15.fejezet

„Az élet hosszú, egy perc röpke, mégis egy röpke percben egy élet törhet össze.”

Eleanor

A hazafelé felé vezető utat nevetve tettük meg. Kivétel akkor, amikor valahogy szóba került A banda. Zayn lehajtotta fejét és nem szólt semmit. Rossz kedve miatt én is elszomorodtam, de nem voltam sokáig ilyen állapotban, mert Zayn valami abszolút nem oda illő viccel elvitte a rosszkedvemet.

Azonban valami végig ott motoszkált a fejemben; bár Zayn-ben maximálisan megbíztam – ami nálam egy hét után hatalmas lépés – A bandát valahogy mindig kikerülte. Terveim között szerepelt, hogy valahogy óvatosan kiderítsek mindent, amit eddig még nem tudok. Nem akartam így rögtön rákérdezni, hogy „Most akkor mi van?” – pedig valószínűleg az lett volna a legjobb – inkább majd puhán tapogatózok rá este.

-Min gondolkodsz? – édesen kérdezte.

-Oh. Én csak a ma estén..tudod arra gondoltam, hogy ott aludhatnál. Beszélgetnénk, meg minden..

Zayn pár percig gondolkodott, aztán sunyin elmosolyodott.

-Minden?

-Jaj, te, nem úgy értettem – forgattam meg a szemeimet. – Beszélgetünk, és mondjuk.. berakunk egy filmet.

-Ez olyan sablonos – nyafogott.

-Oké, akkor ha az  én ötletem nem tetszik, akkor mondj te valami jobbat – duzzogtam.

-Tudod hogy nekem lenne jobb ötletem – fordított magával szembe a derekamnál fogva. Számat elhagyta egy lányos sikoly, ahogy kicsit megpördültem a levegőben.

-Hülye – mosolyogva mondtam.

Zayn felnevetett, majd megcsókolt. Lassan, csábítóan. Türelmetlenül akartam többet, amin ő csak nevetett.

-Menjünk – mormolta, majd megszakította a csókot. Duzzogva fordultam újra az út felé. 

Láttam, ahogy Zayn habozva a kezeimért nyúl. Mosolyogva tettem bele az ujjaimat a tenyerébe, ő pedig szorosan rákulcsolta ujjait az enyémre. Úgy szorította, mintha sohasem akarna elengedni.

-Na szóval, az esténél tartottunk – mosolyogva emlékezettem. – Te nem mondtad el az ötletedet.

-Valószínűleg azért, mert mindketten tudjuk, hogy mi az ötletem – nézett rám vigyorogva. A vigyor ráfagyott az arcára, ahogy unott arccal felé fordítottam fejem. – Jó, jó, jó lesz a filmezés! – adtam meg magát.

Diadalmas vigyorral az arcomon hajoltam oda hozzá, hogy egy puszit nyomjak az arcára.

-De azt remélem tudod, hogy mindenképpen horrort kell néznünk! – magabiztosan figyelmeztetett. Én azonban csak hevesen ráztam a fejem.

-Semmiképpen sem.

-Eleanooor – nyafogott.

-Olyan vagy, mint egy kisgyerek – sóhajtottam unottan. Lábaim elé akadt az a kis kavics, amit elrúgtam, ahogy hazafelé sétáltam. Nem tudom miért, de valahogy megesett a szívem rajta.

Ujjaimat kibújtattam Zayn keze közül, és lehajoltam, hogy felvegyem.

-Te mit csinálsz? – valószínűleg meglepte, hogy egy követ halászok fel a földről.

-Odébbrúgtam, és megsajnáltam – mondtam, és miután a kezembe került a kavics, felemelkedtem, és a zsebembe süllyesztettem. – Mehetünk.

-Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem értek benned – sóhajtotta, és újra megfogta a kezemet. 

Folyamatosan nevettem, ahogy magabiztosan becsúsztattam ujjaimat a tenyerébe. Éreztem valami vonzást, amit talán Noellel soha sem. Ez lenne a szerelem….?

*

-Jó, oké, gyorsan tisztázzunk valamit! – mutatta Zayn a mutatóujját. – Ha horrort nem lehet nézni, akkor mégis mi a francot nézzünk?

-Zayn – forgattam meg a szemeimet – Tízmillió filmet tudnék felsorolni kapásból, amik jobbak a horrornál.

-Próbáljuk ki – ajka játékos mosolyt, formált, ahogy felém fordult.

-Csak mondtam egy számot, – unottan mondtam. – hogy tudd, hogy sok olyan film van ami jobb a horrornál.

-Én egyet sem tudok – rázta a fejét.

-Akkor ezek szerint életedben még sohasem néztél meg egy igazán jó filmet.

-Eleanor, hidd el, a horrornál nincs jobb!

-Oké, tudod mit? – elegem lett egy hülye filmen veszekszünk – Ma nézünk horrort, és valamikor pedig nézünk..öhm.. egy romantikus filmet!

Zayn unottan rámnézett.

-A horror tetszik..de romantikus film?! Eleanor minek nézel te engem?

-Egy olyan férfinak, aki képes megnézni a barátnőjével egy romantikus filmet, ha szépen kéri – vigyorogtam rá. Gondoltam ezzel meggyőzöm. De merész kijelentés volt a részemről a barátnő kijelentés. Mindegy, Zaynt ezek szerint nem zavarta.

-Ahh, jólvan – puffogott. – De csak ha szépen kéred!

-Jól van, azzal ráérünk még – válaszoltam, és gyorsan leszaladtam a lépcsőn a pattogatott kukoricáért. 

Azonban kicsit megijedtem, amikor Zayn-t nem találtam a szobában.

-Zayn? – félve kiáltottam.

-Itt vagyok – jött a hang a gardróbom felől.

Zayn-t a ruháim között kutatva találtam meg. Éppen egy virágmintás egyberuhát nézett.

-Ez irtó szexi – motyogta.

-Tedd le! – gyorsan ott termettem mellette, és kirántottam a kezéből a ruhát.

-Vedd fel! – suttogta.

-Mi? Most? – értetlenkedtem.

-Most. Kérlek – kérlelt. Én azonban csak hevesen ráztam a fejem.

-Most nem, Malik, filmezünk. Nem öltözünk.

-Akkor felvegyem én? – vicceskedve kérdezte, ahogy kivette a kezemből, és maga elé rakta a ruhát. 

Nevetésem töltötte meg a hatalmas gardróbot, ahogy önkontrollomon kívül mászott be az agyamba, ahogy Zayn egy ilyen ruhába sétálna az utcán. – Tetszenék így, Eleanor? – elvékonyított hangon kérdezte, miközben imitálta egy lány mozgását.

