33.fejezet (+16)

Hy drágák! (: Itt is van a következő rész, amit jelenleg nem én írtam. Ugyanis történtek a blog életében elég meghatározó változások. A blogot nem én írom tovább! Ennek legfőképpen családi okai vannak, de van benne személyes dolog is. A lényeg a lényeg - a blog Brittany közreműködésével folytatódik tovább, az egyik fejléckészítőm segítségével. Úgyhogy ez a rész már az ő keze munkája, és tényleg sajnálom, de családi okok miatt már nem tudtam én folytatni. De a blog folytatódni fog, csak nem az én kezem munkám által :) Tényleg, elképesztően sajnálom, hogy belevágtam egy második évadba, most meg ezek történtek..rettenetesen sajnálom. De már nincs mit tenni, muszáj volt meghoznom ezt a döntést.:( Úgyhogy átadom a helyet Brittany munkájának, amiről annyit, hogy +18. És ha én írnám tovább, akkor is ebben a részben az ő segítségét kértem volna, mert énnekem elég nehéz lett volna ilyen részt írni. Szóval. Köszönöm ezt a fél évet, remélem marad még olvasó, hogy megint változott valami. ( A részben előfordulnak trágár szavak!!) (Brittany elfelejtette volna odaírni :DD ) ( És a fogalmazás jelen idejű - azt elfelejtettem mondani neki, hogy múlt időben fogalmaztam régen, de mindegy..) ( nem lesz több zárójel)

xoxo e., Brittany x

-Maga ölte meg Derek Watsont? – már vagy órák óta ezzel a szarsággal cseszeget, de egyszerűen nem képes felfogni a hülye agyával, hogy nem! Nem én öltem meg, és igazából kicseszettül zavar, hogy mindenki rajtam röhög, hogy miért tiltakozok, ha egyszer megtörtént. Én meg azért röhögök rajtuk, mert olyanok, mint pár tyúk, akikkel dolgom volt életem során; annyi az ész bennük, mint bennem jelenleg a kedvesség.

-Kurvára nem én voltam! – csattanok fel, és idegesen felpattanok a székből.

Kicseszettül elegem van már ebből az elcseszett helyből, csak haza akarok menni, és rohadtul egyedül lenni. Azt akarom, hogy vége legyen ennek az egész szarságnak, Eleanor-t akarom, rohadtul hiányzik.

-Ne tagadja – féloldalasan elmosolyodik. – Tudja, vannak információink magáról, és.. a dolgairól, Mr. Malik – szinte már nevet, nekem pedig már az ajkaimat kell harapnom, hogy ne verjem pofán.

-A dolgaimról? – sziszegem, de már fogalmam sincs, meddig bírom tartani magam. Szétlőném a fejét, egyetlen lövéssel. – Mégis miféle dolgokról beszél?

-Oh, ne tegye magát, mintha fogalma sem lenne, hogy miről beszélek – legyint nevetve, én az asztal szélét markolom.

-Maga egészen irritáló, de már gondolom mondták – mondom rekedtesen, és visszaülök a székembe.

-Elhiheti, minden egyes kihallgatás során megkapom, de engem ezek a bókok csak nevettetnek – hangosan felnevet, engem pedig abban a pillanatban elönt a düh.

A székemből gyorsan felugrok, és felé sétálok.

-Mr. Malik, hülyeséget csinál – dadogja, mire én nevetek.

-Ha nem volna ennyire zavaró a jelene, akkor talán meggondolnám magam. De sajnos erre kevés az esély…

-Börtönben van!

-Melyik sarokba szarjak? – vonom fel a szemöldököm.

-Meg fogja bánni.. – arca falfehér, én pedig diadalmat érzek a testemben. Egyszerűen jó látni és érezni, hogy most én irányítok, az én szabályaim szerint játszunk. És látni azt, hogy mindjárt beszar, annyira fél tőlem, nagyon jó érzés valójában. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok örülni annak, ha egy rendőr könyörög az életéért. Megfordult a kocka.

Diadalmasan mosolygok, és hallom, hogy kopognak az ajtón.

-Szabad.. – szinte már cincog alattam.

-Mr.Malik-nak látogatója van – hadarja egy női hang kintről, mire felvonom a szemöldököm.

