33.fejezet (+16)

Hy drágák! (: Itt is van a következő rész, amit jelenleg nem én írtam. Ugyanis történtek a blog életében elég meghatározó változások. A blogot nem én írom tovább! Ennek legfőképpen családi okai vannak, de van benne személyes dolog is. A lényeg a lényeg - a blog Brittany közreműködésével folytatódik tovább, az egyik fejléckészítőm segítségével. Úgyhogy ez a rész már az ő keze munkája, és tényleg sajnálom, de családi okok miatt már nem tudtam én folytatni. De a blog folytatódni fog, csak nem az én kezem munkám által :) Tényleg, elképesztően sajnálom, hogy belevágtam egy második évadba, most meg ezek történtek..rettenetesen sajnálom. De már nincs mit tenni, muszáj volt meghoznom ezt a döntést.:( Úgyhogy átadom a helyet Brittany munkájának, amiről annyit, hogy +18. És ha én írnám tovább, akkor is ebben a részben az ő segítségét kértem volna, mert énnekem elég nehéz lett volna ilyen részt írni. Szóval. Köszönöm ezt a fél évet, remélem marad még olvasó, hogy megint változott valami. ( A részben előfordulnak trágár szavak!!) (Brittany elfelejtette volna odaírni :DD ) ( És a fogalmazás jelen idejű - azt elfelejtettem mondani neki, hogy múlt időben fogalmaztam régen, de mindegy..) ( nem lesz több zárójel)

xoxo e., Brittany x

-Maga ölte meg Derek Watsont? – már vagy órák óta ezzel a szarsággal cseszeget, de egyszerűen nem képes felfogni a hülye agyával, hogy nem! Nem én öltem meg, és igazából kicseszettül zavar, hogy mindenki rajtam röhög, hogy miért tiltakozok, ha egyszer megtörtént. Én meg azért röhögök rajtuk, mert olyanok, mint pár tyúk, akikkel dolgom volt életem során; annyi az ész bennük, mint bennem jelenleg a kedvesség.

-Kurvára nem én voltam! – csattanok fel, és idegesen felpattanok a székből.

Kicseszettül elegem van már ebből az elcseszett helyből, csak haza akarok menni, és rohadtul egyedül lenni. Azt akarom, hogy vége legyen ennek az egész szarságnak, Eleanor-t akarom, rohadtul hiányzik.

-Ne tagadja – féloldalasan elmosolyodik. – Tudja, vannak információink magáról, és.. a dolgairól, Mr. Malik – szinte már nevet, nekem pedig már az ajkaimat kell harapnom, hogy ne verjem pofán.

-A dolgaimról? – sziszegem, de már fogalmam sincs, meddig bírom tartani magam. Szétlőném a fejét, egyetlen lövéssel. – Mégis miféle dolgokról beszél?

-Oh, ne tegye magát, mintha fogalma sem lenne, hogy miről beszélek – legyint nevetve, én az asztal szélét markolom.

-Maga egészen irritáló, de már gondolom mondták – mondom rekedtesen, és visszaülök a székembe.

-Elhiheti, minden egyes kihallgatás során megkapom, de engem ezek a bókok csak nevettetnek – hangosan felnevet, engem pedig abban a pillanatban elönt a düh.

A székemből gyorsan felugrok, és felé sétálok.

-Mr. Malik, hülyeséget csinál – dadogja, mire én nevetek.

-Ha nem volna ennyire zavaró a jelene, akkor talán meggondolnám magam. De sajnos erre kevés az esély…

-Börtönben van!

-Melyik sarokba szarjak? – vonom fel a szemöldököm.

-Meg fogja bánni.. – arca falfehér, én pedig diadalmat érzek a testemben. Egyszerűen jó látni és érezni, hogy most én irányítok, az én szabályaim szerint játszunk. És látni azt, hogy mindjárt beszar, annyira fél tőlem, nagyon jó érzés valójában. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok örülni annak, ha egy rendőr könyörög az életéért. Megfordult a kocka.

Diadalmasan mosolygok, és hallom, hogy kopognak az ajtón.

-Szabad.. – szinte már cincog alattam.

-Mr.Malik-nak látogatója van – hadarja egy női hang kintről, mire felvonom a szemöldököm.

-Mondja meg neki, hogy engedje be – mondom, és az alattam ülő rendőrre nézek.

Ajkai remegnek, és érzem, hogy egész testében remeg. Bólint, és résre nyitja kiszáradt ajkait.

-E-Engedje be – dadogja.

-És akkor most normális ember módjára! – kiáltok rá, mire behunyja a szemét, és aprót bólint.

-Engedje be! – erőteljesebben szól, és én bólintok.

Az ajtó nyikorogva kinyílik, de én szememet még mindig a remegő rendőrön tartom. Szinte vigyorgok, ahogy látom, hogy mennyire reszket, és hogy mennyire fél. Azt mondják, nincs hatalmam. Hogy nem tudok uralkodni az emberek felett. Ennek a fele sem igaz. Hatalmam van. Minden ember engem szolgál, akivel egyszer találkoztam már. Én irányítom őket, ők pedig leborulnak előttem, és akaratuk ellenére szolgálnak engem.

-Megjött a látogatója, Mr.Malik – suttogva motyogja, mire újra elnevetem magam.

-Beszart tőlem, nem igaz? – kérdezem nevetve, és látom, ahogy a szemeit forgatja. – Ne magyarázza meg nekem, hogy nem. Csak magára kell nézni. Remeg, mint a kocsonya.

-Itt a látogatója – szinte olyan, mint egy kisegér, aki azért könyörög, hogy ne egyék meg. Nagyon vicces. Nem is gondoltam volna egész életemben, hogy egy rendőr fog alattam könyörögni, hogy engedjem el.

-Rendben – állok el előle. – Akkor maga ki is mehet.

-Mr.Malik..

-Menjen ki! – kiáltok rá, mire reszketve bólint.

Feláll a székből, és kifelé botorkál. Sóhajtok, és a hajamba túrok. A fejemet nem fordítom a látogatóm irányába, nem igazán vagyok rá kíváncsi, hogy ki jött meglátogatni. Biztosan majd kiselőadást fog tartani arról, hogy miért csináltam. De a rohadt életbe! Nem én öltem meg azt a senkiházit! Volt pár összetűzésem vele, de még ahhoz is szemétnek találtam, hogy megöljem. Biztos, hogy nem az én bandámból ölték meg. Ott én irányítok. Csak én ölhetek – vagy mások is csak akkor, hogyha én adok nekik engedélyt. Biztos vagyok benne, hogy valaki keménykedni akart; de nem az én bandámból.

Hallom, ahogy az a valaki mocorog az ajtó előtt. Ha nem Eleanor az, akkor nem is vagyok rá kíváncsi. De ő most biztos hogy nem. Hiszen ő most boldogan él Franciaországban, pont a szaréletű barátját akarja meglátogatni a sitten. Őneki biztos, hogy több esze van ahhoz.

-Zayn? – egy édes hang kérdezi, mire a pulzusom az egekbe szökik.

A szívem hevesen ver, az ajkaim szinte kiszáradnak.

Lassan fordítom a fejem a látogatóm felé, a látványtól elkerekednek a szemeim. Eleanor áll ott. A hatalmas fekete bőröndje jobb oldalán van kitámasztva. Hosszú, barna haját összefogta, és engedte a bal vállára hullani. Arcára néztem. Bár ne tettem volna. Szemei alatt karikák, gyönyörű mélykék szemei enyhén pirosak. Nem lehet ő..A sok szar kajától, amit itt kaptam biztosan meghülyültem.

