Haliii. Itt is vagyok, tegnap sikerült 3 részt is megírnom, romantikus hangulatba kerültem :')).
Nem igazán szeretnék rizsázni, itt a rész x
Puszi: e. xx
Lelkes kommenteket várok xx
Reggel arra ébredek, hogy
valami melegen fekszem, aminek a teste folyamatosan emelkedik és süllyed. El
sem tudom képzelni, min feküdhetek. Nehezen kinyitom a szemeimet, és Zayn
vigyorgó arcába ütközök. Fogalmam sincs, mi lehet olyan vicces rajtam. Feljebb
emelkedek, és akkor látom, hogy a combjaimmal körbeöleltem a testét, kezemet
pedig a mellkasán tartottam az éjszaka. Szóval úgy aludtam, mintha lovagoltam
volna rajta. Tehát ez volt olyan mulatságos.
Elszégyellem magam, a
fejemet inkább visszadöntöm Zayn meleg mellkasára. Lehetne ennél kellemetlenebb
helyzet?
-Ne szégyenlősködj, nekem
egészen tetszik – jegyzi meg pimaszul.
-Ó, fogd be! – utasítom
elpirulva.
Mellkasa alattam a
nevetéstől rázkódik, és még én is elmosolyodom rajta. Végül is ő már látott
ennél égetőbb szituációba is, nem fogok belehalni, hogyha ezen fog napokig
nevetni.
-Mondtam már, hogy aranyos vagy, amikor nevetsz? – kérdezi,
mire felhajtom a fejem a mellkasáról.
-Aranyos? – kérdezek
vissza megütközve. Még soha senki sem mondta rám, hogy aranyos vagyok, amikor
nevetek. Még Noel sem, soha.
-Igen, nekem is kedvem
támad nevetni, ha rád nézek, miközben kuncogsz. Szerintem ez felettébb aranyos
– magyarázza mosolyogva, mire halványan elnevetem magam.
-Nem rossz bók tőled, Zayn.
Van még valami a tarsolyodban, vagy kimerültél ennyinél? – gúnyolódok vele,
mire érzem, hogy megint nevet.
Hirtelen érzem, hogy hosszú
ujjai az oldalamnál kezdenek cirógatni, és pillanatokon belül már alatta
találom magam. Két kezével a fejem mellett támaszkodik meg, térdeivel
közrefogja a csípőmet.
-Szeretlek – mondja
hirtelen, és ajkait az enyémeknek nyomja. Erőteljesen csókol, már nyoma sincs
annak a férfinak, akit bevarrt nyakkal hoztam haza a börtönből tegnap.
-Nem rossz, nem rossz –
halványan elmosolyodom, amikor elszakad tőlem. – Nem rossz, de nem a legjobb –
öltöm ki rá a nyelvem.
-Válogatós lettél,
Fherenzie – vág vissza vigyorogva, és közelebb hajol hozzám. Ajkaink
érintkeznek, de nem csókol. Én sem. Nekem nyomja az ajkait, és érzem, ahogy a
nyelvével az alsóajkamat nyalja. Számat összezárom, mire hallom, hogy morog
egyet. Elvigyorodom, és a nyakánál fogva közelebb húzom magamhoz, hogy egy
erőteljes csókot kezdeményezzek. Nyelvem átcsúsztatom a szájába, és amint
találkozik az övével, érzem, hogy elektromosság fut át rajtam, és csak még többet
akarok. Ujjaimmal a hajába túrva húzom még közelebb magamhoz, teljesen
megfeledkezek róla, hogy ezzel talán fájdalmat okozok neki. Azt mondta, az
lenne neki a legnagyobb fájdalom, ha elhagynám. Ennek azonban kevés az esélye.
Az eltelt hónapok alatt rengeteg minden történt, az életem fenekestül
felfordult. Ha nem szól utánam azon
a napon a folyosón, és nem
nyomozza ki a számom, és a címem, akkor nem lennénk itt. Nem csókolóznánk az
ágyamban, és nem éreznék iránta olyan érzéseket, amik nekem még egyáltalán nem
voltak ismerősek. Szerelem. Ha valaki nekem azt mondja pár
hónappal ezelőtt, hogy egy bandavezért fogok szeretni, valószínűleg kinevetem,
és megrázom a fejem, és továbbmegyek. De most itt vagyok. Egy bandavezérrel az ágyamban. Beleszerettem.
Menthetetlenül beleestem, és ki tudom mondani azt, amit hónapokkal ezelőtt még
nem tudtam volna biztosan kimondani – szeretem.
Annyira elgondolkoztam,
hogy elfelejtek visszacsókolni.
-Zayn – mondom nehezen, és
közelebb húzom magamhoz.
-Hm? – orrával megböki az
enyémet, és egy apró puszit helyez rá.
-Éreztél már ilyet valaha
is?
Egy ideig habozik a
válasszal, csak bökdösi az orromat az övével. Kuncogok az édes gesztusán, mire
elmosolyodik, és egy újabb halvány puszit nyom az orrom hegyére.