-Mondja meg neki, hogy engedje be – mondom, és az alattam ülő rendőrre nézek.

Ajkai remegnek, és érzem, hogy egész testében remeg. Bólint, és résre nyitja kiszáradt ajkait.

-E-Engedje be – dadogja.

-És akkor most normális ember módjára! – kiáltok rá, mire behunyja a szemét, és aprót bólint.

-Engedje be! – erőteljesebben szól, és én bólintok.

Az ajtó nyikorogva kinyílik, de én szememet még mindig a remegő rendőrön tartom. Szinte vigyorgok, ahogy látom, hogy mennyire reszket, és hogy mennyire fél. Azt mondják, nincs hatalmam. Hogy nem tudok uralkodni az emberek felett. Ennek a fele sem igaz. Hatalmam van. Minden ember engem szolgál, akivel egyszer találkoztam már. Én irányítom őket, ők pedig leborulnak előttem, és akaratuk ellenére szolgálnak engem.

-Megjött a látogatója, Mr.Malik – suttogva motyogja, mire újra elnevetem magam.

-Beszart tőlem, nem igaz? – kérdezem nevetve, és látom, ahogy a szemeit forgatja. – Ne magyarázza meg nekem, hogy nem. Csak magára kell nézni. Remeg, mint a kocsonya.

-Itt a látogatója – szinte olyan, mint egy kisegér, aki azért könyörög, hogy ne egyék meg. Nagyon vicces. Nem is gondoltam volna egész életemben, hogy egy rendőr fog alattam könyörögni, hogy engedjem el.

-Rendben – állok el előle. – Akkor maga ki is mehet.

-Mr.Malik..

-Menjen ki! – kiáltok rá, mire reszketve bólint.

Feláll a székből, és kifelé botorkál. Sóhajtok, és a hajamba túrok. A fejemet nem fordítom a látogatóm irányába, nem igazán vagyok rá kíváncsi, hogy ki jött meglátogatni. Biztosan majd kiselőadást fog tartani arról, hogy miért csináltam. De a rohadt életbe! Nem én öltem meg azt a senkiházit! Volt pár összetűzésem vele, de még ahhoz is szemétnek találtam, hogy megöljem. Biztos, hogy nem az én bandámból ölték meg. Ott én irányítok. Csak én ölhetek – vagy mások is csak akkor, hogyha én adok nekik engedélyt. Biztos vagyok benne, hogy valaki keménykedni akart; de nem az én bandámból.

Hallom, ahogy az a valaki mocorog az ajtó előtt. Ha nem Eleanor az, akkor nem is vagyok rá kíváncsi. De ő most biztos hogy nem. Hiszen ő most boldogan él Franciaországban, pont a szaréletű barátját akarja meglátogatni a sitten. Őneki biztos, hogy több esze van ahhoz.

-Zayn? – egy édes hang kérdezi, mire a pulzusom az egekbe szökik.

A szívem hevesen ver, az ajkaim szinte kiszáradnak.

Lassan fordítom a fejem a látogatóm felé, a látványtól elkerekednek a szemeim. Eleanor áll ott. A hatalmas fekete bőröndje jobb oldalán van kitámasztva. Hosszú, barna haját összefogta, és engedte a bal vállára hullani. Arcára néztem. Bár ne tettem volna. Szemei alatt karikák, gyönyörű mélykék szemei enyhén pirosak. Nem lehet ő..A sok szar kajától, amit itt kaptam biztosan meghülyültem.

-Eleanor? – kérdezem, a szemeimet nem tudom levenni tökéletes testéről.

Engem néz, szinte éget minden egyes pillantása. A száját elhúzza, és beleharap alsó ajkának bal sarkába. Bassza meg. Megőrülök. Ez az egyik gesztus, amitől egyszerűen kikészülök. Amikor az ajkait harapdálja. Szerintem tudat alatt csinálja, és fogalma sincs róla, mit okoz ilyenkor bennem.

Félénken közelebb lép hozzám, én pedig nem tudom levenni a szemeimet róla. A törékeny testéről, ami egyre közelebb kerül hozzám. Csak állok, mint egy idióta, és őt nézem. De egyszerűen nem tudom levenni róla a szemem.