-Eleanor? – kérdezem, a szemeimet nem tudom levenni tökéletes testéről.

Engem néz, szinte éget minden egyes pillantása. A száját elhúzza, és beleharap alsó ajkának bal sarkába. Bassza meg. Megőrülök. Ez az egyik gesztus, amitől egyszerűen kikészülök. Amikor az ajkait harapdálja. Szerintem tudat alatt csinálja, és fogalma sincs róla, mit okoz ilyenkor bennem.

Félénken közelebb lép hozzám, én pedig nem tudom levenni a szemeimet róla. A törékeny testéről, ami egyre közelebb kerül hozzám. Csak állok, mint egy idióta, és őt nézem. De egyszerűen nem tudom levenni róla a szemem.

-Mit keresel itt? – bököm ki halkan, a szemöldökömet ráncolom. Tényleg nem értem, mi a franc történik most, de tetszik, hogy újra velem van. Tetszik, de ugyanakkor zavar is.

-Én csak.., - kezdi, és még közelebb lép hozzám. – Én csak gondoltam, kell most a segítség neked. – mondja elhaló hangon.

-Miféle segítségre gondolsz? – a szemöldököm ráncolom, és az arcára nézek. Még mindig az alsó ajkát harapja, én pedig majdnem ott rávetem magam. Nem értem, miért csinálja, de komolyan, elég nehéz már kontrollálnom magam. Még pár ilyen akció, és itt fogok nekiesni.

-Egy lelki segítség… mármint, a barátnőd vagyok, és érted.. – suttogja, és még közelebb lép hozzám. Most azt várja, hogy megöleljem? Vagy csókoljam meg?

-Nem, nem értem – ráncolom a homlokomat.

Sóhajt egyet, és még jobban szünteti kettőnk között a távolságot. Arcát a mellkasomba fúrja, lemerném fogadni, hogy a feje vörös, akár egy paradicsom. Karjaimmal gyengéden körbefogom a hátát, de nem annyira, mint amennyire szoktam. Nem tudom, miért lettem ennyire hideg, és hűvös vele, de most valahogy nem kívánom a társaságát. Nem kívánom, hogy elmondja, mennyire jó volt neki Párizsban, nem szeretném, ha elmondaná, mennyire hiányoztam neki.

-Miért jöttél ide? – próbálom őt bátorítani, szóra bírni.

A kezeimet elveszem a hátáról, ő kibújik az ölelésből. Szemei az enyémbe fúródnak, az ujjamat az arcához vezetem. Gyengéden végigsimítom az arcát, élvezem, hogy olyan puha a bőre. Mélyen a szemembe néz, míg én az arcát simogatom.

-Látni akartalak – böki ki halkan, mire halványan elmosolyodok. – Mi az?

-Látni akartad a fos barátodat, ráadásul a sitten? Felrúgtad az ottani életedet, Darling – rázza a fejét, és őszintén meglep, hogy tiltakozik.

-Egyáltalán nem vagy fos.. – elpirul, és lehajtja a fejét. Valószínűleg a durva szó utánzása miatt elpirult, és meg kell jegyeznem, ilyenkor elképesztően édes. Többször beszélhetnénk így, mocskosan egymáshoz. Tisztában vagyok vele, hogy a falak körülötte még nem szakadtak le teljesen, még mindig van benne valami tartózkodás, valami visszafogottság. Fel fogom benne ezeket oldani, teljesen át fogja magát adni nekem.

-Beszélj még így… – suttogom a fülébe rekedtesen. Azt akarom, hogy piszkos dolgokat suttogjon a fülembe, azt akarom, hogy keményen csókoljon meg, hogy túrjon bele a hajamba, és hogy mondja el, mennyire tetszik neki, amit vele csinálok.

-Hogy? – kérdezi ártatlanul. Még egy dolog, ami feltüzel benne. Az a kicseszett ártalmatlansága. Nem tudja, tudatában sincs annak, hogy mennyi dolog őrjít meg benne.

-Beszélj velem csúnyán, Eleanor – kezeim újra a hátát simogatják, és a nyakához hajolok. Bőre illata teljesen elkábít, ráadásul hallom, ahogy nyöszörög. Bassza meg. Kikészülök, ráadásul még hozzá sem értem.

-Még sohasem csináltam ilyet senkivel – vallja be, és érzem, hogy egész testében lángol. Aprót kuncogok, ajkaimmal közelítek a nyaka felé. Egy aprót lehelek a forró bőrére, és látom a libabőrt, ami keletkezett a testében.

-Akkor itt az idő, Baby – mondom egy lehelettel, és egy apró puszit helyezek a nyakára. Sóhajt egyet, mire erősödik a fogásom a háta körül, és a csípőmet nekinyomom. Eleanor száját egy hangos nyöszörgés hagyja el, és erősebben kezdem szívni a nyakát. Kezével a hajamba túr, és érzem azt a furcsa görcsöt a hasamban, amit Eleanor érintése okoz bennem. Mintha ezernyi apró tűzijáték robbanna a gyomromban, de valóban nagyon kellemes bizsergető érzés, amit ilyenkor érzek.

-Zayn – nyöszörög, mire elmosolyodok. Ujjai erősebben markolnak a hajamba, míg én folytatom a csípőm mozgatását, és a nyaka szívását. Annyira jó az illata. Bassza meg, eszeveszettül kívánom most őt. Soha nem éreztem még ilyet egyik tyúkkal sem, akivel életem során együtt voltam. Ővele más..sokkal romantikusabb, sokkal érzelmesebb, mint azokkal a lányokkal, akik csak egy szexre kellettek nekem. Annyira akarom őt, még talán lányt sohasem kívántam így.

-Mond el, Eleanor. Mond el, mit csináljak veled – motyogom a bőrébe, és újra látom a libabőrt, ahogy végigfut a testén. – Csak kérned kell, és én megteszem, Drága.

Tetszik a reakciója, ahogy közelebb húz magához, fejét a vállamra hajtja. A fülembe nyöszörög, ami miatt egyre jobban kikészülök, és nem bírom kontrollálni magam. Most akarom őt, le akarom vetkőztetni. Azt akarom, hogy az enyém legyen, testének minden egyes pontja. Kicseszettül akarom őt, most, itt.

-Menjünk a falhoz – suttogja a fülembe, és hallom, ahogy hangosan nyel egyet.

Bólintok, és elkezdem a fal felé tolni. Háta hamar találkozik a hideg fallal, én pedig rögtön beszorítom közém, és a betonfal közé. Hevesen kezdem el csókolni, ujjai gyorsan megtalálják újra a hajamat. Erősen meghúzza, mire a szájába nyögök. Fogalmam sincs, ezeket miért csinálja, de kicseszettül kikészít.

-Vedd le a pólódat – mondja egy lehelettel.

Elmosolyodok, és kicsit meglepődök, hogy most ő irányít. De igazából tetszik, és izgat az ötlet. Láttam az arcán, hogy kipirult, a pulzusa biztos az egekben van. Látom a szemében a vágyat irántam, és ez még jobban feltüzel. Elszakadok tőle, és egy gyors mozdulattal kapom le magamról a pólómat. Gyorsan odahajolok hozzá, és keményen kezdem csókolni. Amint nyelve hozzáér az enyémhez, libabőr fut rajtam végig, és érzem azokat a furcsa tűzijátékokat a gyomromban.

-Vegyél le mindent – suttogja kipirultan, mire mosolygok.

