek neked – vontam vállat.

-Meghívlak egy körre – mosolygott, és lehuppant mellém. A bárpultos odalökte elénk a poharainkat, mosolygott, én pedig visszamosolyogtam.

*

A tekintetem homályos, a mosolyom egyre ferdébb, ahogy a mellettem ülő srácra néztem. Nem kevés pohárral ittunk meg, amióta itt vagyunk, de nem bánom. Most az egyetlen estén felejteni akarom Zayn-t, és felejteni akarok mindenkit. Csak annak a srácnak szeretnék élni, aki folyamatosan közelebb jön hozzám, miközben mosolygott. Az alkohol, amely gyorsan siklik rajtam végig magabiztosságra késztet, ezért én is közelebb csúsztam hozzá, így a combunk már összeért.

Odahajoltam a füléhez, és érzékien belesuttogtam:

-Táncoljunk!

Elhúzódtam, ő pedig ferde mosollyal az arcán bólintott. Megfogtam a csukóját, és kicsit imbolyogva felálltam, miközben őt húztam magam után. Egészen a tánctérig húztam, majd mikor megtaláltam a megfelelő helyet, megfordultam, így vele szembe voltam. Mosolygásba kezdtem, ahogy karjait a derekam köré fonta, közelebb húzott magához.

-Még a nevedet sem tudom – motyogta.

-Nem fontos – mondtam, majd elkezdtem a basszus ütemére mozogni. Beszívtam az idegen kellemes férfias illatát, ahogy egymásba gabalyodva mozogtunk.

Fejemet hirtelen felkaptam, és belenéztem a srác ragyogó kék szemeibe. Fogalmam sincs mi ütött belém, de hatalmas magabiztossággal odahajoltam hozzá, és szájára egy hosszú csókot adtam. A srác ajkai hirtelen elnyíltak, elmélyítette, és végül vad csókcsata lett belőle. Beletúrtam a hajába, ő pedig belemarkolt a fenekembe.

-Menjünk innen – motyogta az ajkaimba, én pedig bólintottam.

Gyorsan siettünk a kijárat felé, majd miután beugrottunk a ruhatárba a kabátomért, és beültünk a taxiba. Ott egymásnak estünk, és innen teljes sötétség.