32.fejezet

Sziasztok! :) Hát akkor..itt is lenne. Ezennel megkezdjük (dobpergés) a MÁSODIK ÉVADOOOT.  De ne számítsatok 30 részesre.Én olyan 15 - 20 részesre terveztem, de ahogy magamat ismerem, ez biztos változni fog :D
Amúgy észrevettétek?? Eltűntek a rendszeres olvasók!! Oké, ma ezen dühöngtem pár órát, de akkoris mi az már?! Kiakadtam. 
De mindegy, majd biztos visszajönnek..ajánlom nekik. Ja, és ezentúl új betűtípus lesz. :D Új évad, új betűtípus :D
Jó olvasást!
Millió púx XX
e. xx



Franciaország, 2014.

Párizs apró kis elszigetelt városrészébe beköszöntött a tél – újra. Talán eddig egyik karácsonyom sem volt ennyire rideg, mint ami most volt előkészülőben.  3 nap van hátra, és itt a boldogság ünnepe. Már akinek az. Ugyanis, Eleanor Fherenzie ismét görcsöl valamin. Vagy éppen valakin. A repülőtéren nem éppen barátságos módon váltunk el. Szó szerint elszaggatták tőlem Őt. A tömeg pedig tolt a repülő felé, így kénytelen voltam sodródni az emberekkel, magam mögött hagyva mindent, és Zayn-t. Fogalmam sincs, mi volt ez a „gyilkosságos- sztori”. De nem is igazán érdekel. Egy dolog kell nekem csak. Zayn. De ő mindenekfelett.

A reptér óta nem beszéltem vele. Tisztában vagyok vele, hogy ő most le van tartóztatva, és senkivel sem beszélhet – csak ha valaki személyesen megy meglátogatni. Amit pedig tervezek, miután egy év szünet után visszarepülök Londonba. Addig viszont nem fogom őt hívni, ahogy szerintem ő sem engem. Hiszen pont azt engedik meg a letartóztatott foglyoknak, hogy a barátnőiket hívogassák. Szürreális.

Igyekeztem mindent kizárni, és csak az éjszakai fényekre figyelni. Olyan gyönyörű itt minden. Talán egész életemben erre vágytam. Hogy kint üldögéljek a gangon, egy forró bögre kakaót iszogatva, éjszaka, és figyelni Párizs külvárosának halovány fényeit. Talán oda sem kellett volna költöznöm Londonba, nyugodtan leélhettem volna az életemet itt. Hiszen itt olyan tökéletes minden..És akkor legalább nem kellene görcsölnöm olyan ügyek miatt, mint például, hogy a barátomat éppen a szemem láttára tartóztatták le.

Sóhajtottam egyet, és még jobban összehúztam magamon a testemet takaró plédet. Odabent a lakásban mindenki éli a megszokott életét. Szinte én egy kis apró darab vagyok a családban. Olyan vagyok, mint egy szemeteskuka. Senki sem keres. Szinte az egész napomat idekint töltöttem. És gondolkodtam. Vissza akarok én egyáltalán költözni Londonba? Hülye gondolatok. Persze, és vissza is fogok költözni.  És talán majd minden jobb lesz..

Mélyet sóhajtottam, és felkeltem a kényelmes fotelból. Lassan sétáltam vissza a házba, és unottan forgattam a szememet, ahogy anya jött felém mosolyogva.

-Már azt hittem, hogy az éjszakát is odakint töltöd – elcsépelten viccelődött, mire forgattam a szemem.

-Tudod, kint kifogytam a kakaóból. És miután a teraszon nem tudok magamnak készíteni, muszáj volt bejönnöm.. – magyaráztam.

-Ah, értem – csalódottan sóhajtott. – Reméltem, hogy hiányoztunk, hiszen egész nap nem is beszélgettünk.. – kínosan nevetgélt.

-Miről kellene beszélgetnünk? – vontam fel a szemöldököm.

-Mondjuk..öhm..Valami lányos témáról. Mint amiről anya–lánya szoktak beszélgetni, tudod – nevetett.

-Hogyha anya mellett nőttem volna fel, akkor tudnám. De miután ez nekem kimaradt, fogalmam sincs, milyen lehet. És engedelmeddel elmennék lefeküdni – a beszélgetés helyett – magyaráztam, ő pedig kínosan felsóhajtott.

-Jó éjt, kincsem – hajolt oda hozzám, én pedig ösztönösen hátra.

Nem értem; miért akar egy év alatt mindent rendbehozni, amit egy év alatt elrontott? 

Hiszen ezt biztosan ő is tudja, hogy lehetetlen. Kerüljön el engem. Jó messzire.

-Kérlek, csak egy puszi – könyörgött, én pedig hevesen ráztam a fejem.

-Jó éjt, anya – kezeimmel megfogtam a vállát, és óvatosan eltoltam őt az utamból.

