36.fejezet - "Zálogként"

Hii babes! (: Na kik írták ezt a részt? :D Iiiiiigen, visszatértem, iiiigen!! Végree..végre vagy nem végre, ezentúl én hozom a részeket. Jó, mi? :D Ezt a részt még közösen írtuk, felfoghatjuk, Brittany elbúcsúzásaként, és e üdvözléseként :DD
Oké, befejeztem, nem igazán szeretnék rizsázni. Erre a blogra pedig felkerült az első rész, amiből még nem sokat lehet megtudni, de igyekszem titokzatos maradni :D
u.i.: a blognak pár rész múlva teljesen vége!! Hát, sajnos.. de ennek a sztorinak vége szakad, de ott lesz a másik majd, ne felejtsetek oda is feliratkozni, és kommentelni! (:
Puszi xxx
e. xx Brittany E.

Zayn szemszöge

Sóhajtok, és erőszakosan a hajamba túrok, ahogy látom, hogy Eleanor becsukja maga mögött az ajtót, és kilép rajta. Már megint elcsesztem! Annyira balfasz vagyok, egyszerűen nem értem, miért nem vagyok képes önkontrollt tartani magam felett, és parancsolni az érzéseimnek. Inkább ezért ment el Eleanor - talán örökre -, mert nem voltam képes tartani magam, inkább drogokhoz nyúltam..ismét. Tisztában vagyok vele, hogy megijesztettem őt azzal, hogy viselkedtem vele, de akkor már annyira kész voltam, hogy nem tudtam magamnak parancsolni. Ráadásul a kapott drog is elég rendesen siklott végig a testemben, szóval az pedig csak rátett egy lapáttal. Nem tudtam magam felett uralkodni. Elvesztettem a kontrollt. És ezzel Őt is. Már annyiszor csesztem el, de ő..ő mindig visszajött hozzám, mert bízott bennem. Ebben a hatalmas nagy szerencsétlenségben, aki felmondja a szolgálatot, ha előtte van egy lány, akin kiélheti az örömeit. Seggfej vagyok. Mindent elcsesztem..újra.

3 héttel később

Ez az élet már kezd unalmas lenni. Egész nap egy cellában ülni, és unott arccal figyelni a drog hatása alatt álló társaimat.."felbecsülhetetlen" érzés. Bár..ha őket látom, és elképzelem, hogy mit érezhetnek, akkor nekem is megjön a kedvem, hogy odaüljek közéjük, és én is kérjek a tablettákból, amikből folyamatosan kínálnak. Nem értik meg, hogy a kurva életbe is, miattuk csesztem el a legjobb dolgot az életemben!  Nem szeretnék újra visszatérni, és még több mindent tönkretenni az életemben – bár az én életemben már szinte semmit sem tudnék tönkretenni. Nekem Eleanor volt az életem, szinte csak ő érte élek. És most, hogy nincs? Hogyan tovább? Egy undorító seggfej vagy, Malik. Nem vagy más, csak egy undorító seggfej, és érthető okok miatt áll el tőled mindenki.

***

-Malik, látogatója érkezett – morogja felém az egyik őr, mire lassan felhajtom a fejem a párnáról. Malik..mintha a kutyájuk lennék, akit igazán, nagyon szeretnek..Oké, állítólag megöltem egy embert, de attól még nem kellene velem úgy bánniuk, mintha egy kutya lennék.

-Ki az? – kérdezem, és az ajtóhoz sétálok.

-Engem az rohadtul nem érdekel. Nekem az a dolgom, hogy szóljak magának, nem vagyok az inasa, hogy megérdeklődjem, kik jönnek látogatni – morogja, mire forgatom a szemeim, és inkább csak megyek utána.

Egyértelműen nem a legjobb fej pasas itt, de mondjuk itt ki az? Itt mindenki vagy; embert ölt, nőt erőszakolt, rabolt, embert kínzott. Az ilyenek hogyan lehetnének normálisak? Persze, ezt mondom úgy, mintha én normális lennék – jó, jó, oké, öltem meg pár embert, de azok megérdemelték! És amúgy is közben mosolyogtam rájuk, szóval még azt sem mondhatják, hogy hidegvérrel végeztem velük. Kedves vagyok, nem igaz?

-Menjen be – utasít hidegen az őr, én pedig már szinte alig bírom ki, hogy ne szóljak vissza neki valami durvát. De. Nem teszem. Mert az nem elég, hogy itt tartanak azért, mert ártatlan vagyok.. még azért is csesztessenek, mert visszaszólok. Pf, hova süllyedünk.

Semmi kedvem nincs most beszélgetni senkivel. Egyedül akarok lenni, és kemény önsanyargatásba kezdeni, mert életem szerelme itt hagyott. És megint koppantam.

Az ajtót kínzó lassúsággal nyitom ki, és percekig csak a földet bámulom. Egészen addig, amíg nem látok férfi lábakat, közvetlenül előttem.

Számat elhagyja egy megkönnyebbült sóhaj, de ugyanakkor zavart is leszek; szóval Eleanor már 3 hete ide sem jött. Szóval azt, hogy „Utállak!” komolyan gondolta..persze, egy utállak-on mit lehetne félreérteni.

-Z – érzem a férfi hangján, hogy mosolyog. – Régen találkoztunk, haver.

A fejemet felemelem, és tekintetem találkozik a mosolygós zöld szempárral. (Zayn, részeg vagy? A szemek nem mosolyognak, idióta.) Biztatóan mosolyog rám, és érzem, hogy kezével markolássza a vállamat.

-Ahha, eléggé – motyogom, és valójában eléggé szégyellem magam, hogy egy sitten találkozok azzal az emberrel, aki hónapokkal ezelőtt még azért küzdött, hogy bandavezér legyen. Így járnak a bandavezérek, csórikám.

-Z, segítened kell – a csevegő, és boldog hang átalakul félelmetes hangra. Utoljára akkor hallottam ilyennek, amikor a Beavatón az életéért küzdött.

-Mi van? – ráncolom a szemöldökömet, és érzem, hogy a pulzusom az egekben van. Ó, a francba, ha A bandával történt valami, akkor leszúrom magam.

-Z – suttogja, és lehunyja a szemét. – Nagy szarban vagyunk nélküled, tesó. – suttogja, és inkább elsétál előlem.

-Ryan, mi a szar történt? – utána megyek, és érzem, hogy a pulzusom folyamatosan emelkedik.

-Nem mondták vissza a támadást…tudod, az a másik banda. – halkan mondja, miközben leül egy székre, és idegesen kezdi piszkálni az ujjait. – Ők küldtek téged börtönbe… hogy megszabaduljanak tőled, é-és ezáltal mi gyakorlatilag védtelenek vagyunk velük szemben – suttogja, én pedig alig bírom felfogni, amit mond.

-Ryan, hülyéskedsz – szemrebbenés nélkül mondom. – Csak idejöttél, hogy felhúzz.

-Azért is jöttem volna – halványan mosolyogva teszi hozzá. – De ez most fontosabb. Ez igaz, Z.

-Most mi a szart csináljak? – idegesen túrok a hajamba. – Ezek a faszok itt azt hiszik, én öltem meg azt a Derék akárkit..állítólag bizonyítékuk is van.

-De nem ez a legrosszabb benne, Z.

-Lehet ennél rosszabbb? – idegesen vonom fel a szemöldököm, és odasétálok hozzá. Leülök vele szemben a székre, és kétségbeesetten keresem vele a szemkontaktust. – Bökd ki.

