A részről pedig: tartalmas és rövidD De remélem nem túl elkapkodott meg minden és tetszeni fog.
Jó olvasást!:) x
2 komment, tudjátok xx
Kimondtam. Hangosan, egyenesen neki. Hallotta mind a kettő fülével, és feldolgozta. Aztán egymás mellett sétáltunk. Hazavittem. Csendben. Autóval. Beszélgetés nélkül. Aztán kiszállt. Aztán visszafutott. Beugrott a kocsiba, odamászott hozzám, parfümjének édes illata megcsapta az orrom. Odamászott hozzám, tökéletesen puha ajkait az enyémekre nyomta. Megcsókolt. Ő engem. Nem kényszerítette senki, én sem. Bevallotta, hogy szeret. Elmosolyodott. Rá mosolyogtam. Olyan édes, amikor mosolyog. Mondjuk ő mikor nem édes? Amikor sír. De az még rosszabb, amikor tudod, hogy te miattad sír. Megkért, hogy maradjak éjszakára. Örömmel fogadtam el. És ahogy itt feküdtünk Eleanor ágyában, cseppent sem bántam meg, hogy igent mondtam a kérésére. Életemben még egy lánnyal sem éreztem ugyan ezt, mint amit tegnap este El-lel.
Szerelmes vagyok? Ezen gondolkodtam már órák óta. Furcsa és nevetséges. De mi ezen a nevetséges. Az ezen a nevetséges, kérem szépen, hogy én, Zayn Malik, a keménykedő bandavezér, képes vagyok úgy kötődni egy lányhoz, mint a nyálas amerikai szappanoperákban. Uh, ezzel most eltértem a romantikus vonaltól. Nembaj Zayn, megbocsátok magamnak.
Szóval: Szerelmes vagyok? Komolyan, képes volt valaki az én kemény és edzett belsőmre így hatni? Hogy szerelmes legyek? Komolyan, volt ehhez valakinek képessége? Ezt nem tudom elhinni. Ez az érzés még nagyon új bennem, ismétlem, egy nő sem váltott ki belőlem még ilyen érzéseket.
Fúj, Zayn, undorítóan romantikus lettél!
A belsőm megremegett, ahogy Eleanor felém fordult, fejét a vállamra hajtotta. Hosszú barna haja a meztelen hátára hullt, miközben mellkasa állandó tempóban emelkedett.
Mosolyogtam, és csak néztem Őt. A lányt, a Tökéletességet. Egy tökéletes testet, akihez annyira ragaszkodom. A lányt, aki képes volt megtanítani szerelemből szeretni.
Csak néztem őt, és a nehéz pillanatainkra gondoltam, amiket együtt éltünk át eddig. Mert volt belőle jó pár.
Számomra az egyik legnehezebb az volt, amikor El kórházba került. Ott kiderült valamilyen betegsége, ami igazából nem is derült ki pontosan. Az orvos azt mondta, mikor négyszemközt beszélgettünk, hogy tilos El-t megcsókolnom. Hát, gondolom mondanom sem kell, hogy ennek már számtalanszor keresztbe tettünk. De könyörgöm! Mi lehet rossz egy csókban? Vagy milyen betegség terjedhet csókon keresztül? Vicces, nem? Vagy morbid? Nem is tudom, melyik a rosszabb. A lényeg mindenesetre, hogy szerény feltételezésem szerint Eleanor betegsége csupán egy riadalom volt az orvosok körébe. És ez igaz. Persze, hogy igaz, én megmondtam.
És ott volt még Noel. Azt a gyereket én ki nem állhatom. Egyetlen kezemmel szét tudnám verni a fejét, de sajnos Ryan már megelőzött. Mínusz egy teher a vállamról. Komolyan, életem legjobb pillanata volt látni Noel-t, ahogy a testébe golyók fúródnak. Élveztem, komolyan mondom. Ahha, és nem vagyok undorító ember, aminek pár személy beállít.
Eleanor hirtelen ásított egyet, lusta mosollyal az arcán fordult felém.
-Este van, vagy reggel? - motyogta.
-Reggel - nevettem. -Öhm, El?
-Hm? - fejét visszahajtotta a vállamra, én az egyik barna tincsével játszottam.
