2.fejezet

Eleanor

A hazaút csendben telt. Noel-nek semmi mondanivalója nem volt hozzám.Meg sem próbált kibékülni velem, ami elég rosszul esett.Én pedig annyi mindent kérdeztem volna Zayn-ről. Mindent meg akartam róla tudni, de ahhoz szükségem lett volna kibékülni Noellel; ami azért elég nehéz. Így, hirtelenben, haragban, nem tudtam őt kikérdezni: pedig minden áron tudni szerettem volna még Zayn-ről pár dolgot. Mondjuk a kényes témát, a barátnő témát.

-Hazaértünk.-mondta Noel kedvetlenül.

Nem is vettem észre, hogy egész út alatt Zayn-re gondoltam.Furcsa volt ez az egész helyzet.

-Kösz a fuvart.-morogtam, majd elkezdtem összerendezni a táskámat.Noel azonban a kezem után kapott.

-Várj!- fogta meg a csuklómat, így kénytelen voltam megállni.

-Igen?

-Figyelj, El. Nekem ez így most nagyon rossz.- mondta szomorúan.

-Nekem is, de ismétlem, ez most tényleg nem az én hibám volt.Sajnálom, hogy nem tudod megérteni a szükségleteimet..ez csak a te hibád.És azt is sajnálom, hogy csak azért hiányoztam, mert a többi csapattársad mellett is volt barátnő.Így olyan, mintha csak bábu lennék, akivel "menőzöl" a többiek előtt.Mintha csak arra kellenék, hogy te is beállhass abba a sorba, ahol azok a társaid állnak, akiknek van barátnőjük.És azt is sajnálom, hogy..

-Figyelj.-vágott a szavamba.-Nem vagy bábu a számomra, fogalmam sincs, hogy ezt miért gondoltad.-csóválta  fejét.

-Noel, nekem ez jön le.Olyan, mintha csak egy tárgy lennék melletted, akit mutatsz, hogy "nézzétek nekem mim van"!-mutattam a macskakörmöket a levegőbe.

-Ezt te sem gondolhatod komolyan.-mondta szemrebbenés nélkül.

-De, Noel, ez a baj, hogy teljesen komolyan gondolom.

-Komolyan?-kérdezte.Kicsit sokkos állapotban volt.

-Teljesen komolyan.-bólintottam.-És tudom, hogy te máshogy akartad..én is hidd el..de nekem így ez jött le.És tudom, hogy nem ezt akartad, hogy lejöjjön, de így lett..-sóhajtottam szomorúan.

-De hiszen nem is csináltam semmit!- tiltakozott.

-Noel.-néztem rá.-Nem fogok újra elkezdeni veszekedni veled.A lényeg, hogy én így gondolom.

-Okot sem adtam rá!- csattant fel, ami kicsit hirtelen ért.

-Ó tényleg?- fordultam felé a testemmel.-És akkor a mai akciódat hova tegyem?-vontam fel az egyik szemöldököm, és úgy bámultam rá.

-Ma egyszerűen csak nem volt ott senki mellettem, aki lekísért volna a pályáról.Általában ezt szoktuk,nem?-kérdezte, mire lesütöttem a szemem.Tényleg ezt szoktuk.A francba.-Na látod.Ez csak egy szokás volt, de te elmentél.

-Pisilnem kellett!-vágtam a szavába türelmetlenül.

Noel pár percig szótlanul fürkészett. Valószínűleg ki akart teljesen készíteni idegileg.

-Oké.

-Ennyi? Oké? Egy okéval elrendezed?

-Mit mondjak erre mást? Azt, hogy sajnálom? Nem mert elmondom, hogy rohadtul nem sajnálom.- nevetett fel kínosan, majd elvette a kezét a csuklómról, hogy mindkét kezével a hajába túrjon.-Egy kicsitsem sajnálom.

-Most összezavarodtam.

-Az jó, legalább azt érzed, mint amit én éreztem a pályán ma este, mikor téged kerestelek!

-Azért a két érzés teljesen más, nem gondolod?-kérdeztem ingerülten. Hangom azonban teljesen mást sugallt; nyugodt volt, nem úgy mint én. Mintha nem is én beszéltem volna.

-Eleanor.-nézett rám.A tekintetében abszolút ürességet láttam, semmi érzelmet.- Most mit csináljunk?

Tudtam, hogy ez a nap egyszer el fog jönni, de nem gondoltam, hogy ma. Nem szeretném én kimondani, hogy vége; ezt meghagyom neki.Pár perccel ezelőtt még őt csókoltam az öltözőben..mondjuk már akkor sem volt minden rendben.

-Nem fogom én kimondani, úgy érzem, hogy ez a férfi dolga.

-Mi?- nézett rám kérdőn.-Nem, én nem szakítani akarok.-kínosan felnevetett.

Ó! Pedig már úgy beleéltem magam.

-Ó..akkor..mit?

-Van két jegyem ma estére a moziba. Tudod, arra nyálas filmre, amit annyira meg akartál nézni a múltkor..de ha ilyenek vagyunk egymással, akkor ez kétséges..vagyis gondolom, nem?

