30.fejezet - 1.rész

Hi, babes!

Itt is lenne az új rész, aminek már számomra kicsit befejezés fílingje van..sajnos. Egyszerűen a szívemhez nőtt ez a blog, meg "Zeleanor" , és így olyan rossz lesz. Mármint már most hiányzik a blog, pedig még nincs is vége. M1, én ilyen hülyén vagyok összerakva. :D

Élvezzétek, jó olvasást!

e. xx

A kabátomat erősebben szorítottam a testem köré, ahogy ütemes léptekkel siettem hazafelé. Útközben párszor hátranéztem; de semmi. Reménykedtem benne, hogy Zayn valamiért visszafordul, és utánam futva kiabálja, hogy „szeretlek”. De semmi. Mellesleg megértem: nem a legemberibb módon közöltem vele a véleményem. De mégsem érzek bűntudatot. Miért szól bele az életembe? Minek kellett neki beszélnie a szüleimmel? És miért őt hívták, nem pedig engem? Túl sok a kérdőjel, túl sok!

-Eleanor! – hallottam egy erős férfihangot, ahogy mögöttem kiabálta a nevem.

A kulcs megállt a zárban, ahogy összerezzentem, és megfagytam. Az ereimben kihűlt a vér, és éreztem, hogy a szívem ugrált a mellkasomban. Kétségtelenül az Ő hangja. De mit keres itt?

-El, figyelj, é-én..sajnálom – érdes suttogását hallottam magam mögül. A testemen libabőr futott végig, és a pulzusomat még többnek éreztem. – Tényleg, teljesen megértelek, hogy kiakadtál. V-valószínűleg én sem örültem volna, ha helyettem rendezkednek…de anyukád hangja olyan..olyan könyörgő volt, hogy én..

Éreztem, ahogy mögém került. Elsöpörte a nyakamat eltakaró hajtincseimet a bal vállamra, leheletét aztán a nyakamon éreztem. Gyengéden megpuszilt, és igyekeztem letagadni a libabőrt, ami keletkezett a testemben.

-Annyira sajnálom – motyogta a bőrömbe.

Kezével szorosan körbeölelt hátulról, a hátam a mellkasának nyomódott. Ajkaim között kibukott egy apró sóhaj, és éreztem Zayn-en, hogy mosolyog. Elégedett volt magával, hogy ilyen könnyen tudja, hogy bocsájtok meg neki.

-Fordulj meg, kérlek.

Szó nélkül megfordultam, így egyenesen vele kerültem szembe. Nem mertem a szemébe nézni, ezért szótlanul bámultam a mellkasát. Haragudtam rá, elképesztően. De egyszerűen nem tudtam őt nem szeretni. Lehetetlen lenne a számomra.

Észrevettem, hogyha egy napot nincs velem, már valamiféle űr keletkezik bennem. Észrevettem, ha hozzám szól, vagy megérint, lángol a bőröm, és libabőrös leszek. A pulzusom gyorsul, és sóvárgok utána. Ez még nagyon új nekem. Ha néha éreztem ilyet Noellel, soha sem ilyen intenzíven, mint Zayn-nel. Azt hiszem, Noellel csak „megszokásból” voltunk együtt. Zaynnel pedig szerelemből. És ez a kettő teljesen más. Más érzés, és más dolog.

-Haragszol nagyon, igaz? – érdes hangján suttogta.

Nem szóltam semmit, csak karjaimmal szorosan öleltem magamhoz. A fejemet a mellkasához nyomtam, a kezeimmel szorosan tartottam őt, szinte kapaszkodtam belé. Igen, valahol valóban haragudtam, de egyetlen érintésével puhává varázsolja a szívemet, és érzékennyé tesz. Ezért nem vagyok képes rá haragudni.

-Annyira sajnálom – egy gyengéd puszit nyomott a hajamba, és karjaival ő is körbeölelt engem.

