27.fejezet

Sziasztok!:) Hát..lassan de itt a rész. Rövid, és szinte semmi sincs bent.. inkább ilyen "összekötő résznek" mondanám, mivel rövid, és lényegtelen :D

Jó olvasást! ( már ha ez lehetséges..)
2 komment után következő! :*
e xx

Zayn

Megbeszéltük Eleanor-ral, hogy az orvosi vizsgálat után csörög, és elmegyek érte. Nos. Itt álltam a szobában, és azt a rohadt telefont szorongattam már hosszú percek óta csak a hívásra várok.
Egyre türelmetlenebbül sétáltam a szobában, és már komolyan kezdtem aggódni. Miért tarthat egy orvosi vizsgálat ennyi ideig?

Mikor már tényleg nem bírtam tovább, kicsaptam a szobaajtót, és dühösen levágtattam a lépcsőn.
A kabátomat a kezembe fogtam, a tornacipőmet felrángattam magamra, anélkül, hogy bekötöttem volna. Most perpill' ez érdekelt legkevésbé.

A kezembe akadt kocsikulccsal csaptam be magam mögött a bejárati ajtót, és a kocsimhoz indultam. Azt sem tudtam, hogy hova induljak először. A kórházba, vagy El házához? Elfelejthette volna, hogy úgy beszéltük meg, hogy érte megyek, és hazament? Uh, izgulok, hogy ez történjen.

Bepattantam a kocsimba, és azonnal gázt adtam. Azt gondoltam, hogy először megpróbálom El házánál. Talán otthon fogom találni. Vagy remélem.

Szerencsémre kettő utcával feljebb lakik, így hamar odataláltam.

Anélkül, hogy a kocsit bezártam volna, úgy rohantam be a házba. Furcsa, nem volt bezárva. Akkor itthon van?

-El! - kiabáltam a hatalmas házban, de választ nem kaptam. - A francba.

Felrohantam a lépcsőn, a fürdőszoba nyitva volt. Furcsa.

Kíváncsiságból benéztem a fürdőbe, a látvány lesokkolt. Vagy inkább megdöbbentett.

A fürdő közepén egy hatalmas vértócsa volt, El pedig benne feküdt. Barna haja a vértócsában volt, és egy penge volt a padlón, messze elhajítva.

-A cseszett életbe! - kiabáltam.

Gyorsan odafutottam El mellé, a fejét az ölembe vettem. Kicsit megpofozgattam, de semmi. Tudtam, hogy egy vérben mártózott embernél most ez segít a legkevesebbet, de egyszerűen az agyam annyira blokkolódott a látványtól, hogy nem tudtam gondolkozni.

Pedig kellett volna.

-El, a rohadt életbe is, kelj fel! - kiabáltam hozzá, ő azonban csak sápadtan és ernyedten feküdt a kezeimbe. - A francba veled!

Folyamatosan morgolódtam, miközben erősebben rázogattam El fejét. Mit fogok kezdeni, ha meg fog halni? Úr isten, bele sem merek gondolni, mit kezdenék magammal. Ha Ő nem lenne az életemben, nekem sem lenne értelme élnem; Ő nélkül gyakorlatilag egy senki vagyok. Vele tanultam meg, hogy legyek egy normális ember, nem pedig egy hidegvérű gyilkos. Ő tanított meg engem szeretni, amiért mérhetetlenül hálás vagyok neki. Talán ha Ő nincs, pár tíz ember halt volna meg a kezeim között.

-Eleanor, a büdös életbe is, gyere vissza! - miért éreztem könnycseppeket a szememben? Soha nem sírtam, egy nő miatt, eddig. Amióta Eleanorral vagyok, egy lelki fos lettem. Mindenért sírok, amikor valami gubanc akad.

Kikaptam a telefonom a zsebemből, a kezem remegett, ahogy tárcsáztam a mentőket. A pulzusom gyorsan emelkedett, amint a telefont egy nyálas hangú suttyógyerek vette fel. Folyamatosan akadékoskodott, teljesen kicsinált idegileg. Nem, mint ha eddig nem lettem volna teljesen ki.

-A rohadt életbe, itt fekszik a barátnőm az ölemben, egy hatalmas vérfürdővel előtte! Hogy a francba kérhet olyat, hogy nyugodjak meg? Maga kicseszettül nyugodt lenne, igaz? - kiabáltam a telefonba, és kínomba inkább kinyomtam, és magam mellé dobtam.

Nyugodj meg, Zayn, most nem szabad idegesnek lenned. A barátnőd élete múlhat rajta.

Megugrottam, ahogy a telefonom újra csengett. Morogtam egyet, és újra utána kaptam. A szemeim elkerekedtek, ahogy a telefon a Liz nevet mutatta. A retkes életbe. A barátnőm. Hányadik? Sokadik.

-Szia szerelmem - köszönt bele, mire a gyomrom összeugrott. Nem, nem a szerelemtől, hanem az undortól. Amúgy sem kellett nekem túl sok dologra, még szerelmes sem voltam belé. Puh, szerelmes. Ez igen vicces. - Már nem is üdvözölsz?

