42.fejezet - Vallomások

Sziasztok drága olvasók! :) Hát..el is készültem ezzel a résszel is, amiről nem igazán akarok semmit sem mondani. Tényleg nem.. btw, pár rész, és ennek a történetnek vége lesz. Már így is hatalmas teljesítmény a részemről ez a blog, de itt az ideje, hogy kiengedjem a kezemből. Természetesen nem szabadultok meg tőlem, ugyanis készülőben van egy következő blog, amit egy icikepicikét durvábbra tervezek, mint ezt. Mert, eh, nem volt ez annyira durva, csak pár rész erejéig.  De azt viszont úgy szeretném írni, hogy durvább, de csak egy icipicit. Em, de addig is ezt be kellene fejezni. Én úgy terveztem - de a változtatást jogát fenntartom! - hogy körülbelül még 3-4 rész lesz, és epilógus. Hah, könnyű ezt leírni, kíváncsi leszek magamra, hogy hogyan fog sikerülni végrehajtanom. Addig is még élvezzétek ezt, és majd hamarosan valami újdonsággal jövök hozzátok! xx És még egy dolog: ha nem baj, akkor visszatérek múltidőre, hiszen amikor még Brittany uralta a blogot, akkor átváltott jelenidőre, én pedig mint valamilyen birka, mentem utána. Úgyhogy én visszatérek a jól megszokott múltidőmhöz. 

e. xx

--------------------

Szótlanul, és viszonylag halkan próbáltam meg sírni a biztonságot jelentő, meleg takaró alatt. Rögtön reggeli sírással kezdtem a napomat, ameddig Zayn békésen aludt mellettem, néha szorítása erősödött a derekam körül. Nem tudtam feldolgozni, hogy megerőszakolt, és biztos vagyok benne, hogy idő kell majd még ehhez. Az egyetlen dolog, amit éreztem iránta - s talán még most is érzek - az mély undor, és csalódottság. Azt hittem, azért akarta velem tölteni az estéjét, hogy velem legyen, ne azért, hogy lefeküdhessen velem. Csalódtam benne, csalódtam az érzéseimben, amiket iránta éreztem.

Pityeregve keltem fel az ágyból, Zayn kezeit könnyen lefeszegettem magamról. Meg sem próbált magához szorítani, sőt, amikor felkeltem, ő a másik oldalára fordult. Szomorkásan elmosolyodtam, és megráztam a fejem. Nem érdemes olyan dolog miatt fájdítanom a szívem, ami tudom, hogy már sohasem lesz jó. Ha másrészről nem, ezt a dolgot már én nem tudom folytatni. nem tudnék minden nap a szemébe nézni, azzal a tudattal, hogy megerőszakolt.

A fejemet oldalra fordítottam, és láttam a szétszakított bugyimat. Keserűen elmosolyodtam, és Zayn szekrényéhez indultam, hogy elővegyek egy bokszert. Nem volt a legjobb megoldás, de még mindig jobb volt, mint fehérnemű nélkül átmenni 2 utcán.

-Mit csinálsz? - hirtelen motyogta.

Vadul kalapáló szívvel fordultam hátra, és tökéletes lényére néztem. Haja kócosan terült el a párnán, szemei résnyire voltak kinyitva, és engem bámult. Nem engedtem a magamban maradt önbecsülésemet földbe tiporni, kihúztam magam, a fejem felemeltem. Nem akartam, hogy lássa rajtam, hogy lelki roncs lettem a tegnapi akciójától.

-Hazamegyek - komolyan feleltem, és kivettem a szekrényéből egy pólót. Nem akartam előtte fehérneműben állni, nem azért, mert szégyenlős lettem volna. Csupán akkor úgy gondoltam, hogy nem érdemelte meg, hogy így lásson.

-Miért? - sóhajtotta, és a hátára fordult. Kezét a homlokára rakta, és fájdalmasan megmasszírozta.

-Mert haza kell mennem - feleltem, és mielőtt Zayn bármit is tudott volna mondani, gyorsan az ajtóhoz mentem. Nem akartam vele megbeszélni a dolgokat, nem éreztem, hogy megbeszélésre lett volna szükségünk. Meglátásom szerint, ez a kapcsolat már el volt ásva, legalábbis nekem biztosan.

-Várj! - zilálta mögöttem. Felvontam a szemöldököm, és igyekeztem visszaszorítani a mosolyt, ami szét akart terülni az arcomon. - Várj, hova sietsz?