Utálok ilyen lenni, komolyan úgy érzem, mintha nem ugyanaz az Eleanor Fherenzie lennék, aki régen voltam.

Rengetegen mondták már, hogy ha belekerülsz egy rossz társaságba, akkor átnevelnek téged. Megváltozol, és ezt túl későn veszed észre – akkor, hogyha már mindenkit elmartál magad mellől. De kétlem, hogy Zayn engem átnevelne, vagy valami ilyesmi. Hiszen miattam próbálja lecsökkenteni A bandával töltött idejét. Ha az lenne a célja velem, hogy más emberré formálna, akkor valószínűleg mindig magával rángatna – mindenhova. És próbál megváltozni. Miattam. Igaz, néha sikerül neki, néha nem. Azért néha érzem, hogy mikor velem van, durva. Megértem, és tudom, és tényleg tisztelem benne, hogy próbálja kontrollálni magát, csakis miattam. De az olyan énjétől még mindig kiráz a hideg.

Fáradtan dőltem bele az ágyamba, ahogyan a szobámba értem. Egyszerűen a város bámulásától elfáradtam.

Vajon Zayn hogy van? Jól viseli a börtönéletet? Mondjuk, azt ki viseli jól? Megbolondultál, Fherenzie. Ó, Istenem..Zayn biztos ezt mondaná. És adna egy puszit az arcomra. De én elfordítanám a fejem, és az ajkaimra adna egy puha csókot. Összekuncognánk. Magamhoz ölelném. Belélegezném az illatát..

Hagyd abba, Fherenzie! Nem lehetsz most ilyen, erős leszel, úgyis mindjárt letelik egy év, és akkor visszarepülsz, és kihozod!

De minek kell ahhoz egy év? Hiszen anyám azt mondta, hogy bármikor visszarepülhetek. Én most akarok visszarepülni. Nem bírom itt ki tovább. Mondjuk már megvolt egy év. 

De..Párizs annyira gyönyörű. Nincs szívem itt hagyni. Kibérelnénk mondjuk egy albérletet Zayn-nel. Én csatlakoznék a Párizsi Balettársulathoz, ő pedig tanulna.

Kuncogtam, ahogy elképzeltem magam előtt Zayn-t könyvekkel a kezében egy órán.
Milyen szép jövő is lenne..Nem kellene azon idegeskedni, hogy éppen ki fog minket – vagy éppen csak Zayn-t, vagy csak engem – megtámadni az utcán.

Túl szép jövő – túl bizonytalan.

Sóhajtottam, és az oldalamra fordultam. A takarót a testem köré terítettem, és a függönyön beszűrődő halovány fényeket néztem. Soha nem fogom megunni, úgy érzem.

Szemeim nehezek voltak, és egy hangos ásítás után lecsuktam a szemeimet, és hamar álomba merültem.

__


Az óra 8 órát mutatott. 8 óra, és már ébren voltam. Mindig később szoktam kelni, de mintha most egy megérzés keltett volna fel nyugodt alvásomból.

Gondolom, említenem sem kell, hogy ki volt az az ominózus személy, akivel találkoztam az álmomban. Minek? Fölösleges időpazarlás lenne Rá gondolnom. De késő. egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből Őt. Folyamatosan azon kattogok, hogy vajon minden rendben van- vele. És ez egyszerűen felemészt. Teljesen kész vagyok.

-Áh, jó reggelt, drágám – anyám egy barátságos mosollyal üdvözölt engem, mikor leértem az ebédlőbe.  A család minden tagja egy asztalnál. Hm.

-’Reggelt – motyogtam, és lehuppantam a Brian melletti székre.

-Steve, tedd le azt az újságot, hajnal óta azt olvasod – nézett anyám szúrós szemekkel apára. – Mióta lettél te ennyire rajongója az unalmas reggeli szennylapoknak?

-Amióta az a Malik az utcákon járkált.. – dünnyögte apám, bennem pedig az ütő is megállt.

Amióta az a Malik az utcákon járkált…

-Milyen Malik? – vadul dobogó szívvel kérdeztem, a szám pedig teljesen kiszáradt.

Ez nem lehet Ő… lehetetlen!

-Valamilyen Zayn, vagy mi.. – nézett rám. – Talán nem ismered?

-Természetesen nem ismeri, Eleanor előkelő balettiskolába jár, honnan ismerné? – magyarázta, de én azonban leblokkoltam.

A francba.

-Ugye, drágám, nem ismered? – szúrósan nézett rám anyám.

Száradt ajkaimat résnyire kinyitottam, és vadul dobogó szívvel válaszoltam:


-Ő a barátom.

1 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    imádom, hogy ilyen türelmetlen vagy :*
    a rész meg egyszerűen, woah, mint mindig :DDDD
    ( jó kimondani azt, hogy Fherenzie? :DD )
    puxollak, imádlak, hamar kövit ;*

    VálaszTörlés