-Eleanor-t.. – dadogja, és az alsóajkába harap.

A szívem kihagy pár ütemet a neve említésére, és érzem, hogy ezekkel keményen végezni fogok, ha bántani merik El-t. Ő az egyetlen értelme mocskos életemnek, nem hagyhatom a süllyesztőbe veszni.

-Mit csináltak vele? – idegesen kérdezem.

-E-Elvitték.. – dadogja, és végre a szemembe néz. – Zálogként. – böki ki, és érzem, hogy ennél szarabbul már nem is lehetnék.

Meg fogják ölni. És még csak el sem tudtam tőle búcsúzni.

Bocsi, hogy rövid, és ratyi, nem vagyok formában :D

Kommentelni ér! xx

35.fejezet

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ilyen későn érkezett, mikor megígértem, hogy délután hozom. De itthon rokonlátogatás volt (egész nap, bah) és nem tudtam elszabadulni a nappaliból. De amint eljöttek, már futottam is, és kész is lettem vele. :)

u.i.: Ígérem, több +16-os rész nem lesz a sztoriban még egy jó ideig, - ha igen akkor is nem ilyen részletes - szóval már nem kell aggódni azoknak, akik esetleg nincsenek oda az ilyen részekért :)

Hope you'll like it xX

xoxo Brittany E

Erősebben kezdek zokogni, ahogy Zayn lenyúl, és megragadja a csuklómat. Erőszakosan felránt a földről, és a csípőmnél fogva megfordít, így nem láthatom az arcát. Bár, szerintem jobb is, hogy nem kell a feketén szikrázó szempárba bámulnom. Undorodom ettől az embertől jelenleg, aki végigsimít hatalmas tenyereivel testem minden pontján. Tenyerei megállnak a melleimnél, és fájdalmasan nyögök, amikor belemarkolnak. Lejjebb halad, kezei most megállnak a csípőmnél. Erősen megszorítja, és magával szembe fordít.

-Kurvára meg fogod bánni, hogy el akartál menni – mondja halkan, hangja remeg a vágytól, amit én váltottam ki belőle.

-Most pedig mindent úgy fogsz csinálni, ahogy én azt mondom neked – hamisan rám vigyorog, és a fal felé kezd el tolni. Rájövök, hogy itt ellenkezni felesleges, különben csak még jobban felhúznám, amit egyáltalán nem akarok. Így is benne vagyok a bajban, nem akarok még jobban belekerülni.

-Zayn, csak engedj elmenni – lehelem, bár tudom, hogy felesleges erőfeszítés ellenkeznem. Hangom remeg a félelemtől és az undortól, ahogy érzem, hogy Zayn kezei a combjaim között kezdenek nadrágon keresztül dörzsölni.

-Ne ellenkezz, kislány – odahajol a fülemhez, és érzékien suttog. - Csak tanuld meg élvezni.

A fülembe puszil, miközben folytatja a dörzsölést. Ha most nem undorodnék tőle, és nem ijesztené ki belőlem a szart is, akkor élvezném. Tehetetlenül nyöszörgök, és érzem, hogy Zayn kezei megtalálták a nadrágom gombját.

-Jó kislány – suttogja érdesen a fülembe, és érzem, ahogy a csípőm találkozik merevedésével, amit nadrágom keresztül is lehet érezni. Felnyögök, és ő ezen felbátorodva erősebben, és gyorsabban mozgatja csípőjét az enyémhez, miközben még mindig dörzsöl. 

-Hagyj békén. – sírok, és fejemet a vállára hajtom. A fülébe nyöszörgök, és látom, ahogy kezei gyorsabban mozognak a combjaim között, és erősebben nyomja nekem a csípőjét.

-Basszameg – nyögi, és hátrahajtja a fejét.

-Engedj elmenni – sírok, és erősen a vállába harapok, és érzem, ahogy fogaim belevájódnak nyirkos bőrébe. Körmeimmel a hátán durva és mély csíkokat húzok, de ahogy látom, ez csak begerjeszti őt. A fejét visszabillenti, és látom, hogy a szeme még sötétebb, mint amilyen volt.

-Karmolj még – szól halkan, és érzem, hogy a szívem hevesen ver, pusztán a gondolattól is. Nem akarom teljesíteni, amit kér tőlem, de ahogy elkezdi a nadrágomat lejjebb tolni, érzem, hogy egyre jobban kívánom őt. A fenekemen végigsimít, amire egy sóhaj hagyja el a számat, mire látom, hogy az ajkába harap. A nadrágomat lehúzza a fenekemnél, és az ujjaival megfogja az államat, és szemeim találkoznak elsötétült tekintetével.

-El sem tudod képzelni, mennyire kívánlak, Eleanor – súgja a fülembe, és érintését a bugyimnál érzem. Libabőr fut rajtam végig, de igyekszem titkolni, hogy csupán az érintésétől benedvesedek.

-Hagyj békén, kérlek – lehelem halkan, és próbálom magam eltolni. Meglepődök a reakcióján, ahogy sóhajt egyet, és elhúzódik. Tekintetem az övét keresi, ő azonban nem néz a szemembe. Fejét lehajtja, kezei megtalálják a nyakamat, és ujjaival érzékien simogatja a bőrt. Sóhajt egy mélyet, de még mindig nem néz a szemembe.

-Zayn? - suttogom halkan, és ujjaimmal álla alá nyúlók, hogy láthassam csodálatos, férfias arcát.

Fejét felemeli, és tekintetem találkozik az immár barna szempárral. Megnyugszom, és felsóhajtok, hogy újra visszatért hozzám az a férfi, akibe menthetetlenül beleestem. Egy halvány mosolyt küldök felé, és ujjaimmal elkezdem borostáját simogatni. Olyan férfias, és eszeveszettül Zayn-es. El sem tudnám képzelni őt borosta nélkül. Ez már szinte hozzátartozik a zord jelenéhez, ez még jobban megrémiszti az embereket, akik látják őt.

-Annyira sajnálom - suttogja, és szemében mintha könnyeket látnék.

Megrázom a fejem, csak hogy tudja, hogy még mindig szeretem, bárhogy is viselkedik velem néha. Mert bevallom, az ilyen dolgai megijesztenek egy kicsit, de még mindig nem lennék képes őt nem szeretni. Azt akarom, hogy tudja, hogy szeretem, és hogy minden hibájával elfogadom.

-Semmi baj, csak kérlek ne csinálj ilyet többet - mondom halkan, és homlokomat az övének támasztom.

Érzem leheletét az ajkaimon, és érzem heves szívverését, ahogy testünk összeér. Csodálatosan illenek egymáshoz testeink, szinte egymásnak lettek teremtve. 

-Szeretlek - mondja hirtelen, rekedtes hangon.

Az arcomban megnövekszik a hő, és érzem, hogy a pulzusom az egekbe szökik. Kimondtuk már egymásnak, de nem olyan sokszor, hogy "hozzászokjak" ahhoz, hogy ezt mondja nekem. Szerintem azt kimondani, hogy szeretlek, elképesztően aranyos dolog, és eszeveszettül cukinak találom.

-Szeretlek, Zayn - mondom halkan, és ajkaimat az övére helyezem. 