-Ma kell visszamenned kontrollra, nem? - nem akartam már rögtön reggel letámadni, de féltem, ha esetleg nem szólnék, feledésbe merülne, és elhalasztódna. Mellesleg mi van, ha mégis van valami komolya baja?
-Umm..de, azt hiszem - dadogta.
Eleanor halk szuszogása törte meg a beállt csendet. Visszaaludt. Hála az égnek, legalább tudok tovább gondolkozni.
Hol is tartottam? Gondolkozz, Malik, gondolkozz! Ennyire nem lehetsz hülye. Vagy de, mégis. Oh, nembaj, ha már úgyis hülyeségeket beszélek, akkor mi értelme, hogy gondolkozzak? Meghülyültem. Kész, vége, menthetetlen vagyok.
Megpróbáltam kicsúszni Eleanor feje alól, de a tervem végrehajthatatlan volt; Eleanor kezével körbeölelte az enyémet, megakadályozva, hogy elmozduljak. mosolyogtam, és úgy éreztem, mintha még álmában is ragaszkodna hozzám.
Kuncogtam, ahogy duzzogva magához ölelte a párnát, és csukott szemmel (hülye vagy Malik, hogyan tudna nyitott szemmel aludni?) tovább aludt. Magamra kaptam egy boxert és egy melegítőnapdrágot, felsőtestem fedetlenül hagytam.
Halkan kinyitottam az ajtót, és a lépcsőn lefutottam a konyhába. A konyhában megkapaszkodtam a pultba, és behunytam a szemeimet.
Mi van, ha a mai vizsgálat nem jó eredményt fog kimutatni? Ha mégis van valami baj, nem egy orvosi "hiba" okozta a múltkori hát..öhm.. riadalmat?
Elképesztően féltem, s csak reméltem, hogy nem jobban, mint El. Hiszen nem nekem kell túlesnem egy komoly beszélgetésen a dokival. De féltem. Elképesztően.
Az ajkamba haraptam, a pultot még szorosabban markoltam. Ó, istenem. Még soha nem éreztem ilyet. Tényleg nem. Jobban izgulok El egészsége miatt, mint a sajátom miatt. Jobban biztonságban akarom őt tartani, mint saját magam. Nem szeretném, ha valami rossz lenne vele, mert abba nem csak ő, én is belehalnék. Teljesen, komolyan.
-Zayn? - egy lány hangot hallottam magam mögül.
Sóhajtottam egyet, az arcomra egy biztató mosolyt festettem. Tartanom kell benne a lelket. Csak ezt mondogattam magamban.
Megfordultam, és El-lel találtam szembe magam. A szemei kitágultak ( vagy a pupillák szoktak tágulni? - ó, Zayn, tényleg nem vagy normális!) és úgy nézett rám. A pólómat viselte, ami combközépig ért neki. A szívverésem felgyorsult, pusztán attól, hogy ránéztem. Csodálatos volt. Egy törékeny kis test, akihez már túlságosan ragaszkodom. Néha félek, hogy én sokkal jobban kötődök hozzá, mint ő hozzám.
Hosszú barna haját engedte a vállára hullani, mélykék szemeit most jobban kiemelte pirosodó arca.
Csodálatos.
Az alsó ajkába harapott, miközben folyamatosan engem nézett. Egy bizonytalan lépést tett felém, én pedig mosolyogva léptem hátra, amíg a hátam a pultnak nem ütközött.
Bizonytalanul lépkedett felém. Mikor közelebb ért, derekánál fogva magamhoz húztam, mellkasa az enyémhez nyomódott. Egymásra mosolyogtunk, fejét a vállamra hajtotta. Hideg lábfejeivel az enyémre lépett, magasabb lett, bár még így is kisebb volt nálam. Kuncogtam, ahogy próbált lehetetlenül magasabb lenni.
Fejét a nyakam hajlatába hajtotta, én a kezeimet összekulcsoltam a derekánál.
A számomra tökéletes lány.
-Nem akarok visszamenni az orvoshoz - lassan mondta, leheletét éreztem a nyakam bőrén, amitől kirázott a hideg. - Félek.
-Tudom, kicsim - karjaimmal még szorosabban fogtam a derekánál. - De te is tudod, hogy túl kell lenned rajta.