Valójában tényleg tetszik az ötlet, hogy ő irányít. Furcsa, már megszoktam, hogy mindig én irányítok. De most itt van ez a lány, aki nem csak a szex miatt kell nekem. Szeretem őt. Lányt még ennyire nem szerettem, mint őt most.

Érzem ujjait a szabadidőm szélénél, ahogy gyengéden simogatja a bőrt. Sóhajtok, és most én érzek libabőrt mindenütt a testemben. Puha ujjai érzékien simogatják a hasam alatti bőrt, én pedig érzem, hogy teljesen kikészültem. Már csupán az érintésétől érzem, hogy mindjárt itt a vég. A levegőt sűrűbben kapkodom, ahogy elkezdi egyre lejjebb tolni a nadrágomat. Érzem, hogy ujjai mennyire remegnek, biztosan még sohasem csinált hasonlót, és tetszik, hogy én vagyok neki az első. Annyira felizgat a tapasztalatlansága, és annyira jó érzés, hogy mindenben én vagyok neki az első.

Érzem, hogy a nadrág teljesen lekerül rólam, és érzem Eleanor remegő ajkait az enyémeken. Ő még teljesen fel van öltözve, de mintha olvasna a gondolataimban, ujjait most az ő farmernadrágjának gombjaihoz irányítja. Még sohasem néztem végig, milyen lehet, ha egy lány maga vetkőzik le. Mindig én csináltam. És most jó, hogy végre láthatom.

Ujjai remegnek, ahogy a gombjaival babrál. Mikor kigombolja, sietősen letolja a nadrágját, a bugyijával együtt. Közelebb préselem a testem hozzá, ő felugrik az ölembe, és lábait a derekam köré fonja.

-Szeretlek, Zayn – suttogja a fülembe.

-Szeretlek, Darling – mondom neki, majd előretolom a csípőm. 

32.fejezet

Sziasztok! :) Hát akkor..itt is lenne. Ezennel megkezdjük (dobpergés) a MÁSODIK ÉVADOOOT.  De ne számítsatok 30 részesre.Én olyan 15 - 20 részesre terveztem, de ahogy magamat ismerem, ez biztos változni fog :D

Amúgy észrevettétek?? Eltűntek a rendszeres olvasók!! Oké, ma ezen dühöngtem pár órát, de akkoris mi az már?! Kiakadtam. 

De mindegy, majd biztos visszajönnek..ajánlom nekik. Ja, és ezentúl új betűtípus lesz. :D Új évad, új betűtípus :D

Jó olvasást!

Millió púx XX

e. xx

Franciaország, 2014.

Párizs apró kis elszigetelt városrészébe beköszöntött a tél – újra. Talán eddig egyik karácsonyom sem volt ennyire rideg, mint ami most volt előkészülőben.  3 nap van hátra, és itt a boldogság ünnepe. Már akinek az. Ugyanis, Eleanor Fherenzie ismét görcsöl valamin. Vagy éppen valakin. A repülőtéren nem éppen barátságos módon váltunk el. Szó szerint elszaggatták tőlem Őt. A tömeg pedig tolt a repülő felé, így kénytelen voltam sodródni az emberekkel, magam mögött hagyva mindent, és Zayn-t. Fogalmam sincs, mi volt ez a „gyilkosságos- sztori”. De nem is igazán érdekel. Egy dolog kell nekem csak. Zayn. De ő mindenekfelett.

A reptér óta nem beszéltem vele. Tisztában vagyok vele, hogy ő most le van tartóztatva, és senkivel sem beszélhet – csak ha valaki személyesen megy meglátogatni. Amit pedig tervezek, miután egy év szünet után visszarepülök Londonba. Addig viszont nem fogom őt hívni, ahogy szerintem ő sem engem. Hiszen pont azt engedik meg a letartóztatott foglyoknak, hogy a barátnőiket hívogassák. Szürreális.

Igyekeztem mindent kizárni, és csak az éjszakai fényekre figyelni. Olyan gyönyörű itt minden. Talán egész életemben erre vágytam. Hogy kint üldögéljek a gangon, egy forró bögre kakaót iszogatva, éjszaka, és figyelni Párizs külvárosának halovány fényeit. Talán oda sem kellett volna költöznöm Londonba, nyugodtan leélhettem volna az életemet itt. Hiszen itt olyan tökéletes minden..És akkor legalább nem kellene görcsölnöm olyan ügyek miatt, mint például, hogy a barátomat éppen a szemem láttára tartóztatták le.

Sóhajtottam egyet, és még jobban összehúztam magamon a testemet takaró plédet. Odabent a lakásban mindenki éli a megszokott életét. Szinte én egy kis apró darab vagyok a családban. Olyan vagyok, mint egy szemeteskuka. Senki sem keres. Szinte az egész napomat idekint töltöttem. És gondolkodtam. Vissza akarok én egyáltalán költözni Londonba? Hülye gondolatok. Persze, és vissza is fogok költözni.  És talán majd minden jobb lesz..

Mélyet sóhajtottam, és felkeltem a kényelmes fotelból. Lassan sétáltam vissza a házba, és unottan forgattam a szememet, ahogy anya jött felém mosolyogva.

-Már azt hittem, hogy az éjszakát is odakint töltöd – elcsépelten viccelődött, mire forgattam a szemem.

-Tudod, kint kifogytam a kakaóból. És miután a teraszon nem tudok magamnak készíteni, muszáj volt bejönnöm.. – magyaráztam.

-Ah, értem – csalódottan sóhajtott. – Reméltem, hogy hiányoztunk, hiszen egész nap nem is beszélgettünk.. – kínosan nevetgélt.

-Miről kellene beszélgetnünk? – vontam fel a szemöldököm.

-Mondjuk..öhm..Valami lányos témáról. Mint amiről anya–lánya szoktak beszélgetni, tudod – nevetett.

-Hogyha anya mellett nőttem volna fel, akkor tudnám. De miután ez nekem kimaradt, fogalmam sincs, milyen lehet. És engedelmeddel elmennék lefeküdni – a beszélgetés helyett – magyaráztam, ő pedig kínosan felsóhajtott.

-Jó éjt, kincsem – hajolt oda hozzám, én pedig ösztönösen hátra.

Nem értem; miért akar egy év alatt mindent rendbehozni, amit egy év alatt elrontott? 

Hiszen ezt biztosan ő is tudja, hogy lehetetlen. Kerüljön el engem. Jó messzire.

-Kérlek, csak egy puszi – könyörgött, én pedig hevesen ráztam a fejem.

-Jó éjt, anya – kezeimmel megfogtam a vállát, és óvatosan eltoltam őt az utamból.

Utálok ilyen lenni, komolyan úgy érzem, mintha nem ugyanaz az Eleanor Fherenzie lennék, aki régen voltam.

Rengetegen mondták már, hogy ha belekerülsz egy rossz társaságba, akkor átnevelnek téged. Megváltozol, és ezt túl későn veszed észre – akkor, hogyha már mindenkit elmartál magad mellől. De kétlem, hogy Zayn engem átnevelne, vagy valami ilyesmi. Hiszen miattam próbálja lecsökkenteni A bandával töltött idejét. Ha az lenne a célja velem, hogy más emberré formálna, akkor valószínűleg mindig magával rángatna – mindenhova. És próbál megváltozni. Miattam. Igaz, néha sikerül neki, néha nem. Azért néha érzem, hogy mikor velem van, durva. Megértem, és tudom, és tényleg tisztelem benne, hogy próbálja kontrollálni magát, csakis miattam. De az olyan énjétől még mindig kiráz a hideg.

Fáradtan dőltem bele az ágyamba, ahogyan a szobámba értem. Egyszerűen a város bámulásától elfáradtam.

