The End Of Season 1.

-Mi? – nyögtem fel. – Azt kéritek tőlem, hogy 19 év után, csak úgy utazzak vissza hozzátok? Ez nem lehet! Anya, nekem itt van az életem, nem hagyhatom el egyik napról a másikra!

-Kicsim – anya hangja hirtelen könyörgő lett. – De már mióta nem láttál minket. Mindenkinek nagyon hiányzol. És..végül is itt élünk mi is, a szüleid. Egy normális családban a szülőkkel lakik a gyerekük, nem?

-Jaj, anya, nehogy elkezdj nekem kiselőadást tartani arról, hogy milyen egy normális család! Pont mi vagyunk a mintapéldái annak, hogy milyen egy abszolút elcseszett család. Úgyhogy kérlek, ne tedd magad. Nem vagyunk mi jó család!

-Eleanor, ne mondj ilyet, kérlek – sírt volna? A hangja úgy hangzott. – Legalább csak egy évre gyere vissza! Hogy megbeszéljünk mindent. És akkor talán jobb lesz, minden. – suttogta.

Éreztem, hogy valahol, valahol nagyon mélyen fájni kezdett valami. És ez most nem a gyomrom volt. Ez a lelkem volt. Nyomasztott és depressziós hangulatba kerültem – újra.

-Csupán egy évre? Ez azt jelenti, hogy többre már ott sem tartanátok? – vontam fel a szemöldököm.

-Eleanor, tudod, hogy nem így értettem. – lehelte. – A repülőjegyedet már lefoglaltam. Mindenképpen szeretnénk, hogy a ma induló repülővel iderepülj hozzánk. Csak egy évre. Hogy tisztázzunk mindent. És ha szeretnél, vagy nem érzed itt jól magad, akkor bármelyik nap visszaköltözhetsz Londonba. Ahogy szeretnéd, életem.

Mélyen az ajkaimba haraptam, és komolyan elkezdtem megfontolni az ajánlatát. Hiszen már majdnem 20 éve nem láttam a szüleimet. És most itt lenne a lehetőség.

De..Zayn..

Mondjuk, akit igazán szeretsz, azzal akkor sem szakad meg a kapcsolat, ha éppen kilométerekre vagy tőle. Telefon, webkamera, sms..annyi féle módszer van tartani a kapcsolatot..de.. az mégsem ugyanaz. Nem tudok hozzábújni, amikor szomorú vagyok, nem tudom megcsókolni, amikor a legnagyobb szükségem van rá. És sokan mondják, hogy a távkapcsolatok nem bírják sokáig. De én azt szeretném, hogy örökké tartson. Ne csak egy éves fellángolás legyen.

-Várlak – mondta anya, majd letette a telefont.

Vadul zakatoló aggyal dobtam le magam mellé a telefont. Úgy dobáltam, mintha ő lenne a hibás mindenben. Pedig nem. Én vagyok a hibás. Miért szerettem bele Zayn-be? Miért találkoztunk? Miért kezdett ragaszkodni hozzám? Mindenben én vagyok a hibás, én!

Nem akarok Zayn-től elbúcsúzni. Úgy akarok elmenni, hogy ő majd csak az üres házra talál rá, én pedig már messze járok. Nem akarok tőle elbúcsúzni, mert az csak megnehezítené. Mi értelme van? Hiszen majd egy év múlva úgyis látjuk egymást..vagy nem?

Hirtelen késztetést éreztem, hogy az eldobott telefonomért nyúljak, és tárcsázzam Zayn-t. De nem akarom. Így is elég nehéz lesz. De el fogok menni. És ott leszek egy hetet, és mindent letisztázunk, és úgy jövök vissza, hogy a repülőtéren Ő fog rám várni.

-Elmegyek. Elutazom – suttogva magyaráztam magamnak, és igyekeztem biztosítani magam arról, hogy nem csinálok hülyeséget. – Elmegyek..és minden jobb lesz. Minden olyan lesz, mint régen.

Az ajkamba haraptam, és vágyakozva néztem a széken heverő pólóra. Kétségtelenül az övé. Itt hagyta egyszer véletlenül, én pedig már túl szerelmes voltam hozzá, hogy visszaadjam neki. Rengetegszer aludtam már benne, és nagyon bánom, de az illata már kezdett elveszni belőle. Az az elképesztő illat, ami képes minden emléket előhívni belőlem.

Lehunytam a szemeimet, és hagytam egy kövér könnycseppet végiggördülni az arcomon. Fogalmam sincs, mibe kevertem magam, és hogy ebből jól fogok-e kijönni majd egy év múlva.

Mellesleg; egy év nagyon hosszú idő. Egy év alatt képes minden megváltozni, minden. Lehet, hogy egy év múlva már csak egy puszta jó emlék lesz az az egész mindkettőnk számára. Csak mosolyogni fogunk rajta, és egy vállrándítással  elintézzük az eltel fél évet. Elmegyünk egymás mellett az utcán, mosolygunk, de fájni fog. Mert a szerelem elszáll, de az emlékek megmaradnak. Azokat nem tudod kitörölni, akárhogy is próbálkozol vele.

Nem akarom, hogy ez legyen. Ragaszkodom hozzá, szükségem van rá!

De a szüleim..a szüleimet már majdnem 20 éve nem láttam. És most itt lenne a lehetőség. Bár bepótolni nem lehet az elvesztett éveket, talán egy kicsit közelebb leszünk majd egymáshoz. De ezért milyen árat kell majd fizetnem?

Pityeregve álltam fel az ágyamból, és a széken pihenő pólóért nyúltam.

Az érintése, a tapintása, az illata.. minden Ő..