Érzem, ahogy bátortalanul mélyíti el a csókot, és tudom, hogy még mindig ott van benne valami tétovázás, de azt szeretném, ha tudná, hogy nem szabad engem úgy kezelnie, mint egy porcelánbabát. Bár ez az iménti akciója eléggé megrémisztett, de ettől függetlenül még mindig odáig vagyok érte.

-Eleanor - suttogja, és ujjaival az arcomat simogatja.

Elhúzódom tőle, csakhogy újra a csillogó barna szemébe tudjak nézni. Szemeimet mélyen a övéibe fúrom, és látom, ahogy halványan elmosolyodik. Tekintetét lesüti, mire összeráncolom a homlokomat.

-Valamit el kell mondanom - súgja rekedtesen, mire karjaimat a nyaka köré kulcsolom, és közelebb húzom magamhoz. Biztos vagyok benne, hogy érzi, hogy bízhat bennem. De azt is érzem, hogy valahol szégyelli, amik pár perccel ezelőtt történtek. 

-Annyira sajnálok mindent.. - fejét lehajtja, így megszakítja a szemkontaktust. Ujjaimmal ismét az álla alá nyúlok, és kényszerítem őt, hogy nézzen újra a szemembe.

-A-Amik itt történtek.. - kezdi, és látom, ahogy elpirul, és lehajtja a fejét. Úgy döntök, most az egyszer befogom a számat, és nem vágok közbe a mondatába, hátha így gyorsabban fogja elmondani, mi is bántja őt. -..az miatt vannak, mert...

Érzem, hogy a pulzusom felgyorsul, és a szám kiszárad. Most mit akar mondani? Remélem, hogy gyorsan kimondja, mert mindjárt itt elájulok, ha nem siet.

-A cellatársaimmal.. - dadogja. -..olyat tettünk, amit nem lett volna szabad..ilyen helyen. 

Az ajkaimba kell harapnom, hogy megállítsam a belőlem kitörő kérdéseket. Mit tettek? Milyen olyat tettek, amit ilyen helyen nem szabadott volna?

-Mit csináltatok? - nyögök fel, és érzem, hogy a gyomrom liftezik bennem. Úr isten, hogy még a börtönben sem tudja fékezni magát. Tisztában vagyok vele, hogy egy "rossz fiúnak" a börtön sem akadály arra, hogy hülyeségeket csináljon. Zayn egyszer azt mondta nekem, hogy fékezni fogja magát, és nem fog balhékba keveredni..miattam. Megígérte, de a megvalósítás már nagyon nehéz.

-M-Mi.. - dadogja, és az ajkába harap. - Bedrogoztuk magunkat. - a tekintetét lesüti, rajtam pedig mintha vihar csapna át, aztán pedig mintha valaki pofon csapna. Arcomra kiül a döbbenet, és egyszerűen meg sem tudok szólalni. Komolyan, leblokkoltam. Tudom, hogy nem ez volt első eset, hogy droghoz nyúlt, egy bandás élethez hozzátartozik a mindennapos droghasználat. De..könyörgöm, egy börtönben? S ennyit számít neki az ígérete, amiben megígérte nekem, hogy változni fog. Mint egy hatalmas pofon, úgy ért engem ez a hír.

-Annyira sajnálom - a kezeimért nyúl, én azonban elhúzom tőle. Arcomra kiül az undor, ami már kezd teljesen felemészteni az előttem álló bámulatos férfi iránt. Most undorodom tőle. Lehet, hogy napok, hetek múlva másképp lesz, de most az egyetlen dolog amit érzek, az az undor. Mély, kemény undor, s szánalom.

-Bocsáss meg, mindenki kínálta, én pedig nem tudtam magamnak parancsolni, és..

-Hazudtál nekem - mondom remegő ajkakkal. Tekintetét rám emeli, és látom könnyes szemeit. - Azt mondtad, meg fogsz változni. Hogy le fogsz szokni minden rosszról, csak hogy működjön ez - mutogatok kettőnk között.

Megrázza a fejét, és sóhajt.

-Kurva sokat változtam miattad - mondja kicsit nagyobb hangerővel. - Tényleg, kurva sokat változtam, kérdezd csak meg a bandatagokat! - kiáltja, mire lehunyom a szemem, és igyekszem normálisra állítani a légzésemet. - Kurva sokat változtam, és csak azért, hogy működjön! De nem nevelhetsz át engem, Eleanor! Nem uralkodhatsz felettem, nem szabhatsz nekem szabályokat! A saját magam ura vagyok, nem fogok egy kibaszott csaj miatt megváltozni!

Lesokkolódok, a mai nap folyamán már sokadszor. És ismét kapok az Élettől egy hatalmas pofoncsapást. Már kezdem ezeket megszokni. Amióta Zayn-nel vagyok, folyamatosan pofonokat kapok, és talán itt az ideje értelmeznem is, hogy ezeket talán miért is kapom. Talán tényleg nem illünk össze, és igaza volt pár embernek, akik azt súgták, hogy nem ő a megfelelő mellém. Azt mondták, olyan fiút kell találnom magam mellé, aki nem vezet egy bandát, nem piál és drogozik, és biztos családi háttere van. De nekem az ilyen férfi túl..tökéletes lenne. Én szeretem Zayn-t, és elfogadom így. Már csak az a kérdés, ő is így érez-e, vagy csak megjátssza, hogy tudjon mások előtt "villogni" a csajával. Nem akarok beállni egy sorba, utána pedig a kukába kerülni..miatta.

Pár percig csak nézek rá, egyenesen a szemébe. Üresség. Ez az összes dolog, amit látok. Üresség irántam, és üresség talán az egész kapcsolatunk iránt.

Kínosan elnevetem magam , és kibújok Zayn teste elől.  A bőröndömhöz megyek, ami az ajtónál áll. Megfogom a fülét, és kinyitom az ajtót. Szóval nyitva van. Ha el kellett volna futnom, simán el tudtam volna. Olyan sok érzés van benne, és furcsa, szinte nem is érzek szerelmet, ebben a pillanatban. Hiány, és üresség. Pont, mint Zayn szemében.

-Utállak! - kiáltom hátra, és gyorsan kiviharzom az ajtón. Kint már nem bírom tovább, és a földre rogyok, zokogva.

Ilyen érzés lenne a szakítás érzése?!  

34.fejezet (+16)

Sziasztok! :) Először is, Boldog Karácsonyt minden kedves olvasónak!:) xX Másodszor pedig itt a rész, ami ismét +16-osra sikeredett, szóval mindenki úgy olvassa :) És harmadszor..ugye történ ez a változás a blog életében. Bevallom, mielőtt fejléceket kezdtem volna gyártani effendeff-nek, olvastam ezt a blogot, és nagyon megszerettem. És amikor megkért, hogy folytassam, örömmel fogadtam el. A szívemhez nőtt a szereplők sorsa, és be lettem avatva a részletekbe, és megígértem, hogy tartani fogom a blog mostani színvonalát :) 

Hope you'll like it xX

xoxo Brittany E

-Úr isten – sóhajtja, és fejét a vállamra hajtja. – Szent isten.

Adok egy gyors csókot kiszáradt ajkaira, és lassan elkezdek kihúzódni belőle. Egyszerűen csodálatos volt minden, nem olyan érzelemmentes, mint ahogyan régen csináltam. Nem, mert ez nem szex volt. Ez szeretkezés volt. Bár mind a ketten megőrültünk a vágytól a másik iránt, nem csak színtiszta szex volt. Volt benne szerelem is. Most végre meg tudtam tapasztalni, hogy milyen lehet, ha szerelem is vegyül az örömhöz.