-Mit keresel itt? – bököm ki halkan, a szemöldökömet ráncolom. Tényleg nem értem, mi a franc történik most, de tetszik, hogy újra velem van. Tetszik, de ugyanakkor zavar is.

-Én csak.., - kezdi, és még közelebb lép hozzám. – Én csak gondoltam, kell most a segítség neked. – mondja elhaló hangon.

-Miféle segítségre gondolsz? – a szemöldököm ráncolom, és az arcára nézek. Még mindig az alsó ajkát harapja, én pedig majdnem ott rávetem magam. Nem értem, miért csinálja, de komolyan, elég nehéz már kontrollálnom magam. Még pár ilyen akció, és itt fogok nekiesni.

-Egy lelki segítség… mármint, a barátnőd vagyok, és érted.. – suttogja, és még közelebb lép hozzám. Most azt várja, hogy megöleljem? Vagy csókoljam meg?

-Nem, nem értem – ráncolom a homlokomat.

Sóhajt egyet, és még jobban szünteti kettőnk között a távolságot. Arcát a mellkasomba fúrja, lemerném fogadni, hogy a feje vörös, akár egy paradicsom. Karjaimmal gyengéden körbefogom a hátát, de nem annyira, mint amennyire szoktam. Nem tudom, miért lettem ennyire hideg, és hűvös vele, de most valahogy nem kívánom a társaságát. Nem kívánom, hogy elmondja, mennyire jó volt neki Párizsban, nem szeretném, ha elmondaná, mennyire hiányoztam neki.

-Miért jöttél ide? – próbálom őt bátorítani, szóra bírni.

A kezeimet elveszem a hátáról, ő kibújik az ölelésből. Szemei az enyémbe fúródnak, az ujjamat az arcához vezetem. Gyengéden végigsimítom az arcát, élvezem, hogy olyan puha a bőre. Mélyen a szemembe néz, míg én az arcát simogatom.

-Látni akartalak – böki ki halkan, mire halványan elmosolyodok. – Mi az?

-Látni akartad a fos barátodat, ráadásul a sitten? Felrúgtad az ottani életedet, Darling – rázza a fejét, és őszintén meglep, hogy tiltakozik.

-Egyáltalán nem vagy fos.. – elpirul, és lehajtja a fejét. Valószínűleg a durva szó utánzása miatt elpirult, és meg kell jegyeznem, ilyenkor elképesztően édes. Többször beszélhetnénk így, mocskosan egymáshoz. Tisztában vagyok vele, hogy a falak körülötte még nem szakadtak le teljesen, még mindig van benne valami tartózkodás, valami visszafogottság. Fel fogom benne ezeket oldani, teljesen át fogja magát adni nekem.

-Beszélj még így… – suttogom a fülébe rekedtesen. Azt akarom, hogy piszkos dolgokat suttogjon a fülembe, azt akarom, hogy keményen csókoljon meg, hogy túrjon bele a hajamba, és hogy mondja el, mennyire tetszik neki, amit vele csinálok.

-Hogy? – kérdezi ártatlanul. Még egy dolog, ami feltüzel benne. Az a kicseszett ártalmatlansága. Nem tudja, tudatában sincs annak, hogy mennyi dolog őrjít meg benne.

-Beszélj velem csúnyán, Eleanor – kezeim újra a hátát simogatják, és a nyakához hajolok. Bőre illata teljesen elkábít, ráadásul hallom, ahogy nyöszörög. Bassza meg. Kikészülök, ráadásul még hozzá sem értem.

-Még sohasem csináltam ilyet senkivel – vallja be, és érzem, hogy egész testében lángol. Aprót kuncogok, ajkaimmal közelítek a nyaka felé. Egy aprót lehelek a forró bőrére, és látom a libabőrt, ami keletkezett a testében.

-Akkor itt az idő, Baby – mondom egy lehelettel, és egy apró puszit helyezek a nyakára. Sóhajt egyet, mire erősödik a fogásom a háta körül, és a csípőmet nekinyomom. Eleanor száját egy hangos nyöszörgés hagyja el, és erősebben kezdem szívni a nyakát. Kezével a hajamba túr, és érzem azt a furcsa görcsöt a hasamban, amit Eleanor érintése okoz bennem. Mintha ezernyi apró tűzijáték robbanna a gyomromban, de valóban nagyon kellemes bizsergető érzés, amit ilyenkor érzek.