-Ugye elkísérsz? - reménykedve felnézett rám, én pedig halványan elmosolyodtam.
-Ezt remélem meg sem kérdezted - mosolyogtam a megkönnyebbült arcán.
-Akkor talán úgy máris könnyebb lesz - orrát édesen az enyémekhez dörgölte.
Nem bírtam magammal.
Ajkaimat sietősen nyomtam az övére. Derekánál fogva megfordítottam, az ő teste nyomódott a pultnak. Felugrott az ölembe, én pedig rátettem a pultra. Elváltunk addig, ameddig nem nyitottam szét a combjait és nem álltam közéjük.
Belemosolyogtam a csókba, ahogy El mindkét kezével a hajamba túrt.
Derekához vezettem le a kezeimet, közelebb húztam magamhoz.
-Öltöznöm kéne - nyögte a csókba El, azonban gyorsan elhallgattattam, hogy elmélyítettem a csókot. - Zayn! - szólt rám, mire kifulladva elváltunk.
-Jól van, a te hibád, hogy ezt műveled velem - mondtam a fülébe, mire láttam, hogy elpirult. Mosolyogtam, hogy láttam, hogy ilyet hozok ki belőle.
-Csak engedj leszállni! - a lábaival kapálózott a két oldalamon, mire én nevettem, és hátrébb sétáltam, hogy le tudjon ugrani a pultról.
El gyorsan leugrott, és a szoba felé kezdett futni. Közben dobott nekem egy édes puszit, amit én mosolyogva elkaptam, és visszaküldtem. Vigyorogva sétált be a szobába, én pedig folyamatosan mosolyogva ültem le a székre.
Szóval ilyennek teremtették volna a számomra tökéletes lányt?
Eleanor
A rendelő előtt állva rengeteg gondolat átfutott a fejemben. És bennem volt még egy új érzés is: a félelem. Mi van, ha a vizsgálat rossz eredményeket mutatott ki? Amikor utoljára kórházban voltam - emlékszem - valamilyen betegségemről beszéltek. De milyenről? Be kellene mennem, és akkor megtudnám.
Vettem egy nagy levegőt, és bekopogtam. Félek, félek, félek. Nem fogok bemenni. Elfutok. Igen, az érettebb viselkedés lenne..gratulálok El.
-Szabad - hallottam egy erőteljes férfihangot bentről.
Remegtem. Be fogok menni. Nem fogok bemenni. El fogok futni.
A kilincshez nyúltam, és gyorsan lenyomtam. Az ajtót gyorsan nyitottam ki, a szemeimet összeszorítottam.
-Á, Miss Fherenize, már vártuk - a doki mosolyogva fogadott, amitől még jobban kezdtem félni.
Ó. Várt már? Akkor ezek szerinte nagyon rossz lesz. Mert azért szoktak várni..vagy nem?
-Igazán? - hebegtem.
-Igen - bólintott mosolyogva. - Foglaljon helyet.
Mi a francért mosolyogsz? Lehet, hogy halálos betegségem van, te meg mosolyogsz. Ah, orvosok.
-Ne kíméljen, mi a bajom?
-Oh, Miss Fherenzie, én nem vágnék így a közepébe - kínosan felnevetett. - Előbb szeretnék pár dolgot kérdezni.
Bólintottam. És..hm..nem lenne túl kínos, ha megkérném, hogy tegezzen? Jó, befogtam.
-Volt valamilyen panasza az elmúlt időben?
-Nem, semmi - ráztam a fejem.
-Hmm.. - gondolkozott el magában, én pedig idegességemben az ujjaimat kezdtem babrálni. Most min gondolkodik? Istenem, engem ez az ember felőröl!
-Khm..nos, akkor belekezdek - megköszörülte a torkát, mire felkaptam a fejem. Túl fogom élni. Vagy elfutok, haha. Koncentrálj! - Amikor behozták magát a kórházba, reménykedtünk benne, hogy a támadás csakis külső sebekkel járt. Azonban amikor alaposabban megvizsgáltuk, és megnéztük a belső rendszerét, kiderült, hogy a támadás belső sebekkel is járt. Kifejteném. A támadás egészen pontosan a gyomrát, a bordáit, és a fejét érte legnagyobb részben. A többi szerve egészen ép, a körülményekhez képest. Ezek a három szervek közül a gyomra a legsúlyosabb terület. És éppen ezért is kérdeztem a panaszokat, hogy nem volt-e gyomorfájás, esetleg hányás. És éppen ezért találtam furcsának, hogy nem volt panasza.