-Mondtam már, hogy haza kell mennem! - mondtam türelmetlenül, és a kilincs után nyúltam. Hallottam mögöttem mozgolódást, éppen ezért sietni akartam. Mindent akartam most, csak azt nem, hogy megbeszéljük a dolgokat.

-Ne menj olyan gyorsan - hirtelen két kezet éreztem a derekam körül, ahogy erősen magához szorítottak. Ajkai nem találták meg a nyakamat, mint ahogy azt mindig tette. Helyette fejét a vállamon pihentette, és egy hosszú csókot nyomott az arcomra. - Maradj.

-Zayn, azt hiszem, én.. - suttogtam, és inkább behunytam a szemeimet, ahogy éreztem telt ajkait a nyakamon. Ne, Eleanor, nem adhatod meg magad ilyen könnyen! Nem lehetsz az érzelmeid alattvalója, gondolkodj a józan eszeddel, megerőszakolt!

-Gyere - lágyan suttogta, és kezeivel a csuklóm után nyúlt. Az agyam megállástalanul "Állj"-t súgott, de  a szívem mást gondolt; valahol a szívem mélyén meg akartam beszélni vele a dolgokat, mivel egyszerűen utálok rá haragudni, utálok bárkivel is haragba lenni. És valószínűleg arra sem lettem volna képes, hogy szakítsunk. Így tehetetlenül a szívem mellett döntöttem, és alázkodva lépkedtem utána az ágyig. Kezei, mint egy rabiga, szorongatták a csuklómat, erősen, hogy nehogy elszökjek. De amilyen lelki állapotba voltam, erre kevés esély lett volna. - Ülj le. - hangja annyira lágy volt, annyira megnyugtató, és annyira.. más. Bárcsak tegnap este is így beszélt volna velem, bárcsak gyengéd lett volna, nem olyan, mint egy vadállat.

-Engedj hazamenni..kérlek - erőtlenül motyogtam.

-Mond el, mi a baj - úgy mondta, mintha érdekelte volna őt. Tudtam, hogy csak kedvességből kérdezte meg, és annyira elmondtam volna valakinek, annyira kibeszéltem volna már magamból. Ehelyett az ajkamba haraptam, és megráztam a fejem.

-Semmi különös - suttogtam, és az ujjaimmal kezdtem játszani. Unalmas, kínos, tépő csend volt. Mind a ketten arra vártunk, hogy a másik megszólaljon. Bele akartam fogni a magyarázásba, annyi mindent szerettem volna kérdezni tőle. De nem zúdíthattam le rögtön a vádaskodásaimmal. - Csupán Clar telefonált, hogy azonnal beszélnie kell velem, ameddig aludtál, valószínűleg ezért nem hallottad.. - zavarodottan magyaráztam, miközben zavartan játszottam a körmeimmel.

-Eleanor - súgta, és kezét az enyémhez vezette. Ujjaival lágyan simogatta az enyémet, a szememben pedig megjelentek az első könnycseppek, ahogy az ujjainkra néztem.

Két teljesen különböző, és idegen ember tökéletesen összeillő ujjaira.

-Ugye te sem gondolod, hogy beveszem ezt a baromságot? - halkan kérdezte, s ujjaival az enyémeket simogatta.

-Igazából arra számítottam, hogy elhiszed, mivel igaz.. - motyogtam, és behunytam a szemeimet. Utáltam, hogy erősnek kellett mutatkoznom, és hogy be kellett fognom a számat.

-Nézz rám - suttogta, s ujjával az állam alá nyúlt. Megtagadtam kérését, fejemet nem mozdítottam felé; azt végképp a gyengeségem jelének vette volna. - Eleanor.

-Nem szeretnék róla beszélni, rendben? - sziszegtem, kissé idegesen, az ujjaimat elhúztam a jóleső kényeztetés alól. - Clarnek szüksége van rám, telefonált, hogy siessek haza. Ezen mit nem tudsz megérteni?

-Azt, hogy hallom a hangodban, hogy hazudsz nekem, Eleanor - mondta, kissé idegesen. Lehunytam a szemeimet, és kínosan elnevettem magam. - Annyira feltűnően csinálod, hogy az borzalmas.