Hogy őszinte legyek, egy kicsit sem villanyozott fel a mozi ötlete.Még akkor sem, ha a filmet én ajánlottam.

-Sajnálom de nagyon fáradt vagyok.- mondtam, miközben kinyitottam az ajtómat.-Szia Noel.

Puszi, ölelés, csók nélkül köszöntem el az autóban ülő "barátomról".Szó nélkül pattantam ki a terepjáróból, és olyan erővel vágtam be az ajtót, hogy megrázkódott rajta az ablak; nem volt szándékos, egyszerűen csak így sikerült. Nem akartam az ajtón levezetni a felgyülemlett feszültséget.

Gyors léptekkel indultam a házunk felé.Ismét egy újabb veszekedés, a nap folyamán már a második.És én kezdek ebbe nagyon belefáradni.Most már szinte nem telik el úgy nap, hogy ne veszekednénk legalább egyszer.

Noel még pár percig ott állt a házunk előtt, majd látva, hogy nem futok vissza hozzá, beindította a motort, és elhajtott.

Sóhajtva léptem be a házba. Bár hatalmas lakás, mégis egyedül lakom.Nincs szükségem szobatársra, tökéletesen elélek én egyedül is.Noel néha itt aludt, de mikor kezdtünk egyre jobban elválni egymástól,annál kevesebbet találkoztunk, és annál többet voltam egyedül.Már szinte megszoktam az egyedüllétet. Sőt, néha kívánom is, hogy egyedül legyek, hogy a gondolataimba merengve meghallgassam a kedvenc zenéimet, miközben az ágyamban fekszem, és olvasok. Nekem ez az élet is jó. Nem kell bele fiú.De Zayn..

Elég lesz már! Mit tett velem Zayn, amitől csak rá tudok gondolni egész nap? Semmit! Haha.De akkor egyszerűen miért sóvárgok egész nap utána, mikor még nem is ismerem? Amióta belenéztem elbűvölő barna szemeibe, másra nem tudok gondolni.

                                                                     *

A szobámban feküdtem, az ágyon, és gondolkodtam. Vagyis igazából olvastam, és zenét hallgattam, de egyikre sem tudtam figyelni.Fel kellene hívnom Noel-t és ki kéne vele békülnöm. De miért én hívjam és miért én keressem fel, és miért én akarjak kibékülni vele, hogyha nem is az én hibámból veszekedtünk ismét?! Igen, nem a lánynak kéne tepernie egy kapcsolatért. Kapcsolat..hát annak nem igazán nevezném.Inkább megszokott együttélés.Más különösebben nem.

A könyv kiesett a kezemből, ahogy a telefonom csengőhangja megrezgett mellettem. Ijedten összerezdültem, majd a telefonomért nyúltam. Az ujjaim még mindig remegtek, ahogy fogadtam a hívást.

-H-Halló?- köszöntem bele bizonytalanul.

-Cs-csak egy nevet mondj!- hadarta az idegen a telefonba.Az illetőnek rekedtes férfihangja volt, de mégis lágy.Pont mint Zaynné..

-M-miért? És ki maga? És miért van meg magának a telefonszámom?!

-Csak egy nevet mondj!- hadarta türelmetlenebbül a férfi.

-Hívom a rendőrséget.-cérnavékony hangom kijelentettem.Felpattantam az ágyból, és- köszönhetően az éjjeli lámpa fényének- baleset nélkül kirohantam a szobából.

-Ne, csak azt ne! Ígérem, ha mondasz egy nevet, akkor leteszem, és soha többé nem hallasz felőlem! Csak egy nevet mondj kérlek szépen!- könyörgött. Olyan gyorsan beszélt, hogy szinte alig értettem.

-Idegeneknek nem mondom meg a nevem.-ziláltam, miközben lefele futottam a lépcsőn.Kellett nekem ekkora házat kivennem albérletként!

-Nem vagyok idegen.-mondta ki gyorsan, mire hirtelen lefékeztem.Nem, nem Ő nem lehet!..

-D-de biztosan idegen és így akarsz kinyomozni! De én nem vagyok ilyen.Hívom a rendőrséget!- mondtam erőtlenül. A falon lógó telefonért nyúltam és tárcsáztam a rendőrséget.Azonban az idegen letette..Tudhattam volna!

-Haló?-kérdezte egy kedves női hang a rendőrségtől.

-Már nem alkalmas..-mondtam, majd lecsaptam a telefont.

Szomorúan és kétségbeesetten sétáltam felfelé a lépcsőn. Hülye voltam, hogy rögtön a rendőrséghez fordultam.Hiszen csak telefonon beszéltünk, nem tud azon keresztül elrabolni vagy megerőszakolni.Hülye.

Fáradtan estem vissza az ágyamba.  A telefont a párnám mellé raktam, titkon reménykedtem, hogy az idegen újra felhív. Nem tudom, miért kívántam ennyire ezt a hívást. Hiszen idegen volt, és mégis..

Még olvastam pár oldalt a könyvből, aztán elmerültem az álomvilágba, ahol valahogy Zayn-t láttam.Hülye Eleanor..hülye Eleanor..