-A gyomor nagyon könnyen sérthető terület. - folytatta. - Elég egy kis hasba rúgás, és meg van a baj. Egy ütővel való támadás pedig képzelheti, hogy meg tudja sérteni a gyomrot. És..magának volt egy rejtélyes fekélye a gyomrában. Ezt direkt nem hagytam a végére, mivel ez abszolút nem elhanyagolható részlet. Magának volt olyan balszerencséje, hogy az ütések pont ezt a fekélyt érték, ami ennek következtében kilyukadt. Tudni kell, hogy ezekben a fekélyekben milliószámra találhatók betegségeket terjesztő baktériumok. És, lényeg a lényegben, ezek a betegségeket okozó baktériumok bekerültek a vérkeringésébe, ezzel pedig szinte egy folyamatos pusztítási folyamatot elindítva szervezetében.
Nem tudtam semmit sem reagálni. Ez a rengeteg orvosi szöveg gyakorlatilag blokkolta az agyamat.
Vártam, hogy folytassa, de csak nézett rám. Talán mérte fel, hogy mennyit értettem belőle.
-És? - zavartan nyögtem.
-Miss Fherenzie - nézett a szemembe - a maga szervezete napról-napra pusztul.
A szemeim kipattantak, a szívem hevesen kezdett verni.
Meg fogok halni?
-Mi? - zavartan nyökögtem, az elmémben összevissza zavarodva kerestem valamilyen megoldás után.
-A szervezete napról-napra hal el. Szárazon kimondva.
Az ajkaim remegni kezdtek. Zayn-re gondoltam. Mit fog szólni?
Meg fogok halni.
-Meg fogok halni?
Az orvos hallgatása egyértelmű válasz volt a számomra. Itt a vége. Itt lesz a vége.
Nem lehet, szürreális!
-Cs-Csak ennyit akart mondani?
Bólintott, én pedig kihúztam a széket, és felálltam.
-Miss Fherenzie - nézett rám az orvos, én azonban nem néztem rá. - Sajnálom.
Bólintottam, hang nem jött volna ki a torkomon.
Kisétáltam a szobából, és miután becsuktam a kilincset, lecsúsztam a fel tövébe, és az arcomat a tenyerembe temetve kezdtem sírni.
Meg fogok halni.
Egész hazafelé úton sírtam, gyorsan szedtem a lábaimat hazafelé. Nem akartam visszamenni Zayn-hez, nem akartam, hogy tudja, hogy milyen betegségem van. Mondjuk ő már biztos tudja, vagy legalábbis csak sejti.
Remegő kezekkel halásztam elő a kulcsot, a zárba tettem, és berontottam az ajtón.
Rögtön a fürdőbe futottam, kétségbeesetten kutatva egy penge után.
Hülyeség, tudom. De egyszerűen nem lennék képes Zayn szemébe nézni. Inkább választom a gyengébb és gyerekesebb utat.
A könnyeim megállíthatatlanul szakadtak ki a szememből, ahogy kezembe akadt a penge.
Lecsúsztam a földre, a csuklómhoz illesztettem a pengét.
Felszisszentem, ahogy belevágtam a bőrömbe, és még jobban sírtam, ahogy láttam kibuggyanni az első vércseppeket.
Becsuktam a szemeimet, és hagytam magam hangosan zokogni, ahogy a mardosó fájdalom elárasztja a kezeimet. A pengét magam mellé dobtam, a mellkasom gyors ütemben emelkedett és süllyedt.
Kinyitottam a szemeimet, előttem egy hatalmas vértócsa volt.
Szédülni kezdtem,a fejem hasogatott a sok sírástól.
A halál jobban fájna, mint ez. Ez jobb megoldás, mint megvárni a halált.
Becsuktam a szemeimet, és engedtem magam a szédüléssel a fény felé sodródni.
Ez lenne a halál beállta?
.jpg)