-Zayn – nyöszörög, mire elmosolyodok. Ujjai erősebben markolnak a hajamba, míg én folytatom a csípőm mozgatását, és a nyaka szívását. Annyira jó az illata. Bassza meg, eszeveszettül kívánom most őt. Soha nem éreztem még ilyet egyik tyúkkal sem, akivel életem során együtt voltam. Ővele más..sokkal romantikusabb, sokkal érzelmesebb, mint azokkal a lányokkal, akik csak egy szexre kellettek nekem. Annyira akarom őt, még talán lányt sohasem kívántam így.

-Mond el, Eleanor. Mond el, mit csináljak veled – motyogom a bőrébe, és újra látom a libabőrt, ahogy végigfut a testén. – Csak kérned kell, és én megteszem, Drága.

Tetszik a reakciója, ahogy közelebb húz magához, fejét a vállamra hajtja. A fülembe nyöszörög, ami miatt egyre jobban kikészülök, és nem bírom kontrollálni magam. Most akarom őt, le akarom vetkőztetni. Azt akarom, hogy az enyém legyen, testének minden egyes pontja. Kicseszettül akarom őt, most, itt.

-Menjünk a falhoz – suttogja a fülembe, és hallom, ahogy hangosan nyel egyet.

Bólintok, és elkezdem a fal felé tolni. Háta hamar találkozik a hideg fallal, én pedig rögtön beszorítom közém, és a betonfal közé. Hevesen kezdem el csókolni, ujjai gyorsan megtalálják újra a hajamat. Erősen meghúzza, mire a szájába nyögök. Fogalmam sincs, ezeket miért csinálja, de kicseszettül kikészít.

-Vedd le a pólódat – mondja egy lehelettel.

Elmosolyodok, és kicsit meglepődök, hogy most ő irányít. De igazából tetszik, és izgat az ötlet. Láttam az arcán, hogy kipirult, a pulzusa biztos az egekben van. Látom a szemében a vágyat irántam, és ez még jobban feltüzel. Elszakadok tőle, és egy gyors mozdulattal kapom le magamról a pólómat. Gyorsan odahajolok hozzá, és keményen kezdem csókolni. Amint nyelve hozzáér az enyémhez, libabőr fut rajtam végig, és érzem azokat a furcsa tűzijátékokat a gyomromban.

-Vegyél le mindent – suttogja kipirultan, mire mosolygok.

Valójában tényleg tetszik az ötlet, hogy ő irányít. Furcsa, már megszoktam, hogy mindig én irányítok. De most itt van ez a lány, aki nem csak a szex miatt kell nekem. Szeretem őt. Lányt még ennyire nem szerettem, mint őt most.

Érzem ujjait a szabadidőm szélénél, ahogy gyengéden simogatja a bőrt. Sóhajtok, és most én érzek libabőrt mindenütt a testemben. Puha ujjai érzékien simogatják a hasam alatti bőrt, én pedig érzem, hogy teljesen kikészültem. Már csupán az érintésétől érzem, hogy mindjárt itt a vég. A levegőt sűrűbben kapkodom, ahogy elkezdi egyre lejjebb tolni a nadrágomat. Érzem, hogy ujjai mennyire remegnek, biztosan még sohasem csinált hasonlót, és tetszik, hogy én vagyok neki az első. Annyira felizgat a tapasztalatlansága, és annyira jó érzés, hogy mindenben én vagyok neki az első.

Érzem, hogy a nadrág teljesen lekerül rólam, és érzem Eleanor remegő ajkait az enyémeken. Ő még teljesen fel van öltözve, de mintha olvasna a gondolataimban, ujjait most az ő farmernadrágjának gombjaihoz irányítja. Még sohasem néztem végig, milyen lehet, ha egy lány maga vetkőzik le. Mindig én csináltam. És most jó, hogy végre láthatom.

Ujjai remegnek, ahogy a gombjaival babrál. Mikor kigombolja, sietősen letolja a nadrágját, a bugyijával együtt. Közelebb préselem a testem hozzá, ő felugrik az ölembe, és lábait a derekam köré fonja.

-Szeretlek, Zayn – suttogja a fülembe.

-Szeretlek, Darling – mondom neki, majd előretolom a csípőm.