-Hagyd már abba! – kértem nevetve, és visszarántottam a kezéből a ruhát. – Inkább menjünk filmezni. – még mindig nevetve utasítottam, a popcorn pedig kiesett a kezemből a nagy rángatás miatt. Valamiért ezt is viccesnek találtuk, és azon nevettünk, ahogy a kukoricák egyesével lepik el a padlót.

Szinte lehetetlenül próbáltam leküzdeni a kuncogásomat, ahogy befeküdtünk az ágyba, és ráhajtottam a fejem a mellkasára. Megegyeztünk, hogyha nincs kukorica, akkor nincs film. Arra pedig már lusták voltunk, hogy felszedjük a padlóról az elhullott kukoricákat.

-Azért ennyire nem volt vicces – jegyezte meg mosolyogva Zayn, ahogy a hajammal babrált.

-Mármint te a lányruhában, vagy a kukorica? Mert a kukorica tényleg nem volt az, de te abban a ruhában… elképesztően vicces volt – újra belegondoltam, ahogy Zayn végigsétál a gardróbban abban ruhában. Újra rámtört egy megrázó nevetőgörcs, Zayn pedig mosolyogva csóválta a fejét.

-Pedig fel sem vettem. Csak magam elé tettem.

-Az lett volna a durva, ha fel is veszed – szinte már könnyezve küzdöttem le a feltörő kuncogásom. – Oké, azt hiszem, kinevettem magam.

-Örülök neki – vágta rá Zayn vigyorogva, mire duzzogva rácsaptam a fedetlen mellkasára.

Ő elkezdett nevetni, aminek következtében egyre több ütést adtam a mellkasára. Lenyűgözött, ahogy az

izmok megdagadtak a hasán, ahogy gyengéd paskolásokkal haladtam fel-és le a hasán.

Zayn lassan vezette jéghideg kezeit a felkaromra, és könnyen magára emelt, így én rá 

ültem, lovaglóülésben. Kezeimet óvatosan vezettem fel-le a mellkasán, Zayn pedig jólesően sóhajtozott.

Előrehajoltam, így a mellkasom érintette Zayn-ét. Ajakimmal gyengéd puszikat szórtam Zayn arcára, majd a nyakát kezdtem el szívni. Először óvatosan, aztán minden erőmet bevetve erősebben. Zayn nyögött egyet, így én újra kicsit erősebben szívtam. Biztos voltam benne, hogy ennek holnap nyoma fog maradni.

-Kérlek – suttogta, így én leszálltam róla. – Utálom, ha kínzol.

-Élvezem, ha kínozhatlak – mosolyogva mondtam, és újra mellkasának dőltem. A szíve még mindig elképesztően dübörgött, ahogy a fülem a szívéhez tapasztottam.

-Miattad van – suttogta.

Megfogtam a kezeit, és a szívemhez tettem. Ugyanolyan hevesen dobogott, mint Zayn-é.

-Ez pedig miattad.

Egy ideig csendben maradtunk, és a plafont bámultuk. Élveztük, hogy együtt lehetünk. Tudtuk, hogy egyszer ennek vége lesz. A kérdés, ami egész nap motoszkált a fejemben, most kibukott belőlem.

-Mesélnél A bandáról?

Zayn hirtelen egész testében megfeszült. Tudtam, hogy kényes témát említettem. De nem érdekelt. Az sem, hogyha Zayn talán most ez miatt fog kidobni, mert szóba mertem hozni.

Meglepődtem, ahogy semmi durvaságot nem fedeztem fel a hangjában.

-Mit szeretnél róla tudni?

-Mindent – suttogtam.

-Hosszú történet.

-Nem baj – engem most az idő érdekelt  a legkevésbé.

-Szóval..az egész úgy kezdődött, hogy egyik este sétáltam az utcán. Nem tudom már miért, de nagyon zaklatott voltam. A szüleim kidobtak otthonról. Sohasem voltam egy jó gyerek, valószínűleg ezért. Velem szemben jött pár velem egy korú fiú.. közelebb jöttek, és alaposan végigmértek. Nem féltem, hiszen engem szinte az utca nevelt, így volt pár részem verekedésben. gyerekként. Apám mindig egy balhés fazon volt. Nagy gyerek akartam lenni, ezért mentem vele a balhékba. Nem kevés sebbel mentem haza.

-Gyerekként harcoltál? – suttogva szólaltam meg.

-Muszáj volt – bólintott komoran. – Látták rajtam, hogy nem vagyok egy beszarós fickó..valahogy lespanoltunk. Fogalmam sincs hogy. Akkoriban nagyon sok banda volt, akik ellen egyedül nem állhattál ki, mert szarrá vertek volna. Muszáj volt bandába rendeződnünk. Megalapítottuk A bandát, és egyre több tag jött össze.

-És miért lettél te a vezető?

-Volt egy balhé..ott mutattuk meg magunkat először. Egy emberünket el is vesztettük..nem bírta a baseball ütőket..ekkor jöttem képbe én, és péppé vertem a másik csapat sok tagját.

-Megverted őket? – suttogtam, és a kezét óvatosan magam elé emeltem. Megnéztem az ujjakat. Hány embert verhettek már ezek szét?

-Inkább, mint hogy az én bandámból haljanak meg – zaklatottan mondta.

-Baseball ütő? –ijedten kérdeztem. De hiszen tudtommal engem is azzal vertek meg..

Az agyamba hirtelen minden beugrott..a baseball ütők..az emberek..

-Zayn! – ijedten kaptam a szám elé a kezem. – Engem is azzal vertek meg!

A szívem eszméletlenül zakatolt, és hihetetlenül leizzadtam.

-Tudom, kicsim – szorított szorosan magához. – Soha többé nem fogom hagyni, hogy bántsanak – suttogta.

A levegőt szakadozottan vettem, ahogy egyre több emlékkép ugrott be.

-Tudod, hogy kik vertek meg?

-Sajnos nem. De ha megtalálom őket, nem lesz szükségük tartóstejre – nyersen mondta, mire kicsit megnyugodtam.

Tudtam, hogy Zayn mindig meg fog védeni, mindig ott lesz mellettem..De mikor nem?Egyedül nem tudom megvédeni magam, mint az bebizonyosodott..

-Mindig legyél mellettem,jó? – könnyekkel küszködve szorítottam magamhoz.

-Mindig melletted leszek. – suttogta. – Mindig biztonságban leszel. Mindig biztonságban tartalak.

Szememet lecsuktam, könnyeimet pedig Zayn mellkasára engedtem, ahogy álomba sírtam magam. Előtte éreztem, hogy Zayn folyamatosan nyugtat, és a hajam simogatja...