-Én is ugyanezt gondolom, Darling, de ettől függetlenül egy kihallgató szobában csináltuk – suttogom vigyorogva, mire elpirul, és lehajtja a fejét. Imádom, mikor azért pirul el, mert mondok neki valami mocskosat. Egyszerűen érzem, hogy újra felizgulok rá, de parancsolnom kell az érzéseimnek.

-Uhm, Zayn, utállak – motyogja elpirulva, mire hangosan felnevetek, és közelebb húzom magamhoz.

-Mindegy, Drágám, a lényeg, hogy mind a ketten élveztük, nem igaz? – motyogom a fülébe, és érzem, hogy libabőrös lesz újra.

Válasz helyett homlokát a nyakam hajlatába dörzsöli, és apró puszikkal hinti be felperzselődött bőrömet. Nyelvével apró köröket rajzol a bőrre, mire érzem, hogy újra keményedek.

-Sajnálom, hogy bántottalak – mondja bűnbánóan, a vállamra ejtett harapásaira célozva. Nem kevés piros fognyom díszíti a vállamat, de szerintem ezek elképesztően szexik. És hogy a tudat, hogy ezeket Eleanor hagyta a vállamon, csak megmosolyogtat. Olyan, mintha megjelölt volna.

-Inkább, mint hogy az egész börtön tudja, hogy mit csináltunk, édesem – mondom neki, és érzem, hogy megint elpirul. Kuncogok, és adok egy puszit a fülébe, és látom a libabőrt, ami végigfut a testén. Ajkait elhagyja egy sóhaj, és érzem, hogy megint teljesen kész vagyok.

-Ne kínozz, kérlek – nyögöm kétségbeesetten, mire fejét felhajtja a nyakamból, és nagyra nyílt szemekkel néz engem. Már a nézésétől is felizgulok, olyan ártatlan, annyi mocskos dolgot tudnék vele ennél a falnál csinálni.

-Mi? – ráncolja a szemöldökét, azt a kis részt nézem, ahol összefut a kettő szemöldöke. Elképesztően szexi, ha eddig nem lettem volna teljesen kész, akkor most már biztos, hogy az vagyok.

-A nézésed.. egyszerűen – próbálom szavakba önteni, hogy mit érzek, de most nem tudok gondolkodni. Újra akarom vele csinálni, nem bírom tovább. Szükségem van rá, legszívesebben egész nap vele lennék.

-Olyan..milyen? – kérdezi ártatlan hangon, én pedig már nem tudok magamnak parancsolni. Ajkaimat újra az övéire tapasztom, és azonnal keményen kezdem el csókolni. Kezeimet levezetem, és a pólója szélét markolom. Határozottan visszacsókol, nyelvét átcsúsztatja a számba. A testemben mintha elektromosság futna át, csípőmet újra erősen előrenyomom, mire El válasza egy elfojtott nyögés. Újra akarom hallani azt a hangot, erősebben, hogy az én nevemet nyögi. A pólója szegélyét markolom, le akarom venni róla.

-Zayn, egy börtönben vagyunk – leheli a fülembe, mire újra érzem a libabőrt, és a tűzijátékokat a gyomromban. Pedig csak hozzám szólt.

-Tisztában vagyok vele – motyogom, és azt mondogatom magamban, hogy parancsolnom kell magamnak. Ilyenkor ezt a legnehezebb, de muszáj. Valahogy le kell állítanom magam, hiszen Eleanor nem veszik el. Százmillió alkalmunk lesz majd még, nem muszáj ma mind kihasználni.

Sóhajtok, és elhúzódok tőle. Nem nézek a szemébe, tudom, hogy még mindig a szemöldökét ráncolja, és értetlenül néz rám. Nem akarok rá nézni, mert a nézésétől újra felizgulnék, inkább a padlót nézem, és lehajolok, hogy felvegyem a boxerem és a nadrágom. Önelégülten mosolygok, ahogy felnézek rá, és látom, ahogy engem néz, és az ajkába harap. A tekintetünk összeakad, és édesen rám mosolyog.

Visszavigyorgok, majd felkapom a nadrágomat a boxeremmel együtt a földről, miközben még mindig őt nézem. Az ajkát harapja, miközben arcára pír kúszik fel. A nadrágomat felkapom, és az övemet is becsatolom.

-Kicsim, te nem szeretnél felöltözni? Bár nekem így is megfelelsz, sőt.. – nézem végig mindig pontját, és érzem, hogy elpirul. – De ezek ellenére még bármikor ránk nyithatnak.

-Hagyj békén – cukkol, mire hangosan felnevetek, és közelebb húzom magamhoz. Egy apró puszit nyomok a homlokára, és érzem, hogy ajkaival egy pillangópuszit nyom a nyakamra. Lehunyom a szemeimet és sóhajtok, ahogy engedem, hogy libabőrös legyen az egész bőröm. Komolyan mondom, ez a lány kikészít engem.

-Szerintem öltözz – nyögök, ahogy ajkaival erősebben veszi a bőrömet a fogai közé.

Érzem vibráló nevetését, majd újra szívni kezdi a nyakam, mire eltolom magamtól. Értetlenül néz rám, mire megrázom a fejem, és elsétálok.

Eleanor szemszöge

Kezeit a mellkasomnak nyomja, és határozottan eltol magától. Értelmetlenül nézek utána, ahogy látom, hogy elsétál, és leül az egyik székre. Nem értem, miért tolt engem, pedig én csak jót akartam neki. Vissza akartam adni azt az örömöt, amit ő okozott nekem pár perccel ezelőtt. Kényeztetni akartam őt.

Lehajolok, hogy felvegyem a nadrágomat a földről, és érzem Zayn pillantását a testemen. Furcsa, egyáltalán nem vagyok szégyenlős a pillantgató tekintete miatt. Természetesnek érzem, és valójában egy kicsit büszkeséggel tölt el, ahogy végigperzselnek a szemei. Még sohasem adtam át magam így Noelnek, mint ahogy most Zayn-nek. Sohasem öltöztem át vagy vetkőztem le előtte. Furcsa, mert ezt Zayn előtt természetesnek érzem. Előtte nem adtam magam, lehetséges. Ennek a fiúnak, aki egy börtön székén ül, és engem néz, teljesen átadtam magam. És a testemmel együtt a szívemet is. Vigyáznia kell rá, biztonságban tartania.

A nadrágomat a bugyimmal együtt felhúzom, és begombolom rajta a gombokat. Sóhajtok egyet, és felemelem a fejem. Zayn erősen az asztalt nézi, és rám sem néz.

A lábaim remegnek, ahogy elindulok felé, és megállok közvetlenül előtte. Annyira jól néz ki, ahogy fedetlen felsőtestén megjelennek a piros fognyomok, amiket én okoztam a bőrén, hogy ne sikítsak fel. Elpirulok, ahogy ránézek, és akkor döbbenek rá, hogy valójában mit is csináltunk pár perccel ezelőtt.

-Zayn – szólok neki halkan, és közelebb megyek hozzá. Halkan sóhajt, megforgatja a szemeit, és elfordítja a fejét. – Zayn – szólok neki újra, mire látom, hogy behunyja a szemeit.

-Eleanor, ne beszélj így – morogja, mire értetlenül ráncolom a szemöldököm.