-Nem alkalmas - morogtam, és lecsaptam a telefont. Pont az ő hülye rinyálása hiányzik.

A telefont magam mellé dobtam, és újra El-re koncentráltam. Még mindig sápadt volt (mitől lett volna vidámabb?), a farmerom tiszta vér lett a hajától, amit szinte a vérből szedtem ki. A fejéből együtt, természetesen.

-Eleanor - nyöszörögtem, ujjammal gyengéden végigsimítottam az arcán. A bőre puha volt, és hideg.  A szemhéját kezdtem el simogatni, azt a tökéletes szemeket rejtő szemhéjat. Nem mertem a csuklójára nézni, a gyomrom felfordult volna a látványtól.

Meg akarta ölni magát. Végezni akart volna az életével, önszántából. Itt hagyott volna, a szar életemben, amiből ő húzott ki. Most visszarántottam volna magam a mélyre, A bandához, a mindennapos részegséghez, és a minden napos nőkhöz.

A mentőautó zaja keltett fel. Egy könnycsepp csöppent El arcára, amit gyorsan letöröltem, és a szememből is kitöröltem.

A mentősök hirtelen ott termettek mellettem, ellepve az egész fürdőt.

-Maga Zayn Malik? - kérdezte az egyik.

A szemeimet megforgattam, és unalmasan bólintottam.

-Mondja, lát rajtam kívül valakit itt? Ha nem, akkor ne fárasszon az idióta kérdéseivel, hanem csinálja a dolgát, különben el tudom intézni, hogy holnap már ne kelljen dolgoznia - fenyegetően suttogtam, ő pedig reszketve bólintott.

-Helyes - biccentettem.

-A vágás nagyon mélyre hatolt.. - dörmögte az egyik, mire odakaptam a fejem.

-Nem kértem előadást - mondtam felé, ő pedig félve bólintott.

Igazából tetszett, hogy ennyire megijedtek tőlem.

-Be kell vinnünk a kórházba - informált az egyik, én pedig behunytam a szemeimet. Mi a francért kell engem minden szarságról informálni? Tisztában vagyok vele, ilyenkor mi a teendő, nem kell velem megismertetni, nem vagyok hülye!

-Akkor mire várnak? - türelmetlenül néztem rájuk, ők pedig fogták El-t, és a hordágyra tették.

-Bejön velünk? - kérdezte, miután elvitték El-t.

-Természetesen, de menjünk már - morogtam, és kitoltam a fürdőből.

*

El csuklóját a kórházban azonnal szorosabban bekötötték, mivel a vágás még mindig szivárgott. Megdöbbentő, mennyi vér képes ilyenkor kiszabadulni a csuklójából.

-Khm..Mr. Malik? - köhintett a doktor, mire összerezzentem.

-Hmm? - a fejemet felemeltem El kézfejéről, és az orvosra néztem.

-Tudnia kell, hogy.. pár perc, és már nem foghatná a kezét - sajnálattal mondta nekem, miközben közeledett. - Az élete másodperceken múlt.

-Oh istenem - leheltem.

-Öhm..nem tudom, hogy tud-e a betegségéről, amit pár héttel ezelőtt fedeztünk fel nála.

Az szemöldökömet összeráncoltam, és érdeklődve néztem a doki felé. Mivel El nem tudta nekem elmondani, jó lesz, ha olyan szájából hallhatom, aki valamennyire ért is az ilyen dolgokhoz.

- A legelejétől mondjam? - kérdezte az orvos, és egy széket húzott oda mellém.

-Nem, a legvégétől, talán úgy jobban fogom érteni - cinikusan mondtam, mire az orvos felsóhajtott.

-A-Az benne a lényeg, hogy..khm..nos.

-Bökje már ki! - szóltam rá ingerülten, ő pedig a szájába harapott, és a földet nézte. Zavarban volt?

-A-A barátnője szervezete..napról-napra..

Csak makogott, és összevissza magyarázott, én pedig ingerülten figyeltem rá. Nem érdekelt, ha zavarban volt, akkor is kicseszett sok jogom volt megtudni a baját.

-Napról- napra pusztul - suttogta, a fejét lehajtotta.

A szám kiszáradt, a szívem hevesen vert. Mi? Ez most nem történhet meg. nem velünk.

-Nem, nem az lehetetlen! Végezzenek el újabb vizsgálatokat, és..és..és akkor más fog kijönni! - hevesen kutattam valamilyen megoldás után, azonban az orvos fejcsóválása válasz volt számomra; nincs remény.

-Zayn.. - dadogta El mellettem, mire gyorsan ránéztem.

A szemei csak résnyire voltak nyitva, arca sápadt, és megviselt. Szívfacsaró látvány.

-Eleanor - a kezét még szorosabban fogtam, miközben folyamatosan Őt néztem. A szemében könnyek gyűltek, úgy nézett rám.

Pont, mint mikor először megláttam. Csak néztünk mélyen egymás szemébe, szó nélkül.Próbáltam abba a nézésbe minden fájdalmat, amit éreztem, abba a pillantásba belesűríteni.

Eleanor ajkai lassan kinyíltak, és szinte hangtalanul mormolta:

-Meg fogok halni.