14.fejezet

Sziasztok bébiik!:D Na szóval FONTOS  szóval jól tessék elolvasnii!

Ez a rész– az én számításom szerint – Írói szemszögből fog érkezni.

Ennek oka:

-Fogalmam sincs miért:D

-Bár, mondjuk ha úgy veszem, akkor ez azért jó, mert akkor nem kell ugrándoznom hogy El szemszöge meg Zayn szemszöge. Így mind a kettő szemszögből tudok írni egyszerre.

Na szóval ennyit szerettem volna. Most ez már olyan szemszögből fog jönni, remélem nem baj!:)

De ha nem tetszik, akkor csak ez a rész fog úgy érkezni..mert az innetől következő részek lesznek a  fontosak, és akkor azt inkább más szemszögből írnám.. asd ugye nem baj? :s

Ja és a komikról: - Mint a többi írónak, Nekem is jól esik, ha értékelitek az irományomat..

-FÉLRE NE ÉRTSETEK!  Valahol olvastam, hogy  „ Ne a komikért írj..meg blabla…Azért írj, mert szeretsz írni!” – ennek részben igazat adok. Én szeretek írni, de annyira jó érzés, amikor olvasom a komit (Szeretem a Dorkáát és Abbie C-t! ♥ )  és egyszerűen akkor mosolygok meg ugrándozok:D . Szóval nagyon jól esne!:) És én úgy kalkuláltam, hogy 2 komi után jönne rész..nem tudom ez megoldható lenne?:/

Mindegy csak ennyit akartam!:D

Ratyi és rövid:( Azért jó olvasást!:)

Puszii. e.x

__

Eleanor lassan sétált haza. Ürességet érzett. Üres volt a lelke, és üres volt a szíve. Összetörték. Vagyis összetörte magának.  Zayn nem akart vele szakítani. El azonban azt gondolta, hogy így jobb lesz mindkettejüknek. De ez miért jobb neki? Miért jobb neki, ha szenved és sír egy olyan miatt, ami most jó lehetne és működne?

Látott egy szerelmespárt, ahogy direkt került hazafelé.  A parkon át ment. A pár a parkban ült egy padon. Szívfájdalommal nézett rájuk, a nevető szerelmesekre. A fiú édes puszit nyomott a lány arcára, mire a lány elmosolyodott, elpirult, és viszonozta a puszit.

Könny szökött El szemébe. Nem akarta minden fiúba Őt keresni. El akarta felejteni. Hiszen ezért is szakított vele. Valamiért érezte, hogy baj van körülötte. Azt már tudta, hogy bandafőnök, de fogalma sem volt róla, hogy ez mit takar pontosan. Abban biztos volt, hogy a balhékban ő nem vesz részt, csak irányít. Akkor mi volt az a különösen rossz érzés, amit érzett, amikor szóba került A banda?

Belerúgott egy előtte fekvő kavicsba, és tanácstalanul nézett utána. Ő is ugyan ilyen. Egy kis porszem a világban, akibe bárki belerúghat. Akit az emberek akkor használnak, amikor ők akarják, és utána el van felejtve. Erre a tudatra legördült egy könnycsepp az arcán. A fájdalom volt ebben a kicsiny könnyben.

-Eleanor, várj! – egy férfi kocogott utána. A hangja oly ismerős a számára.

-Mivan? – flegmán kiáltott vissza, de a torkát már szorította a sírás előtti érzés. – Nem vagyok rád kíváncsi, fogd fel!

-Azért én még megkereshetlek, ugye? – a férfi gyorsabban lépked El felé. Zayn.

-Miért vagy itt? Nem megmondtam, hogy nem működik?

-Csak azt mondtad, hogy a RÉSZEDRŐL nem működik. Az én részemet nem kalkuláltad, nem igaz? – mosolyogva nyújtotta a kezét El felé. Azonban a lány nem fogadta el. Hátrált, é kitartóan nézett Zayn barna szemeibe.

-A te részedről sem fog működni. – Eleanor szilárdan kijelentette. Bár nem volt biztos benne, hogy igazat mond-e.

-Ezt te nem tudhatod. – mosolyogott kitartóan Zayn. – Te nem ismered az érzéseimet. Ahogy én sem a tieidet. De ez így van jól.

Eleanor nem értette, miért beszél ilyen hülyeségeket Zayn. Bár sóvárgott utána, a karjaiba akart ugrani, érezni teste melegét, és parfümje illatát, mégis úgy érezte, egy másik ember áll előtte.

-Mi? – bökte ki végül a lány.

-Arról van szó, hogy attól, hogy te kizártál engem az életedből, meg kell értened, hogy a részemről ez nem megy ilyen könnyen. – hadarta Zayn, Eleanor pedig tátott szájjal nézett rá. Nem volt biztos benne, hogy Zayn normális.

-Ez sajnos mind a kettőnk részéről esélytelen. Sajnálom, hogyha ezt nem érted meg. – mondta Eleanor. Egyszerűen már sírni sem tudott. Fogalma sem volt, hogy miért.

-Nem. A te részedről esélytelen. Az én részemről esélyes hidd el. – mondta Zayn biztatóan, miközben a kezét még folyamatosan nyújtotta El felé.

-Nem bízol bennem – suttogta Eleanor. – Nem bízol bennem. Vagyis titkolózunk egymás előtt. Ez nem hiszem, hogy a jó kapcsolat jele, nem gondolod?

-Azért titkolózok, mert ez az én dolgom. Számodra sokkoló és veszélyes lenne. Ha megtudnád, már tényleg nem lenne nálad esélyem.

-Zayn ugyanmár tudok arról, hogy bandavezér vagy! – bökte ki hangosan Eleanor. 

Visszatért a torkába a szorító érzés, a szemeit pedig ismét elárasztották a könnycseppek.

A parkban üldögélő szerelmespár felkapta a fejét a „bandavezér” szóra, ijedten összenéztek, és inkább távoztak a parkból.

Zayn azonban csak nézte a lány arcát. Szótlanul, fürkészően. Idegesítő volt az a csönd, ami hirtelen rájuk telepedett.

-Honnan? – kérdezte végül.

-Amikor összefutottunk a stadionban..elmondtam Noel-nek. És ő mondta, hogy te vagy Zayn Malik, a bandafőnök. – suttogta El. – És Clar is tud rólad.. a múltadról..a jelenedről.

-Honnan? – kérdezte Zayn, kicsit idegesebben.

-Fogalmam sincs. Nem mondta, hogy honnan tudja.