Vajon Zayn hogy van? Jól viseli a börtönéletet? Mondjuk, azt ki viseli jól? Megbolondultál, Fherenzie. Ó, Istenem..Zayn biztos ezt mondaná. És adna egy puszit az arcomra. De én elfordítanám a fejem, és az ajkaimra adna egy puha csókot. Összekuncognánk. Magamhoz ölelném. Belélegezném az illatát..

Hagyd abba, Fherenzie! Nem lehetsz most ilyen, erős leszel, úgyis mindjárt letelik egy év, és akkor visszarepülsz, és kihozod!

De minek kell ahhoz egy év? Hiszen anyám azt mondta, hogy bármikor visszarepülhetek. Én most akarok visszarepülni. Nem bírom itt ki tovább. Mondjuk már megvolt egy év. 

De..Párizs annyira gyönyörű. Nincs szívem itt hagyni. Kibérelnénk mondjuk egy albérletet Zayn-nel. Én csatlakoznék a Párizsi Balettársulathoz, ő pedig tanulna.

Kuncogtam, ahogy elképzeltem magam előtt Zayn-t könyvekkel a kezében egy órán.

Milyen szép jövő is lenne..Nem kellene azon idegeskedni, hogy éppen ki fog minket – vagy éppen csak Zayn-t, vagy csak engem – megtámadni az utcán.

Túl szép jövő – túl bizonytalan.

Sóhajtottam, és az oldalamra fordultam. A takarót a testem köré terítettem, és a függönyön beszűrődő halovány fényeket néztem. Soha nem fogom megunni, úgy érzem.

Szemeim nehezek voltak, és egy hangos ásítás után lecsuktam a szemeimet, és hamar álomba merültem.

__

Az óra 8 órát mutatott. 8 óra, és már ébren voltam. Mindig később szoktam kelni, de mintha most egy megérzés keltett volna fel nyugodt alvásomból.

Gondolom, említenem sem kell, hogy ki volt az az ominózus személy, akivel találkoztam az álmomban. Minek? Fölösleges időpazarlás lenne Rá gondolnom. De késő. egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből Őt. Folyamatosan azon kattogok, hogy vajon minden rendben van- vele. És ez egyszerűen felemészt. Teljesen kész vagyok.

-Áh, jó reggelt, drágám – anyám egy barátságos mosollyal üdvözölt engem, mikor leértem az ebédlőbe.  A család minden tagja egy asztalnál. Hm.

-’Reggelt – motyogtam, és lehuppantam a Brian melletti székre.

-Steve, tedd le azt az újságot, hajnal óta azt olvasod – nézett anyám szúrós szemekkel apára. – Mióta lettél te ennyire rajongója az unalmas reggeli szennylapoknak?

-Amióta az a Malik az utcákon járkált.. – dünnyögte apám, bennem pedig az ütő is megállt.

Amióta az a Malik az utcákon járkált…

-Milyen Malik? – vadul dobogó szívvel kérdeztem, a szám pedig teljesen kiszáradt.

Ez nem lehet Ő… lehetetlen!

-Valamilyen Zayn, vagy mi.. – nézett rám. – Talán nem ismered?

-Természetesen nem ismeri, Eleanor előkelő balettiskolába jár, honnan ismerné? – magyarázta, de én azonban leblokkoltam.

A francba.

-Ugye, drágám, nem ismered? – szúrósan nézett rám anyám.

Száradt ajkaimat résnyire kinyitottam, és vadul dobogó szívvel válaszoltam:

-Ő a barátom.

The End Of Season 1.

-Mi? – nyögtem fel. – Azt kéritek tőlem, hogy 19 év után, csak úgy utazzak vissza hozzátok? Ez nem lehet! Anya, nekem itt van az életem, nem hagyhatom el egyik napról a másikra!

-Kicsim – anya hangja hirtelen könyörgő lett. – De már mióta nem láttál minket. Mindenkinek nagyon hiányzol. És..végül is itt élünk mi is, a szüleid. Egy normális családban a szülőkkel lakik a gyerekük, nem?

-Jaj, anya, nehogy elkezdj nekem kiselőadást tartani arról, hogy milyen egy normális család! Pont mi vagyunk a mintapéldái annak, hogy milyen egy abszolút elcseszett család. Úgyhogy kérlek, ne tedd magad. Nem vagyunk mi jó család!

-Eleanor, ne mondj ilyet, kérlek – sírt volna? A hangja úgy hangzott. – Legalább csak egy évre gyere vissza! Hogy megbeszéljünk mindent. És akkor talán jobb lesz, minden. – suttogta.

Éreztem, hogy valahol, valahol nagyon mélyen fájni kezdett valami. És ez most nem a gyomrom volt. Ez a lelkem volt. Nyomasztott és depressziós hangulatba kerültem – újra.

-Csupán egy évre? Ez azt jelenti, hogy többre már ott sem tartanátok? – vontam fel a szemöldököm.

-Eleanor, tudod, hogy nem így értettem. – lehelte. – A repülőjegyedet már lefoglaltam. Mindenképpen szeretnénk, hogy a ma induló repülővel iderepülj hozzánk. Csak egy évre. Hogy tisztázzunk mindent. És ha szeretnél, vagy nem érzed itt jól magad, akkor bármelyik nap visszaköltözhetsz Londonba. Ahogy szeretnéd, életem.

Mélyen az ajkaimba haraptam, és komolyan elkezdtem megfontolni az ajánlatát. Hiszen már majdnem 20 éve nem láttam a szüleimet. És most itt lenne a lehetőség.

De..Zayn..

Mondjuk, akit igazán szeretsz, azzal akkor sem szakad meg a kapcsolat, ha éppen kilométerekre vagy tőle. Telefon, webkamera, sms..annyi féle módszer van tartani a kapcsolatot..de.. az mégsem ugyanaz. Nem tudok hozzábújni, amikor szomorú vagyok, nem tudom megcsókolni, amikor a legnagyobb szükségem van rá. És sokan mondják, hogy a távkapcsolatok nem bírják sokáig. De én azt szeretném, hogy örökké tartson. Ne csak egy éves fellángolás legyen.

-Várlak – mondta anya, majd letette a telefont.

Vadul zakatoló aggyal dobtam le magam mellé a telefont. Úgy dobáltam, mintha ő lenne a hibás mindenben. Pedig nem. Én vagyok a hibás. Miért szerettem bele Zayn-be? Miért találkoztunk? Miért kezdett ragaszkodni hozzám? Mindenben én vagyok a hibás, én!

Nem akarok Zayn-től elbúcsúzni. Úgy akarok elmenni, hogy ő majd csak az üres házra talál rá, én pedig már messze járok. Nem akarok tőle elbúcsúzni, mert az csak megnehezítené. Mi értelme van? Hiszen majd egy év múlva úgyis látjuk egymást..vagy nem?

Hirtelen késztetést éreztem, hogy az eldobott telefonomért nyúljak, és tárcsázzam Zayn-t. De nem akarom. Így is elég nehéz lesz. De el fogok menni. És ott leszek egy hetet, és mindent letisztázunk, és úgy jövök vissza, hogy a repülőtéren Ő fog rám várni.

-Elmegyek. Elutazom – suttogva magyaráztam magamnak, és igyekeztem biztosítani magam arról, hogy nem csinálok hülyeséget. – Elmegyek..és minden jobb lesz. Minden olyan lesz, mint régen.