Oké, akkor sehogy sem fogok beszélni. Így biztos, hogy semmit sem fogok tudni elrontani. De az, hogy ne beszéljek, nálam elég nehéz küldetés. Ugyanis a kínos csendeket nem bírom elviselni.

-Akkor csak azt mond meg, miért nem engedted, hogy kényeztesselek, és utána nem beszélek többet, ígérem – suttogom, és közelebb húzok hozzá egy széket. Halkan leülök rá, és Zaynt nézem, akkor aprókat sóhajt, miközben a szemét forgatja. Annyira jellemző.

-Utálom azt, ahogy beszélsz hozzám, Eleanor – morogja, és az asztalon összekulcsolt kezeit kezdi nézni.

-Miért, hogy beszélek hozzád? – ráncolom a homlokomat.

-Olyan ártatlanul, olyan mocskosan ártatlanul.. – fordítja fejét velem szembe. Kicsit hátrahőkölök, ahogy látom elsötétült tekintetét. – Olyan mocskosan ártatlanul, mikor te is tudod, hogy ezen a széken meg tudnálak döngetni.

A szívem hevesen kezd el verni, és rájövök, hogy nagyon irtózok ettől a személytől, aki előttem ül, és az ajkait nyalogatja. Mert ez nem Zayn..ez biztos nem lehet ő, ő sohasem beszélne velem így. Ő tiszteletben tartja a kétségeimet az együttléteink felől.

-Ez nekem az egyetlen, kibaszott bajom, Eleanor – mondja rekedtesen, mire összerezzenek. Az a rekedtes hanglejtés, amivel rendelkezik, egyszerűen egyszerre izgató, és félelmetes.

-Ne – lehelem, és elkezdek felállni a székből. Mindvégig a szemébe nézek, a szikrázó feketeségbe, amik a testem minden pontját végigégetik. Elképesztően megijedtem tőle, az a vágy, amit percekkel ezelőtt éreztem iránta, teljesen megszűnt, most már csak félelmet érzek. Itt ez a csodálatos, bámulatos férfi, akinek csak egyetlen dolog jár a fejében. Ez még magában nem is lenne baj..hogyha én ebben a tervében nem szerepelnék én. – Te nem Zayn vagy, kérem vissza! – kiabálom, és gyorsan felpattanok a székből, kikerülve, hogy Zayn a csuklóm után kapjon.

Egy apró könnycsepp gördül le az arcomon, ami a félelem könnycseppje. Mert rohadtul megijedtem tőle, a szemében szikrázó feketeségtől, aminek helyén régen csodálatos barna szemek szikráztak. Ő nem az a férfi! Ő nem az a Zayn, akit én megismertem!

-Eleanor – szól rám vágytól remegő hangon, és ő is feláll a székből.

Sietősen kezdek a bőröndöm felé hátrálni, amit az ajtónál hagytam. A könnyek egyre sűrűbben kezdenek lefolyni az arcomon, én pedig nem törlöm le őket. A kezeim nagyon remegnek, és csak imádkozni tudok, hogy az ajtó nyitva legyen, és el tudjak futni.

-Maradsz! – szól rám, mire zokogás tör rám, és a földre esek. Érzem Zayn lépteit a lábamnál, de nem nézek fel. Túlságosan is félek, félek, hogy valami olyat látnék, amit nagyon nem akarok.

-Jó kislány – suttogja rekedtesen. – Most pedig nagyon meg fogod bánni, hogy itt akartál hagyni. – suttogja, mire erőteljesebben kezdek zokogni.

33.fejezet (+16)

Hy drágák! (: Itt is van a következő rész, amit jelenleg nem én írtam. Ugyanis történtek a blog életében elég meghatározó változások. A blogot nem én írom tovább! Ennek legfőképpen családi okai vannak, de van benne személyes dolog is. A lényeg a lényeg - a blog Brittany közreműködésével folytatódik tovább, az egyik fejléckészítőm segítségével. Úgyhogy ez a rész már az ő keze munkája, és tényleg sajnálom, de családi okok miatt már nem tudtam én folytatni. De a blog folytatódni fog, csak nem az én kezem munkám által :) Tényleg, elképesztően sajnálom, hogy belevágtam egy második évadba, most meg ezek történtek..rettenetesen sajnálom. De már nincs mit tenni, muszáj volt meghoznom ezt a döntést.:( Úgyhogy átadom a helyet Brittany munkájának, amiről annyit, hogy +18. És ha én írnám tovább, akkor is ebben a részben az ő segítségét kértem volna, mert énnekem elég nehéz lett volna ilyen részt írni. Szóval. Köszönöm ezt a fél évet, remélem marad még olvasó, hogy megint változott valami. ( A részben előfordulnak trágár szavak!!) (Brittany elfelejtette volna odaírni :DD ) ( És a fogalmazás jelen idejű - azt elfelejtettem mondani neki, hogy múlt időben fogalmaztam régen, de mindegy..) ( nem lesz több zárójel)

xoxo e., Brittany x

-Maga ölte meg Derek Watsont? – már vagy órák óta ezzel a szarsággal cseszeget, de egyszerűen nem képes felfogni a hülye agyával, hogy nem! Nem én öltem meg, és igazából kicseszettül zavar, hogy mindenki rajtam röhög, hogy miért tiltakozok, ha egyszer megtörtént. Én meg azért röhögök rajtuk, mert olyanok, mint pár tyúk, akikkel dolgom volt életem során; annyi az ész bennük, mint bennem jelenleg a kedvesség.

-Kurvára nem én voltam! – csattanok fel, és idegesen felpattanok a székből.

Kicseszettül elegem van már ebből az elcseszett helyből, csak haza akarok menni, és rohadtul egyedül lenni. Azt akarom, hogy vége legyen ennek az egész szarságnak, Eleanor-t akarom, rohadtul hiányzik.

-Ne tagadja – féloldalasan elmosolyodik. – Tudja, vannak információink magáról, és.. a dolgairól, Mr. Malik – szinte már nevet, nekem pedig már az ajkaimat kell harapnom, hogy ne verjem pofán.

-A dolgaimról? – sziszegem, de már fogalmam sincs, meddig bírom tartani magam. Szétlőném a fejét, egyetlen lövéssel. – Mégis miféle dolgokról beszél?

-Oh, ne tegye magát, mintha fogalma sem lenne, hogy miről beszélek – legyint nevetve, én az asztal szélét markolom.

-Maga egészen irritáló, de már gondolom mondták – mondom rekedtesen, és visszaülök a székembe.

-Elhiheti, minden egyes kihallgatás során megkapom, de engem ezek a bókok csak nevettetnek – hangosan felnevet, engem pedig abban a pillanatban elönt a düh.

A székemből gyorsan felugrok, és felé sétálok.

-Mr. Malik, hülyeséget csinál – dadogja, mire én nevetek.

-Ha nem volna ennyire zavaró a jelene, akkor talán meggondolnám magam. De sajnos erre kevés az esély…

-Börtönben van!

-Melyik sarokba szarjak? – vonom fel a szemöldököm.

-Meg fogja bánni.. – arca falfehér, én pedig diadalmat érzek a testemben. Egyszerűen jó látni és érezni, hogy most én irányítok, az én szabályaim szerint játszunk. És látni azt, hogy mindjárt beszar, annyira fél tőlem, nagyon jó érzés valójában. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok örülni annak, ha egy rendőr könyörög az életéért. Megfordult a kocka.

Diadalmasan mosolygok, és hallom, hogy kopognak az ajtón.