Zayn ismét nem szólt semmit. Visszatért a csend, ami mindkettejük számára idegtépő volt. Nem tudtak mit szólni. Zayn titka felfedett volt; Eleanor tudta. Már nincs oka titkolózásra.

-Elmondom a titkom. – szólalt fel végül Zayn. – Már úgyis tudod.

-Mond.

-Bandafőnök vagyok..igen, ez volt a titkom. Nem akartam, hogy megtudd. Vagy ha esetleg meg is tudtad volna, azt akartam, hogy tőlem tudd meg. Hogy én mondjam el neked. De ahogy látom az a baromarcú megelőzött. – fogcsikorgatva mondta ki az utolsó szavakat.

-S-Sajnálom. De azt hittem, hogy valami más. Nem mertem szóba hozni. A-Azt hittem, hogy nagyon haragszol, ha szóba hozom.

-Miért haragudnék? Én akartam magamnak ezt. Nem haragszom. – mosolygott halványan.

-Akkor jó. – bólintott Eleanor, és lehajtotta fejét. Csak akkor mosolyodott el halványan, amikor látta a tornacipőket az ő cipői előtt. Zayn ujját a lány álla alá rakta, és könnyedén felemelte a fejét. Barna szemei találkoztak a lány aggódó kék szemeivel. Csak néztek egymás szemébe. Eleanor nem is vágyott annyira a csókjára. Helyette közelebb lépett hozzá, és két karját a fiú dereka köré fonta. Fejét Zayn kemény mellkasának döntötte, és behunyta  szemét. Belélegezte férfias illatát, karjaival mégjobban szorította magához a fiút. Zayn adott egy gyengéd puszit a lány feje tetejére, karjait Eleanor hátán fonta össze.

Így álltak a park közepén, sokáig. Nem akarták egymást elengedni. Szükségük volt egymásra, és ezt mind a ketten tudták. Tisztában voltak vele, hogy nem bírnának ki egymás nélkül napokat, heteket. Hónapokat, éveket pedig semmiképpen sem.

-Eleanor. – szólalt meg hirtelen Zayn, mire a lány felemelte a fejét. – Képes lennél szeretni egy bandavezért? – féltő hangon kérdezte.

-Zayn. – szólalt meg végül Eleanor. – Képes lennél szeretni egy balerinát?

-Ha az a csodálatos balerina képes arra, hogy szeressen egy bandavezért, akkor az a bandavezér mindent el fog követni, hogy ne okozzon ennek a gyönyörű és törékeny lánynak fájdalmat. – suttogta.

-Képes leszek szeretni egy bandavezért.

-Képes leszek szeretni egy balerinát. – mondta Zayn mosolyogva, és óvatosan közelebb hajolt Eleanorhoz.

 Ajkaik érintették egymást, és ott, a park közepén összefonódott egy bandavezér és egy balerina élete.

(Kaphatok pár véleményt? Köszii:* )

13.fejezet

Zayn szemszöge

Az egész este olyan csodálatos volt. Nem tudom, egyszerűen van abban valami varázslatos, hogyha az mellett ébredsz, akiért odavagy. Köré tudod fonni a karjaidat, és úgy kelsz fel, hogy a teste melege hevít fel téged is. Varázslatos érzés.

Eleanor még aludt, én pedig már felkeltem. A lecsukott szemei néha meg-megmozdultak. Olyan édes volt, le sem tudtam róla venni a szemem. Tökéletes volt. Igen, ez a legjobb szó rá. Ujjaimmal lassan végigsimítottam óvatosan a szemhéján. Lassan tértem ét az arccsontjára. Ujjaimra ragadt egy kis smink, amit még a kórházban tett fel, hogy elfedje a zúzódásokat. Ajkaira tértem át az ujjaimmal. Olyan tökéletes.. Rajta minden tökéletes. Nem tudok olyan dolgot, olyan tulajdonságot, ami nem őrjítene meg benne, és ne lenne tökéletes rajta.

-Zayn. – motyogta álmos hangon. Ujjaimat azonnal elkaptam az ajkairól, így csak remélni tudom, hogy nem érezte.

-Mondjad.

Válaszolni azonban nem válaszolt. Közelebb kúszott hozzám, én pedig mosolyogva engedtem, hogy fejét a mellkasomra hajtsa. Kezei felcsúsztak a hasamon, és megálltak a feje mellett. Végigsimítottam a kézfején, az ujjaival kezdtem babrálni. Láttam csillogni a halványrózsaszín körömlakkot, ahogy kicsit feljebb emeltem a kezét.

-Mennyi az idő? – motyogta álmos hangon. Igen, engem még ez is megőrjített benne.

-Olyan reggel 8 körül. – mondtam, majd játékosan hozzáfűztem. – Ideje lenne felkelnünk, nem gondolod?

-Nee, Zayn így olyan kényelmes. – nyafogta.

-Azt elhiszem, de tudod..nekem dolgom van.

Nem akartam, hogy megkérdezze, milyen dolgom van. El akartam menni, és beszélni a bandatagokkal. Amikor ez az este történt Eleanor-ral, nagyon furcsálltam a dolgot. Az bandában mindig bevett szokás, hogy kézzel ütünk, és nem valami eszközzel..de azok a fazonok, akik megtámadták Eleanor-t, hasonlítottak a bandatagjaimra. Hülye feltételezés, mivel biztos él még London ezen pontján rengeteg banda.. de ismerős arcok, ismerős testfelépítések. Izmos, kigyúrt állatok, és a hajba kötött kendő. Piros kendő. A banda megkülönböztető jele.

-Milyen dolgod? – motyogta a bőrömbe.

Igyekeztem elvinni ezt a beszélgetést olyan irányba, hogy ne lehessen rájönni, mit is tervezek mára. Nem szerettem volna, hogyha rájön, hogy esetleg az én embereim támadták meg. Akkor semmi esélyem nem lenne. Elhagyna abban a pillanatban, ahogy felszínre kerülne az igazság.

-Fontos, drága. – mondtam mosolyogva. – És nagyon kell sietnem.

-Ó, szóval pisilned kell? – vigyorgott.

-Az életben az is fontos dolog, igazad van. – vigyorogtam. – De ez fontosabb.

-Mi lehet ennél fontosabb? – „háborodott” fel.

Simán rávághattam volna, hogy „A banda!” . Hogyha már túl lettünk volna azon a beszélgetésen, amikor megmondom neki, hogy bandavezető vagyok, akkor nem kellett volna titkolóznom. De most muszáj. Nem tudhatja meg.

-Hidd el, vannak nála fontosabb dolgok is.