Az ajkamba haraptam, és vágyakozva néztem a széken heverő pólóra. Kétségtelenül az övé. Itt hagyta egyszer véletlenül, én pedig már túl szerelmes voltam hozzá, hogy visszaadjam neki. Rengetegszer aludtam már benne, és nagyon bánom, de az illata már kezdett elveszni belőle. Az az elképesztő illat, ami képes minden emléket előhívni belőlem.

Lehunytam a szemeimet, és hagytam egy kövér könnycseppet végiggördülni az arcomon. Fogalmam sincs, mibe kevertem magam, és hogy ebből jól fogok-e kijönni majd egy év múlva.

Mellesleg; egy év nagyon hosszú idő. Egy év alatt képes minden megváltozni, minden. Lehet, hogy egy év múlva már csak egy puszta jó emlék lesz az az egész mindkettőnk számára. Csak mosolyogni fogunk rajta, és egy vállrándítással  elintézzük az eltel fél évet. Elmegyünk egymás mellett az utcán, mosolygunk, de fájni fog. Mert a szerelem elszáll, de az emlékek megmaradnak. Azokat nem tudod kitörölni, akárhogy is próbálkozol vele.

Nem akarom, hogy ez legyen. Ragaszkodom hozzá, szükségem van rá!

De a szüleim..a szüleimet már majdnem 20 éve nem láttam. És most itt lenne a lehetőség. Bár bepótolni nem lehet az elvesztett éveket, talán egy kicsit közelebb leszünk majd egymáshoz. De ezért milyen árat kell majd fizetnem?

Pityeregve álltam fel az ágyamból, és a széken pihenő pólóért nyúltam.

Az érintése, a tapintása, az illata.. minden Ő..

Éreztem valamit szorítani a mellkasomban. Nem, most nem lehetek ilyen érzékeny. Sírhatnékom van..fáj.. Nem akarom itt hagyni, azt akarom, hogy ő is jöjjön velem. Azt akarom, hogyha nem is jön velem, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat..hogy beszéljünk, és hogy monitoron keresztül meg tudjam csókolni, és magamhoz ölelni.

Mélyen az alsó ajkamba haraptam, és engedtem, hogy a könnyeim beborítsák az arcomat.

Bárcsak két részre tudnék szakadni! Az egyik felem itthon maradna, a másik pedig menne, a családjához, és a szülővárosába.

Elhatároztam, hogy elmegyek itthonról – nem szabad meggondolnom magam. A jegyek már megvannak, nekem már csak annyi a dolgom, hogy felüljek a repülőre, és ott maradjak.

Agresszívan töröltem le az arcomról a könnycseppeket, és újra éreztem, hogy erősödök. Belülről.

A szekrényemhez siettem, és előkaptam a bőröndömet.  Gyorsan dobáltam bele a ruháimat, és furcsálltam, hogy a könnyeim már nem folynak. Tényleg képes erre az ember? Képes beprogramozni az agyát? És én képes vagyok erre?

Mikor a szekrényem kiürült, nehezen becsuktam a bőröndömet.

Nincs visszaút.

Magamra kaptam egy farmert, és egy pólót, és már futottam is a lépcsőn a bőröndömmel a kezemben. A póló után már nem nyúltam vissza – azt akartam, hogy megvárjon, és ha már akkor nem lenne mi, akkor legyen az önsanyargatásomnak témája.

Magamra kaptam a cipőmet, és a bőröndömet szorongatva, remegő kézzel zártam be az ajtót. Viszlát egy év múlva.

*

Ütemes léptekkel haladtam A banda gyülekező helyére. Már voltam itt egyszer, szóval ismerem a járást. Zayn feltehetőleg itt van – hiszen minden szabad percét A bandával tölti.

A helytől még mindig megijedtem, hiszen egy elhagyott raktárépület az erdő legeldugottabb zugában. Rémisztő.

Az alsó ajkamba haraptam, és bekopogtam.

-Baby, engem keresel? – egy férfihangot hallottam magam mögül, mire összerezzentem. Kétségtelenül az Ő hangja. Ó, Istenem, még mindig beleremegek..

-I-Igen – dadogtam, és lassan megfordultam.

-Mit keres a bőrönd a kezedben? Készülsz valahova? – felvonta a szemöldökét, és közelebb sétált.

-Anyám telefonált…- leheltem.- Azt akarja, hogy költözzek vissza Franciaországba. – hangom elhaló volt, és nagyon halk.

-És te vissza is mész – motyogta, és még közelebb lépett.

Fejemet lehajtottam, és mélyen az ajkamba haraptam. Ez a férfi kikészít. Elmegyek. De nem nélküle.

-Azt akarom, hogy te is gyere velem – suttogtam, a szememet mélyen behunytam.

Libabőr futott rajtam végig, ahogy ujjaival óvatosan az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet.

-Azt akarod, hogy én is menjek veled? – halkan ismételte.

Bólintottam, hang nem jött volna ki a torkomon. Hallottam őt sóhajtani, mire kinyitottam a szemem.

-Tudod, El..nekem itt van az életem. Nem lehet csak úgy felrúgnom mindent..

-Persze, tudom, megértem! Tudom, é-és bocsánat, hogy idejöttem, cs-csak gondoltam megpróbálom – zavartan dadogtam.

-És itt vagy nekem Te, aki mindennél többet jelent – suttogta, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam. – El, nézz rám. – utasított. – Te vagy nekem jelenleg az életem. És ha ehhez az kell, hogy több tíz ezer kilométerre legyek A bandától, akkor megteszem. Mert semmi sem fontos. Csak te. – suttogta, és közelebb lépett. Puha ajkait az enyémekre nyomta, én pedig boldogan karoltam a nyakába, és közelebb húztam magamhoz.

-Szeretlek, El. Túlságosan is ahhoz, hogy engedjem, hogy nélkülem menj el – mosolyogott a csókba, én pedig teljesen boldogan öleltem meg. Mélyen magamba szívtam az illatát, az orrom mélyen belefúrtam a vállába. Zayn erős kezeivel átkarolt, szinte szorított az ölelése. De most nem bántam. Élveztem. Szeretem, nagyon.

_______

-Útlevél, személyi, bla bla bla – nézte át Zayn a cuccait indulás előtt. A reptéren ültünk, egy padon, és ellenőriztük, hogy minden meg van-e. Vagyis..én rendesen átnéztem a cuccaimat, Zayn azonban csak úgy csinált, mint aki átnézné.

-Oké, de ha valamid itthon marad, akkor nem repülünk vissza érte. Majd egy év múlva viszontlátod – csipkelődtem.

-Figyelj, Baby. – Fordult felém, mikor a bőröndjét becsukta. – Ha te ott vagy velem, akkor az bőven elég. Én elvagyok meztelenül is – kuncogva tette hozzá, mire felkaron ütöttem.

-Jól van – duzzogtam, majd nevetve közelebb húzott magához.

A Franciaországba induló utasok megkezdhetik a felszállást.

-Gyere, gyorsan! – sürgettem, majd egymás kezét fogva vágtunk át a hatalmas embertömegen.

-Jegyeket, útleveleket – darálta unottan az ellenőr, mire mindketten odanyújtottuk a dolgainkat.

-Zayn Malik? – egy férfi kiabálta. – Velünk kell jönnie. Letartóztatom gyilkosság vádjával.

VÉGE

30.fejezet - 2.rész

Szótlanul turkáltuk a reggelinket. Unottan szúrtam fel a villámra egy bacon darabot, de gyomrom már nem volt megenni. Csak felszúrtam, és nézegettem. Forgattam a villát, és a számat elhúzva néztem a bacon darabot.