-Szabad.. – szinte már cincog alattam.

-Mr.Malik-nak látogatója van – hadarja egy női hang kintről, mire felvonom a szemöldököm.

-Mondja meg neki, hogy engedje be – mondom, és az alattam ülő rendőrre nézek.

Ajkai remegnek, és érzem, hogy egész testében remeg. Bólint, és résre nyitja kiszáradt ajkait.

-E-Engedje be – dadogja.

-És akkor most normális ember módjára! – kiáltok rá, mire behunyja a szemét, és aprót bólint.

-Engedje be! – erőteljesebben szól, és én bólintok.

Az ajtó nyikorogva kinyílik, de én szememet még mindig a remegő rendőrön tartom. Szinte vigyorgok, ahogy látom, hogy mennyire reszket, és hogy mennyire fél. Azt mondják, nincs hatalmam. Hogy nem tudok uralkodni az emberek felett. Ennek a fele sem igaz. Hatalmam van. Minden ember engem szolgál, akivel egyszer találkoztam már. Én irányítom őket, ők pedig leborulnak előttem, és akaratuk ellenére szolgálnak engem.

-Megjött a látogatója, Mr.Malik – suttogva motyogja, mire újra elnevetem magam.

-Beszart tőlem, nem igaz? – kérdezem nevetve, és látom, ahogy a szemeit forgatja. – Ne magyarázza meg nekem, hogy nem. Csak magára kell nézni. Remeg, mint a kocsonya.

-Itt a látogatója – szinte olyan, mint egy kisegér, aki azért könyörög, hogy ne egyék meg. Nagyon vicces. Nem is gondoltam volna egész életemben, hogy egy rendőr fog alattam könyörögni, hogy engedjem el.

-Rendben – állok el előle. – Akkor maga ki is mehet.

-Mr.Malik..

-Menjen ki! – kiáltok rá, mire reszketve bólint.

Feláll a székből, és kifelé botorkál. Sóhajtok, és a hajamba túrok. A fejemet nem fordítom a látogatóm irányába, nem igazán vagyok rá kíváncsi, hogy ki jött meglátogatni. Biztosan majd kiselőadást fog tartani arról, hogy miért csináltam. De a rohadt életbe! Nem én öltem meg azt a senkiházit! Volt pár összetűzésem vele, de még ahhoz is szemétnek találtam, hogy megöljem. Biztos, hogy nem az én bandámból ölték meg. Ott én irányítok. Csak én ölhetek – vagy mások is csak akkor, hogyha én adok nekik engedélyt. Biztos vagyok benne, hogy valaki keménykedni akart; de nem az én bandámból.

Hallom, ahogy az a valaki mocorog az ajtó előtt. Ha nem Eleanor az, akkor nem is vagyok rá kíváncsi. De ő most biztos hogy nem. Hiszen ő most boldogan él Franciaországban, pont a szaréletű barátját akarja meglátogatni a sitten. Őneki biztos, hogy több esze van ahhoz.

-Zayn? – egy édes hang kérdezi, mire a pulzusom az egekbe szökik.

A szívem hevesen ver, az ajkaim szinte kiszáradnak.

Lassan fordítom a fejem a látogatóm felé, a látványtól elkerekednek a szemeim. Eleanor áll ott. A hatalmas fekete bőröndje jobb oldalán van kitámasztva. Hosszú, barna haját összefogta, és engedte a bal vállára hullani. Arcára néztem. Bár ne tettem volna. Szemei alatt karikák, gyönyörű mélykék szemei enyhén pirosak. Nem lehet ő..A sok szar kajától, amit itt kaptam biztosan meghülyültem.

-Eleanor? – kérdezem, a szemeimet nem tudom levenni tökéletes testéről.

Engem néz, szinte éget minden egyes pillantása. A száját elhúzza, és beleharap alsó ajkának bal sarkába. Bassza meg. Megőrülök. Ez az egyik gesztus, amitől egyszerűen kikészülök. Amikor az ajkait harapdálja. Szerintem tudat alatt csinálja, és fogalma sincs róla, mit okoz ilyenkor bennem.

Félénken közelebb lép hozzám, én pedig nem tudom levenni a szemeimet róla. A törékeny testéről, ami egyre közelebb kerül hozzám. Csak állok, mint egy idióta, és őt nézem. De egyszerűen nem tudom levenni róla a szemem.

-Mit keresel itt? – bököm ki halkan, a szemöldökömet ráncolom. Tényleg nem értem, mi a franc történik most, de tetszik, hogy újra velem van. Tetszik, de ugyanakkor zavar is.

-Én csak.., - kezdi, és még közelebb lép hozzám. – Én csak gondoltam, kell most a segítség neked. – mondja elhaló hangon.

-Miféle segítségre gondolsz? – a szemöldököm ráncolom, és az arcára nézek. Még mindig az alsó ajkát harapja, én pedig majdnem ott rávetem magam. Nem értem, miért csinálja, de komolyan, elég nehéz már kontrollálnom magam. Még pár ilyen akció, és itt fogok nekiesni.

-Egy lelki segítség… mármint, a barátnőd vagyok, és érted.. – suttogja, és még közelebb lép hozzám. Most azt várja, hogy megöleljem? Vagy csókoljam meg?

-Nem, nem értem – ráncolom a homlokomat.

Sóhajt egyet, és még jobban szünteti kettőnk között a távolságot. Arcát a mellkasomba fúrja, lemerném fogadni, hogy a feje vörös, akár egy paradicsom. Karjaimmal gyengéden körbefogom a hátát, de nem annyira, mint amennyire szoktam. Nem tudom, miért lettem ennyire hideg, és hűvös vele, de most valahogy nem kívánom a társaságát. Nem kívánom, hogy elmondja, mennyire jó volt neki Párizsban, nem szeretném, ha elmondaná, mennyire hiányoztam neki.

-Miért jöttél ide? – próbálom őt bátorítani, szóra bírni.

A kezeimet elveszem a hátáról, ő kibújik az ölelésből. Szemei az enyémbe fúródnak, az ujjamat az arcához vezetem. Gyengéden végigsimítom az arcát, élvezem, hogy olyan puha a bőre. Mélyen a szemembe néz, míg én az arcát simogatom.

-Látni akartalak – böki ki halkan, mire halványan elmosolyodok. – Mi az?

-Látni akartad a fos barátodat, ráadásul a sitten? Felrúgtad az ottani életedet, Darling – rázza a fejét, és őszintén meglep, hogy tiltakozik.

-Egyáltalán nem vagy fos.. – elpirul, és lehajtja a fejét. Valószínűleg a durva szó utánzása miatt elpirult, és meg kell jegyeznem, ilyenkor elképesztően édes. Többször beszélhetnénk így, mocskosan egymáshoz. Tisztában vagyok vele, hogy a falak körülötte még nem szakadtak le teljesen, még mindig van benne valami tartózkodás, valami visszafogottság. Fel fogom benne ezeket oldani, teljesen át fogja magát adni nekem.

-Beszélj még így… – suttogom a fülébe rekedtesen. Azt akarom, hogy piszkos dolgokat suttogjon a fülembe, azt akarom, hogy keményen csókoljon meg, hogy túrjon bele a hajamba, és hogy mondja el, mennyire tetszik neki, amit vele csinálok.