Éreztem szívverését, ahogy egyre gyorsuló ütemben csökken. Megnyugodott az ölelésemben. Megnyugodott, mert nem haragszom rá. És ez engem is megnyugtatott.

-Szeretlek – mormolta, a testemet pedig elöntötte a hő.

Éreztem, ahogy szívverése fokozatosan gyorsult, mire halványan elmosolyodtam. Élvezem a tudatot, hogy én ezt váltom ki belőle. Ha Noellel ölelkeztünk, vagy csókolóztunk soha nem éreztem a szapora szívverését. Valószínűleg nem kötődött annyira hozzám, mint Zayn.

-Én is – motyogtam a pólójába, és éreztem, ahogy ölelése szorosabb lesz a derekam körül.

-Uh, Baby, nem mond azt, hogy „én is” – zavartan mondta.

-Miért? – elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Mert az olyan..mintha csak meg akarnád bennem erősíteni, hogy te is szeretsz. Mármint, érted.. – zavartan dadogta.

Hagyta a mondat felét lógni a levegőben, és úgy tűnt, nekem kell kitalálnom a mondata második felét. Kérdő pillantásokkal néztem rá, mire ő sóhajtott.

-Inkább csak mond azt, hogy „Szeretlek”. De ne azt, hogy „én is”. – hagyta, de én csak a fejemet ráztam.

-Oké, azt fogom mondani, ha elmondod, hogy miért – játékosan mosolyogtam, miközben megfogtam Zayn kezét, és az ajtó felé kezdtem húzni.

Az ajtót gyorsan kinyitottam, Zayn-t pedig magam után rántottam. A falhoz löktem, és egy erőteljes csókot kezdeményeztem. Beletúrtam a hajába, míg az ő kezei a derekamnál jártak. Néha közelebb húzott magához, vagy csak megszorított. A kabátját egy pillanat alatt dobta le magáról, s én is így tettem. Újra csókban forrtunk össze, de most ő volt a türelmetlenebb.

Meglepődtem, ahogy hirtelen elhúzódott. Duzzogva közeledtem újra hozzá, ő azonban a vállamnál fogva eltolt magától, miközben nevetett.

-Egy fontos telefont vársz – emlékeztetett.

-Zayn, az holnap lesz – nyafogtam. – Kérlek..

-Nem, Baby, nem most – nyomott egy puszit a homlokomra, mielőtt eltolt volna magától..messze.

-Zayn! – hisztérikusan szóltam utána.

-Inkább menj és aludj. Holnap valószínűleg nehéz napod lesz. És nekem is – sóhajtotta. A bandás dolog. El is felejtettem. Ó, a francba..

-Veled szeretnék lenni – elhaló hangon suttogtam. Már-már kételkedtem benne, hogy meghallotta; de hallotta. Testében megmerevedett, és pár percig csak állt háttal nekem. Azon gondolkodtam, mit gondolhatott magában.

-Én is. – suttogta, anélkül, hogy visszafordult volna.

-Aw, Zayn, ne mond azt, hogy „én is”. Tudod, azt kell ilyenkor mondanod, hogy „Veled szeretnék lenni”. – sétáltam mögé, és karjaimmal körbeöleltem őt. Halványan felnevetett, én pedig elmosolyodtam. Legalább sikerült kicsit oldanom a feszült csendet, ami kialakult köztünk.

-Veled szeretnék lenni – hirtelen megfordult, így velem szemben volt.

Ajkait gyengéden nyomta az enyémekre. Érzelmes csók volt; talán ennyire még sohasem. Éreztem a törődést, és a félelmet ebben a csókban. És valóban volt félnivalónk. Lehet, hogy ez az utolsó csókunk együtt. Vagy az utolsó éjszakánk.

-Szeretlek – ziláltam a csókba, és éreztem, hogy elmosolyodott. – És veled szeretnék lenni. Látod, máris megtanultam, hogy nem mondom ki az „én is” –t. – viccelődtem.