-Kicsim, most úgy őszintén, mit csinálsz? – aggódva kérdezte Zayn.

Gondolom, egy kicsit szokatlan volt neki, hogy a barátnője éppen egy ártalmatlan bacont nézeget, a villáját forgatva.

-Nézem a bacont – adtam meg az egyszerű választ, Zayn válasza azonban egy hitetlenkedő fejrázás volt.

-Szerintem azt inkább enned kellene, nem nézegetned.

-Nem vagyok éhes – feleltem.

-Ezt mondod tegnap este óta – sóhajtotta. – Attól, mert mindkettőnknek nehéz napja lesz, még nyugodtan ehetsz valamit.

Biztatóan rám mosolygott, apró kezeimet az övéhez húzta, és gyengéden összefonta az ujjainkat.

-Az a bacon szeretné, ha megennéd, nézz csak rá – mosolyogva biztatott, mire halványan felnevettem.

-Ó, igen, szinte látom, ahogy azt kiabálja, hogy „Egyél meg!” – kuncogtam.

-Na látod. Akkor itt az idő, hogy végre megedd, és jóllakj valamivel, mert tegnap este nem ettél semmit. – kezeit visszahúzta, hogy újra felemelje a villáját.

-Zayn, nem vagyok éhes – sóhajtva tiltakoztam.

-Eleanor – nézett rám. – Az a bacon fog neked segíteni túlélni, hogy beszélj anyukáddal.  Csak edd meg, és kész.

-Ha végre megeszem ezt a szerencsétlen bacont, akkor nem kell többet ennem, igaz? – angyalian mosolyogtam rá, a szempilláimat rebegtettem.

-Nem, akkor megígérem, hogy békén hagylak – nevetett fel.

Zayn legnagyobb örömére újra felemeltem a villámat, és késztettem magam arra, hogy megegyem a kis darabot. A gyomrom olyan volt, mintha egy apró kis valami lenne – ami nem kér semmit, ami úgy éri, hogy tele van, pedig abszolút nem. Zayn-nek talán igaza van, tegnap este óta nem ettem semmit. De nem is kívánok semmit. A stressz teszi. Aggódok mindenért, ami mostanában történik a környezetemben. És..azt senkinek sem tudom megmagyarázni, hogy mi történik most bennem. Ezt senki sem tudná megérteni, aki még nem élte át azt, amit mi most átélünk.

-Kicsim, min gondolkodsz? – édesen kérdezte.

A villa nagy zajjal kiesett a kezemből, ahogy ijedten összerezzentem. Hú, basszus. Erre számítottam legkevésbé.

-Megijesztettél – ziláltam.

-Bocs – húzta el a száját. – Min gondolkoztál?

-Mindegy, már nem lényeges – felálltam az asztaltól, hogy a mosogatóba tegyem a szennyes edényeket.

-Eleanor – Zayn gyengéd hangját hallottam magam mögül. – Remélem, nem a mai napon gondolkoztál.

Az arcomra halvány mosolyt festettem, és felé fordultam. Megráztam a fejem, és a mosogatóba tettem a cuccokat. Utálok Zayn-nek hazudni, De ha egyszer muszáj..Nem akarom, hogy aggódjon még miattam is, azt akarom mutatni, hogy erős vagyok, bérmennyire is nem ezt érzem.

*

A Tumblr-ön böngésztem, mikor megcsörrent mellettem a telefonom. Ó, ne. Csak egy valakitől vártam ma hívást, meg különben is. Nem vagyok én olyan népszerű, hogy minden percben más ember hívogasson. Zayn pedig most ment el, szóval ennek is kicsi az esélye, hogy ő hív.

A gyomrom fékezhetetlenül összeugrott, ahogy a készülék után nyúltam, és becsukott szemmel, rutinosan oldottam fel a képernyőzárat, és vettem fel a telefont.

-Anya – morogtam.

-Uh, Baby.. – egy férfihangot hallottam meg a vonal másik feléről.

Számat elhagyta egy hangos sóhaj, és megkönnyebbülten mosolyogtam.

-Nem hiszem, hogy az anyád lennék.. – motyogta, mire felnevettem.

-Jól van – duzzogtam. – Tudod, csak kipróbáltam, hogy mennyire figyelsz rám.

-És átmentem a tesztjén, Fherenzie tanárnő? – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Maximális pontszámmal, Mr. Malik – vigyorogva ugrattam, a laptopomat újra az ölembe kaptam, és kényelmesen nekidőltem az ágytámlának.

-Uh, Zayn, nem is tudod elképzelni, hány helyes srácot látok Tumblr-ön – ugrattam.

-Amíg nem látsz engem, ne mond, hogy láttál már helyes srácot. – vágott vissza.

-Valakinek nagyon kicsi az önbizalma. Mondjak pár dolgot, ami jelentősen megnövelné? – vigyorogva kérdeztem.

-Lekötelezne, Miss Fherenzie. Tudja, önbizalomhiánnyal szenvedek. Évek óta diagnosztizált betegség nálam.. – magyarázta, én pedig igyekeztem visszafojtani a nevetésem.

-Hát, Mr. Malik, erre még egy kicsit várnia kell..ugyanis nemsokára megérkezik a leghelyesebb srác, aki valaha is láttam – az alsó ajkamba haraptam.

-Igen, valójában tényleg hozzád megyek – viccelődve mormolta, majd suttogva hozzá tette: - Tudod, Baby, tudom, hogy most az ajkadba haraptál. Ez még úgy is megőrjít, hogy méterekre vagyok tőled.

-Honnan tudtad? – kérdeztem.

-Szerintem ismerlek már eléggé hozzá – mondta.

-Én pedig biztos vagyok abban, hogy most mosolyogtál. Mert ilyenkor mindig mosolyogsz..mármint, amikor visszavágsz. – elpirulva motyogtam.

-Te pedig biztos, hogy elpirultál, mert amikor rólam beszélsz, mindig elpirulsz – nevetve mondta.

-Oké, tegyük le, győztél – motyogtam, ő pedig folyamatosan nevetett.

-Elképesztően büszke vagyok magamra. – nevetett, én pedig még jobban elpirultam. – Oké, Baby, szerintem váltsunk témát.

-Szerintem is jó lenne, mert ahogy hallom te egészen jól elszórakozol rajtam – epésen vágtam rá.

-Dehogy! – nevetett. – Na, tényleg, komolyabb téma. Azért hívtalak, mert tudom, hogy anyukád mindjárt hív..

-Zayn..

-Csh. És szeretném, ha tudnád, hogy melletted vagyok. Bármi is legyen, képzeld azt, hogy ott vagyok, átkarolom a vállad, és belepuszilok a nyakadba. Mert tudom, hogy ez megőrjít téged. És..öhm. Tudod, volt szó erről a bandás dologról. Khm..nos, kiderült, hogy mégsem lesz semmiféle harc. Az ellenségünk visszavonult, vagy nem tudom. Most hívott Ryan, hogy elintézte az ügyet. De hogy hogyan, azt inkább meg sem kérdeztem tőle. Szóval ne aggódj Baby, én biztonságban leszek. Ha pedig végeztél, akkor csak hívj fel, és azonnal megyek hozzád, rendben? – fejezte be, én pedig csak folyamatosan mosolyogtam.

Az a tudat, hogy valaki ennyire törődő velem, egyszerre okoz a gyomromban egy semmihez sem fogható kellemes érzést, és egyszerre ad biztonságérzetet is. Tudom, hogyha valaki bántana engem, akkor csak hívom Zayn-t, és azonnal intézkedik. És ez a csodálatos biztonságérzet, amit tőle kapok, semmihez sem fogható.