-Hogy? – kérdezi ártatlanul. Még egy dolog, ami feltüzel benne. Az a kicseszett ártalmatlansága. Nem tudja, tudatában sincs annak, hogy mennyi dolog őrjít meg benne.

-Beszélj velem csúnyán, Eleanor – kezeim újra a hátát simogatják, és a nyakához hajolok. Bőre illata teljesen elkábít, ráadásul hallom, ahogy nyöszörög. Bassza meg. Kikészülök, ráadásul még hozzá sem értem.

-Még sohasem csináltam ilyet senkivel – vallja be, és érzem, hogy egész testében lángol. Aprót kuncogok, ajkaimmal közelítek a nyaka felé. Egy aprót lehelek a forró bőrére, és látom a libabőrt, ami keletkezett a testében.

-Akkor itt az idő, Baby – mondom egy lehelettel, és egy apró puszit helyezek a nyakára. Sóhajt egyet, mire erősödik a fogásom a háta körül, és a csípőmet nekinyomom. Eleanor száját egy hangos nyöszörgés hagyja el, és erősebben kezdem szívni a nyakát. Kezével a hajamba túr, és érzem azt a furcsa görcsöt a hasamban, amit Eleanor érintése okoz bennem. Mintha ezernyi apró tűzijáték robbanna a gyomromban, de valóban nagyon kellemes bizsergető érzés, amit ilyenkor érzek.

-Zayn – nyöszörög, mire elmosolyodok. Ujjai erősebben markolnak a hajamba, míg én folytatom a csípőm mozgatását, és a nyaka szívását. Annyira jó az illata. Bassza meg, eszeveszettül kívánom most őt. Soha nem éreztem még ilyet egyik tyúkkal sem, akivel életem során együtt voltam. Ővele más..sokkal romantikusabb, sokkal érzelmesebb, mint azokkal a lányokkal, akik csak egy szexre kellettek nekem. Annyira akarom őt, még talán lányt sohasem kívántam így.

-Mond el, Eleanor. Mond el, mit csináljak veled – motyogom a bőrébe, és újra látom a libabőrt, ahogy végigfut a testén. – Csak kérned kell, és én megteszem, Drága.

Tetszik a reakciója, ahogy közelebb húz magához, fejét a vállamra hajtja. A fülembe nyöszörög, ami miatt egyre jobban kikészülök, és nem bírom kontrollálni magam. Most akarom őt, le akarom vetkőztetni. Azt akarom, hogy az enyém legyen, testének minden egyes pontja. Kicseszettül akarom őt, most, itt.

-Menjünk a falhoz – suttogja a fülembe, és hallom, ahogy hangosan nyel egyet.

Bólintok, és elkezdem a fal felé tolni. Háta hamar találkozik a hideg fallal, én pedig rögtön beszorítom közém, és a betonfal közé. Hevesen kezdem el csókolni, ujjai gyorsan megtalálják újra a hajamat. Erősen meghúzza, mire a szájába nyögök. Fogalmam sincs, ezeket miért csinálja, de kicseszettül kikészít.

-Vedd le a pólódat – mondja egy lehelettel.

Elmosolyodok, és kicsit meglepődök, hogy most ő irányít. De igazából tetszik, és izgat az ötlet. Láttam az arcán, hogy kipirult, a pulzusa biztos az egekben van. Látom a szemében a vágyat irántam, és ez még jobban feltüzel. Elszakadok tőle, és egy gyors mozdulattal kapom le magamról a pólómat. Gyorsan odahajolok hozzá, és keményen kezdem csókolni. Amint nyelve hozzáér az enyémhez, libabőr fut rajtam végig, és érzem azokat a furcsa tűzijátékokat a gyomromban.

-Vegyél le mindent – suttogja kipirultan, mire mosolygok.

Valójában tényleg tetszik az ötlet, hogy ő irányít. Furcsa, már megszoktam, hogy mindig én irányítok. De most itt van ez a lány, aki nem csak a szex miatt kell nekem. Szeretem őt. Lányt még ennyire nem szerettem, mint őt most.

Érzem ujjait a szabadidőm szélénél, ahogy gyengéden simogatja a bőrt. Sóhajtok, és most én érzek libabőrt mindenütt a testemben. Puha ujjai érzékien simogatják a hasam alatti bőrt, én pedig érzem, hogy teljesen kikészültem. Már csupán az érintésétől érzem, hogy mindjárt itt a vég. A levegőt sűrűbben kapkodom, ahogy elkezdi egyre lejjebb tolni a nadrágomat. Érzem, hogy ujjai mennyire remegnek, biztosan még sohasem csinált hasonlót, és tetszik, hogy én vagyok neki az első. Annyira felizgat a tapasztalatlansága, és annyira jó érzés, hogy mindenben én vagyok neki az első.

Érzem, hogy a nadrág teljesen lekerül rólam, és érzem Eleanor remegő ajkait az enyémeken. Ő még teljesen fel van öltözve, de mintha olvasna a gondolataimban, ujjait most az ő farmernadrágjának gombjaihoz irányítja. Még sohasem néztem végig, milyen lehet, ha egy lány maga vetkőzik le. Mindig én csináltam. És most jó, hogy végre láthatom.

Ujjai remegnek, ahogy a gombjaival babrál. Mikor kigombolja, sietősen letolja a nadrágját, a bugyijával együtt. Közelebb préselem a testem hozzá, ő felugrik az ölembe, és lábait a derekam köré fonja.

-Szeretlek, Zayn – suttogja a fülembe.

-Szeretlek, Darling – mondom neki, majd előretolom a csípőm. 

32.fejezet

Sziasztok! :) Hát akkor..itt is lenne. Ezennel megkezdjük (dobpergés) a MÁSODIK ÉVADOOOT.  De ne számítsatok 30 részesre.Én olyan 15 - 20 részesre terveztem, de ahogy magamat ismerem, ez biztos változni fog :D

Amúgy észrevettétek?? Eltűntek a rendszeres olvasók!! Oké, ma ezen dühöngtem pár órát, de akkoris mi az már?! Kiakadtam. 

De mindegy, majd biztos visszajönnek..ajánlom nekik. Ja, és ezentúl új betűtípus lesz. :D Új évad, új betűtípus :D

Jó olvasást!

Millió púx XX

e. xx

Franciaország, 2014.

Párizs apró kis elszigetelt városrészébe beköszöntött a tél – újra. Talán eddig egyik karácsonyom sem volt ennyire rideg, mint ami most volt előkészülőben.  3 nap van hátra, és itt a boldogság ünnepe. Már akinek az. Ugyanis, Eleanor Fherenzie ismét görcsöl valamin. Vagy éppen valakin. A repülőtéren nem éppen barátságos módon váltunk el. Szó szerint elszaggatták tőlem Őt. A tömeg pedig tolt a repülő felé, így kénytelen voltam sodródni az emberekkel, magam mögött hagyva mindent, és Zayn-t. Fogalmam sincs, mi volt ez a „gyilkosságos- sztori”. De nem is igazán érdekel. Egy dolog kell nekem csak. Zayn. De ő mindenekfelett.

A reptér óta nem beszéltem vele. Tisztában vagyok vele, hogy ő most le van tartóztatva, és senkivel sem beszélhet – csak ha valaki személyesen megy meglátogatni. Amit pedig tervezek, miután egy év szünet után visszarepülök Londonba. Addig viszont nem fogom őt hívni, ahogy szerintem ő sem engem. Hiszen pont azt engedik meg a letartóztatott foglyoknak, hogy a barátnőiket hívogassák. Szürreális.