Éreztem valamit szorítani a mellkasomban. Nem, most nem lehetek ilyen érzékeny. Sírhatnékom van..fáj.. Nem akarom itt hagyni, azt akarom, hogy ő is jöjjön velem. Azt akarom, hogyha nem is jön velem, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat..hogy beszéljünk, és hogy monitoron keresztül meg tudjam csókolni, és magamhoz ölelni.

Mélyen az alsó ajkamba haraptam, és engedtem, hogy a könnyeim beborítsák az arcomat.

Bárcsak két részre tudnék szakadni! Az egyik felem itthon maradna, a másik pedig menne, a családjához, és a szülővárosába.

Elhatároztam, hogy elmegyek itthonról – nem szabad meggondolnom magam. A jegyek már megvannak, nekem már csak annyi a dolgom, hogy felüljek a repülőre, és ott maradjak.

Agresszívan töröltem le az arcomról a könnycseppeket, és újra éreztem, hogy erősödök. Belülről.

A szekrényemhez siettem, és előkaptam a bőröndömet.  Gyorsan dobáltam bele a ruháimat, és furcsálltam, hogy a könnyeim már nem folynak. Tényleg képes erre az ember? Képes beprogramozni az agyát? És én képes vagyok erre?

Mikor a szekrényem kiürült, nehezen becsuktam a bőröndömet.

Nincs visszaút.

Magamra kaptam egy farmert, és egy pólót, és már futottam is a lépcsőn a bőröndömmel a kezemben. A póló után már nem nyúltam vissza – azt akartam, hogy megvárjon, és ha már akkor nem lenne mi, akkor legyen az önsanyargatásomnak témája.

Magamra kaptam a cipőmet, és a bőröndömet szorongatva, remegő kézzel zártam be az ajtót. Viszlát egy év múlva.

*

Ütemes léptekkel haladtam A banda gyülekező helyére. Már voltam itt egyszer, szóval ismerem a járást. Zayn feltehetőleg itt van – hiszen minden szabad percét A bandával tölti.

A helytől még mindig megijedtem, hiszen egy elhagyott raktárépület az erdő legeldugottabb zugában. Rémisztő.

Az alsó ajkamba haraptam, és bekopogtam.

-Baby, engem keresel? – egy férfihangot hallottam magam mögül, mire összerezzentem. Kétségtelenül az Ő hangja. Ó, Istenem, még mindig beleremegek..

-I-Igen – dadogtam, és lassan megfordultam.

-Mit keres a bőrönd a kezedben? Készülsz valahova? – felvonta a szemöldökét, és közelebb sétált.

-Anyám telefonált…- leheltem.- Azt akarja, hogy költözzek vissza Franciaországba. – hangom elhaló volt, és nagyon halk.

-És te vissza is mész – motyogta, és még közelebb lépett.

Fejemet lehajtottam, és mélyen az ajkamba haraptam. Ez a férfi kikészít. Elmegyek. De nem nélküle.

-Azt akarom, hogy te is gyere velem – suttogtam, a szememet mélyen behunytam.

Libabőr futott rajtam végig, ahogy ujjaival óvatosan az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet.

-Azt akarod, hogy én is menjek veled? – halkan ismételte.

Bólintottam, hang nem jött volna ki a torkomon. Hallottam őt sóhajtani, mire kinyitottam a szemem.

-Tudod, El..nekem itt van az életem. Nem lehet csak úgy felrúgnom mindent..

-Persze, tudom, megértem! Tudom, é-és bocsánat, hogy idejöttem, cs-csak gondoltam megpróbálom – zavartan dadogtam.

-És itt vagy nekem Te, aki mindennél többet jelent – suttogta, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam. – El, nézz rám. – utasított. – Te vagy nekem jelenleg az életem. És ha ehhez az kell, hogy több tíz ezer kilométerre legyek A bandától, akkor megteszem. Mert semmi sem fontos. Csak te. – suttogta, és közelebb lépett. Puha ajkait az enyémekre nyomta, én pedig boldogan karoltam a nyakába, és közelebb húztam magamhoz.

-Szeretlek, El. Túlságosan is ahhoz, hogy engedjem, hogy nélkülem menj el – mosolyogott a csókba, én pedig teljesen boldogan öleltem meg. Mélyen magamba szívtam az illatát, az orrom mélyen belefúrtam a vállába. Zayn erős kezeivel átkarolt, szinte szorított az ölelése. De most nem bántam. Élveztem. Szeretem, nagyon.

_______

-Útlevél, személyi, bla bla bla – nézte át Zayn a cuccait indulás előtt. A reptéren ültünk, egy padon, és ellenőriztük, hogy minden meg van-e. Vagyis..én rendesen átnéztem a cuccaimat, Zayn azonban csak úgy csinált, mint aki átnézné.

-Oké, de ha valamid itthon marad, akkor nem repülünk vissza érte. Majd egy év múlva viszontlátod – csipkelődtem.

-Figyelj, Baby. – Fordult felém, mikor a bőröndjét becsukta. – Ha te ott vagy velem, akkor az bőven elég. Én elvagyok meztelenül is – kuncogva tette hozzá, mire felkaron ütöttem.

-Jól van – duzzogtam, majd nevetve közelebb húzott magához.

A Franciaországba induló utasok megkezdhetik a felszállást.

-Gyere, gyorsan! – sürgettem, majd egymás kezét fogva vágtunk át a hatalmas embertömegen.

-Jegyeket, útleveleket – darálta unottan az ellenőr, mire mindketten odanyújtottuk a dolgainkat.

-Zayn Malik? – egy férfi kiabálta. – Velünk kell jönnie. Letartóztatom gyilkosság vádjával.

VÉGE