-Köszönöm, Zayn. Tényleg, mindent – suttogtam.

-Alap, Darling.

-Le kell tennem. Akkor majd hívlak.

-Rendben. Szeretlek, El.

-Én is..mármint, szeretlek – vigyorogva javítom ki magam. Hallom Zayn-t nevetni, mielőtt végleg bontotta a vonalat.

A telefonomat magam mellé dobtam, és visszatértem az unalmas netezéshez. Unottan pörgettem végig a Twitteren, miközben folyamatosan zene ment a fülembe. Olyan zenéket, amiket valószínűleg anya meg sem akarna hallgatni. De én imádom. Techno. Jó hangosan bömbölt a fülemben, én pedig a ritmus ütemére doboltam az egérpadon.

Sóhajtottam, mikor a telefonom újra világítani kezdett. A fülemben dübörgő zenétől nem hallottam a csörgését, ezért kirántottam füleimből a fülhallgatót, és újra a telefon idegesítő csengését hallottam.

Felkaptam a telefont, de nem szóltam bele. Csak vártam. És úgy tűnt, ő is.

-Anya – morogta.

-Eleanor – csivitelte.

Miért van ilyen jó kedve? Nem kellene lelombozottnak, vagy éppen depressziósnak lennie, mint nekem? Éppenséggel már évek óta nem láttad a lányod, de nem baj, virulj csak..

-Mi újság veled Londonban? Itt Párizsban minden szuper! Apáddal az üzletünk nagyon jól megy! Képzeld, van már rengeteg törzsvásárlónk is, akik majdnem minden nap betérnek hozzánk, és mindig vásárolnak csomó mindent! Nagyon jól vagyunk. És te?

Nem tudtam mást csinálni, csak kínosan nevetni. Annyira jellemző. Anyám nem változik semmit. Azt hittem, legalább én érdeklem, nem az ostoba üzletük..hol érdekel az engem? Felőlem akár össze is omolhat, az sem érdekelne. Hiszen tönkrevágott egy egész családot. Dőljön össze, mint ahogy az én álmaim is összedőltek.

-Tudod, itt is minden szuper. Van barátom, akiért mérhetetlenül odavagyok, és van egy legjobb barátnőm, akivel már hetek óta nem beszéltem egy szót sem. Balettiskolába járok, teljesült az álmom. Imádok táncolni. Az az életem. – Anyám mindig is utálta elviselni, hogy szerettem táncolni. Egyszerűen nem bírta elviselni a tényt, hogy a lánya tehetséges valamiben, amiben ő nem. Ezért, ez a „kirúgásos-történet” most jól is jött; éreztem, ahogy anyám lélegzetvétele növekedett. – Egyszerűen mindenki nagyon kedves, a tanárnő mindig megdicsér órák végén, hogy milyen tehetséges vagyok.

Alig bírtam visszanyelni a vigyorom, és komolya erőfeszítés kellett, hogy ne nevesem el magam a telefonba.

-És..Noel? – kellemetlenül kérdezte.

-Ó, vele már rég szakítottunk! Most másik fiú van, ő nagyon kedves, imádom, ő a másik felem, és ő legalább nagyon szeret engem.

-Ez igazán..megnyugtató.. – morogta. – Szeretnél beszélni apáddal?

-Oh, hát ő is otthon van? – vigyorogtam. – Nem, most igazából sietnem kell.

-Várj, várj még pár percet! – türelmetlenkedve szólt. – Tudod, apáddal hoztunk egy döntést.

-Igen? – vontam fel a szemöldököm. – És mit?

-Azt, hogy.. – habozott. – Szeretnénk, ha ideköltöznél Franciaországba.

30.fejezet - 1.rész

Hi, babes!

Itt is lenne az új rész, aminek már számomra kicsit befejezés fílingje van..sajnos. Egyszerűen a szívemhez nőtt ez a blog, meg "Zeleanor" , és így olyan rossz lesz. Mármint már most hiányzik a blog, pedig még nincs is vége. M1, én ilyen hülyén vagyok összerakva. :D

Élvezzétek, jó olvasást!

e. xx

A kabátomat erősebben szorítottam a testem köré, ahogy ütemes léptekkel siettem hazafelé. Útközben párszor hátranéztem; de semmi. Reménykedtem benne, hogy Zayn valamiért visszafordul, és utánam futva kiabálja, hogy „szeretlek”. De semmi. Mellesleg megértem: nem a legemberibb módon közöltem vele a véleményem. De mégsem érzek bűntudatot. Miért szól bele az életembe? Minek kellett neki beszélnie a szüleimmel? És miért őt hívták, nem pedig engem? Túl sok a kérdőjel, túl sok!

-Eleanor! – hallottam egy erős férfihangot, ahogy mögöttem kiabálta a nevem.

A kulcs megállt a zárban, ahogy összerezzentem, és megfagytam. Az ereimben kihűlt a vér, és éreztem, hogy a szívem ugrált a mellkasomban. Kétségtelenül az Ő hangja. De mit keres itt?

-El, figyelj, é-én..sajnálom – érdes suttogását hallottam magam mögül. A testemen libabőr futott végig, és a pulzusomat még többnek éreztem. – Tényleg, teljesen megértelek, hogy kiakadtál. V-valószínűleg én sem örültem volna, ha helyettem rendezkednek…de anyukád hangja olyan..olyan könyörgő volt, hogy én..

Éreztem, ahogy mögém került. Elsöpörte a nyakamat eltakaró hajtincseimet a bal vállamra, leheletét aztán a nyakamon éreztem. Gyengéden megpuszilt, és igyekeztem letagadni a libabőrt, ami keletkezett a testemben.

-Annyira sajnálom – motyogta a bőrömbe.

Kezével szorosan körbeölelt hátulról, a hátam a mellkasának nyomódott. Ajkaim között kibukott egy apró sóhaj, és éreztem Zayn-en, hogy mosolyog. Elégedett volt magával, hogy ilyen könnyen tudja, hogy bocsájtok meg neki.

-Fordulj meg, kérlek.

Szó nélkül megfordultam, így egyenesen vele kerültem szembe. Nem mertem a szemébe nézni, ezért szótlanul bámultam a mellkasát. Haragudtam rá, elképesztően. De egyszerűen nem tudtam őt nem szeretni. Lehetetlen lenne a számomra.

Észrevettem, hogyha egy napot nincs velem, már valamiféle űr keletkezik bennem. Észrevettem, ha hozzám szól, vagy megérint, lángol a bőröm, és libabőrös leszek. A pulzusom gyorsul, és sóvárgok utána. Ez még nagyon új nekem. Ha néha éreztem ilyet Noellel, soha sem ilyen intenzíven, mint Zayn-nel. Azt hiszem, Noellel csak „megszokásból” voltunk együtt. Zaynnel pedig szerelemből. És ez a kettő teljesen más. Más érzés, és más dolog.

-Haragszol nagyon, igaz? – érdes hangján suttogta.

Nem szóltam semmit, csak karjaimmal szorosan öleltem magamhoz. A fejemet a mellkasához nyomtam, a kezeimmel szorosan tartottam őt, szinte kapaszkodtam belé. Igen, valahol valóban haragudtam, de egyetlen érintésével puhává varázsolja a szívemet, és érzékennyé tesz. Ezért nem vagyok képes rá haragudni.

-Annyira sajnálom – egy gyengéd puszit nyomott a hajamba, és karjaival ő is körbeölelt engem.

Éreztem szívverését, ahogy egyre gyorsuló ütemben csökken. Megnyugodott az ölelésemben. Megnyugodott, mert nem haragszom rá. És ez engem is megnyugtatott.