-Mondjuk én, ugye? – hajtotta fel a fejét vigyorogva, így a szemembe tudott nézni. Felnevettem, mire még szélesebben elvigyorodott. – Én tudom, hogy engem akartál mondani.

-Jólvan, pisilnem kell! – tereltem vigyorogva, mert féltem, hogy véletlenül elszólom magam.

-Kibírod. – apró kezeivel erősen visszanyomta az ágyra a mellkasomat. Ezt még szexinek is találtam volna, ha nem szorultam volna bele egy ilyen szituációba. – Mi az a fontos dolog?

-Nem publikus. – gondolom nem volt tisztába az erőkülönbségekkel, így levettem a testemről a kezét, így ő az ágyra esett.

-Zayn! – kérlelt. Olyan érzelmesen mondta, hogy a lelkemig hatolt. De biztos ez volt a célja. Megráztam a fejem, és igyekeztem elgyűrni magamban a választ, ami már a nyelvemen volt. Nem, nem szabad megtudnia!

-Kérlek! – az ajkai remegni kezdtek. Sírna? – Nem bízol bennem?

-De, megbízom benned, de vannak olyan dolgok, amiket nem lehet megtudnod! – erélyesen szóltam rá, mire szemei elkerekedtek. Nem akartam vele durva lenni, de tudtam, hogy erre nem fog reagálni semmit.

-Oké. – hajtotta le a fejét, és mélyebben betakarózott.

*

 [zene]

-Hazamész, vagy hazavigyelek? – kérdeztem tőle. Kicsit oldottabb volt a hangulat, ahogy a szobában készülődtünk.

-Ne aggódj, haza találok. Neked úgyis sok dolgod van, gondolom nem szeretnél időd szánni arra, hogy hazavigyél. – halkan mondta, miközben a plédet rendezgette az ágyon.

-Ne beszélj butaságokat, El. – mentem oda hozzá, és magammal szembe fordítottam. – Vannak fontos dolgok, de most te vagy a legfontosabb.

-Az előbb még nem ezt mondtad. – suttogta.

-Az az előbb volt, most pedig most van. Amit akkor mondtam, azt felejtsd el. Amit most mondok, annak higgy. – mosolyogtam rá, amit ő nem viszonzott. – Most baj van?

-Mi lehet annál nagyobb baj, mint hogy nem bízol bennem? – halkan kérdezte, miközben fejét lehajtotta. Nem akart a szememben nézni.

-Tudod, hogy megbízom benned. – suttogtam, ujjammal pedig álla alá nyúltam, hogy felemeljen a fejét. – De ez megijesztene téged.

-Nem érdekel Zayn! – mondta halkan, miközben kitartóan a szemembe nézett. – Semmi sem érdekel. Veled akarok lenni. Az összes titkoddal, az összes bajjal. Veled Zayn, veled! – ajkai remegtek, és arcán pár könnycsepp gördült le. Ösztönösen odahajoltam hozzá, hogy lecsókoljam. Eleanor azonban elhajolt. – Ne, kérlek.

-Eleanor, olyan nehéz. – hangom nehéz volt, a torkomat pedig elképesztően szorította egy érzés. Nem bírom ki, el kell mondanom. – Eleanor, én..

-Nem, Zayn, nem érdekel. Ezek a könnyek érted vannak. Fogd fel! – remegő hangon mondta, és elfordult. Megöleltem hátulról a sírástól remegő testét. Nem érdemlem meg ezt a tökéletes lányt. Nem érdemlem meg, hogy fájdalmat okozzak neki. Nem érdemlem meg, hogy velem legyen. Én nem vagyok olyan, mint ahogy ő elképzelt. Bűnöző vagyok. Nem tudhatja meg…

-Engedj el, kérlek. – suttogta. – El szeretnék menni. És azt szeretném, ha nem találkoznánk. Nem tudom, meddig. De sokáig. És nem szeretném, ha üzennél, nem szeretném, ha hívnál. Legyek olyan neked, mintha csak egy álom lettem volna a számodra, rendben?

-El, kérlek. – könnyekkel küszködve szorítottam magamhoz. Nem akartam elengedni.- Nem fogom kibírni nélküled.

-Én sem, de muszáj lesz. – mondta, majd kitört rajta a sírás. Igazi, mélyről jövő zokogás. Fulladva megfordult, és velem szemben volt. Mélyen megölelt, kezeit erősen a nyakam köré fonta. Mindkét kezemmel szorítottam a derekát, és tehetetlenül próbáltam magamhoz még közelebb hívni.

Nem tudom, meddig sírt a vállamon. Amikor már csillapodott, eltoltam magamtól. Sírástól megduzzadt szemei vörösek voltak, ahogy kitartóan barna tekintetembe meredtek.

-Megyek. – suttogta. – Ne vigyél haza, kérlek. Csak azt mond meg merre lakom.

-Két utcával feljebb laksz. Azért mondtam, hogy messze vagyunk, mert azt akartam, hogy ne akarj elmenni innen. De nem tarthatlak itt. Céljaid vannak. Nem láncollak magamhoz. Nem láncolhatlak.

Szótlanul bólintott. Azt hiszem, tudtam, hogy mire gondol.

-Szia Zayn. – még egyszer utoljára megölelt, de ezúttal kevesebb ideig volt a karjaimban. – Ne kísérj le. És ne nézz utánam. Ahogy én se fogok felnézni. Rendben?

Csak bólintottam. Féltem, hogy egy hang se jönne ki a torkomon. Kezeimmel kitöröltem a szememben gyülekező könnycseppeket. Nem akartam, hogy legördüljenek. Nem akartam ilyen gyengének látszani. Hiszen bandavezér vagyok. Úgy is kell viselkednem.

Csak szótlanul néztem, ahogy kilép a szobából. Hallottam, hogy a szobában matat, felkapja a cipőit, és az ajtó nyitódását, és csukódását is hallottam. Végül a kapu csilingelő hangja csapta meg a fülem. Elment. És kitudja, mikor látom újra. Kilépett az életemből a személy, az egyetlen személy, aki boldogság volt zord életemben. Vége. Kitudja meddig.

12.fejezet

-Eleanor, ezt még egyszer ne csináld. – mondta, miközben a kezem folyamatosan a térdén pihent.

-Miért? – kérdeztem egy csábos mosoly kíséretében.

-Meg akarsz ölni minket? – feszülten felnevetett, a lábai a pedálon pedig mocorogni kezdtek. – Akkor valószínűleg nem a biztonsági öv miatt fogunk meghalni.

-Hanem? – mosolyogtam, majd a kezemet feljebb csúsztattam. Zayn ujjai a kormányon már szinte fehérek voltak, annyira szorította a kormányt.