-Te valami más vagy, El – mondta, és éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsul, és arcomat elöntötte a hő.

A fejemet a mellkasának döntöttem, és mélyen belélegeztem parfümjének illatát. Olyan..Zayn-es. Rajta minden tökéletes. Még a parfümje is. Ajkaival gyengéd puszit nyomott a fejem tetejére, és ajkait még sokáig ott is tartotta. Éreztem a lélegzetvételét a hajamban, mire lehunytam a szemeimet.

-Menjünk – suttogva mondta, megtörve a csendet.

Elhúzódott, és még egy utolsó csókot lopott tőlem, majd sietősen távozott.

*

Éreztem, ahogy a szemeim nehezek, ahogy reggel felkeltem. A gyomromban hatalmas gombóc volt, szint golflabda méretű volt. Két ok miatt is aggódhattam. Zayn és A banda..ma fognak harcolni, és ki tudja, lehet, hogy nem is fogom többet látni Őt. Emiatt szinte az egész éjszakát végigsírtam, szüntelenül. A párnámból csavarni lehetett a könnycseppeket, hiszen a fejemet rendesen belefúrtam a párnámba, úgy sírtam. Túlságosan is ragaszkodom hozzá, hogy ilyen hülyeségek miatt elengedjem. Vagyis neki nem hülyeség, mivel szinte az élete múlik rajta. De nekem..tegnap direkt kerülte a témát, biztos vagyok benne, csak mert nem akarta megnehezíteni. Nem akarta még jobban összetörni az érzékeny lelkemet. Inkább csak a jó dolgokra figyelt, és rám. És talán ezért lesz nehezebb a búcsú – ha egyáltalán eljön majd valamikor.

A hátamon feküdtem, és lélekben felkészültem az elmaradhatatlan beszélgetésre anyámmal. De mégis mi a francért keresett fel? Elkezdtem neki hiányozni? Ez annyira vicces lenne.

Sóhajtottam egyet, és lerúgtam magamról a takarót. Felálltam az ágyból, beletúrtam a sötétbarna tincseimbe, amik kócosan pihentek a vállamon. Az ajtóhoz sétáltam, és lassan kinyitottam. Indultam volna tovább, ha az ajtóban nem botlok bele egy papírcetlibe.

„Miss Fherenzie! Rengeteget gondolkoztam, hogy mondjam el neked..”

Mosolyogtam, és tovább sétáltam. Hamarosan megtaláltam a következő lapot is. Lehajoltam, és felvettem, majd olvasni kezdtem.

„..hogy fogalmam sincs, hogy jól írtam-e a neved, mert tényleg nem tudom, hogy kell leírni..”

Halványan felnevettem, és a következő cetli után nyúltam.

„Jó, persze ez csak vicc volt. Baby, túl jó kedvem van most, és képtelen vagyok fogalmazni. Pedig jó lenne..csak szeretném, hogy tudnád, hogy rohadtul szerelmes vagyok beléd. És, öhm, ez most nem vicc..Mármint én sohasem vicceltem ezzel. De most tényleg nem. Uh, jó, mindegy, inkább csak nézz fel.”

Idiótán nevetni kezdtem, a fejemet felhajtottam, a zavaró tincseimet a fülem mögé tűrtem.

Zayn állt az asztal mellett, egy biztató mosollyal az arcán.

-Na, tetszett? – mosolyogva kérdezte.

-El vagyok ájulva – mosolyogva közelebb léptem hozzá. – És csak hogy tudd, jól írtad a nevem. – nevettem fel.

-Örülök neki, hogy tetszett – mosolygott, és közelebb húzott magához. Csókban forrtunk össze.

-Szeretlek – motyogta.

-Én is – kuncogtam vissza, mire mindketten elnevettük magunkat.

Nem tudom elképzelni, milyen lenne nélküle..