-Szeretlek – mormolta, a testemet pedig elöntötte a hő.

Éreztem, ahogy szívverése fokozatosan gyorsult, mire halványan elmosolyodtam. Élvezem a tudatot, hogy én ezt váltom ki belőle. Ha Noellel ölelkeztünk, vagy csókolóztunk soha nem éreztem a szapora szívverését. Valószínűleg nem kötődött annyira hozzám, mint Zayn.

-Én is – motyogtam a pólójába, és éreztem, ahogy ölelése szorosabb lesz a derekam körül.

-Uh, Baby, nem mond azt, hogy „én is” – zavartan mondta.

-Miért? – elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Mert az olyan..mintha csak meg akarnád bennem erősíteni, hogy te is szeretsz. Mármint, érted.. – zavartan dadogta.

Hagyta a mondat felét lógni a levegőben, és úgy tűnt, nekem kell kitalálnom a mondata második felét. Kérdő pillantásokkal néztem rá, mire ő sóhajtott.

-Inkább csak mond azt, hogy „Szeretlek”. De ne azt, hogy „én is”. – hagyta, de én csak a fejemet ráztam.

-Oké, azt fogom mondani, ha elmondod, hogy miért – játékosan mosolyogtam, miközben megfogtam Zayn kezét, és az ajtó felé kezdtem húzni.

Az ajtót gyorsan kinyitottam, Zayn-t pedig magam után rántottam. A falhoz löktem, és egy erőteljes csókot kezdeményeztem. Beletúrtam a hajába, míg az ő kezei a derekamnál jártak. Néha közelebb húzott magához, vagy csak megszorított. A kabátját egy pillanat alatt dobta le magáról, s én is így tettem. Újra csókban forrtunk össze, de most ő volt a türelmetlenebb.

Meglepődtem, ahogy hirtelen elhúzódott. Duzzogva közeledtem újra hozzá, ő azonban a vállamnál fogva eltolt magától, miközben nevetett.

-Egy fontos telefont vársz – emlékeztetett.

-Zayn, az holnap lesz – nyafogtam. – Kérlek..

-Nem, Baby, nem most – nyomott egy puszit a homlokomra, mielőtt eltolt volna magától..messze.

-Zayn! – hisztérikusan szóltam utána.

-Inkább menj és aludj. Holnap valószínűleg nehéz napod lesz. És nekem is – sóhajtotta. A bandás dolog. El is felejtettem. Ó, a francba..

-Veled szeretnék lenni – elhaló hangon suttogtam. Már-már kételkedtem benne, hogy meghallotta; de hallotta. Testében megmerevedett, és pár percig csak állt háttal nekem. Azon gondolkodtam, mit gondolhatott magában.

-Én is. – suttogta, anélkül, hogy visszafordult volna.

-Aw, Zayn, ne mond azt, hogy „én is”. Tudod, azt kell ilyenkor mondanod, hogy „Veled szeretnék lenni”. – sétáltam mögé, és karjaimmal körbeöleltem őt. Halványan felnevetett, én pedig elmosolyodtam. Legalább sikerült kicsit oldanom a feszült csendet, ami kialakult köztünk.

-Veled szeretnék lenni – hirtelen megfordult, így velem szemben volt.

Ajkait gyengéden nyomta az enyémekre. Érzelmes csók volt; talán ennyire még sohasem. Éreztem a törődést, és a félelmet ebben a csókban. És valóban volt félnivalónk. Lehet, hogy ez az utolsó csókunk együtt. Vagy az utolsó éjszakánk.

-Szeretlek – ziláltam a csókba, és éreztem, hogy elmosolyodott. – És veled szeretnék lenni. Látod, máris megtanultam, hogy nem mondom ki az „én is” –t. – viccelődtem.

-Te valami más vagy, El – mondta, és éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsul, és arcomat elöntötte a hő.

A fejemet a mellkasának döntöttem, és mélyen belélegeztem parfümjének illatát. Olyan..Zayn-es. Rajta minden tökéletes. Még a parfümje is. Ajkaival gyengéd puszit nyomott a fejem tetejére, és ajkait még sokáig ott is tartotta. Éreztem a lélegzetvételét a hajamban, mire lehunytam a szemeimet.

-Menjünk – suttogva mondta, megtörve a csendet.

Elhúzódott, és még egy utolsó csókot lopott tőlem, majd sietősen távozott.

*

Éreztem, ahogy a szemeim nehezek, ahogy reggel felkeltem. A gyomromban hatalmas gombóc volt, szint golflabda méretű volt. Két ok miatt is aggódhattam. Zayn és A banda..ma fognak harcolni, és ki tudja, lehet, hogy nem is fogom többet látni Őt. Emiatt szinte az egész éjszakát végigsírtam, szüntelenül. A párnámból csavarni lehetett a könnycseppeket, hiszen a fejemet rendesen belefúrtam a párnámba, úgy sírtam. Túlságosan is ragaszkodom hozzá, hogy ilyen hülyeségek miatt elengedjem. Vagyis neki nem hülyeség, mivel szinte az élete múlik rajta. De nekem..tegnap direkt kerülte a témát, biztos vagyok benne, csak mert nem akarta megnehezíteni. Nem akarta még jobban összetörni az érzékeny lelkemet. Inkább csak a jó dolgokra figyelt, és rám. És talán ezért lesz nehezebb a búcsú – ha egyáltalán eljön majd valamikor.

A hátamon feküdtem, és lélekben felkészültem az elmaradhatatlan beszélgetésre anyámmal. De mégis mi a francért keresett fel? Elkezdtem neki hiányozni? Ez annyira vicces lenne.

Sóhajtottam egyet, és lerúgtam magamról a takarót. Felálltam az ágyból, beletúrtam a sötétbarna tincseimbe, amik kócosan pihentek a vállamon. Az ajtóhoz sétáltam, és lassan kinyitottam. Indultam volna tovább, ha az ajtóban nem botlok bele egy papírcetlibe.

„Miss Fherenzie! Rengeteget gondolkoztam, hogy mondjam el neked..”

Mosolyogtam, és tovább sétáltam. Hamarosan megtaláltam a következő lapot is. Lehajoltam, és felvettem, majd olvasni kezdtem.

„..hogy fogalmam sincs, hogy jól írtam-e a neved, mert tényleg nem tudom, hogy kell leírni..”

Halványan felnevettem, és a következő cetli után nyúltam.

„Jó, persze ez csak vicc volt. Baby, túl jó kedvem van most, és képtelen vagyok fogalmazni. Pedig jó lenne..csak szeretném, hogy tudnád, hogy rohadtul szerelmes vagyok beléd. És, öhm, ez most nem vicc..Mármint én sohasem vicceltem ezzel. De most tényleg nem. Uh, jó, mindegy, inkább csak nézz fel.”

Idiótán nevetni kezdtem, a fejemet felhajtottam, a zavaró tincseimet a fülem mögé tűrtem.

Zayn állt az asztal mellett, egy biztató mosollyal az arcán.

-Na, tetszett? – mosolyogva kérdezte.

-El vagyok ájulva – mosolyogva közelebb léptem hozzá. – És csak hogy tudd, jól írtad a nevem. – nevettem fel.

-Örülök neki, hogy tetszett – mosolygott, és közelebb húzott magához. Csókban forrtunk össze.

-Szeretlek – motyogta.

-Én is – kuncogtam vissza, mire mindketten elnevettük magunkat.

Nem tudom elképzelni, milyen lenne nélküle..