-Kérlek. – könyörgött kifulladva. Felnevettem, és elhúztam a kezeimet. – Köszi.

-Inkább vezess, Malik. – nevettem. – Nem is tudtam, hogy így reagálsz rá, hogyha valaki a térdeden tartja a kezét.

-Tudod, vezetés közben ez enyhén zavaró. – magyarázta.

-Ahha, persze. – nevettem folyamatosan. – Neked elhiszem.

-Örülök. – bólintott. – És annak is, hogy mindjárt otthon vagyunk. – mormolta, én pedig folyamatosan nevettem.

*

Zayn háza még mindig elvarázsolt. De kicsit zavart, hogy ablakok mindenhol. Falak helyett ablakok. Így biztos, hogy az embernek egy csepp magánélete sincs.

-Hogy tudsz ilyen házban élni? – kérdeztem tőle, miközben a kocsiban ültünk. Zayn a rádióval babrált, én pedig a házban gyönyörködtem.

-Milyenben? – nézett fel a rádióból.

-Ilyenben. Mint amilyen a lakásod. Tiszta ablak. Így biztos nincs magánéleted. – magyaráztam.

-Miért ne lenne? – értelmetlenül kérdezte.

-Hát mert az életedet szinte mindenki látja, aki erre jár, és felnéz az ablakra.

-Ezért soha nem öltözök ablak előtt. – kacsintott rám, mire felnevettem. – Na, gyere, kiszállás. – mosolyodott el édesen.

-Umm, Zayn, a távolság a küszöb és a talaj között még mindig nem csökkent. – zavartan mondtam, tekintve, hogy nem fog menni egyedül a kiszállás. A francba is, hogy ilyen pici vagyok!

-Várj, segítek. – Zayn jót szórakozott, hogy nem tudok kiszállni. – Egy kicsit csússz lejjebb az ülésen. És csukd be a szemed! És csak csússz lefelé.

Tettem amit mondott, lecsuktam a szemeim, nyöszörögtem, mert nem láttam semmit. Lassan csúsztam lefelé az ülésről, a lábaim a levegőbe lógtak. Tudtam, hogy Zayn ott van, de mégis féltem. Amikor lábaim leértek a földre, kicsit megnyugodtam. Kinyitottam a szemeim. Zayn vigyorgó képével találtam szembe magam.

-Látod, mégiscsak megy egyedül is. – mosolygott gonoszul.

-Jól van. – duzzogtam.

-Menjünk be. – Zayn fél karjával átkarolta a derekamat.

Meg sem próbáltam elhúzódni. Hiszen erre vártam.

A kocsit egy rutinos mozdulattal zárta le.

-De a táskám? – dadogtam, tekintve hogy a táskám az autóban maradt.

-Ráér. – türelmetlenül válaszolt. Én csak belegyezően bólintottam. Végülis nekem mindegy volt.

Gyors léptekkel igyekeztünk a házba. Zayn elvégezte ugyanazokat a mozdulatokat, mint mikor először itt voltam; Kaput nyitott, kaput zárt, ajtót nyitott, ajtót zárt. Mikor beértünk a házba, most is, mint a múltkor tanácstalanul álltam az előszobában, és vártam, amíg Zayn végez a zárral. Mikor végzett, felém fordult, arcán egy édes mosollyal. Rám nézett, miközben Ben-nek kiáltott.

-Ben!

Választ azonban nem kapott. Ez a gyerek sosincs itthon?

-Úgy látszik egyedül vagyunk. – magabiztos mosolyt formált az arca, miközben felém sétált. Mikor oda ért hozzám, gyengéden a falnak tolt. Sokkal érzelmesebb volt, mint Noel. Lassan kezdett el csókolni, miközben szorosabban tartott a fal és közte. Nyöszörgött, ahogy összeszorítottam a számat, nem engedetem neki bejutást. Mikor a számat kicsit szétnyitottam, nyelve azonnal átszökött a számba, táncra keltve az enyémet. Ujjaim magabiztosan szöktek fel a tarkóján keresztül a hajába. Válaszul egy nyögést kaptam, mire lemosolyodtam. Picit meghúztam, újra akartam hallani a számba fojtott rekedtes nyögést
.

-Oh, Eleanor ezt ne. – mormolta a csókunkba.

Ravaszul elmosolyodtam, majd újra ajkainak estem. Zayn azonban elhúzódott. Letérdelt elém, és megfogta a bal lábamat. Rátettem a combjára a lábam, és hagytam, hogy mosolyogva kikösse a cipőfűzőm. Ugyanígy tett a jobb lábammal is, majd mikor végzett, újra felhajolt hozzám.

-Te nem veszed le? – mormogtam.

-Ó, Baby, dehogynem. – vigyorgott, majd lerúgta magáról tornacipőit.

-Jobb. – mosolyodtam el.

-Gyere, Baby. – mormogta, majd a combom alatt megfogott, és felemelt. Lábaimat a csípője köré csavartam, ami egy reszelős nyögést kezdeményezett nála. Ajakimat gyorsan tapasztottam az övére.

Zayn elemelt a faltól, karjaimat a nyaka köré csavartam. Zayn könnyedén cipelt fel az emeletre, miközben folyamatosan csókolt. A hálószobájába érve gyengéden ledobott az ágyra, ő pedig fölém mászott. Feltűnt, hogy a szobában egészen rend van.

-Rendet raktál? – szakítottam mega csókot mosolyogva.

-Muszáj volt.

Áttért a nyakamra, az állkapcsom alatti rész hintette be apró puszikkal. Mindenhova puszikat hintett; az állkapcsomra, az arcomra, a nyakamra, a fülem mögötti részre.  Mikor a fülem mögötti részt puszilgatta, ajkaim közül kibukott egy zilált hang. Nyöszörögtem, ahogy ajkai szívni kezdték az érzékeny részt.

-Zayn. – lihegtem.

Kezei lassan a pólóm alá csúsztak, óvatosan simogatták a hasamat. Az én kezeimmel, amivel eddig az alattunk lévő paplanba kapaszkodtam, a hátára tértem át. Simogattam a pólóján keresztül az izmos hátát, a póló már teljesen fel volt gyűrődve Zayn testén. Jobb kezem a hajába túrt, bal kezemmel pedig a nyakánál fogva húztam őt közelebb magamhoz.

Ahogy Zayn ujjai az övemmel kezdtek babrálni, azonban rájöttem, hogy mit is csinálunk. Alig pár napja ismerjük egymást, és máris megtennénk? Nem, ez nem én vagyok.

-Zayn!