Igyekeztem mindent kizárni, és csak az éjszakai fényekre figyelni. Olyan gyönyörű itt minden. Talán egész életemben erre vágytam. Hogy kint üldögéljek a gangon, egy forró bögre kakaót iszogatva, éjszaka, és figyelni Párizs külvárosának halovány fényeit. Talán oda sem kellett volna költöznöm Londonba, nyugodtan leélhettem volna az életemet itt. Hiszen itt olyan tökéletes minden..És akkor legalább nem kellene görcsölnöm olyan ügyek miatt, mint például, hogy a barátomat éppen a szemem láttára tartóztatták le.

Sóhajtottam egyet, és még jobban összehúztam magamon a testemet takaró plédet. Odabent a lakásban mindenki éli a megszokott életét. Szinte én egy kis apró darab vagyok a családban. Olyan vagyok, mint egy szemeteskuka. Senki sem keres. Szinte az egész napomat idekint töltöttem. És gondolkodtam. Vissza akarok én egyáltalán költözni Londonba? Hülye gondolatok. Persze, és vissza is fogok költözni.  És talán majd minden jobb lesz..

Mélyet sóhajtottam, és felkeltem a kényelmes fotelból. Lassan sétáltam vissza a házba, és unottan forgattam a szememet, ahogy anya jött felém mosolyogva.

-Már azt hittem, hogy az éjszakát is odakint töltöd – elcsépelten viccelődött, mire forgattam a szemem.

-Tudod, kint kifogytam a kakaóból. És miután a teraszon nem tudok magamnak készíteni, muszáj volt bejönnöm.. – magyaráztam.

-Ah, értem – csalódottan sóhajtott. – Reméltem, hogy hiányoztunk, hiszen egész nap nem is beszélgettünk.. – kínosan nevetgélt.

-Miről kellene beszélgetnünk? – vontam fel a szemöldököm.

-Mondjuk..öhm..Valami lányos témáról. Mint amiről anya–lánya szoktak beszélgetni, tudod – nevetett.

-Hogyha anya mellett nőttem volna fel, akkor tudnám. De miután ez nekem kimaradt, fogalmam sincs, milyen lehet. És engedelmeddel elmennék lefeküdni – a beszélgetés helyett – magyaráztam, ő pedig kínosan felsóhajtott.

-Jó éjt, kincsem – hajolt oda hozzám, én pedig ösztönösen hátra.

Nem értem; miért akar egy év alatt mindent rendbehozni, amit egy év alatt elrontott? 

Hiszen ezt biztosan ő is tudja, hogy lehetetlen. Kerüljön el engem. Jó messzire.

-Kérlek, csak egy puszi – könyörgött, én pedig hevesen ráztam a fejem.

-Jó éjt, anya – kezeimmel megfogtam a vállát, és óvatosan eltoltam őt az utamból.

Utálok ilyen lenni, komolyan úgy érzem, mintha nem ugyanaz az Eleanor Fherenzie lennék, aki régen voltam.

Rengetegen mondták már, hogy ha belekerülsz egy rossz társaságba, akkor átnevelnek téged. Megváltozol, és ezt túl későn veszed észre – akkor, hogyha már mindenkit elmartál magad mellől. De kétlem, hogy Zayn engem átnevelne, vagy valami ilyesmi. Hiszen miattam próbálja lecsökkenteni A bandával töltött idejét. Ha az lenne a célja velem, hogy más emberré formálna, akkor valószínűleg mindig magával rángatna – mindenhova. És próbál megváltozni. Miattam. Igaz, néha sikerül neki, néha nem. Azért néha érzem, hogy mikor velem van, durva. Megértem, és tudom, és tényleg tisztelem benne, hogy próbálja kontrollálni magát, csakis miattam. De az olyan énjétől még mindig kiráz a hideg.

Fáradtan dőltem bele az ágyamba, ahogyan a szobámba értem. Egyszerűen a város bámulásától elfáradtam.

Vajon Zayn hogy van? Jól viseli a börtönéletet? Mondjuk, azt ki viseli jól? Megbolondultál, Fherenzie. Ó, Istenem..Zayn biztos ezt mondaná. És adna egy puszit az arcomra. De én elfordítanám a fejem, és az ajkaimra adna egy puha csókot. Összekuncognánk. Magamhoz ölelném. Belélegezném az illatát..

Hagyd abba, Fherenzie! Nem lehetsz most ilyen, erős leszel, úgyis mindjárt letelik egy év, és akkor visszarepülsz, és kihozod!

De minek kell ahhoz egy év? Hiszen anyám azt mondta, hogy bármikor visszarepülhetek. Én most akarok visszarepülni. Nem bírom itt ki tovább. Mondjuk már megvolt egy év. 

De..Párizs annyira gyönyörű. Nincs szívem itt hagyni. Kibérelnénk mondjuk egy albérletet Zayn-nel. Én csatlakoznék a Párizsi Balettársulathoz, ő pedig tanulna.

Kuncogtam, ahogy elképzeltem magam előtt Zayn-t könyvekkel a kezében egy órán.

Milyen szép jövő is lenne..Nem kellene azon idegeskedni, hogy éppen ki fog minket – vagy éppen csak Zayn-t, vagy csak engem – megtámadni az utcán.

Túl szép jövő – túl bizonytalan.

Sóhajtottam, és az oldalamra fordultam. A takarót a testem köré terítettem, és a függönyön beszűrődő halovány fényeket néztem. Soha nem fogom megunni, úgy érzem.

Szemeim nehezek voltak, és egy hangos ásítás után lecsuktam a szemeimet, és hamar álomba merültem.

__

Az óra 8 órát mutatott. 8 óra, és már ébren voltam. Mindig később szoktam kelni, de mintha most egy megérzés keltett volna fel nyugodt alvásomból.

Gondolom, említenem sem kell, hogy ki volt az az ominózus személy, akivel találkoztam az álmomban. Minek? Fölösleges időpazarlás lenne Rá gondolnom. De késő. egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből Őt. Folyamatosan azon kattogok, hogy vajon minden rendben van- vele. És ez egyszerűen felemészt. Teljesen kész vagyok.

-Áh, jó reggelt, drágám – anyám egy barátságos mosollyal üdvözölt engem, mikor leértem az ebédlőbe.  A család minden tagja egy asztalnál. Hm.

-’Reggelt – motyogtam, és lehuppantam a Brian melletti székre.

-Steve, tedd le azt az újságot, hajnal óta azt olvasod – nézett anyám szúrós szemekkel apára. – Mióta lettél te ennyire rajongója az unalmas reggeli szennylapoknak?

-Amióta az a Malik az utcákon járkált.. – dünnyögte apám, bennem pedig az ütő is megállt.

Amióta az a Malik az utcákon járkált…

-Milyen Malik? – vadul dobogó szívvel kérdeztem, a szám pedig teljesen kiszáradt.

Ez nem lehet Ő… lehetetlen!

-Valamilyen Zayn, vagy mi.. – nézett rám. – Talán nem ismered?

-Természetesen nem ismeri, Eleanor előkelő balettiskolába jár, honnan ismerné? – magyarázta, de én azonban leblokkoltam.

A francba.

-Ugye, drágám, nem ismered? – szúrósan nézett rám anyám.

Száradt ajkaimat résnyire kinyitottam, és vadul dobogó szívvel válaszoltam:

-Ő a barátom.