-Nem, még sohasem éreztem
így, Eleanor – suttogja, és ajkait újra az enyémekre nyomja. Annyira óvatosan,
annyira édesen csókol, még sohasem éreztem ehhez hasonlót csókolózás közben.
Ajkai puhák, és melegek, és érzem, hogy akárhányszor nyelve találkozik az
enyémmel, egyre többet és többet akarok. Nem tudok betelni a csókjaival, sem
vele.
-Szeretlek – mondja halkan,
és közben mosolyog. Biztos vagyok benne, hogy ez az életben a legeslegszebb
szó, amit egy ember mondani tud. Szerintem azt kimondani, hogy szeretlek, elképesztően aranyos
és cuki dolog.
-Én is, de fel kellene
kelnünk – gúnyolódok vele, mire halványan felnevet.
-Sajnos most nem tud innen
kikelni, de nyugodtan megpróbálhatja – ajkát játékos mosolyra húzza, és tudom,
hogy most büszke magára, amiért sikerült megint átvágnia.
-Ilyenkor úgy
megcsikiznélek, de tudom, hogy nem vagy csikis – öltöm ki rám a nyelvem, majd
játékosan visszahúzom, amikor közelebb hajol hozzám. – Csinálnál nekem
reggelit? – nézek rá könyörgően.
-Kisasszony, kettőnk közül
még mindig engem szúrtak meg a nyakamban – sóhajtja, majd a tekintetét az égre
emeli. – De ettől függetlenül lehet róla szó, de nem biztos..
-Zayn! – nyafogom, és a
nyakánál fogva lejjebb húzom magamhoz. – Kérlek – leheletünk összeér, ahogy a
szájához közel beszélek.
Orrát édesen az enyémhez
dörgöli. Idilli pillanatunkat a mobilom csörgése zavarja meg.
Nyafogok egyet, és az
éjjeliszekrényen pihenő telefonom után nyúlok.
-Szállj le rólam! – mondom
mosolyogva, ahogy a kezembe kapom a mobilom.
Sóhajt egyet, és a baj
oldalamra gördül. Apró puszikat lehel a nyakamra, én pedig nem bírom ki
sóhajtás nélkül.
-Szia Clar – köszönök
boldogan. – Mi újság?
Clar lelkesen kezd el
csacsogni minden féléről, és boldog hangjától én is teljesen feldobódok.
-Szóval lesz egy bulim ma,
tudod, elmennek a szülők, és felszabadul a lakás – érzem a hangján, hogy
vigyorog. – Arra gondoltam, mint a legjobb barátnőmet, kötelességem meghívni.
Tehát van kedvetek eljönni?
-Persze! – vágom rá
azonnal, és igyekszem kizárni a nyakamat puszilgató Zayn-t mellettem.
-Szuper – nevet fel. –
Akkor..úgy 8-ra gyertek, rendben? A címemet ismered, úgyhogy azt nem kell
lediktálnom.
-Okés – vigyorgok. – Akkor
8-kor találkozunk. Szia Clar.
-Szia! – köszön el, majd
bontja a vonalat.
-Hova megyünk? – motyogja
Zayn a nyakamba, forró leheletet fújva a bőrre. A testemben libabőr képződik,
és biztos vagyok benne, hogy most önelégülten mosolyog.
-Ha így folytatod, sehova –
zilálom. – Clar meghívott minket a bulijába. És.oda megyünk.
-Mellelseg köszönöm, hogy
megkérdeztél, hogy van-e egyáltalán kedvem menni. – sértődik meg, mire
felnevetek.
-Nő uralom van, szokd meg,
Malik – öltöm ki rá a nyelvem. – És gyere, még rengeteg dolgunk van.
-Mi az a rengeteg dolog? –
sóhajt, és fejét a párnába temeti.
-El kell velem jönnöd ruhát
venni – mondom ki mosolyogva, és tudom, hogy ezzel most tényleg le fogom
fárasztani őt.
-Csak ruhát venni ne –
tiltakozik nyafogva. – Bárhova elmegyek veled, sőt a barátnőiddel is elmegyek,
csak engem ne vigyél a plázába ruhát venni, kérlek, könyörgöm.
-Késő bánat – nevetek fel,
és megbököm a vállát. – Kelj fel, különben fehérneműben állítanék be a buliba.
-Nem lenne baj – motyogja,
mire erősen a vállába verek.
-Minden fiú engem nézne, és
képzelheted, mi lenne a fejükben – súgom neki vigyorogva.
-Megyünk ruhát venni – kel
fel gyorsan az ágyból, én pedig folyamatosan nevetek. Tudtam, hogy azzal, hogy
olyanokat mondok neki, hogy minden fiúnak mocskos tervei lennének velem, és a
hiányos öltözetemmel, ki fogom tudni rángatni az ágyból, és rá tudom venni,
hogy eljöjjön velem vásárolni. Azt hiszi, nem ismerem őt eléggé – ez nem igaz;
néha már túl jól ismerem őt.

wááááá, imádtam *-* szupeer, hamar köviit :DD :**
VálaszTörlésez egyszerűen annyira édes, hogy már olvadozok :33
VálaszTörlésannyira, de annyira szeretem, ahogy írsz :***
hamar kövit ;)