Nem úgy tűnt, mint akit nagyon érdekelne, hogy szóltam neki. A kezeimet a vállához nyomva próbáltam eltolni magamtól.

-Mivan? – nyafogott.

-Zayn, kérlek álljunk le. – suttogtam.

-D-De, azt hittem, te is akarod.

-Igen, majd egyszer biztos, de ez nekem még nagyon korai lenne.

-Rendben van. Megértelek. – bólintott. Kicsit szomorú és csalódott volt. Mit várt? Megteszem vele, pár nap ismeretség után?

Kelletlenül lemászott rólam, és eligazította a pólóját. Rám azonban nem nézett. Ha még néha-néha ám is pillantott, fagyos szempárral találtam szembe magam. Megharagudott volna?

Gyors léptekkel kivágtatott a szobából, az ajtó visszhangot vert, úgy ütődött neki a falnak. Felkeltem az ágyból, és Zayn után mentem.

-Most mi bajod van? – a konyhában találtam meg, a konyhapultra támaszkodott. Odasétáltam hozzá, én a hátammal támaszkodtam a pultnak, így majdnem egymással szemben voltunk.

-Semmi. – morogta.

-Ahha, és ezt el is hiszem. – mosolyodtam el. – Az a baj, hogy nem feküdtem le veled? – kérdeztem tőle nyersen.

Zayn lehunyta a szemeit, és egy nagyot sóhajtott, ujjai még erősebben fúródtak a pultba.

-Hmm? Az?

-Hiába mondom, hogy nem, úgyis tudod, hogy az. – nyersen mondta.

-Hát.. ha neked csak arra kellek..- ellöktem magam a pultról. Azonban Zayn ujjait elkapta a pultról, és a csuklómért nyúlt.

-Természetesen nem. – elhallóan suttogta. – B-Bocsánat, csak erre készültem egész nap, és..

-Azért raktál rendet a szobádban. – tettem hozzá, félig mosolyogva.

-Igen. – bólintott. – Sajnálom. Tényleg..Nem akarok ilyen lenni. – szomorúan lehajtotta a fejét. Odahajoltam hozzá, és egy hosszú puszit nyomtam az arcára.

-Tudom. – suttogtam.

*

-Köszönööm. – vettem el Zayn-től a kakaómat. Az erkélyen ültünk, és beszélgettünk. Mindenről.

A bögre kakaómat fújogattam, Zayn pedig hozott ki a házból plédeket, tekintve, hogy elég hideg volt.

-Ezt is köszi. – mondtam mosolyogva, Zayn pedig felnevetett.

-Szóval.. a szüleidnél tartottunk. – mondta, miközben leült mellém. Előtte még betakart a pléddel, és bemászott mellém.

-Mit szeretnél róluk tudni? – kérdeztem, miközben ajkaimhoz emeltem a bögrét, és belekortyoltam.

-Hát..igazából mindent. – mosolygott.

-Jó. – sóhajtottam. – Szóval megszakítottam velük a kapcsolatot. Amikor megtudták, hogy a jövőmet táncosként képzelem el, azt mondták, hogy nem érdeklem őket többé. Nekik nem hiányzom, nekem nem hiányoznak ők. – vontam meg a vállam. – Az meg a másik, hogy nekik van egy nagyon jól menő üzletük, és én csak akadály voltam nekik. Ezért jöttem el jó messzire otthonról.

-Miért; ők hol laknak?

-Tudnod kell rólam, hogy én alapból Párizsban lakom. És a szüleim is ott laknak.

-Párizs? Az jó. – mosolygott.

-Ja, tényleg jó, csak nem egészen kedves emlékek kötnek oda.

-Hidd el, London-hoz kellemes emlékek fognak kötni. – suttogta.

-Abban biztos vagyok. – suttogtam vissza, mire elvigyorodtunk.

Még sokáig beszélgettünk, úgy mindenről. Kiderült, hogy Zayn-nek van egy húga. Mesélt róla történeteket, ahogy mesélte, elég vicces egyéniség lehet. Rengeteget nevettünk, és észre sem vettem, hogy közben megittam a forró kakaómat. Fogalmam sincs, hogy.

-Megittad már? – vicceskedve kérdezte, és lopva a bögrémbe nézett.

-Nyugodj meg, már megittam. – mondtam neki vigyorogva vissza.

Bementünk vissza a házba. Én levittem a konyhába a bögrét, miközben Zayn bevágta a szekrényébe a plédeket. Visszamentem a szobájába, Zayn pedig már átöltözött.

-Zayn..nincs ruhám..- zavartan dadogtam, miközben alsó ajkamba haraptam.

-Adok egy pólót. – mondta és odaadott egy sima fekete pólót. Hálásan pillantottam rá, és gyorsan mentem a fürdőbe átcserélni. Mikor végeztem visszamentem.

-A nadrágodat nem szeretnéd levenni?

-Eltaláltad. – bólintottam szigorúan.

-Pedig.. ruhába nem feküdhetsz be mellém.

-Ki mondta, hogy melletted fogok aludni? – kacsintva kérdeztem vissza.

-Én tudom, hogy itt akarsz.- megfogta a csuklóm és berántott magam mellé  az ágyba. 

Nevetve estem rá a melkasára. Zayn magunkra húzta a takarót. Lekapcsolta az éjjelilámpát, és becsukta  szemeit. Én felhajoltam a füléhez, hogy oda suttogjam:

-Nem kell levenni a nadrágom?

-Neked megengedem. – súgta vissza mosolyogva, mire szélesen elvigyorodtam.

-Jó éjt - hajtottam vissza a fejem a  mellkasára.

-Jó éjt, drága.

11.fejezet

5 nappal később

Céltalanul bolyongtam a szobámban fel és alá. Az utazótáska, amit Zayn hozott be utánam, már összepakolva pihent az ágyamon. Az ágyneműmet lehúztam, és rendes beteg létemre összehajtottam, úgy dobtam az ágy végébe. Az orvosra vártam, hogy behozza, és odaadja a leleteimet, és hogy végre elhagyjam ezt az átkozott helyet.

-Jónapot. - lépett be a szobába a doki egy kedves mosollyal az arcán. - Ó, látom, már összepakolt.

-I-igen. - mondtam. - Hozta a leleteimet?

-Oh, persze, parancsoljon. - nyújtotta a kezembe a papírokat. - Majd még vissza kell jönnie kontrollvizsgálatokra, de azoknak az időpontja rá vannak írva a leletére. Fontos, hogy pontosan jöjjön és ne halassza el a vizsgálatokat.

-Megértettem. - bólintottam.

-Akkor. - mosolygott, és felém nyújtotta a kezét. - Örültem a találkozásnak, Miss Fherenzie.