-Sajnálom, hogy nem tudod megérteni, hogy segíteni szeretnék a legjobb barátnőmnek! - csattantam fel idegesen. Egész testemmel felé fordultam, tekintetünk egybeolvadt. Igyekeztem kizárni az érzést, ahogy a gyomrom összezsugorodott, és csak arra koncentráltam, hogy mennyire ideges vagyok. - Mert tudod, az embernek nem csak díszből vannak legjobb barátai, szerintem ők mindig ott vannak melletted, és mindig kihúznak téged a szarból! Attól, mert te bekerültél az életembe, még nem azt jelenti, hogy miattad mindent fel kell adnom, a barátaimmal együtt! Fogalmad sincs, hányszor megkaptam már, de én rohadtul hátat fordítottam mindenki rohadt véleményének, és csak rád figyeltem! Rád, érted? Mert én csak.. - hadartam, de hirtelen megállt bennem szó. Összezavarodottan bámultam a szemébe, és nem tudtam mit mondani. Az ajkamba haraptam, és a fejemet lehajtottam.

-Én csak boldog akartam lenni, Zayn - suttogtam, és engedtem, hogy egy kövér könnycsepp útnak induljon az arcomon. Ujjait az arcomon éreztem, ahogy gyengéden letörölte arcomról a könnycseppet.

-Nem akartam mást, csak hogy valaki úgy szeressen, mint ahogy én őt. Én csak..valami viszonzást akartam. Valami megerősítést, vagy mit tudom én. Valami jelet, amiből tudom, hogy fontos vagyok valakinek is.

-Eleanor - suttogta, és újra a kezeimért nyúlt. Fejemet tétován fordítottam felé, de nem néztem a szemébe. Kissé szégyelltem magam az apró kirohanásom miatt. - Nekem attól a pillanattól kezdve fontos voltál, amikor először megláttalak a stadionban aznap. - suttogta, a szívverésem pedig minden szava után gyorsult. Utállak Érzelem! És utállak Zayn, amiért olyan kicseszettül szeretlek! 

-Amikor..találkoztunk.. akkor é-én leblokkoltam, ahogy megláttalak.. - mondta halkan, közben folyamatosan az ujjaimat piszkálta. - Éreztem valami különleges vonzást, ahogy elsétáltál előttem. Valami furcsát a gyomromban, amit még sohasem éreztem ezelőtt.

Csendben maradtam, és hallgattam szívem dörömbölését a mellkasomban. Biztos voltam benne, hogy Ő is hallja, mert láttam, hogy aprót elmosolyodott.

-Utána kutatni kezdtem utánad..minden szart megakartam tudni, amihez neked közöd van. É-És..amikor megtudtam, hogy barátod van, akkor..akkor még soha nem érzett keserűséget éreztem. - vallotta be halkan, mire az ajkamba haraptam, és egy újabb könnycsepp gördült ki szemeim közül. - És amikor megtudtam, hogy táncolsz.. már a tudatra is, ahogy elképzeltelek téged táncolni, összeszorult a gyomrom, és a szívem eszeveszettül kalapált.

-Ne mond tovább - kérleltem elgyengülve. - Ne mond tovább, csak nehezebb lesz..mindkettőnknek.

-Tudom, mit tettem veled tegnap este, El - motyogta, szinte hangtalanul.

A fejem inkább más felé fordítottam, és engedtem, hogy felszínre törjön egy apró sírási görcsöm. Emlékezett minden részletre, emlékezett arra, hogy hogy bánt velem, emlékezett arra, hogy bántott, emlékezett arra, hogy megerőszakolt.

-Nem tudom elégszer mondani, hogy sajnálom - az állam alá nyúlt, fejemet könnyedén felé fordította. A szemembe nézett, ujjával gyengéden letörölte az arcomon sorakozó könnycseppjeimet. - Annyira egy mocsok szemét voltam..

Aprót biccentettem, akartam, hogy lássa, hogy tényleg nagyon mélyen a lelkembe hatolt a tegnapi akciójával.

-Én egy kis szünetet szeretnék kérni - suttogtam elhalóan, és a szemeibe néztem. - Hogy átgondoljam a dolgokat..úgy gondolom, hogy ez jót fog tenni - gyengén megszorítottam a kezeit, és egy apró mosolyt festettem az ajkaimra.

Erőltetetten biccentett, és levette kezét az enyémről. A rég megszokott melegség a kézfejemen megszűnt, mint ahogy a mi kapcsolatunk is egy kis időre.

Felálltam az ágyról, és még egyet utolsót visszanéztem. Az ágyon ült, a combjain támaszkodott meg, és tanácstalanul temette tenyerébe az arcát.

Szipogva kiléptem az ajtón, s ezzel együtt az életéből is.

Fogalma sincs senkinek, hogy ezután mit csináltam magammal otthon.