-Én is. De azért remélem, nem kell visszajönnöm.

-Igen, az valószínűleg rossz lenne. - nevetett fel. - Viszontlátásra. - illedelmesen kezet fogtam vele.

-Viszlát. - ellépett az ajtó elöl, így én könnyedén ki tudtam menni. Azonban előtte visszafordultam a táskámért, ami az ágyamon pihent. Mikor megfogtam a füleit, elemeltem az ágyról, és kiléptem a szobámból.

A folyosó kellemetlen szagát már megszoktam. Mint általában, mikor kijöttem sétálni, most is rohangáló dokikat láttam mindenhol. Az egyik szobából kihallatszott egy orvos parancsoló hangja, amint egy beteget kötözött le, mert nem engedte, hogy injekciót adjon neki. Felsóhajtottam, és megkönnyebbülés öntötte el a testem, arra a tudatra, hogy nem kell többet szurkálniuk.

Nos, igazából arról a titkos betegségemről nem derült ki semmit. Szinte mindig, amikor meglátogatott a doki, megkérdeztem tőle, hogy esetleg találtak-e mást a vizsgálatok során, a felszíni sérüléseken kívül. Ő pedig teljes nyugodtsággal „nem”-mel válaszolt. Nem értettem, hogy akkor miről beszélt Zayn.

Zayn pedig.. tegnap este felhívott, és mondta, hogy nagyon sajnálja a történteket. Mondtam, hogy én is, és akkor végül is sikerült vagy 2 órán keresztül elhúznunk a bocsánatkérést. Majd elkezdett csipogni a telefonja, így kénytelenek voltunk letenni. Azonban, mázlimra, az enyém most lett feltöltve, így visszahívtam, és addig beszéltünk, amíg az enyémen is megszólalt az idegesítő női hang.

Clar-rel azóta sem beszéltem. Ő nem keresett engem, én nem kerestem őt. Ez így ment öt napon keresztül, és az őszintét megvallva, nem is hiányzik. Zayn hiánya sokkal jobban bántott.

Amint ezeken gondolkodtam, elértem a lifthez. Egy idős nénivel szálltam be. Megnyomtam a földszint gombot, és a tükörben rápillantottam magamra. Az arcomon még mindig láthatóak voltak a zúzódások, amiket még a 3 réteg alapozó sem takart el. Sóhajtottam, majd inkább elfordultam a tükörképemtől. Hiába mondják, hogy nem látszik, tudom, hogy igazából mihelyt ki fogok lépni a liftből, mindenki azt fogja találgatni, hogy mi történt az arcommal. És arra inkább nem is akarok gondolni, hogy mi lesz a tánciskolában.

Mikor megállt a lift, egy gyors mozdulattal szálltam, szinte futottam ki. A fejemet lehajtottam, úgy vágtam át a büfén. Szerencsémre nem voltak sokan a büfében, így szinte láthatatlanul futottam el a kijáratig. 

Mikor kiértem, beszippanthattam a friss levegőt, amit már egy hete nem éreztem, mivel szigorú ágyfogságom volt. Maximum a folyosóra mehettem ki, de azt is csak úgy, hogyha egy nővér folyamatosan figyel rám. Féltek, hogy elesek.

A parkolóban megpillantottam az ismerős fekete autót, és megláttam az ismerős férfit, aki hátal nekitámaszkodott a járműnek. A kezében ismét a telefon volt. Fogalmam sincs, mit csinálhat állandóan a telefonján.

-Szia. - köszöntött egy édes mosollyal az arcán.

-Szia. - köszöntem. - Tudod min gondolkoztam?

-Nem tudom. Min?

-Azon, hogy fogalmam sincs, mit csinálsz te állandóan a telefonodon.

-Ó.- nevetett fel. - Tudod, igazából semmit. Csak a kezemben van. Ez már amolyan „bevett szokás” nálam.

-Á, értem. - próbáltam meggyőzően bólintani, hogy úgy tűnjön, tényleg értem, de igazából fogalmam sem volt róla még mindig.

-Nem érted, igaz? – nevetve kérdezte.

-Nem, még mindig nem értem. - bólintottam mosolyogva, ő pedig csak nevetett.

-Gyere, szálljunk be. - ajánlotta fel, miközben kinyitotta nekem az ajtót.

-Semmi más dolog nincs a terepjáródban, amit utálnék, csak az, hogy egyszerűen képtelen vagyok beszállni.-zilálva mondtam, miközben küszködtem, hogy feltegyem a lábam a küszöbre.- Ahh, a pokolba is!

-Várj, várj segítek. - ugrott oda mellém Zayn. A hónom alatt megfogott, és könnyedén felemelt.

-Vigyázz, beverem a fejem! – utasítottam.- Óvatosan! Zayn!

Sikeresen feltettem a lábam a küszöbre, és gyorsan be is pattantam az autóba. Zayn sietve megkerülte a kocsit, és beszállt ő is a járműbe.

-Tehetek egy kis kerülőt? – reménykedve kérdezte.

-Umm, attól függ, hogy hova.

-Hozzám.

-Miért is ne? – egyeztem bele, és a biztonsági övért nyúltam, hogy bekapcsoljam. – Nem kapcsolod be? – kérdeztem Zayn-től. Egyszerűen nem bírom elviselni, ha valaki, aki mellettem utazik, vagy éppen maga a sofőr, nem köti be magát.

-Nem szokásom.

-Akkor légy szíves szokj rá, mert különben nem fogok többet melletted utazni. – játékosan fenyegettem meg.

-Ohh, akkor már csak ezért is megéri bekötni magam. – vágta rá mosolyogva.

-Az pedig a másik, hogyha nem kötöd be magad, és netán karamboloznánk, akkor megsérülnél, és nem szeretnélek látogatni téged..főleg hogy most szabadultam el innen.

-Nem látogatnál meg? – száját lebiggyesztette, úgy kérdezte.

-Természetesen nem, mert a saját hülyeséged miatt kerülnél kórházba. Tudod, én figyelmeztettelek. – mondtam mosolyogva, Zayn pedig folyamatosan nevetett.

-Ez hiányzott nekem nagyon. – mondta hirtelen.

-Micsoda? Bocsi, nem figyeltem.

-Csak azt mondom, hogy ez hiányzott nekem nagyon. A humorod. A hangod. Az arcod. A szépséged. Az egész Eleanor. – magyarázta. Pirulásomat nem tudtam kontrollálni, ahogy Zayn kimondta ezeket a szavakat.

-Menjünk hozzád. – suttogtam. Zayn először furcsán hallgatott, aztán hirtelen válaszolt.

-Értettem.